Cseh László elárulta, kit látna szívesen a MÚSZ élén

Szeptember 24-én új elnököt és elnökségi tagokat választ a Magyar Úszószövetség közgyűlése, miután múlt pénteken visszahívták posztjáról az eddigi vezetőt, Bienerth Gusztávot. Az új elnökségben már nem vállal szerepet Cseh László, aki a Borsnak azt is elárulta, kinek örülne a legjobban új első emberként. Olimpiai ezüst- és bronzérmes kiválóságunk augusztus elején hatodmagával együtt benyújtotta lemondását a hazai szövetség elnökségéből. Bár Bienerth Gusztáv helyére biztosan új elnök kerül, Cseh László kijelentette, nem szeretne ismét a vezető testület tagja lenni. „Mindenképpen az kell, hogy az új elnök az úszósportból jöjjön. Azt viszont nem gondolom, hogy a nulláról kellene építkeznie. Bienerth Gusztáv több intézkedése is jó hatással volt a sportágra. Hozott egy-két döntést, ami a sportág fejlődését szolgálta, ez viszont nem jelenti, hogy tökéletesen végezte a munkáját. Sajnos nagyon sok minden nem