Közeleg a tokiói olimpia, a Sportudvar pedig a játékokig hátralévő időben föleleveníti az eddigi nyári ötkarikás seregszemlék történetét. A legelső, 1896-os olimpiáról tavaly már született egy cikk, így a sorozat lényegében most folytatódik, mégpedig az 1900-as párizsi játékokkal. A második modern olimpiára igen különös körülmények között került sor, hiszen gyakorlatilag a világkiállítás keretében bonyolították le. Emiatt háttérbe szorult, de ennek az is oka volt, hogy májustól októberig zajlottak a versenyek. A sok zűrzavar és probléma ellenére több sporttörténelmi eseményre is ezen az olimpián került sor, hiszen 1900-ban született meg az első női olimpiai bajnoki cím, s a 120 évvel ezelőtti játékokon szerepelt először színesbőrű sportoló. A Visszapillantó rovat összefoglalja az olimpia történéseit, amiben természetesen a magyarok szereplése is kiemelt téma lesz.
Még tavaly áprilisban írtam cikket a legelső modern olimpiáról, az 1896-os athéni versengésről, amelyben részletesen foglalkoztam a játékok eseményeivel, köztük a magyarok szereplésével:
Mint föntebb hivatkozott írásomban is szerepel, az olimpia föltámasztásáról 1894 júniusában Párizsban született döntés, amikor a befolyásos sportvezetők és üzletemberek elhatározták, hogy megalapítják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. Pierre de Coubertin báró, a modern olimpia atyja akkor azt szorgalmazta, hogy 1900-ban rendezzék meg az első ötkarikás játékokat, azonban az olimpiai kongresszus résztvevői annyira lelkesedtek az ókori versenyeken alapuló hagyomány föltámasztásáért, hogy végül az a döntés született, hogy már 1896-ban sor kerül az első megmérettetésre, mégpedig hol máshol, mint Athénban. Coubertin báró a görög fővárosnak adta volna az 1900-as rendezést, s az is fölmerült javaslatként, hogy minden olimpiát Athénban kellene megrendezni. Végül ezt az indítványt elvetették, mivel akkor már tudvalevő volt, hogy 1900-ban Párizsban rendezik a világkiállítást, miközben a NOB Coubertin báró érdemeinek elismeréséül hajlott arra, hogy a francia fővárosnak ítélje oda a rendezési jogot.
Az 1900-as párizsi olimpiának igen hosszú előélete volt, már jóval az olimpiai mozgalom létrejötte előtt voltak olyan intézkedések, amelyek abba az irányba vezettek, hogy Franciaország egyszer egy nagy sportrendezvénynek lesz otthona. Egészen az 1870-es francia-porosz háborúig kell visszamennünk az időben. Mint ismert, a franciák elvesztették a háborút a poroszokkal szemben, akik Elzász-Lotaringia elfoglalásával egyesítették Németországot, s létrehozták a Német Birodalmat, miközben a Francia Birodalom összeomlott, s kikiáltották a harmadik köztársaságot, amely aztán egészen Franciaország 1940-es, szintén a németek által végrehajtott megszállásáig állt fönn. A korabeli francia közvélemény jelentős része úgy látta, hogy a katonák és úgy egyáltalán a fiatalok nem megfelelő fizikai képzettsége vezetett a fájó vereséghez, emiatt a kormány 1882-ben kötelezővé tette az iskolákban a testnevelés oktatását. Alfred Picard, az 1900-as párizsi világkiállítás főbiztosa javasolta, hogy a több hónapon át tartó programsorozat keretében rendezzenek “nemzetközi fizikai versenyeket” is, amely cím alatt sportversenyekre célzott. 1893 novemberében született döntés arról, hogy lesznek sportesemények is a világkiállítás műsorán, mert Franciaország ezzel szerette volna megmutatni a külvilágnak, hogy tanult az 1870-es nagy vereségből, s fiataljai most már fizikailag is képzettek lettek. Emellett a lakosság körében is népszerűsíteni akarták a sportolást, vagyis befelé is fontos üzenetet hordoztak ezek a versenyek.
Pierre de Coubertin 1894 januárjában találkozott Alfred Picard-dal, s ő is azt javasolta, hogy legyenek sportesemények a világkiállításon. A pedagógus végzettségű Coubertin volt az 1889-es világkiállítás oktatási rendezvényeinek szervezője, vagyis volt tapasztalata ezen a téren. Fölállítottak egy bizottságot, amelynek az lett volna a feladata, hogy összeállítsa a sportprogramot. Coubertin is bekerült ebbe a testületbe, azonban nem tudott minden ülésen megjelenni, mert 1894 őszén Athénban tartózkodott az 1896-os olimpia előkészületeinek irányítása végett. A bizottság többször is ülésezett, azonban Coubertin távollétében nem igazán sikerült olyan döntéseket hozni, amelyek akár az olimpia föltámasztója, akár a sportszeretők számára megfelelőek lettek volna, hiszen az olimpiát lényegében a világkiállítás kísérőeseményeként akarták megtartani, tehát a játékok az expo árnyékába szorultak volna. Coubertin visszaemlékezéseiben sajnálkozásának adott kifejezést emiatt, s arról is írt, hogy elhatározta: mivel Picard-tól és embereitől semmit sem lehet várni az olimpiával kapcsolatban, ezért maga fogja megszervezni az 1900-as seregszemlét. Coubertin 1897 novemberében levelet írt a francia kereskedelmi miniszteri posztot is betöltő Picard-nak, amelyben aggodalmának adott hangot a sportnak a világkiállításon belül elfoglalt helye miatt. Coubertin azt írta, hogy Picard terve bukásra van ítélve, egyrészt a nem megfelelő helyszín (ez Párizs Vincennes nevű negyede volt), másrészt a szervezésben közreműködő bizottságok és albizottságok sokasága, harmadrészt a program hatalmas méretei miatt, hiszen többek között biliárd-, sakk- és horgászversenyeket (!) is fölvettek a műsorba, ami miatt “kaotikussá és vulgárissá” válik az esemény lebonyolítása.
Coubertin azt is kifogásolta, hogy az olimpia szervezőbizottságába javarészt arisztokraták kerültek be, mert ezt annak jeleként értékelte, hogy az olimpiát az elitek számára és azok részvételével kívánják megrendezni, hiszen a versenyzők is magas társadalmi osztályokból kerültek volna ki, a közönséget pedig a világ vezetői, diplomaták, professzorok, tábornokok és a francia tudományos akadémia tagjai alkották volna. Coubertin ennek ellenére továbbra is fönntartotta azon ígéretét, hogy közreműködik az olimpia megszervezésében, amennyiben a műsor kialakításánál figyelembe veszik szempontjait, s engedélyezik külföldi sportolók indulását is, ugyanis a világkiállítás szervezői kezdetben kizárólag francia versenyzők részvételét kívánták. Coubertin összeállított egy programtervezetet, amelynek alapját az 1896-os athéni műsor adta, annyi különbséggel, hogy lekerült róla a sportlövészet, ellenben bekerült az íjászat, az ökölvívás és a lovaspóló is. Picard szerint ez a tervezet fölháborította a nemzetet, mivel semmi “különleges” elem nem volt benne. Coubertin ezután úgy döntött, nem támogatja tovább a szervezőbizottság túlzottan bürokratikus és igencsak részrehajló munkáját, azonban a szervezésből továbbra sem vonta ki magát teljesen. A szervezők 1899 januárjában jelentették be a francia hivatalos lapban, hogy összesen harminc sportágat fognak fölvonultatni a világkiállítás sportversenyei, azaz az olimpia. Annyi előrelépés történt, hogy a Coubertin által vezetett francia sportszövetség kapta meg az ún. atlétikai játékok szervezésének jogát, míg az olimpia főszervezőjévé Daniel Mérillont, a francia sportlövő-szövetség elnökét nevezték ki. Coubertin megpróbált együttműködni vele, azonban Alfred Picard határozottan ellenezte, hogy az általa anakronisztikusnak tartott báró továbbra is beleüsse az orrát az előkészületekbe. Mivel Coubertin és a szervezőbizottság közötti ellentétek megoldhatatlanná váltak, ezért a bizottság jelentős része lemondott, közte az elnök is.
Pierre de Coubertin végül 1899 tavaszára egyedül maradt elképzeléseivel, ezért kénytelen volt kompromisszumot kötni a Picard-féle csoporttal. Ez azt eredményezte, hogy az 1900-as párizsi olimpia hivatalosan nem olimpia volt, hanem a világkiállítás nemzetközi sport- és fizikai versenye. Egyetlen olyan korabeli plakátot vagy hirdetést sem találni, amelyen szerepelne az olimpia kifejezés, s a hivatalos kommunikációban sem használták ezt a szót. A külföld aggodalommal figyelte a Franciaországban zajló eseményeket, emiatt Coubertin, mint NOB-elnök, cikkeket írt külföldi újságokba, igyekezett meggyőzni a NOB tagjait arról, hogy egy sikeres nemzetközi sporteseményre fog sor kerülni, s egyik észak-európai útja során is promótálta a versenyeket. Coubertin ugyanakkor igyekezett a szimultán szervezés időszakában azért is tenni, hogy minél nagyobb hangsúly kerüljön arra, hogy ez egy olimpia, nem pedig a világkiállítás sportversenye. Azért is küzdött, hogy minél kisebb időt öleljenek fel a viadalok, ugyanis a szervezők eredetileg fél év alatt kívánták lebonyolítani ezeket az eseményeket. Coubertin báró végül csak annyit tudott elérni, hogy öt és fél hónapra szűkült az az idő, ami alatt sor került az olimpiára. 1900. május 14. és október 28. között rendezték a versenyeket, vagyis 167 napig tartott az olimpia. Mint ismert, az 1896-os athéni olimpián csak vívásban indulhattak profik, a többi sportágban a NOB csak amatőröket engedett rajthoz állni. Párizsban már több sportágban is indulhattak profik, s megnyitották az olimpiát a nők előtt is, akik négy évvel korábban még nem szerepelhettek. A Coubertin által összeállított programtervezetet a világkiállítás szervezői megkurtították, de legalább sikerült végre tető alá hozni a sportversenyeket.
Kik indultak?
A II. olimpián, azaz hivatalosan a Világkiállítás Nemzetközi Sport- és fizikai Versenyén összesen 58 731-en (!) vettek részt, köztük 1587 külföldi. A résztvevők számát illetőleg azonban nincs egyetértés a sporttörténészek és a NOB között, ugyanis Bill Mallon amerikai kutató az 1900-as olimpiáról írt könyvében 1588 külföldi sportolóról tett említést, akik közül 1222-nek a személyére derült fény. Mallon szerint 22 nő indult Párizsban. Az 1222 ismert sportoló közül 743 volt francia. A NOB szerint 997 sportoló, köztük 22 nő vett részt a második olimpián. Ez erős növekedés volt 1896-hoz képest, hiszen akkor a NOB adatai alapján 241-en indultak a versenyeken. Annak ellenére, hogy Párizsban nem csak vívásban indulhattak profik, a NOB az első olimpiai kongresszuson hozott határozat alapján csak a vívókat ismeri el profikként.
Ez volt tehát az első olimpia, amelyen hivatalosan is indulhattak nők. Elsősorban teniszben és golfban szerepelhettek a szebbik nem tagjai, de néhány vegyes versenyszámban is voltak női sportolók, mégpedig vitorlázásban, lovaglásban és a croquet nevű francia golyójátékban, amely szintén része volt a műsornak.
Héléne de Pourtalés svájci-amerikai kettős állampolgárságú grófnő 1900. május 22-én Hermann nevű férjével megnyert egy vitorlásversenyt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és több történész is őt tekinti az olimpiák első női indulójának és bajnokának. A már említett Bill Mallon azonban más véleményen van: ő kutatásai alapján azt állítja, hogy de Pourtalés grófnő részvétele nincsen megfelelően dokumentálva, s az a föltevése, hogy ő csak tulajdonosa volt a győztes hajónak, de magán a versenyen nem vett részt. Mallon egy 1995-ben írt cikkében azt állította, hogy a francia Jeanne Filleul-Brohy és Marie Ohier párosa az első női olimpiai bajnok, mivel croquet-ban megnyerték az egyik versenyt.
Az első egyéni női olimpiai bajnok viszont egy Charlotte Cooper nevezetű brit teniszező volt, aki a női egyéni számban tudott diadalmaskodni valamikor júliusban. Pierre de Coubertin egyébként nem volt elragadtatva attól, hogy hölgyek is indulhattak az olimpián. 1928-ban írt visszaemlékezésében így fogalmazott: “Ami a nőknek a játékokon való részvételét illeti, továbbra is ellenségesen viszonyulok hozzá. Akaratom ellenére egyre több versenyen vehettek részt”. A női sport fejlődése más korabeli személyiségeket is megszólalásra késztetett. Sully Prudhomme francia költő pl. azt mondta, hogy “minden irtózat, ami hajlamos helyettesíteni az erőt a kegyelemmel, az energiát a szelídséggel, a spotaneitás megszólítását a fiatal lányoknál, és általában mindaz, amit a nő kölcsönvesz egy férfias tulajdonságokkal megáldott férfitől, eltorzítja és árt varázsának”. Émile Zola híres író ezzel szemben támogatta azt, hogy a nők is sportolhassanak. “Kiállok minden olyan fizikai gyakorlat mellett, amely hozzájárulhat a nő fejlődéséhez, természetesen azzal a feltétellel, hogy nem él vissza vele”.
A NOB manapság hivatalosan 24 ország indulását ismeri el az 1900-as olimpián. Bill Mallon a maga részéről 28 országot sorol fel könyvében, míg André Drevon francia sporttörténész Párizs 1900: Az elfeledett olimpia című könyvében 30 nemzet indulásáról tesz említést. Akármelyik állítás is igaz, az olimpián résztvevő országok száma megduplázódott, ugyanis a NOB szerint 1896-ban 14 nemzet képviselői voltak jelen az első olimpián.
Bill Mallon szerint a következő 28 ország vett részt az olimpián: Németország, Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Bohémia (csehek és lengyelek közösen), Kanada, Kuba, Dánia, Spanyolország, Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Görögország, Haiti, Magyarország, India, Irán, Olaszország, Luxemburg, Mexikó, Hollandia, Norvégia, Peru, Románia, Oroszország, Svájc és Svédország.
André Drevon ehhez a névsorhoz hozzáteszi Portugáliát, ugyanis a műsoron szerepelt a mentés is, mint versenyszám, s az egyik viadalt a portói tűzoltók nyerték meg, Mallon és a NOB azonban nem ismeri el olimpiai számként, ezért náluk nem szerepel az ország. A másik állam, amelyet Drevon még az 1900-as résztvevők közé sorol, nem más, mint Új-Zéland, amely a francia kutató szerint úszókkal képviseltette magát Párizsban, Mallon szerint azonban ez nem így volt.
Két másik ország sportolói is indultak az 1900-as olimpián. A francia születésű Adolphe Klingelhoeffer ezt az országot képviselte atlétikában, holott a játékok idején brazil állampolgár volt. Francisco Henríquez de Zubiría szintén Franciaországban született, s a francia kötélhúzó csapatot erősítette, azonban 1900-ban kizárólag kolumbiai állampolgársággal rendelkezett.
Olyan, ma független országokból is érkeztek sportolók az olimpiára, amelyek akkor még gyarmatok voltak, így pl. a francia tornászcsapat nagy részét algériai versenyzők alkották, míg a briteknél több sportágban is írek szerepeltek. Egy Milan Neralic névre hallgató horvát vívó Ausztriát képviselte.
A magyar csapat tagjairól lentebb fogok írni.
Milyen sportágak voltak műsoron?
A 167 napon át zajló olimpián a sportágakat tizenkettő szekcióra osztották fel, amiben a szervezők követték Coubertin báró metodikáját, hiszen az 1896-os olimpia sportjait ő is szekciókba rendezte. A szervezés zavarosságát az is jól mutatja, hogy a végleges műsort március 10-én, vagyis alig több, mint kettő hónappal a játékok kezdete előtt adták ki. A szekciók a következők voltak:
- I. szekció – Atlétikai játékok: futószámok, rögbi, labdarúgás, gyeplabda, krikett, tenisz, croquet, baseball, kanadai cross, szitagolyó, golf, baszk pelota
- II. szekció – Gimnasztika: torna
- III. szekció – Vívás: kardvívás, tőrvívás és párbajtőrvívás
- IV. szekció – Lövészet: céllövészet, vadászpuskalövészet, galamblövészet, íjászat és számszeríjászat, ágyúlövészet
- V. szekció – Lovas sportok: lóverseny, lovaspóló
- VI. szekció: kerékpár
- VII. szekció – Autóversenyek: túraautóverseny, motorkerékpárverseny, gyorsasági verseny, postakocsiverseny, könnyű autók versenye, teherautók versenye
- VIII. szekció – Vizes sportok: evezés, yachtvitorlázás, motorcsónak, úszás, horgászat
- IX. szekció – Mentés: mentés égő házból, vízi mentés, polgári és katonai sebesültek elsősegélyben részesítése
- X. szekció – Légi versenyek: hőlégballon, postagalamb-verseny
- XI. szekció – Katonai felkészítő versenyek
- XII. szekció – Ifjúsági versenyek
Több sportág is kikerült a műsorból, mégpedig mai szemmel nézve egészen meghökkentő okokból. Például az ökölvívás és a birkózás túlzott veszélyessége és “túlságosan teátrális karaktere” miatt lett elkaszálva. A gyaloglást nem tartották atlétikai versenynek, ezért szintén nem került be a programba. Tervbe volt véve a műkorcsolya is, de Athénhez hasonlóan Párizsban is érdeklődés hiányában maradtak el a versenyek, s hasonló okból nem került sor végül a gyeplabda-, a cross- és a szitagolyó-versenyekre sem. A baseballtornán csak egy mérkőzést tudtak lejátszani, mert több indulni szándékozó csapat végül visszalépett. Az atlétikai versenyek is csonkán zajlottak le, ugyanis több szám döntőjére is vasárnap került sor, márpedig a sportágat akkoriban uraló amerikaiak közül többen vallási okokból nem voltak hajlandóak vasárnap versenyezni, így visszaléptek a küzdelmektől – nem egy esetben sikeres selejtező után.
Hogyan szerepeltek a magyarok?
Az 1900-as olimpián szerepelt magyar csapatról viszonylag kevés információ áll rendelkezésre. Amit biztosan lehet tudni, hogy Magyarországot összesen 17 férfi képviselte az olimpián, akik négy sportágban (atlétika, torna, úszás, vívás) indultak. Három sportágban negyven olimpiai pontot szereztek, ami kettővel volt több, mint Athénban.
A mieink 1 arany-, valamint 2-2 ezüst- és bronzéremmel zárták az 1900-as ötkarikás játékokat. Az egyetlen első helyezést Bauer Rudolf érte el, aki diszkoszvetésben bizonyult a legjobbnak 36.04 méteres eredményével. Halmay Zoltán hivatalosan két ezüstérmet szerzett, hiszen 200 és 4000 méteres gyorsúszásban is második lett, ezen kívül pedig 100-on is ugyanezt a helyezést érte el, azonban az a táv nem szerepelt a hivatalos programban, így a NOB sem ismerte el. Halmaynak 1000 méteren egy bronzérmet sikerült szereznie, vagyis három éremmel térhetett haza Párizsból, ezzel pedig a legeredményesebb magyar volt. A másik bronzérmet Gönczy Lajos szerezte magasugrásban 1.75 méteres eredménnyel. Egy Italo Santelli névre hallgató, Magyarországon élt olasz vívómester ezüstérmes lett, s egyes források magyarként tüntetik fel, a MOB nyilvántartásában azonban nem szerepel. A magyar csapat ezzel a teljesítménnyel a hivatalos éremtáblázaton húsz ország közül a 11. lett.
Kik voltak az olimpia nagy hősei?
Az olimpia éremtáblázatát története során először és mindmáig utoljára Franciaország nyerte, ami logikusan következett abból, hogy a mezőny több, mint fele francia volt. A házigazdák 101 érmet szereztek, amiből 26 volt arany, 41 ezüst, 34 pedig bronz. A második legeredményesebbnek az Egyesült Államok bizonyult, melynek sportolói 19 arany-, 14 ezüst- és 14 bronzérmet vihettek haza. A harmadik helyre Nagy-Britannia került, amely 15 arany-, 6 ezüst- és 9 bronzérmet gyűjtött. Összesen 21 ország szerzett érmet, 14 nemzetnek pedig legalább egy olimpiai bajnoki cím is összejött.
Mivel a világkiállítás szervezői nem vezettek éremtáblázatot, így ezen a téren is eltérő eredmények jöttek össze az utólagos kutatások alapján. A NOB 2008-ban frissítette legutóbb az 1900-as olimpia éremtáblázatát, amelyben 89 versenyszám eredményeit összesítette. Bill Mallon a maga részéről 95 versenyszámot ismert el az olimpiai műsorhoz tartozónak. Érdekesség, hogy mind a két táblázatban 101 érme van Franciaországnak, de Mallon több arany- és bronzérmet, valamint kevesebb ezüstöt sorolt a gallokhoz. A nemzetek rangsorában annyi eltérés van a kettő összesítés között, hogy a NOB-nál Svájc, Mallonnál Belgium az ötödik. Az is lényeges különbség, hogy a NOB Mexikónak írt jóvá egy bronzérmet, amit viszont Bill Mallon nem “hagyott jóvá”, miközben ő Luxemburgnak is adott egy aranyérmet, amelyet pedig a NOB nem ismert el idáig…
Ami az egyes sportolókat illeti, a második olimpia legeredményesebb versenyzője Alvin Kraenzlein amerikai atléta volt, aki 60 méteres síkfutásban, 110 és 200 méteres gátfutásban, illetve távolugrásban is aranyérmet szerzett. Három arany- és egy bronzérmével Konrad Stäheli svájci sportlövő lett a második legsikeresebb olimpikon Párizsban, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokára egy másik amerikai atléta, Ray Ewry állhatott föl, aki három aranyat nyert. Az első tízben egyébként nagy az angolszász fölény, ugyanis négy amerikai és három brit sportoló is bekerült. Rajtuk kívül még két svájci és egy belga volt rendkívül eredményes az 1900-as olimpián.
Jóllehet, a korabeli francia sajtó nagy sikerként könyvelte el az olimpiarendezést (azért akadtak olyan lapok, amelyek kritizálták a zűrzavaros szervezést), s 1901 májusában maga Pierre de Coubertin báró is pozitívan nyilatkozott a NOB előtt a játékok lebonyolításáról, azonban 1931-ben kiadott emlékezésében újfent kritizálta a szervezést, s azt vonta le konklúzióként: sosem szabad hagyni, hogy az olimpiát alárendeljék egy másik rendezvénynek. Az elmúlt évtizedekben a francia és külföldi sporttörténészek nagy része is negatív ítéletet mondott az 1900-as párizsi olimpiáról, s ezeknek a kritikáknak is a világkiállításnak történt alárendelés volt a fő mozgatórúgója. Az 1904-es St. Louis-i olimpiát is egy világkiállítás keretében rendezték, ezért ezt a két olimpiát az angolszász sajtóban mind a mai napig Groteszk Játékokként emlegetik. Az expó tehát rossz hatással volt a második olimpiára. Hogy a harmadikra milyen hatással volt, az olimpiatörténeti cikksorozat következő részéből kiderül.
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons