Lance Armstrong semmit sem bán és mindent ugyanúgy csinálna

Ismét interjút adott Lance Armstrong, akit doppingolás miatt örökre eltiltottak, és megfosztották hét Tour de France-címétől. Az amerikai kerékpáros nem először jelentette ki, hogy semmit sem bánt meg azokból a cselekedeteiből, amik bukásához vezettek.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Semmit sem sajnál és semmin se változtatna – röviden ez a konklúziója annak, a tévében először ma este látható interjúnak, amelyet Lance Armstrong adott az NBC Sports amerikai csatonának a múlt héten. A kerékpározás bukott királya sokadjára jelentette ki határozottan, hogy nem sajnálja, hogy doppingrendszert működtetett annak érdekében, hogy hétszer tudja megnyerni a világ legkeményebb versenyét, a Tour de France-t. “Nem változtatnék semmin, amit tettem, és ha újra meg kellene tennem, ugyanúgy csinálnám, mert csak így juthatnék el a célomig” – mondta a doppingolásért örökre eltiltott egykori sztár.

“Először is, nem változtatnék semmit sem azon, amit megtanultam. Nem tanultam volna semmit, ha nem cselekedtem volna. Nem lett volna sem vizsgálat, sem eltiltás, ha nem teszem meg azt, amit végül megtettem” – folytatta a US Postal és a Discovery Channel egykori élversenyzője.

“Ha doppingolok és nem mondok semmit, akkor semmi sem történt volna. Semmi. Olyan dolog ez, amit akartam. El akartak fogni és könnyű zsákmánynak bizonyultam ehhez” – mondta Armstrong.

Hét Tour de France-győzelem 1999 és 2005 között

Kis túlzással az amerikai jelentette magát az országúti kerékpározást az ezredforduló környékén és az azt követő években, hiszen 1999 és 2005 között zsinórban hétszer nyerte meg a francia körversenyt, ami azelőtt és azóta sem sikerült senkinek. Győzelmeitől azonban megfosztották, miután az Amerikai Doppingellenes Ügynökség (USADA) vizsgálata nyomán 2012-ben örökös eltiltással sújtották. Az USADA megállapította, hogy “a sporttörténelem legszofisztikáltabb, legprofesszionálisabb és leghatékonyabb doppingrendszerét” irányította.

2013-ban, az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendő Oprah Winfrey televíziós műsorvezetőnek adott interjújában beismerte, hogy egész karrierje során doppingolt. “Megtettük azt, amit meg kellett tennünk ahhoz, hogy megnyerjük (a Tour de France-t – a szerk.). Nem volt törvényes, de nem változtatnék semmit a történteken, függetlenül attól, hogy át kellett élnem azt a poklot, amit egy csomó pénz elvesztése okozott, nem is beszélvén arról, hogy hősből egy nagy nulla lettem” – mondta akkoriban a ma 47 éves Armstrong.

Mindmáig megosztja a sportközvéleményt, hogy a doppinghatóság által fölvázolt doppingrendszer valóban annyira jól működhetett-e, hogy hozzásegítse Armstrongot a hét Tour de France-sikerhez. Vannak, akik szerint az egész történet a doppingügynökség kitalációja volt, hogy a számos sportágban a 2010-es évek elején történt rengeteg, későn földerített doppingvétség miatt megtépázott imidzsét helyreállíthassa, Armstrong pedig sok pénzt kapott azért cserébe, hogy “lemondjon” hét TdF-elsőségéről és egyéb címeiről és eljátssza az áldozati bárány szerepét.

Számomra minden idők legrejtélyesebb doppingügye Lance Armstrong esete. A doppingolás ténye egyértelmű, hiszen maga az érintett vallotta be. Az viszont foglalkoztat, hogy vajon mind a hét Tour de France-győzelméhez a dopping segítette hozzá, vagy ez csak ahhoz kellett, hogy még jobban ellépjen a mezőnytől, amely eleve nehezen tartotta vele a lépést?

Nehéz kérdések, amelyekre lehet, hogy sosem kapunk választ…

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: NBC Sports

Leave a Reply