Kézilabda, kosárlabda, jégkorong – Hétvégi összefoglaló

Szépen lassan beindul a 2022-es év a sportban is. Az új esztendő második hétvégéjén rögtön számos hazai vonatkozású esemény történt, amelyekről a Sportudvar most összefoglalót ad. Kézilabda: Győzött a magyar férfi válogatott és a ferencvárosi lányok is Csütörtökön veszi kezdetét a hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott a fehéroroszok elleni elmaradt találkozónak köszönhetően egyetlen felkészülési mérkőzését játszotta szombaton Bahreinnel. A közel-keleti együttes a 2020-as olimpián megmutatta, hogy a legerősebb csapatokra is veszélyes tud lenni, s most a mieink ellen is igen jól tartotta magát. Sokáig az ázsiaiak vezettek, ám a 2. félidőben összekapta magát a magyar válogatott, s végül 36:30-ra győzött, vagyis jól hangolt a kontinenstornára. Az látszódott a mérkőzésen, hogy van még mit csiszolni, hogy minden klappoljon az Eb-n,

Botlott a Kisvárda, már nem veretlen a Falco – Hétvégi összefoglaló

Győzni tudott az edzőváltáson áteső Ferencváros a focibajnokságban, ugyanez azonban nem sikerült a Kisvárdának. A férfi kosárlabda-bajnokságban már nem veretlen a címvédő Falco, amely a DEAC-tól szenvedett vereséget. A Sportudvar összefoglalója a hétvégi eseményekről. Foci: Szoros a küzdelem Az idei utolsó fordulót rendezték a hétvégén a labdarúgó NB I-ben. A Ferencváros azután, hogy hétközben elküldte Peter Stöger vezetőedzőt, Métá Csaba segédedző irányításával állt ki a Honvéd elleni mérkőzésre. Sokáig nem született gól az összecsapáson, ám az FTC egy kései góllal végül megszerezte a három pontot. A kispestieknél inog a kispad Horváth Ferenc alatt, akit lehet, hogy még karácsony előtt elküldenek. Az FTC győzelmével nyomás alá helyezte a listavezető Kisvárdát, amely a 3. helyen álló Puskás Akadémiával találkozott. A meccs 1:1-es döntetlent hozott,

Kisvárdai bravúr, továbbjutás a női kézilabda-vb-n – Hétvégi összefoglaló

A magyar női kézilabda-válogatott második csoportmérkőzését is megnyerte a világbajnokságon, ezzel a mai utolsó meccs eredményétől függetlenül továbbjutott. A labdarúgó-bajnokságban a Ferencváros nem bírt a Puskás Akadémiával, a Kisvárda pedig Fehérvár-veréssel használta ki az FTC botlását. Továbbra is nyeretlen új edzőjével a Loki, az MTK új trénere ellenben nagy győzelmet aratott csapatával az Újpest elleni kiesési rangadón. Hétvégi összefoglalónk következik. Női kézilabda-vb: Kettőből kettő Múlt szerdán vette kezdetét Spanyolországban a női kézilabda-világbajnokság. Az először 32 csapatos tornán a magyar válogatott egy nyerhető csoportba került, s az első két mérkőzést szerencsére sikerült megnyerni. Szombaton este a 2. forduló keretében Csehország volt az ellenfél, s a papírforma alapján győzni kellett. Ez - ha kicsit döcögősen is -, de sikerült, mivel 32:29-es sikert aratott a