A Barcelona a katalán függetlenség tesztje

Miközben az északkelet-spanyolországi Katalónia tartomány lakóit a terület függetlenségéről szóló október 1-jei referendumra hívják a politikusok, addig a tartomány fővárosának első számú labdarúgóklubja elítélte a madridi kormánynak a szavazás megtartásának meghiúsítására irányuló törekvéseit. Jó kérdés, hogy amennyiben megvalósul Katalónia függetlensége, akkor milyen helyzetbe kerül az FC Barcelona, illetve a másik helyi élvonalbeli klub, az Espanyol, hiszen a spanyol illetékesek korábban jelezték, ha a tartomány kiválik a Spanyol Királyságból, akkor a katalán klubok nem indulhatnak a hazai sorozatokban, s nemzetközi szinten sem képviselhetik Spanyolországot. Az is érdekes helyzetet eredményezhet, hogy hány állam lenne hajlandó elismerni a független Katalóniát, hiszen nagyrészt ettől függ, hogy a FIFA fölveszi-e tagállamai közé az új országot, márpedig Koszovó példáját látva nem valószínű, hogy egyhamar bekerülnének a

Rio Ferdinand: labdarúgóból bokszoló

Rio Ferdinand, a Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya úgy döntött, áttér a küzdősportra. A január óta edző egykori focista az egyik nagy-britanniai fogadási cég visszavonult sportolókat fölkaroló projektjéhez csatlakozott, s a hét elején közösségi oldalán bejelentette, hogy az ökölvívás lett az új sportágja. Azt, hogy mikor és ki ellen léphet először szorítóba, még nem tudni, igaz, ahhoz, hogy ringbe szállhasson, még meg kell szereznie a brit szakszövetség licencét is. Videóval! "Elkezdődött..." Rio Ferdinand egy kedd reggeli Twitter-üzenetben jelentette be hivatalosan, hogy áttért az ökölvívásra, megerősítvén ezzel a The Telegraph brit napilap előző napi információját. Az angol bekapcsolódott a Betfair fogadási oldal "Defender to Contender", vagyis Védőből Támadó névre keresztelt projektjébe, amelynek célja a visszavonult sportolók legmagasabb szinten történő

Kosárlabda: Kevin Durant volt csapata kritizálására használta a Twittert

Kevin Durant NBA-játékos kreált magának egy névtelen fiókot a Twitteren, azért, hogy ezen a közösségi oldalon támadhassa volt csapata, az Oklahoma City Thunder játékosait és vezetőségét. Csínytevésére úgy derült fény, hogy a névtelen profil segítségével társalgott saját hivatalos mikroblogjával, azonban egyszer véletlenül egy harmadik személynek küldte el az anonim oldalra szánt kritikus hangvételű bejegyzéseket, így azokat tizenhét millió követője, ha csak rövid ideig is, de láthatta. Mindez elég volt ahhoz, hogy egyik rajongója elmentse az üzeneteket, Durant pedig lebukjon. A jelenleg a bajnoki címvédő Golden State Warriors csapatát erősítő Kevin Durant nem tudta megállni, hogy ne kritizálja erőteljesen egykori együttesét. Azonban a saját hivatalos oldala és az oklahomaiak támadására létrehozott névtelen fiókja közötti folyamatos navigálás annyira megterhelőnek bizonyult számára, hogy egyik