Mechanikus doppingolással vádolták meg Lance Armstrongot

Jean-Pierre Verdy, a Francia Doppingellenes Ügynökség volt főigazgatója a múlt héten megjelent Dopping: Harcom a csalók ellen című könyvében azzal gyanúsította meg Lance Armstrongot, hogy nem csak biológiai, hanem mechanikai értelemben is doppingolt Tour de France-győzelmei során. A szakembernek nincsenek bizonyítékai állítása alátámasztására, de szentül hisz abban, hogy igaza van.

Jean-Pierre Verdy egy megkerülhetetlen személyiség a dopping elleni küzdelemben Franciaországban. 2006 és 2015 között a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) főigazgatója volt, vagyis az ő felelősségének számított, hogy sikerüljön elkapni a csalókat, a visszaélőket. Hosszú szakmai múlt áll már mögötte, ez ihlette az elmúlt hetekben megjelent Dopping: Harcom a csalók ellen címre hallgató könyvét, amelyben betekintést enged a doppingellenes küzdelem kulisszáiba, ugyanakkor egy igen érdekes gyanúját is megfogalmazza.

Könyvének első felében Verdy részletesen beszámol arról, hogy idejében hogyan is működött a dopping elleni küzdelem, hogyan nézett ki egy ellenőrzés. Emellett az ellenőrök által tapasztalt nehézségekről is ír, amelyek hátráltatták hatékony munkavégzésüket. Arról is szól, hogy a sportvilág rengeteg szereplője érintett a doppingolásban. Számos sportág ügyeiről írt, de a 300 oldalas írásmű közel felét a kerékpár teszi ki. Sajnos nem csodálkozhatunk ezen, hiszen talán kimondható, hogy a kerékpár a tiltott szerek és eszközök által leginkább sújtott sportág.

Jean-Pierre Verdy visszaemlékezik a sportág fekete éveire, vagyis Lance Armstrong uralkodásának időszakára, s ezzel kapcsolatban egy igen érdekes vádat fogalmazott meg az amerikaival szemben. Verdy ugyanis azt állítja, biztos benne, hogy Armstrong nem csak biológiai értelemben doppingolt, hanem mechanikus értelemben is, azaz kerékpárján olyan eszköz volt elrejtve, amelynek használata egyébként tiltott volt, de segítségével le tudta győzni a mezőnyt. A volt francia antidoppingfőnök gyorsan leszögezte, hogy nincsenek bizonyítékok kezében vádjával kapcsolatban, de hisz abban, hogy a kaliforniai egy motort használt kerékpárján 1999 és 2005 között, amikor zsinórban hétszer nyerte meg a Tour de France-t – a kerékpározásban tiltott a motorikus erő igénybevétele, a versenyzők kizárólag saját erejükből küzdhetnek. Mint közismert, Lance Armstrongot 2012-ben valamennyi Tour de France-címétől megfosztották, mivel kiderült, hogy EPO-t használt, s a sporttörténelem egyik legszervezettebb doppingolási rendszerének lehetett irányítója. Az amerikai tagadja, hogy doppingolt volna, és sok szurkoló osztja ezt a véleményét.

“Lance Armstrong hajtotta végre a legszebb átverést. Mindenkit átvert bűntársaival közösen, akik persze kivételeztek vele. Sokan mondták nekem, hogy nem kellene támadni a legendákat, mert akkor egyedül maradok. De ha a legendák bármire el vannak szánva…” – mondta Verdy a francia köztévé sportosztályának honlapján megjelent interjúban.

“Az is meggyőződésem, hogy kerékpárjába egy motor volt beszerelve. Még mindig élnek fejemben egy hegyi szakasznak képei, amikor mindenki szenvedett, ő viszont faképnél hagyott mindenkit. A szakasz után fölhívtam minden szakértőt, akit ismerek, és nem értették, hogyan lehetséges az ő teljesítménye, még akkor is, ha EPO-val él. Volt valami abnormális dolog, s minden szakértő ugyanezt mondta nekem. Köztük több olyan ember is volt, aki jól ismerte a versenyzés fortélyait és magát az útvonalat is, amelyen az ominózus szakasz zajlott. Biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben nem az EPO jelentette a különbséget” – jelentette ki Verdy, aki arról is ír könyvében, hogy a doppingellenes küzdelem fejlődött az elmúlt évek során, azonban még mindig hiányoznak bizonyos eszközök, amelyek segítségével még sikeresebb lehetne a földerítés.

Lance Armstrong egyelőre nem reagált Jean-Pierre Verdy állításaira, ami annak tükrében, hogy fiát szexuális erőszakkal vádolják az Egyesült Államokban, talán nem is csoda, mert valószínűleg most az az ügy köti le sok energiáját. Ettől függetlenül kíváncsi volnék reakciójára…

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons

Leave a Reply