Kanté remekelt, Hazard nem csinált semmit – a Chelsea-Real Madrid mérkőzés értékelése

Három éven belül másodszor rendeznek angol házidöntőt a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ugyanis az idei finálé másik résztvevője a Chelsea lesz, amely 2:0-ra verte az elődöntő visszavágóján a Real Madridot. A londoniak végig jobban játszottak ellenfelüknél, amely nem igazán fogta föl, hogy a döntőbe jutás a tét. A Sportudvar összefoglalja a mérkőzés pozitívumait és negatívumait. POZITÍVUMOK Kanté megint Bár a Chelsea tegnap győzelmével kapcsolatban lényegében az összes, pályára lépett játékost kiemelhetnénk, hiszen ez egy igazi csapatmunka gyümölcse volt, azonban még közülük is kiemelkedett N'Golo Kanté teljesítménye. Ahogy az egyik francia szakportál éjszaka fogalmazott, három tüdővel rendelkezett a gall középpályás ezen az estén, mert akkora erővel játszott végig, ami szinte hihetetlen. A világbajnok focista már az odavágón is elemében volt, hiszen fáradhatatlanul szervezte csapata játékát.