A Renault szárnyalt, a Ferrari még mélyebbre ásta magát – a Belga Nagydíj legfőbb tanulságai

Lewis Hamilton aligha vágyhatott olyan nyugodt futamra, mint amilyet a Forma-1-es Belga Nagydíj hozott számára. A címvédő simán győzött, miközben a másik két dobogós személye sem okozott meglepetést, hiszen Valtteri Bottas és Max Verstappen állhattak még a pódiumra. A hétvége kellemes meglepetése a Renault volt, amely régen nem szerepelt annyira jól egy hétvégén, mint most. Az Alpha Tauri szintén büszke lehet teljesítményére, miközben a Ferrari az eddigi gyengélkedését is képes volt alulmúlni. A Belga Nagydíj legfőbb pozitívumait és negatívumait szedtem össze. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! POZITÍVUMOK A Renault szárnyalása Az elmúlt hetekben már érződött az, hogy a gyári Renault-csapat erőforrásai, no meg a két pilóta igen jó teljesítményre lehetnek képesek a következő időszakban. Silverstone-ban is megvolt már a jó tempó a franciák számára, azonban csak

USA: Lelőttek egy feketét, leállt a sportélet

Ismét igen komoly feszültségek ütötték fel a fejüket az Egyesült Államokban. Azután, hogy a nyár elején egy afroamerikai férfi fehér rendőrök által történt meggyilkolása nemzetközi fölháborodást és erőszakhullámot idézett elő, most egy újabb, hasonló incidens borzolja a kedélyeket. Csakúgy, mint az előző, a mostani eset is komoly hullámokat vert az amerikai sportéletben. Szerdán szinte minden sportesemény elmaradt, így többek között az NBA rájátszásának mérkőzései, valamint labdarúgó- és baseball-összecsapások is. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Az elmúlt napok vezető hírei között szerepelt az amerikai és a nemzetközi sajtóban is, hogy múlt hétvégén a Wisconsin állambeli Kenoshában fehér rendőrök hét lövést eresztettek egy fegyvertelen fekete férfi hátába egy ellentmondásos igazoltatás alkalmával. A 29 éves, háromgyermekes Jacob Blake ugyan túlélte a támadást, de jó eséllyel tolószékbe kényszerül.

Messi: Menni, de hova?

Bombaként robbant a hír tegnap este, miszerint Lionel Messi ügyvédjei útján közölte a Barcelonával, hogy nem kívánja kitölteni 10 hónap múlva lejáró szerződését, vagyis még idén távozni akar a csapattól. A klubvezetés persze nem akarja elengedni az együttes legjobb játékosát, akinek viszont egyre inkább kifelé áll a szénája, különösen a nagy átalakításokra készülő Ronald Koeman érkezésével. Ezután fölmerül a kérdés, hogy vajon mely kluboknak van módjuk teljesíteni az argentin kolosszális fizetési igényét? Ezen kívül az sem elhanyagolandó, hogy a klubvezetés állítólag ragaszkodik Messi 700 millió eurós kivásárlási árának teljesítéséhez az esetleges vevő részéről, ami akár mindegyik érdeklődőt eltántoríthat az igazolástól. Az is előfordulhat azonban, hogy Messi végül mégis marad, ehhez viszont alighanem a balhés elnöknek kellene távoznia. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Ugyan az