Itt vagy
Főoldal > Posts tagged "büntetőeljárás"

Őrizetbe vett tulajdonos, jogi trükközések és borzalmas játék – a Monaco a tönk szélére jutott?

Egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy az AS Monaco labdarúgócsapata jó kontextusban tűnne fel a hírekben az elmúlt hetek során. Önmagában már az is igen rossz képet fest a hercegségbeli klubról, hogy az augusztusi nyitóforduló óta nyeretlen a francia bajnokságban, s 13 forduló után mindössze 7 ponttal kieső helyen tanyázik. Azonban úgy néz ki, hogy a Football Leaks oknyomozó sorozat keretében fény derülhet a 2017-ben még bajnoki címet és BL-elődöntőt produkált egyesület hihetetlen mélyrepülésének okaira is. Az oknyomozásnak köszönhetően került ugyanis rendőri őrizetbe Dmitrij Ribolovljev, a Monaco orosz tulajdonosa, és szintén ennek köszönhetően magyarázkodhat egyre-másra a klub a különböző kétes ügyletekkel kapcsolatban. Ribolovljev őrizetbe vételére részben éppen a Monacóval kapcsolatos ténykedése miatt került sor, ami komoly veszélyeket jelenthet a klubra nézve, hiszen amellett, hogy könnyedén kieshet az élvonalból, akár több évre kizárhatják a nemzetközi porondról.

Erdei Zsolt nem futamodik meg, de akár börtönbe is kerülhet

A Sportudvar tegnap számolt be arról, hogy ügyészségi nyomozás indult a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnél az augusztusi budapesti ifjúsági világbajnoksággal kapcsolatos túlköltekezés miatt. Mint ismert, 348 millió forinttal többe került az esemény lebonyolítása, ami miatt a szövetség lényegében csődközelbe jutott. Október elején vizsgálóbizottság állt föl, amely megvonta Erdei Zsolt elnök és Nagy Anett főtitkár aláírási jogát. Lehet, hogy Madár meg is köszönheti hamarosan ezt a döntést a testületnek, ugyanis egy, a Borsnak nyilatkozó bennfentes azt állítja, hogy számos bűncselekmény történhetett a szövetségben, és mivel Erdei aláírása számos gyanús papíron rajta van, ezért aligha úszhatja meg a felelősségre vonást. Az elnök ma közleményt adott ki, amelyben közölte: nem futamodik meg és áll elébe a vizsgálatnak.

Letöltendő börtönre ítélték az életkorukról hazudó benini focistákat

Egy igen nagy érdeklődésre számot tartó tárgyalásra került sor kedden az afrikai Beninben. A per tárgyát pedig az ország U17-es labdarúgó-válogatottjánál kitört botrány adta. Néhány hónappal ezelőtt több benini játékosról is kiderült ugyanis, hogy hamis életkort tüntetett fel személyes iratain, ezáltal megvezette a szövetséget és a nemzeti csapat szakmai stábját. Több vádlottat, köztük jópár játékost is két hónap letöltendő börtönre ítéltek. A legsúlyosabb, 12 hónapos büntetést a helyi szövetség volt elnöke kapta, akinek utódja a benini focit hosszú évek óta uraló korrupció fölszámolására tett ígéretet.

Földrengés a belga labdarúgásban – a BL-főtáblás vezetőedzőjét is őrizetbe vették

Ahogy a belga és a francia lapok is fogalmaztak, komoly földrengés rázta meg a belga labdarúgást ma délelőtt, amikor kiderült, hogy Belgiumban és másik hat európai országban összesen csaknem hatvan helyszínen tartottak házkutatást, amelyek során számos személyt őrizetbe vettek. Köztük van a Club Brugge BL-főtáblás együttesének vezetőedzője, két játékvezető, néhány újságíró, valamint egy Belgiumban ismert, igen befolyásos játékosügynök is. A gyanú szerint bűnszervezet működhetett a belga első osztályú bajnokságban, amelynek keretében mérkőzések manipulálására, pénzmosásra és egyéb bűncselekményekre kerülhetett sor. Az ügy derült égből villámcsapásként érte a belga focit, amely nyáron történetének legjobb világbajnoki szereplését könyvelhette el.

Közel 10 millió eurót költött luxusutakra 3 év alatt a bukott FIFA-főtitkár

Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) volt főtitkára 2007 és 2015 közötti ténykedése idején rengeteget költött magáncélú luxusutazásokra. Ezzel önmagában jogilag még nem lenne nagy gond, csakhogy a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől tíz évre eltiltott egykori sportdiplomata a FIFA terhére fizetett százezreket, ha nem milliókat egy-egy útért – derült ki a Nemzetközi Sportdöntőbíróság kiszivárgott periratából. Valckét a FIFA belső igazságügyi testülete 2016-ban meszelte el egy évtizedre a sportággal kapcsolatos munkavégzéstől, miután kiderült, hogy szerepet játszott a 2014-es világbajnokság jegyértékesítési rendszere körüli csalásokban. Azóta arra is fény derült, hogy a francia összejátszhatott Nasszer Al-Helaifi PSG-elnökkel, médiatulajdonossal több vb arab térségbeli közvetítési jogainak értékesítése terén, ami miatt korrupció gyanújával folyik eljárás ellene.

Csődbe ment a Force India Forma-1-es csapat

Sergio Pérez és menedzsere a közös cégükön keresztül csődeljárást kezdeményezett a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Force India ellen – számolt be a GPHírek.hu. A pilóta kihagyta a pénteki hungaroringi sajtóbeszélgetést, a csapatfőnök pedig meglepődött a történteken. Az indiai istálló háza táján hónapok óta feszültek a kedélyek, mivel Vijay Mallya csapattulajdonos ellen büntetőeljárás van folyamatban és körözik. Mallya csak abban az esetben hajlandó megválni a Force Indiától, ha megfelelő ajánlatot kap, de úgy tűnik, ez eddig nem valósult meg. Mostantól fogva csődbiztos irányítja az istállót, amelynek versenyautói ott lesznek a Magyar Nagydíj rajtrácsán, de jövője erősen kérdőjelessé vált, holott az utóbbi két évben egyaránt közvetlenül a három topgárda mögött végzett.

Pedofil ügyek sokasága fertőzi az argentin labdarúgást

Hatalmas botrány van kialakulóban az argentin labdarúgásban. Kiderült ugyanis egy, a dél-amerikai országban lebuktatott prostitúciós hálózatról, hogy élvonalbeli klubok, de közülük is különösen az Independiente 14-16 éves játékosait kényszerítették prostitúcióra. Az üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek többek között egy játékvezetőt és egy ifjúsági tornákat szervező személyt is. A botrány más argentin klubokat, így a patinás River Plate-t is érinti, s minden bizonnyal további letartóztatások is lesznek majd.

Vlagyimir Putyin az orosz doppingolásról: “A mi hibánk”

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a márciusi államfő-választásra készülő kampánycsapatának tagjaival folytatott konferencián elismerte Oroszország felelősségét a doppingolásban. “A mi hibánk, hogy voltak doppingesetek Oroszországban” – jelentette ki a politikus. Ugyanakkor nem szüntetik meg a Grigorij Rodcsenkov, a moszkvai doppinglabor egykori vezetője elleni eljárást. Az Egyesült Államokba szökött sportorvos robbantotta ki az államilag szervezett doppingrendszerrel kapcsolatos botrányt, aminek hatására a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is elkezdett vizsgálódni. A WADA által kiadott McLaren-jelentés leleplezte az egész rendszert, s elvezetett oda, hogy az oroszokat az idei téli olimpiáról és paralimpiáról is kizárták, s évek óta nem vehetnek részt a legfőbb atlétikai viadalokon sem. Rodcsenkov az ARD német közszolgálati televíziónak hétfőn adott interjúban magát Putyint vádolta meg a rendszer irányításával, amit persze a Kreml tagadott.

Köröznek egy Forma-1-es csapatvezetőt

Évek óta él menekültként Nagy-Britanniában a Force India csapat alapítója, miután csődbe vitte a légitársaságát, több mint egymilliárd dolláros tartozást hagyva maga után. Egy újdelhi bíróság most hivatalosan szökevénynek minősítette Vijay Mallyát – számolt be róla a GPHírek.hu. Az üzletember ellen emellett adó- és illetékcsalás miatt is eljárás folyik, s már 2000 óta zajlanak különböző jogi procedúrák vele szemben.

Bundagyanú Portugáliában: Eljárás indult a Rio Ave négy focistája ellen

Egy bundabotrány árnyékolja be az év utolsó napjait Portugália labdarúgásában. Az élvonalbeli Rio Ave négy játékosa ellen indult eljárás, mivel a hatóságok azt gyanítják, hogy a focisták részt vehettek csapatuk idén februári, Feirense elleni bajnoki mérkőzésének manipulálásában. A találkozót a Feirense 2-1-re nyerte, s a portugál rendőrségnek bizonyítékai vannak arra, hogy egy ázsiai bundamaffia megkörnyékezte az érintett játékosokat, hogy pénzt kínáljanak nekik cserébe azért, hogy együttesük kikapjon.

Top