Lényegében már azóta rendszeresen korrupciós vádak érik a 2022-es labdarúgó-világbajnokság Katarnak történt odaítélését, hogy mindez 2010 decemberében megtörtént. Most azonban mérföldkőhöz érkezett a történet, ugyanis a New York-i Brooklyn városrész szövetségi ügyésze a hét elején kiadott egy közleményt, amiben bejelentette, hogy gyanúja szerint a FIFA akkori vezetői kenőpénzeket fogadtak el azért cserébe, hogy az arab állam kapja a világbajnokság rendezési jogát. De nem csak korabeli FIFA-vezetők, hanem Michel Platini is újból a hatóságok látókörébe került az ügyben.
HIRDETÉS
Rendszeresen fölmerülnek olyan pletykák, melyek szerint a korrupciónak nagy szerepe volt abban, hogy Oroszország kapta a 2018-as, míg Katar a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát. Több médium is azt állította az elmúlt években, hogy a két ország kenőpénzekkel vesztegette meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) akkori vezetőit, hogy a 2010. december 2-án tartott szavazáson őket hozzák ki győztesnek. Ezen a héten azonban szintet lépett a történet, ugyanis első alkalommal van példa arra, hogy egy ország igazságszolgáltatása helyezkedik arra az álláspontra, hogy vesztegetések kellettek eme döntések meghozatalához.
Richard Donoghue, a New York-i Brooklyn városrész szövetségi ügyésze korábban már többeket vád alá helyezett az ügyben, most azonban újabb három személy ellen indított eljárást, akikkel szemben a korrupció vádját fogalmazta meg. Az érintettek között van Jack Warner, az észak- és közép-amerikai, illetve karibi szövetség (CONCACAF) volt elnöke, aki 2010-ben a FIFA alelnöke is volt. A vád szerint 5 millió dollárt fogadott el azért cserébe, hogy Oroszországra szavaz a 2018-as vb helyszínéről döntő voksoláson. A kifizetésre egy fantomcég-hálozat révén, egy közvetítő segítségével került sor. Az ügyész leírása szerint Warner Sepp Blatter akkori FIFA-elnök egyik közeli bizalmasa volt.
A második vád alá helyezett személy Rafael Salguero, a guatemalai szövetség volt elnöke és a FIFA végrehajtó bizottságának egykori tagja, akinek 1 millió dollárt ígértek Oroszország támogatásának fejében. Donoghue a katari üggyel kapcsolatban a 72 éves Ricardo Teixeirát, a brazil szövetség volt elnökét és Nicolás Leózt, a dél-amerikai szövetség ex-elnökét vádolta meg, illetve utóbbit csak vádolta volna meg, mivel tavaly augusztusban 90 évesen elhunyt.
79 millió dollár kártérítés
Az amerikai igazságszolgáltatás az USA-ban csak FIFA-gate néven emlegetett ügyben eddig 45 természetes és jogi személy ellen emelt vádat. A vád általában korrupció, a vádlottak pedig elsősorban az amerikai földrész szövetségeiből kerültek ki. 26 vádlott, valamint további négy személy beismerte bűnösségét. Két másik embert, aki ártatlannak vallotta magát, elítéltek. Most az a nagy kérdés, hogy Warnernek, Salguerónak és Teixeirának bíróság elé kell-e állnia az Egyesült Államokban, vagy esetleg megegyeznek a bírósággal?
A 77 éves Warnert tavaly távollétében 79 millió dollár (26 milliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság a CONCACAF javára, emellett megfogalmazódott ellene az a vád, hogy már a 2010-es világbajnokság helyszínkiválasztó voksolásán eladta szavazatát annak érdekében, hogy a rendezést végül elnyerő Dél-Afrika legyen a befutó. Mindez 2004-ben történt… Warner jelenleg Trinidad és Tobago szigetén tartózkodik. Az Egyesült Államok kiadatási kérelmet adott ki vele szemben, ami ellen viszont fellebbezést nyújtott be. Keresetét a Londonban működő, de a trinidadi jogrendszer legfelsőbb fórumának számító Privy Council még nem bírálta el.
Salguerót 2018 decemberében három év lakhelyelhagyási tilalomra ítélték, amit később mérsékeltek, mert együttműködött az amerikai hatóságokkal. Teixeira – akit a FIFA etikai testülete tavaly örökre eltiltott minden, labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől – jelenleg Brazíliában tartózkodik, s bújkál az amerikaiak elől, amit szabadon megtehet, mivel a két ország között nincs kiadatási egyezmény.
Platinit előállították
A korrupciós botránynak nem csak Amerikában, hanem Európában is új felvonása kezdődött. Michel Platini volt UEFA-elnököt, akinek tavaly ősszel járt le a négy évre szóló eltiltása, kedd reggel előállították a francia rendőrség korrupcióellenes ügyosztályának székhelyére, hogy kihallgassák a 2022-es világbajnokság Katarnak történt odaítélése kapcsán.
Rajta kívül Claude Guéant-t, a francia elnöki hivatal egykori főtitkárát is kihallgatták, mégpedig “szabad gyanúsítottként”, ami azt jelenti, hogy nem a rendőrök vitték be, hanem magától jelent meg, s nem is vették őrizetbe. Platini ügyvédjei kedden délután közölték, hogy az ő ügyfelüket sem tartóztatták le, szabadlábon védekezhet, egyszerűen a hatóság szükségesnek látta a kihallgatását, ezért állították elő.
Nem ez az első eset, hogy Platinit kihallgatták. 2017-ben a francia pénzügyi ügyészség látta szükségesnek a kifaggatását, amely “közhivatalt be nem töltő személyekkel szembeni feltételezett aktív és passzív vesztegetés” gyanújával nyomozott. Sophie Diont, Nicholas Sarkozy volt francia államfő tanácsadóját is előállították abban az ügyben. Michel Platinit – aki maga ismerte be, hogy Katarra szavazott a 2022-es vb helyszínéről döntő voksoláson – akkor tanúként hallgatták ki. Arról kérdezték, hogy mi történt 2010. november 23-án az Élysée-palotában, amikor ebédre került sor közte, Sarkozy elnök és Támim Ben Hamad Al-Táni, Katar főhercege, illetve Guéant között.
Michel Platini a nyomozóknak kijelentette, hogy az ebéd során egy “tudatalatti üzenet” vezette rá arra, hogy Katarra adja le szavazatát, holott előzőleg még az Egyesült Államok pályázatát támogatta. Állítása szerint Sarkozy semmilyen hatást nem gyakorolt rá annak érdekében, hogy megváltoztassa döntését. A France Football szerint ezen az összejövetelen szóba került a Paris Saint-Germain csapatának a katariak által tervbe vett, és végül egy évvel később meg is valósított megvásárlása, aminek keretében megszerezték a Lagardére-csoport birtokában lévő többségi tulajdont. Ekkor dőlt el az is, hogy BeIn Sports néven egy sporttelevíziót is indítanak, amelyet az addig a legnagyobb francia sportcsatornának számított Canal+ konkurenciájának szántak. Ezek teljesülésének egy feltétele volt: Platini ígérje meg, hogy Katarra szavaz és nem az Egyesült Államokra. Ez végül be is következett…
“Azt szerettem volna, hogy a világbajnokságot egy olyan ország és a világnak egy olyan régiója rendezze, ahol ilyenre még nem került sor. Mindig törekedtem a teljes átláthatóságra, és közvetlenül az ebéd után felhívtam Sepp Blattert, hogy tájékoztassam a katari herceg és miniszterelnök jelenlétéről az Élysée-palotában. Ezután döntöttem úgy, hogy Katarra szavazok” – védekezett Platini. A szavazáson végül Katar 14:8 arányban bizonyult erősebbnek az Egyesült Államoknál, ami általános meglepetést okozott világszerte, hiszen előzetesen kevesen adtak esélyt arra, hogy az arab miniállam megkaphatja a rendezést. Pár órával a szavazás előtt derült ki, hogy Oroszország kapja a 2018-as világbajnokság rendezési jogát, amin szintén sokan meglepődtek, mivel előzőleg Angliát tartották a legnagyobb favoritnak a rendezés elnyerésére. Sepp Blatter az elmúlt években több ízben is Michel Platinire és Nicholas Sarkozyre mutogatott, azt állítván, hogy diplomáciai megállapodás született közöttük, ami alapjaiban befolyásolta a szavazások végeredményét.
Platinit 2015-ben előbb nyolc, majd négy évre tiltották el a sportágban való ténykedéstől, ám egy svájci bíróság tisztázta őt ama vád alól, miszerint jogtalanul és szabálytalanul kapott közel 2 millió eurót Blattertől, amiről nem született szerződés, holott a FIFA pénzéről volt szó. Platini tavaly júniusban eljárást kezdeményezett, mert úgy hiszi, hogy összeesküvés áldozata lett, aminek az volt a célja, hogy ellehetetlenítsék FIFA-elnöki ambícióit.
Katar tagad, Blatter szerint “politikai döntés” volt
A 2022-es világbajnokság szervezőbizottsága szerdán közölte, határozottan visszautasítja azokat a vádakat, melyek szerint vesztegetéssel sikerült elnyernie Katarnak a torna rendezési jogát. “Hosszú évek hamis vádaskodásai ellenére mindmáig nem került elő semmilyen bizonyíték, amely azt demonstrálná, hogy Katar kétes, vagy a FIFA szigorú szabályaival ellentétes eszközökkel szerezte volna meg a 2022-es világbajnokság rendezését” – közölte a bizottság.
Megszólalt Sepp Blatter is, aki sokadjára is elismételte évek óta hangoztatott álláspontját, miszerint semmilyen vesztegetésre nem került sor a 2018-as és a 2022-es vb odaítélése körül. Elmondása szerint “politikai döntést” hoztak azzal, hogy Oroszország és Katar pályázatát támogatták. A FIFA előző, a labdarúgástól jelenleg is eltiltott elnöke a francia hírügynökségnek azt is elárulta, hogy úriemberek közötti megállapodás jött létre a szövetség végrehajtó bizottságában a helyszíneket illetően: ez alapján Oroszország kapta volna a 2018-as, az USA pedig a 2022-es világbajnokságot.
“Volt egy politikai intervenció, aminek az volt a célja, hogy Katar kapja a 2022-es rendezést. Ez az intervenció elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a többség megváltoztassa álláspontját, s Katarra adja le szavazatát” – mondta, hozzátéve, hogy meglátása szerint az amerikai pályázat elvérzése mögött Nicholas Sarkozy szervezkedése állt, ami alatt a már említett, Platinivel közös ebédet értette. Platini egyébként abban az időben a FIFA végrehajtó bizottságának tagja is volt, vagyis bőven képes volt befolyásolni a többi tagot a döntésében.
Akármi is történt, annyi biztos, hogy Oroszország 2018-ban viszonylag rendesen meg tudta rendezni a világbajnokságot, ami igen magas színvonalat hozott. Katar már javában építi stadionjait 2022-re, az Egyesült Államok pedig megkapta – igaz, Kanadával és Mexikóval közösen – a 2026-os vb rendezési jogát. Abban is biztos vagyok ugyanakkor, hogy még bőven fogunk érdekes fejleményekről hallani a 2022-es vb ügyében. Ha lesz ilyen, arról a Sportudvar be fog számolni.
#SportoljEgyedül, vagyis ha sportolni mész a szabadba, ne társaságban, hanem egyedül tedd!
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
HIRDETÉS
A kiemelt kép forrása: Panoramic