Verstappen simázott, a McLarennek nem ment – a Holland Nagydíj legfőbb tanulságai

A Magyar Nagydíj után több, mint egy hónappal rendeztek ismét Forma-1-es versenyt. A helyszín a világbajnokságba 1985 után visszatérő Zandvoort volt, ahol a fanatikus holland szurkolók nagy örömére a hazai kedvenc, vagyis Max Verstappen sima rajt-cél győzelmet aratott, s visszavette a vezetést a világbajnokságban. Hamilton és Bottas állhattak még a dobogóra. Fantasztikus versenye volt Pierre Gaslynak, aki a 4. lett, miközben a McLaren elmaradt idei önmagától, a 7. helyről induló Antonio Giovinazzinak pedig nem volt meg a versenytempója ahhoz, hogy pontot szerezzen. A Sportudvar összefoglalja a nyugodtan lemenő verseny legfőbb tanulságait. POZITÍVUMOK Verstappen fölényes hazai győzelme Hollandiában az elmúlt napokban nem nagyon lehetett másról hallani, olvasni, mint a Forma-1-es versenyről, amely 1985 után tért vissza a világbajnokság versenynaptárába. Úgy érkezett el Zandvoort visszatérésének

Bottas és Albon végleg elbukott, Kimi csodát tett – az Emilia-Romagnai Nagydíj legfőbb tanulságai

Bár korántsem volt annyira őrült a Forma-1 idei harmadik olaszországi versenye, mint az előző kettő, de azért bőven tartogatott érdekes és meghökkentő eseményeket. Végül Lewis Hamilton megelőzte és legyőzte a műszaki problémával küzdő Valtteri Bottast, amellyel most már ha matematikailag nem is, de gyakorlatilag kijelenthető, hogy megnyerte hetedik világbajnoki címét. Daniel Ricciardo a Nürburgring után ismét dobogóra állhatott, miközben a Red Bull totális nullázást könyvelhetett el, pedig Max Verstappen sokáig dobogós helyen autózott. Az Alfa Romeo ellenben kettős pontszerzést ért el hazai pályán és Danyiil Kvjat is remekelt. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! POZITÍVUMOK Gyenge rajt után nagy győzelem - Hamilton vegyes versenye Lewis Hamilton a 2. helyről kezdhette meg az imolai futamot, azonban az előlről rajtolók közül messze a leggyengébben indult el, így rögvest Max

Hamilton rekordbeállítása, Bottas elvérzése – az Eifel Nagydíj legfőbb tanulságai

Lewis Hamilton nyerte a Nürburgringen rendezett Forma-1-es Eifel Nagydíjat Max Verstappen és Daniel Ricciardo előtt. A versenyt az élről kezdő Valtteri Bottas műszaki hiba miatt kiesett, amellyel jó eséllyel eldőlt a világbajnoki cím sorsa. Az utolsó utáni pillanatban beugró Nico Hülkenberg bravúros pontszerzést mutatott be, mint ahogy Antonio Giovinazzi is, miközben Sebastian Vettel hozta a formáját, vagyis ismét nagyot hibázott, igaz, végül célba ért. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! POZITÍVUMOK Hamilton beállította Schumacher rekordját Az volt az F1 történetének első és minden bizonnyal utolsó Eifel Nagydíjának egyik legfőbb tétje, hogy Lewis Hamilton be tudja-e fogni a világbajnokságban aratott futamgyőzelmek számát tekintve Michael Schumachert. Hamilton a rajtnál kis híján Valtteri Bottas elé került, végül azonban a finn visszaverte a brit támadásait. Bottas azonban néhány kör múlva csúnyán