A Renault szárnyalt, a Ferrari még mélyebbre ásta magát – a Belga Nagydíj legfőbb tanulságai

Lewis Hamilton aligha vágyhatott olyan nyugodt futamra, mint amilyet a Forma-1-es Belga Nagydíj hozott számára. A címvédő simán győzött, miközben a másik két dobogós személye sem okozott meglepetést, hiszen Valtteri Bottas és Max Verstappen állhattak még a pódiumra. A hétvége kellemes meglepetése a Renault volt, amely régen nem szerepelt annyira jól egy hétvégén, mint most. Az Alpha Tauri szintén büszke lehet teljesítményére, miközben a Ferrari az eddigi gyengélkedését is képes volt alulmúlni. A Belga Nagydíj legfőbb pozitívumait és negatívumait szedtem össze.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
POZITÍVUMOK
A Renault szárnyalása

Az elmúlt hetekben már érződött az, hogy a gyári Renault-csapat erőforrásai, no meg a két pilóta igen jó teljesítményre lehetnek képesek a következő időszakban. Silverstone-ban is megvolt már a jó tempó a franciák számára, azonban csak ezen a hétvégén, az autógyilkos Spa-Francorchamps-ban tudták igazán kamatoztatni erejüket. Az időmérő edzésen hosszú évek óta nem szerepelt olyan jól a csapat, mint most, hiszen Daniel Ricciardo a 4., Esteban Ocon a 6. helyről vághatott neki a 44 körös száguldásnak. Mindkettejük rajtja jól sikerült, igaz, Ricciardo nem tudta igazán megnehezíteni az előtte lévők dolgát, csak Verstappennel tudott csatázni az első métereken, ami igazából csak arra volt jó, hogy a két Mercedes rögtön az elején ellógjon tőlük, s bebiztosítsa győzelmét. Ettől függetlenül a Renault büszke lehet mai szereplésére, hiszen Ricciardo megtartotta negyedik helyét, ráadásul amolyan slusszpoénként az utolsó körben a leggyorsabbat is megfutotta, ezzel elorozta az ezért járó bónuszpontot Hamilton elől. Ocon is kitett magáért az utolsó körökben: megelőzte Alexander Albont, így az ötödikként intette le a kockás zászló. Összesen 23 pontot szerzett a Renault, ami jelentős előrelépésnek számít a konstruktőri harmadik helyért folytatott küzdelemben, miközben a Racing Point és a Carlos Sainz autójának halála miatt csupán Lando Norrisszal fölálló McLaren csak pár egységet tudott gyűjteni.

Az Alpha Tauri jó hétvégéje

Talán a Renault-nál is nagyobb meglepetése volt a Belga Nagydíjnak az Alpha Tauri szereplése. Az olasz istálló mindkét pilótája végig a pontszerző helyeken, vagy azok közvetlen közelében tartózkodott, végül pedig mind Pierre Gasly, mind Danyiil Kvjat az első tízben tudott végezni. Gasly több remek manővert is bemutatott a versenyen, így megérdemelte a pontszerzést. Rövid időn belül ez volt a második futam, melynek rajtja előtt a francia néhány perc erejéig társalgott Helmut Markóval, a Red Bull főtanácsadójával. Mint ismert, tavaly a bikásoknál kezdte a szezont, de menet közben visszaküldték a fiókcsapathoz gyenge produkciója miatt. Egyesek ezek alapján azt kezdték el pletykálni, hogy Alexander Albon ülése veszélyben foroghat 2021-re vonatkozólag. Ha Gasly továbbra is ennyire jól tud teljesíteni, miközben a thai rendre jócskán elmarad Max Verstappentől, akkor bármi megtörténhet, ugyanakkor azt sem árt látni, hogy Albonnak kisebb a lemaradása a hollanddal szemben, mint amennyi tavaly a franciának volt…

NEGATÍVUMOK
A Ferrari: még mindig van lejjebb

Akik azt gondolták, hogy a Ferrari nem képes annál is gyengébben teljesíteni 2020-ban, mint ahogy eddig tette, azoknak csalódniuk kellett. A maranellóiak aligha produkáltak még olyan kínkeserves hétvégét a XXI. században, mint most tették. Persze többször volt példa arra, hogy nullázott a csapat, de általában azért történt, mert vagy kiestek a versenyzői, vagy pedig a bokszutcában nem mentek flottul a dolgok. Most azonban teljesen önerőből sikerült elérni a szombati időmérőn a hetedik sort, a mai versenyen pedig megőrizni ezeket a pozíciókat, vagyis Vettel révén a 13., Charles Leclerc révén pedig a 14. helyet. A tűzpiros autók és kormányzóik az egész versenyen olyan csapatokkal voltak “harcban”, amelyekkel eddig nem igazán kellett megküzdeniük: Haas, Alfa Romeo, Williams… Végül a pályán csak a két – szintén Ferrari-motorral hajtott – Haast, valamint a williamses Nicholas Latifit sikerült megelőzni. A mai volt a Ferrari 998. versenye a Forma-1-ben. Kettő hét múlva jön az 1000., a mugellói Toszkán Nagydíj, amelyen pár ezer néző is helyet foglalhat majd a lelátón. Kíváncsi vagyok, ilyen szereplés mellett lesz-e bárki is a nézőtéren…

Albon majdnem jó volt

Alexander Albon továbbra sem tud igazán versenyezni csapattársával, Max Verstappennel. A Red Bull thai pilótája ugyan most már rendszeresen ott van a tágabb értelemben vett élmezőnyben, de ezúttal sem tudott a szűkebb értelemben vett elithez csatlakozni. A két Renault-pilótával, valamint Lando Norisszal volt csatában. Sokáig úgy tűnt, végül egyikőjük sem tud elé keveredni, azonban Esteban Ocon az utolsó körökben megelőzte, ezzel nagy csorbát okozva a Red Bullnak, s persze magának Albonnak is. 6. lett a thai, akivel kapcsolatban lassan hasonló érzése kezd lenni az embernek, mint korábban Kvjattal és Gaslyval szemben. Bár még messze van a sezon vége, de egyelőre nem merném 1000%-os biztonsággal kijelenteni, hogy jövőre is ő lesz Verstappen csapattársa.

Giovinazzinak kifelé áll a szekere az F1-ből?

A Belga Nagydíj talán legérdekesebb esete az volt, amikor a verseny első felében Antonio Giovinazzi és George Russell egyszerre estek ki a versenyből. Mint a visszajátszásokból kiderült, az Alfa Romeo olasza képes volt túl szélesen venni egy, egyébként nem túl nehéz kanyart, aminek következtében kipörgött, a szalagkorlátnak csapódott, majd a pályára visszapördülve a túl oldali szalagkorlátnál állt meg. Eközben az autójáról leszakadó egyik kerék eltalálta Russell egyik abroncsát, amely kitörött, ezzel pedig a brit versenyének is annyi lett. Giovinazzival kapcsolatban nem sok pozitív momentumot tudunk fölidézni F1-es karrierjéből, hibákat már annál inkább. Éppen ezért Albonhoz hasonlóan az ő esetében sem biztos még a 2021-es szerződés, de amíg a thainak alighanem az Alpha Taurinál lesz helye jövőre, addig a taljánnak a Forma-1-ben maradás is komoly fejtörést jelenthet.

Unalmas volt a futam

A Belga Nagydíj az esetek többségében érdekes, izgalmas, eseménydús versenyt hoz magával. Ez idén elmaradt. Voltak ugyan előzgetések és merész manőverek is, de alapvetően nem hozott igazán lázba a futam. Nagy csalódás ez, hiszen a pálya vonalvezetése is izgalmas versenyt ígért, de az erőviszonyok most nem eképpen alakultak. Bízzunk benne, hogy a jövő heti Olasz Nagydíjon több izgalmat láthatunk!

#NeViseljMaszkot

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Leave a Reply