Bár az időjárás inkább nyárias arcát mutatta meg a hétvégén, de mivel a sportban előre kell tervezni, s nem lehetett tudni, hogy 2024 áprilisának közepén ennyire meleg lesz az idő, ezért ezúttal még elsősorban a teremsportágakra helyeződött a hangsúly. Magyar szempontból a legfontosabb esemény egyértelműen a női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezője volt, amelyet szerencsére sikerrel vívtak meg a lányok, így a fiúkhoz hasonlóan ők is ott lesznek a nyári játékokon. A női röplabda-bajnokságban már a döntő második mérkőzésére került sor, míg a férfi kosárlabda-bajnokságban és a férfi vízilabda-bajnokságban is a rájátszás küzdelmei zajlanak. A Hétvégi Összefoglaló mostani kiadásában ezekről az eseményekről lesz bővebben szó. Tartsatok velünk!
Női kézilabda: Megvan az olimpiai kvóta!
Óriási erőt meríthetett a svédek elleni győzelemből a magyar női kézilabda-válogatott, Golovin Vlagyimir vezetésével talán még sosem játszott olyan éretten és kiegyensúlyozottan a csapat egy papíron erősebb ellenféllel szemben. Ennek a lendületnek azonban ki kellett tartania a japánok elleni utolsó fordulóban is, akiktől egyébként eddig még sosem kapott ki a nemzeti csapatunk. Ezúttal a kapus Szemerey Zsófi, a jobbszélső Faluvégi Dorottya és a balátlövő Juhász Gréta maradt ki a keretből.
Lendületesen kezdtünk, Klujber Katrin hetese és Böde-Bíró Blanka védése nyitotta meg a találkozót, de a japánok is harcoltak becsülettel. Hogy mennyire megváltozott az ellenfél az utóbbi években, és hogy már nem csak a gyors és kiszámíthatatlan játék a japánok fegyvere, jól mutatta, mikor a balátlövő Haruno Szaszaki kilenc méterről, a védőfalunk fölött ellentmondást nem tűrően bevágta a labdát a bal felsőbe. Ezt leszámítva azonban nem volt annyira energia a játékukban, mint a miénkben.
Az első negyed órában a gyors játékot hibák kísérték, mindkét csapat ötször-ötször adta el a labdát, de simán meg tudtuk őrizni az előnyünket, egyrészt mert sokkal pontosabban lőttünk, másrészt mert a csapatkapitány ezúttal is remekelt a kapuban, az első tíz lövésből hatot kivédett. Az ellenfélnek egyáltalán nem jött be a hét a hat elleni támadójáték, öt percig nem tudtak betalálni a kapunkba, már 9:4-re vezettünk Klujber negyedik találatával, ami egy egész pályás, üres kapus gól volt.
A japán időkérés sem hozott eredményt, mert míg tovább erőltették az emberelőnyös támadásokat, mi újabb üres kapus gólokkal növeltük az előnyünket, és még emberhátrányban is kijátszottuk a már felállt, fürge japán védelmet, Papp Nikolett úgy tört be jobb oldalon, mintha a japán falnak azt a részét szándékosan hagyták volna lyukasan. Az első félidő perc végén egy japán időn túli hetes után is 18:11-re vezettünk, ami azt jelentette, hogy az ázsiai együttesnek összességében már tizenegy gólos hátrányt kellene ledolgoznia, amire a játék képe alapján semmi esélye sem volt, a magyarok lövéspontosság és védéshatékonyság terén is nagyságrendekkel jobbak voltak.
A második félidőt egy elszánt japán csapatkiáltás előzte meg, a nagy akarás azonban gyorsan egy piros lapos kiállítást eredményezett, az argentin játékvezetők rövid videózás után végleg leküldték a pályáról a beálló Mika Nagatát, aki védekezés közben kiosztott egy könyököst Füzi-Tóvizi Petrának. A játék képe egyébként nem sokat változott, továbbra is a keményen védekező, lelkesen és energikusan, egyszersmind felszabadultabban kézilabdázó magyar csapat tartotta kezében a meccset, amely a szünet után tíz perccel már tíz góllal vezetett, az egyre többet hibázó, kapkodó japánokon pedig látni lehetett, hogy ugyan mennek még előre, de már beletörődtek a vereségbe és abba, hogy nem utazhatnak az olimpiára.
A jobbátlövő Klujber Katrin nagyot játszott, egymás után szerezte a szebbnél szebb gólokat, meg sem állt tizenegyig, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány pedig a második félidő közepén szinte sort cserélt, a kapuba jött Janurik Kinga, a mezőnybe pedig Debreczeni Klivinyi-Kinga, Simon Petra, Albek Anna, Bordás Réka és Pásztor Noémi, akik ugyanolyan lendülettel és kedvvel folytatták a játékot. Az utolsó tíz percre tízgólos előnnyel fordultunk, így a hajrá nem igazán volt már izgalmas, amit senki sem bánt a Főnix Arénában.
A magyar válogatott a svédek elleni találkozó után ezúttal is nagyon érett játékkal, megérdemelten győzte le Japánt 37:28-ra, így harmadik mérkőzését is megnyerte, és hibátlan mérleggel zárta az élen a csoportját, kijutva ezzel az olimpiára. 20 év után lesz újra két csapatunk az olimpián!
Szép volt, lányok!
Női röplabda: Közel van a címvédéshez a Vasas
A Vasas nyerte a döntő második meccsét a női röplabda Extraligában, miután szombaton hatalmas csatában, 3:2-re legyőzte idegenben a Kaposvárt, így 2-0-ra vezet a párharcban.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé harmadik összecsapását szerdán rendezik a fővárosban, és amennyiben azt is a Vasas nyeri, sorozatban harmadszor lesz bajnok, ráadásul abban az esetben a mostani idényt magyar csapatokkal szemben veretlenül zárja.
A története első döntőjét játszó somogyi együttest a megszokottnál több néző várta a meccskezdéskor a Kaposvár Arénában, de a címvédőt is elkísérte mintegy negyven fanatikusa Somogy megyébe.
A nyitófelvonás eleje sok hosszú labdamenetet hozott, mert mindkét együttes támadói többször is kényszermegoldásokra kényszerültek. A Vasas 7:7 után négypontos előnyt alakított ki, és bár vendéglátója ennél nem került sokkal nagyobb hátrányba, a véghajráig közelebb sem tudott, mert a fővárosiak támadásban mindig megtalálták a jó megoldásokat. A szett utolsó pontjainál aztán izgulnia kellett a vendégdrukkereknek, de csapatuk végül egy rossz hazai szerva után előnybe került.
A második szett első felében a kaposváriak ott folytatták, ahol az előző végén abbahagyták, agresszívan nyitottak és precízen támadtak, így tartották a lépést a címvédővel. A játékrész derekán, valamint a végjáték előtt aztán elkövettek néhány ki nem kényszerített hibát, de 18:22 után sorozatban öt szerzett ponttal közel kerültek a részsikerhez, ez azonban ezúttal sem jött össze: a Vasas a gambiai-szlovén kettős állampolgár Fatoumatta Sillah megoldásaival fordított és megduplázta előnyét.
A harmadik felvonás elején is tartották magukat a somogyiak, de a jól nyitó, és blokkban is jobban teljesítő címvédő a játékrész derekához érve hárommal meglépett. A Kaposvár még egyszer összeszedte magát és fordított (18:17), majd a hajrában négy mérkőzéslabdát hárítva szépített, maximálisan kihasználva a vendégek hibáit.
A negyedik felvonást jól kezdte a részsikertől alaposan belelkesült házigazda, a vendégeket edző görög Jannisz Atanaszopulosz időkérésekkel, challenge-ekkel és cserékkel is próbálta kizökkenteni a KNRC-t, de a hazaiak ezúttal sem remegtek meg és kiharcolták a döntő szettet. Ebben mindkét együttesnek volt hosszabb pontszerző sorozata, de a térfélcserénél a 4:6-ról fordító Vasas volt kétpontos előnyben. A fővárosiak 9:2-es sorozatot produkáltak, amivel megnyerték a maratoni, 156 perces összecsapást.
A mérkőzés legjobbja a hazaiak brazil átlója, a 27 pontig jutó Sara Dias volt, a vendégektől az amerikai Taylor Bannister, illetve a gambiai-szlovén Fatoumatta Sillah is 24 pontig jutott.
Női röplabda: Döntetlenre áll a bronzcsata
A MÁV Előre hazai környezetben 3:0-ra legyőzte a Békéscsabát, ezzel kiegyenlített a női röplabda Extraliga bronzpárharcában.
Az első játszmában szinte végig a viharsarkiak akarata érvényesült, de a hajrában a MÁV Előre ritmust váltott, és a vendégek rontásait is kihasználva 18:22-ről fordítva előnybe került. A második szettben végig a légiósai vezette hazaiak irányítottak, és bár a csabaiak a magyar válogatott Glemboczki Zóra ponterős játékával a hajrában kétszer is egyenlítettek, fordítani nem tudtak.
A harmadik etapban is a székesfehérváriak játszottak precízebben, a vendégek pedig ezúttal is hiába egyenlítettek ki a hajrában, mert a MÁV Előre a 18 pontig jutó amerikai Maia Dvoracek három támadásával lezárta a mérkőzést. A párharc harmadik találkozója szerdán lesz Békéscsabán, míg a negyedik összecsapást szombaton rendezik majd Székesfehérváron.
Férfi vízilabda: OSC-győzelem a Vasas ellen
A négy közé jutásért harcoló csapatok közül az OSC győzött, a Szolnok és a Honvéd viszont kikapott, így az újbudaiak várhatják a legjobb helyzetből a férfi vízilabda-élvonal utolsó fordulóját.
„Számháború helyett kezdődjön inkább a mérkőzés” – mondta a BVSC szpíkere a Szolnok elleni rangadó előtt, és az OSC edzője, Varga Dániel sem akart matekozni, miután csapata egy órával korábban legyőzte a Vasast. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy szükség lesz a kockás füzetre, mert a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján semmi sem dőlt el, az utolsó forduló határoz a negyedik elődöntős helyről.
Aki a felsőház mindhárom budapesti mérkőzésére kíváncsi volt, és kora délután a Császár-Komjádi Uszodában kezdte, az első negyedben „állóháborút” láthatott, mindkét csapat jól fogta a szorost. Mivel a Vasas már korábban bejutott a négy közé, az OSC volt motiváltabb, Bisztritsányi Dávid bravúrjait és a gólokat is eksztázisban ünnepelte az újbudai kispad.
A harmadik negyed elején még egálra álltak a felek, de a Vasas fórban is sokat hibázott, a túloldalon viszont Lars ten Broek nagyon elkapta a fonalat. Az utolsó szünetben Lévai Márton lőtt néhányat poszttársának, Mizsei Mártonnak – természetesen nem extra produkcióról volt szó, kapust cseréltek a hazaiak. Az OSC így is biztosan őrizte előnyét, és 11:9-re megnyerte a rangadót, ezzel nagyot lépett az elődöntő felé.
Meggyőző teljesítményt nyújtott a BVSC is, a ragyogóan védő Gyapjas Viktor vezérletével 11:7-re győzte le a Szolnokot – de akkor mit mondjunk a Ferencvárosra?! A címvédő már 7:0-ra is vezetett, végül 23:9-re nyert a Honvéd otthonában, amely vereségével távolabb került a négy közé jutástól.
Az edzőt váltó Miskolc négy vereség után győzelemmel zárta a középszakasz alsóházát – a felsőházban viszont még egy hetet várnunk kell a végelszámolásra.
A felsőház 6. fordulójának eredményei:
Vasas – OSC 9:11
Szeged – Kaposvár 11:10
BVSC – Szolnok 11:7
Honvéd – Ferencváros 9:23
A felsőház állása (a dőlttel jelölt csapatok már bejutottak az elődöntőbe):
1. | Ferencváros | 13 | 13 | – | – | 198–116 | 39 |
2. | BVSC | 13 | 9 | – | 4 | 162–139 | 27 |
3. | Vasas | 13 | 8 | 1 | 4 | 186–140 | 25 |
4. | OSC | 13 | 6 | 1 | 6 | 142–159 | 19 |
5. | Szolnok | 13 | 6 | – | 7 | 140–144 | 18 |
6. | Honvéd | 13 | 5 | 2 | 6 | 136–147 | 17 |
7. | Kaposvár | 13 | 2 | – | 11 | 122–187 | 6 |
8. | Szeged | 13 | 1 | – | 12 | 125–179 | 3 |
Az alsóház 5. fordulójának eredményei:
Újpest – Szentes 11:11
Miskolc – Pécs 12:10
Eger – KSI 18:10
Az alsóház végeredménye:
1. | Újpest | 10 | 7 | 1 | 2 | 95–86 | 22 |
2. | Szentes | 10 | 6 | 2 | 2 | 102–92 | 20 |
3. | Eger | 10 | 6 | 1 | 3 | 115–101 | 19 |
4. | Miskolc | 10 | 5 | – | 5 | 110–101 | 15 |
5. | Pécs | 10 | 2 | – | 8 | 94–95 | 6 |
6. | KSI | 10 | 2 | – | 8 | 85–126 | 6 |
Női vízilabda: Lemaradt a dobogóról a BVSC az Eurokupában
A BVSC-Zugló 15:8-ra kikapott a holland ZV De Zaantól a női vízilabda Eurokupa trieszti négyes döntőjének bronzmérkőzésén, ezzel a negyedik helyen zárt.
Keretbe foglalta a nemzetközi szereplését a BVSC-Zugló, amely a ZV De Zaan ellen kezdte a kupaidényt, és ellene is zárta. Tavaly szeptember 21-én Mataróban a Bajnokok Ligája selejtezőkörében találkozott a két csapat, akkor 11:11 után szétlövéssel 5:3-ra győztek a zuglóiak. Hasonló kimenetellel Triesztben is elégedettek lettek volna, ahol vasárnap az Eurokupa bronzérme volt a tét.
Az első negyed nem nézett ki rosszul, annak ellenére is csak két góllal vezettek a hollandok, hogy az ítéletek száma 5:0 volt a javukra. A második szakaszt azonban ugyanúgy elrontották a zuglóiak, ahogyan a Padova elleni elődöntőben. A játékvezetés továbbra is egyoldalú volt, azonban az nem a sporikon múlt, hogy Maud Koopman akciógólokat lőtt hátulról. A félidőben 9:4-re vezettek a hollandok, és nagyjából csak abban lehetett bízni, hogy a BVSC ugyanúgy feltámad a második félidőre, mint szombaton, a De Zaan pedig ugyanúgy elfogy a végére.
Nos, a zuglóiak játéka valóban jobb lett, de a hollandok némi szerencsével bepötyögtették a fórjaikat. Aztán két irgalmatlanul nagy akciógóllal vissza is verték a BVSC felzárkózási kísérletét, az utolsó negyed előtt már hét góllal vezettek, így minden kérdés eldőlt. A BVSC fiatal csapata újabb nagy vereségbe szaladt bele az Eurokupa négyes döntőjében, így érem nélkül maradt.
Később a fináléban a Padova 10:8-ra legyőzte a házigazda Pallanuoto Triestét.
Férfi kosárlabda: Nem történt meglepetés az NB I negyeddöntőinek első felvonásán
Magabiztos játékkal, 13 triplát szerezve húsz ponttal nyerte a Szolnok a Pécs elleni negyeddöntő első felvonását hazai pályán a férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában.
Lassan kezdik megunni, s emellett egyre jobban megismerni egymást a pécsi és a szolnoki játékosok, akik az előző három hétben kétszer csaptak össze. Előbb az alapszakasz végén március 23-án Szolnokon (68:64), majd április 6-án a fővárosi BOK-csarnokban a Magyar Kupa elődöntőjében (87:70), mielőtt szombat este a Tiszaligetben megkezdték volna a negyeddöntős párharcukat. Az eredményekből is látható, hogy a végül története 10-ik elsőségét a Szeged ellen megszerző pályaválasztó jött ki jobban ezen mérkőzésekből, ami persze papírformának tekinthető, ezt az alapszakaszbeli helyezésük – a piros-feketék a harmadik, a baranyaiak a hatodikok lettek – miatt is meg lehet állapítani. A Pécs már önmagában két bravúrt is jegyzett eddig azzal, hogy újoncként bekerült a rájátszásba, s hogy a Magyar Kupában is eljutott a négyes döntőbe, de a játékosai a nyitó felvonást megelőzően úgy érezték, van esélyük egy ennél is nagyobb eredményre, vagyis a továbbjutásra.
Ehhez persze egyszer győzniük kell az újdonsült MK-győztes Olaj oroszlánbarlangjában, amire először szombaton nyílt lehetőségük – az más kérdés, hogy utólag kiderült, erre szemernyi sanszuk sem volt. Kovács Péter hatalmas tapsot kapott a bemutatásnál, nem véletlen, a veterán hátvéd korábban öt és fél évet játszott Szolnokon és csapatkapitánya is volt a piros-feketéknek, érdekesség, három másodperc elteltével az ő ziccerével szerezte meg a vezetést a Pécs a feldobás után. Úgy tűnt, nem tanultak az MK-elődöntőből a vendégek, ahogy azon a meccsen, most is remek triplákkal (csak az első tíz percben hattal) szórta meg őket az Olaj az első negyedben, de Csirke Ferenc a 13. percig várt az időkéréssel, amikor kilenc pontra nőtt a hazai előny. Három perc múlva már 17 volt, tanácstalannak tűnt a Pécs, magabiztosnak a Szolnok, amely ízekre szedte a vendégek védekezését azzal, hogy kiszámíthatatlanul, kintről és bentről is támadta a gyűrűt és rengeteg üresbe futással játszott. Sportág két szolnoki illetőségű női klasszisa, egy jelenlegi és egy korábbi is a helyszínen drukkolt, de nem ugyanannak a csapatnak: Kányási Veronika, a DVTK válogatott játékosa párjáért, Rudner Gáborért szorított, míg a korábbi Eb- és Euroliga bronzérmes Csák Magdolna a Pécs sportigazgatójaként a fekete mezeseknek szurkolt.
Hiába kezdte jól a második félidőt a kilencre felzárkózó Pécs, a 26. percben Pallai Tamás hárompontosával megint 16 egységnyi volt a hazaiak előnye, majd ebből húsz is lett, s hamar eldőlt a meccs. A szolnoki játékosoknak csak az okozhat fejfájást a jó játék ellenére, hogy borzasztóan büntetőztek (14/26), de a pécsiek sem lehetnek büszkék saját mutatójukra (22/30). A találkozó után a B-közép hosszan éltette Oliver Vidint, a Szolnok szerb edzőjét, akivel február óta immár nyolcból hetedszer nyert a csapat.
Férfi kosárlabda NB I, a negyeddöntők 1. mérkőzései:
Zalaegerszeg – DEAC 87:73
Alba Fehérvár – Sopron 105:86
Falco – Honvéd 102:60
Szolnok – Pécs 99:79
Az alsóházi rájátszás eredményei:
Oroszlány – Kaposvár 83:79
Körmend – Kecskemét 74:80
Szedeák – Atomerőmű 81:96
A kiemelt kép forrása: 24.hu