Alaposan rájár a rúd az FC Barcelonára. Amellett, hogy az egészségügyi válság miatt szünetelő, s alighanem véget is érő szezon jelentős bevételkiesést fog eredményezni, a klub vezetésének háza táján sincs minden rendben. Bartomeu elnök évek óta szúrja sokak szemét a katalánok berkein belül, emiatt valósággal leszámolásba kezdett. Lehet, hogy a kényszerszünet alatt ez a lépés hozza el a bukását.
HIRDETÉS
A Barcelonánál az utóbbi időben krízisek és botrányok egész láncolata figyelhető meg. Ezek egy része kapcsolódik Josep Maria Bartomeu elnökhöz, aki szerdán viszont alighanem megelégelte mindezt, ezért úgy határozott, hogy megindítja egy ideje már dédelgetett forradalmát – a belső leszámolást. A klub első embere úgy érezte, hogy többen is elárulták azzal a munkatársak közül, hogy megkérdőjelezték az általa meghozott döntéseket, ami elkeserítette. Több beosztottjában nem tudott többé megbízni, s nem tűrte azt sem, hogy teljesen eltérő hangokat halljon a médiában arról, amiről a különböző értékezleteken szó esett.
A legutóbbi botrány a játékosok fizetéscsökkentése körül pattant ki. A médiában olyan hírek jelentek meg, miszerint Messi és társai nem akarták elfogadni bérük csökkentését, amit a spanyol bajnokság leállása kényszerített ki. Bartomeu ezt a nagyon rossz reklámot igazi árulásként fogta fel. Ennél is nagyobb botrányt okozott februárban az ún. Barcagate-ügy, aminek kirobbanásakor az elnöknek tagadnia kellett, hogy felkért egy ügynökséget, amelynek a feladata az volt, hogy lejárasson a klubbal közvetlen vagy közvetett kapcsolatban álló személyeket és szervezeteket.
Sikkasztás?
A Cadena Ser rádió azt közölte, hogy a gránátvörös-kék egyesület elnöke 1 millió eurót fizetett ki erre a célra. Pénteken azonban Emili Rousaud, a Barcelona volt alelnöke, aki a héten lemondott számos vezető egyike, a Rac1 rádiónál ledobott egy újabb bombát ezzel az üggyel kapcsolatban: “Ha az ügynökség azt mondta nekünk, hogy 100 000 eurót számít fel a munkáért, mi pedig 1 milliót fizetünk ki, akkor az azt jelenti, hogy valaki kifosztotta a kasszát. Valaki rátette a kezét a kasszára? Őszintén ezt gondolom. Ki? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem olyasvalaki, aki az igazgatótanács tagja”. Rousaud minden bizonnyal Bartomeura célzott eme kijelentésével, ami további károkat okozhat a válság miatt anyagilag eleve kissé megroppant Barcelonának.
A klub pénteken közleményt adott ki, amelyben reagált héten lemondott alelnöke sikkasztással kapcsolatos vádjára: “A ma reggel Emili Rousaud, a klub egykori általános alelnöke által több médiumnak adott interjúban megfogalmazott súlyos és alaptalan váddal szemben az FC Barcelona kategorikusan tagadja, hogy bármilyen, korrupcióhoz kötődő cselekményre sor került volna a klubon belül és fönntartja magának a jogot arra, hogy jogi lépéseket tegyen”. A klub hozzátette, hogy a szóban forgó ügynökséggel jelenleg is együtt dolgoznak, de ennek valódi célja az egyesület átvilágítása. Amíg ez a folyamat nem fejeződik be, a Barcelona nem szeretne következtetéseket levonni.
Bartomeu csak a követőit akarja megtartani
A Barcelona erős embere egy ideje már készült arra, hogy csak azokat tartsa meg, akik bíznak benne. A La Vanguardia című újság szerdán írta meg, hogy Emili Rousaud – aki paradox módon idén január 3-án lett a klub alelnöke – és Enrique Tombas, az egyesület másik alelnöke és pénztárnoka felszólítást kaptak az elnöktől, hogy távozzanak a katalán klubtól. Bartomeu ugyanis őket tette felelőssé azért, hogy a bércsökkentési tárgyalások kudarcba fulladtak. Az elnök nyilvánosan kijelentette, hogy az igazgatótanács köreiből a médiába történt szivárogtatások felbőszítették a játékosokat, holott korántsem olyan javaslattal készült számukra, mint amiről a sajtó beszámolt.
Végül a labdarúgók belementek fizetésük átmeneti csökkentésébe. Messi közleményben jelezte, hogy csapattársaihoz hasonlóan elfogadta a kevesebb járandóságot, mivel ez a jelen helyzetben elkerülhetetlen, ugyanakkor kicsit oda is szúrt munkaadójának: “Továbbra is meglep minket, hogy a klub megpróbál bennünket a célkeresztbe helyezni azért, hogy nyomást gyakoroljon ránk egy olyan lépés érdekében, amit mi mindig is hajlandóak voltunk megtenni”.
Váratlan lemondáshullám kezdődött
A La Vanguardia csütörtökön újabb lemondásokról tett jelentést a Barcelona háza tájáról. Egyfelől távozott tisztségéből Silvio Elías szóvivő, a klub tartalékcsapatának vezetője, másfelől pedig Josep Pont, a kereskedelmi részleg vezetője. Nem sokkal később kiderült, két további vezető is távozott Maria Teixidor és Jordi Calsamiglia személyében. A lap szerint a hat lemondott vezető közös levelet küldött Bartomeunak, amiben részletesen kifejtették távozásuk okait.
“Azután hoztuk meg ezt a döntést, hogy nem sikerült megváltoztatni a klub irányítási módszerének kritériumait, ami pedig fontos lenne a jövő súlyos kihívásaival, különösen a világjárvány utáni időszakkal kapcsolatban. Ki kell emelnünk elégedetlenségünket azzal a szerencsétlen üggyel kapcsolatban is, amit a közösségi oldalakon “Barcagate”-ként emlegetnek, s amiről mi is a sajtóból hallottunk. (…) Utolsó javaslatunk az a klub számára, hogy amint a körülmények megengedik, új választást kell tartani“ – áll a közös felmondólevélben.
Ezek alapján kijelenthető, hogy Bartomeu politikája, amely kizárólag a hozzá lojális emberekre épül, most ellene fordult. Az elnök 2014 óta tölti be tisztségét, s jelenleg csak 12 közvetlen munkatársa van a szokásos 18-al szemben. Ezt a sokféle válság eredményeként bekövetkezett belső robbantást a klub szerintem jobban is kezelhette volna. Így viszont fölvetődik a kérdés: eljött a Bartomeu-éra vége?
#SportoljEgyedül, vagyis ha sportolni mész a szabadba, ne társaságban, hanem egyedül tedd!
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
HIRDETÉS
A kiemelt kép forrása: Panoramic