Montréal 1976: A 31 év alatt megtérült olimpia

Az 1976-os montréali olimpia volt az első olyan ötkarikás seregszemle, amelynek költségvetése körül botrány tört ki. A szervezők az előkészületek kezdetekor még csak harmadakkora büdzsével számoltak, mint ami végül összeállt. A kanadai nagyváros ugyan viszonylag sikeres olimpiát rendezett, de az elszálló költségek miatt hosszú évtizedekbe tellett, mire megtérült az eseményre elvert rengeteg pénz. Ezen az olimpián minden addiginál nagyobb bojkottra került sor a faji szegregáció miatt, miközben a két Németország minden bizonnyal rendszerszinten doppingolta sportolóinak nagy részét, elsősorban az atlétákat. A magyar szereplés elmaradt a korábbiaktól, de azért így is arattak szép sikereket olimpikonjaink. A Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatában tehát a közel 45 évvel ezelőtti ötkarikás játékok lesznek terítéken. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1970. május 12-én, Amszterdamban megtartott 69. közgyűlésén döntött

Sterling aratott, Wernerből túl sok hiányzott – az angol-német mérkőzés legfőbb tanulságai

Az angol válogatott 2:0-ra verte Németországot, ezzel bejutott a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjébe. A vereség azt jelenti német oldalon, hogy Joachim Löw utoljára ült a válogatott kispadján, hiszen a torna után Hansi Flick veszi át a helyét. A német válogatott a mérkőzés több periódusában is uralta a mezőnyt, azonban nem igazán tudott mit kezdeni a labdával. Az angolok az utolsó negyedórában robbantottak, de összességében véve tegnapi játékuk sem volt túlságosan meggyőző. A Sportudvar összefoglalja a mérkőzés pozitív és negatív tanulságait - szigorúan semleges szemmel. POZITÍVUMOK Raheem Sterling nagyon jó volt Ezen az Eb-n eddig a Manchester City játékosa az angol támadósor legjobbja, egyben vezére, s eme státuszát tegnap este is megerősítette csapata első egyenes kieséses mérkőzésén. Angol részről ő volt az egyetlen valóban veszélyes

Morata kemény volt, a horvát védelem elhasalt – a horvát-spanyol mérkőzés legfőbb tanulságai

Az idei labdarúgó Európa-bajnokság eddigi legőrültebb mérkőzésén Spanyolország 121 perc alatt 5:3-ra verte meg Horvátországot. A legutóbbi világbajnokság döntőse egy hihetetlen kapushibának köszönhetően szerzett vezetést. A spanyolok a második félidőben 3:1-es előnyre tettek szert, azonban a horvátok a rendes játékidő utolsó perceiben talpraálltak, így jöhetett a 2x15 perces hosszabbítás, amelyet a hispánok nyertek 2:0-ra. A Sportudvar összefoglalja a mérkőzés pozitívumait és negatívumait - szigorúan semleges szemmel nézve a dolgokat. POZITÍVUMOK Brillíroztak a csatárok Nyolc gól született hétfőn este a horvát-spanyol mérkőzésen, a 2020-as Európa-bajnokság eddigi leggólgazdagabb találkozóján. A támadók mindkét oldalon kitettek magukért, a gólgyártást azonban Unai Simon, a spanyolok kapusa kezdte meg azzal, hogy egy távolról hazaadott labdát képtelen volt eltalálni, így az mellette becsorgott a kapujába. A spanyolokat azonban csak pár