Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Hamilton? Vettel? Netán valaki más? – Indul a Forma-1 új idénye (1. rész)

Hamilton? Vettel? Netán valaki más? – Indul a Forma-1 új idénye (1. rész)

VIDEÓVAL – Már csak kettő nap választ el minket attól, hogy a melbourne-i Albert Parkban fölbőgjenek a motorok, és az első szabadedzéssel kezdetét vegye a Forma-1 70. idénye. Ez a szezon milleniuminak is nevezhető, ugyanis a harmadik, kínai futam lesz a száguldó cirkusz ezredik versenye. Természetesen nem volt csöndes az uborkaszezon, hiszen több versenyző is csapatot váltott, a Red Bull pedig átállt a Honda-motorokra. Robert Kubica személyében egy nagy visszatérője is lesz a sorozatnak, igaz, a lengyelnek éppen azt a Williams-istállót sikerült kifognia, amely képtelen volt egy szabályos autót építeni a szezon előtti tesztekre, így könnyen lehet, hogy az esztendő pofozógépe lesz a szebb napokat látott csapat. A legfőbb kérdés idén is az, mint az utóbbi években: Lewis Hamilton tovább növeli-e vb-címei számát vagy pedig Sebastian Vettel hat év után ismét felülhet az elitkategória trónjára? Vasárnaptól kezdve minden kérdésre választ kapunk, addig is itt van az előzetes 1. része, amelyben a pilótákra, a csapatokra és az esélyekre összpontosítok.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Nemzeti ünnepünkön, március 15-én hajnali 2 órakor az első szabadedzéssel kezdetét veszi a Forma-1-es világbajnoki sorozat 2019-es kiírása, amely a száguldó cirkusz történetének 70. idénye lesz. A szezon szokás szerint a melbourne-i Albert Parkban rendezendő Ausztrál Nagydíjjal kezdődik, amelynek helyszínén magyar idő szerint ma reggel egy szezonnyitó show keretében mutatták be a rajongóknak az idei pilótapárosokat.

Vettel új társat kapott

Természetesen ebben az évben is történtek változások a mezőny összetételében a tavalyi szezonhoz képest. A legnagyobb váltásra a Ferrarinál került sor, amelytől távozott Kimi Räikkönen. A 2007-es világbajnok finn pilóta az anno őt fölkaroló Sauber-csapatot most már teljesen fölvásárló Alfa Romeónál folytatja pályafutását. Helyére a maranellóiak kissé meglepő módon a tavaly még az Alfa Romeo Saubert erősítő monacói Charles Leclercet igazolták le. A Ferrarira nem nagyon volt jellemző a múltban, hogy újonc vagy legfeljebb a második évét megkezdő pilótát igazoljon, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Leclerc az olaszok pilótanevelő programjának tagja volt 2016 és 2018 között, aminek keretében előbb a Ferrari által motorral ellátott Haas- és Sauber-csapatoknál tesztelési lehetőséghez jutott, majd a svájci alakulat 2018-ra már főállású versenyzőként szerződtette. Leclerc meghálálta a bizalmat, hiszen a nem túl erősnek nevezhető autóval a 21 futamon összesen 39 pontot szerzett, amivel a világbajnoki tabella 13. helyén zárt. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy Ferrari-autót először a Hungaroringen tesztelhetett a 2017-es Magyar Nagydíjat követő kollektív teszten.

Amint hivatalossá vált a monacói Ferrarihoz szerződése, egyből az lett a legfőbb kérdés a tűzpiros csapat háza táján, hogy milyen viszony lesz Leclerc és Sebastian Vettel között, aki évek óta igyekszik megszerezni ötödik világbajnoki címét. Ehhez 2017-ben járt eddig a legközelebb a 2010 és 2013 között zsinórban négy elsőséget szerzett német, azonban a szezon utolsó fázisában sorra bukta el a versenyeket, amelyek többségét Lewis Hamilton nyerte meg, így végül a brit lett az első. Tavaly egyértelműbb volt a helyzet. Ugyan a szezonnyitó ausztrál futamot Vettel nyerte, azonban Hamilton és a Mercedes lényegében az idény egészében jobban teljesített a németnél és a Ferrarinál, így a brit ötödik világbajnoki címe nem igazán forgott veszélyben.

Hamilton tehát megelőzte a vb-címek számát tekintve nagy riválisát, akit természetesen már csak azért is nagyon fűt a bizonyítási vágy, mert szeretné, ha az év végén ugyanannyi világbajnoki elsőség állna a neve mellett, mint Hamilton esetében.

Visszatérve Leclerchez: a Ferrari részéről sokszor elhangzott, hogy nem lesz a szezon elejétől kezdve csapatsorrend, vagyis a fiatal tehetség nyugodtan versenyezhet rutinosabb csapattársával, de nyilvánvalóan ezt csak a szabályszerűség keretein belül teheti meg. Hogy Leclerc hogyan tud teljesíteni Vettel mellett, jó kérdés, de a szakértők jelentős része biztos abban, hogy a monacói mindent elkövet majd azért, hogy bizonyítsa, nem véletlenül túrta ki Räikkönent a tűzpiros autó volánja mögül. Sok szurkoló (és nem csak a Kimi-rajongók) értetlenkedve fogadta a Leclerc-Räikkönen cserével kapcsolatos hivatalos bejelentéseket, és nem egy ember dühének is hangot adott emiatt.

A cserét ellenzők vagy legalábbis nem értők egyik legfőbb érve az, hogy Räikkönenben még van egy-két jó év, s mindenképpen segítségére tudna lenni a Ferrarinak, ő maga pedig képes lenne világbajnokságot nyerni. A legutolsó állítással kissé vitatkoznék, hiszen az októberben 40. életévét betöltő finn való igaz, hogy produkált jó eredményeket az utóbbi években (ld. a tavalyi austini győzelmét), de alapvetően elmaradt Vetteltől. Az persze megint más kérdés, hogy a csapatnak mekkora szerepe volt abban, hogy ennyire Vettel felé billent el a mérleg nyelve, hiszen azt sem szabad elfelejteni, hogy Räikkönen taktikája nem egyszer el lett rontva, s nem egyszer a boxutcában is akadtak gondok egy-két kerékcseréje során.

Charles Leclerc a Ferrari első monacói pilótája (Forrás: Callo Albanese)

Akik egyetértenek Leclerc leigazolásával, úgy vélik, hogy a monacói jó segédje lehet Vettelnek az első években, s egy-két szezon elteltével már ő is képes lehet a világbajnoki cím megszerzésére. Az viszont egy nagyon fontos kérdés lesz, hogy az olasz istálló mennyire tudna “átállni” Leclerc oldalára
pár év múlva, már ami a világbajnoki versengést illeti. A Ferrarinak általában nehezére esik a sikeresebb pilóta helyett a kevésbé sikereset előnyben részesítenie még akkor is, ha az aktuális helyzet ezt kívánja. Jó példa erre 2008, amikor a címvédő Räikkönen az idény második felére egyértelműen hátrányba került Felipe Massával szemben, de Maranellóban igazából csak a finn szingapúri kiesése után, vagyis szeptember végén döntöttek véglegesen amellett, hogy nem erőltetik tovább a finn címvédését, hanem inkább az összetettben jobban álló brazil segítésére utasítják Kimit és a komplett csapatot. Ki tudja, ha egy-két futammal korábban kerül sor erre, akkor lehet, hogy nem következett volna be a száguldó cirkusz mindmáig legnagyobb drámája Brazíliában, amikor Lewis Hamilton az utolsó kanyarban végrehajtott előzéssel happolta el a világbajnoki trófeát Massa elől.

Persze most, az első futam előtt még nagyon nehéz megjósolni, hogy milyen erőviszonyokra számíthatunk 2019-ben, de mindenképpen egy nagyon érdekes, mondhatni pikáns szituáció lesz, ha Charles Leclerc nemhogy versenyben tud lenni Sebastian Vettellel, hanem akár le is pipálhatja négyszeres győztes csapattársát már az első évében. Ez a szitu nem lenne ismeretlen a német számára, hiszen 2014-ben – vagyis amikor négyszeres címvédőnek számított – új Red Bull-os csapattársa, Daniel Ricciardo szinte a szezon elejétől fogva élvezte a csapat támogatását, s végül nem meglepő módon előrébb is végzett az összetettben, mint Vettel, hiszen az ausztrál a harmadik, míg a német csupán az ötödik lett, ráadásul kettejüket 71 pont választotta el egymástól a végelszámolásnál. Ez vezetett oda, hogy Vettel átigazolt a Ferrarihoz, ahol a kezdetektől fogva ő számít első számú pilótának.

Charles Leclerc vasárnap fog debütálni új csapata színeiben, de igyekszik a túlzott érzelmeket elfojtani, s helyettük inkább tanulni szándékozik csapattársától.

A leggyorsabb körök tekintetében Leclerc a téli teszteket mindössze 0,01 másodperces hátrányban zárta Vettel mögött. Noha néhány makacs megbízhatósági probléma miatt veszített némi időt a második teszthéten, eredményesnek értékelte a felkészülési munkát.

“Nyilvánvalóan az a célom, hogy a lehető legjobb munkát végezzem – kezdte vázolni céljait Leclerc. – Azt hiszem, jól dolgoztunk a tesztek alatt. Hosszú még az út, és mindig időt igényel egy új kaland egy új csapattal. Azonban remélem, hogy készen állok [a feladatra].”

Charles Leclerc a barcelonai kollektív teszten (Forrás: Nurphoto/Xavier Bonilla)

Leclerc nem akart konkrét célokat megfogalmazni eredmények formájában, arra koncentrál, hogy a lehető legkönnyebben integrálódjon a maranellói székhelyű csapatba.

„Keményen edzek Ausztrália előtt, és igyekszem mentálisan is a csúcson lenni, hogy a legjobb eredményt érjem el. Ugyanakkor nem tűztem ki egy konkrét elvárást sem az eredmények tekintetében. Sokat tanulhatok majd [Vetteltől]. Nehéz elmagyarázni ezt, mert pici dolgokról van szó, apróságokról minden területen. Azt, hogy hogyan dolgozik a csapattal, hiszen a Ferrari egy nagy csapat sok emberrel. Nekem még hozzá kell szoknom a sok emberhez. A visszajelzései elképesztően jók, ezeket mindenképpen el kell lesnem tőle”.

Amikor bejelentették a szerződését tavaly szeptemberben, a monacói pilóta elárulta, hogy gyermekkori álma volt, hogy a Ferrarinál versenyezhessen. Ugyanakkor most hangsúlyozza, hogy amint beszáll a vörös autóba, félredobja érzéseit, hogy csak a vezetésre koncentrálhasson.

Őszintén szólva meg lennék lepve, ha a monacói már az első ferraris évében Sebastian Vettel fölé kerekedne, de a szezon előtti tesztek alkalmával Leclerc már megmutatta, hogy igen magas szinten képes vezetni a Ferrarit, úgyhogy Vettel nem dőlhet hátra, nem gondolhatja azt, hogy a csapaton belüli viszonyok szempontjából sétagalopp lesz számára ez a szezon.

A Vörös Bika kiűzte Ricciardót az arénából – Verstappen lehet az új matador

A holtidény másik jelentős váltására a Red Bullnál került sor, amely öt év után megvált Daniel Ricciardótól, akinek helyére Pierre Gasly érkezett az olasz fiókcsapattól, a Toro Rossótól. Nagyot hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy az ausztrál pilóta és az osztrák csapat jó viszonyban vált volna el egymástól, s erre különösen az utóbbi napok, hetek nyilatkozatai világítanak rá.

A Renault gyári csapatához szerződött Daniel Ricciardo egy most hétfőn adott interjúban meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy milyen okok vezettek a Red Bull-lal történt szakításához. Az ausztrál elmondta, hogy váltásában nagy szerepet játszott az, ahogyan a vörös bikák vezetősége kezelte a közte és Max Verstappen között Bakuban történt incidenst. Mint emlékezhetünk rá, a két Red Bull-pilóta a célegyenes végén, nagyjából 300 km/h-s tempónál egymásnak ütközött, ami mindkettejük versenyének alaposan keresztbe tett.

Ricciardo a The Sydney Morning Herald című napilapnak adott interjúban sok más téma mellett részletesen kitért erre a balesetre is. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Netflix F1-ről szóló dokumentumfilm-sorozatában abbéli véleményének adott hangot, hogy szerinte Ricciardo megfutamodott a Verstappen elleni küzdelemtől, az ausztrál szerint azonban erről szó sincs. Szintén a március 8-án megjelent sorozatban Ricciardo a bakui ütközésről, amikor 12 körrel a verseny vége előtt a célegyenesben felöklelte csapattársát, azt mondta, hogy a Red Bull gyakorlatilag ráerőltette, hogy bűnösnek érezze magát a baleset miatt, miközben szerinte nem ő volt a hunyó. A csapat akkor nem tett különbséget a két pilóta felelősségének mértéke között, mindkettejüket elküldte a gyárba, hogy kérjenek bocsánatot az alkalmazottaktól. Ricciardóban az eset olyan mély nyomokat hagyott, hogy – mint az most kiderült – nagy szerepet játszott benne, hogy végül elhagyta a Red Bullt.

Daniel Ricciardo javarészt a bakui incidens miatt hagyta el a Red Bullt (Forrás: Nurphoto/Xavier Bonilla)

„Nem igazán tudtam elengedni azt a versenyt, és ami utána történt. Az egésznek szerepe volt a döntésemben, utána már sosem éreztem ugyanúgy magam [a csapatnál]. Amint nekimentem [Verstappennek], egy részem azt érezte, »srácok, megérdemeltétek ezt, teljes káosz ez az egész«. Ha felcseréltük volna a szerepeket, ha én lettem volna elől, és váltottam volna irányt kétszer a féktávon, és ő jött volna belém hátulról, ugyanúgy kezelték volna a helyzetet? Ez egy olyan kérdés volt, amelyhez folyton visszatértem. A csapat egyenlő mértékben hibáztatott minket, miközben mélyen belül szerintem tudták, hogy Max és az ő hibájuk volt az egész. Sok dologgal nehéz volt egyetérteni.”

Ricciardo azt korábban és most is hangsúlyozta, hogy a Red Bull nem kivételezett Verstappennel, egyenlő bánásmódban volt részük, ő mégis úgy érezte, hogy a holland felé húznak. „Semmilyen fizikai dolog nem volt, nem történt olyasmi, hogy mondjuk Maxnak jobb első szárnyat adtak, mint nekem. De ő nagyon hamar nagyon hosszú távra elköteleződött a csapat mellett egy igen nagy szerződéssel, én pedig úgy éreztem, a csapat azt gondolja, hogy »ő jobban hisz bennünk, mint te, veled olyan sokáig tart megegyezni«.”

“Talán a Red Bull azt gondolta, hogy nem megyek máshova, de szerintem ez rossz hozzáállás. Úgy éreztem, hogy túl keményen kell dolgoznom azért, hogy igazoljam, amit akarok, és amit a teljesítményem alapján érek. Talán egyszerűen nem volt meg a kémia”.

Ricciardo bevallotta, hogy egy kicsit nyomasztotta az, hogy a Red Bull-lal minden évben a világbajnoki címet tűzték ki célul, és mindig alulmaradtak. Ilyen szempontból a Renault-nál kisebb nyomás alatt dolgozhat. „Nem tekintek vissza negatívan a Red Bullnál töltött időmre, az összes mérföldkövemet náluk értem el az F1-ben. Ott minden szezon olyan, hogy »ez lesz a mi évünk«, a kockázata a csalódásnak természetszerűleg magasabb”.

“Az után csatlakoztam hozzájuk, hogy nyertek négy világbajnoki címet, úgyhogy mielőtt megérkeztem, azt gondoltam, hogy a világbajnoki cím megnyerésére alkalmas autóm lesz. Öt éven át nem ez volt a helyzet. Ilyen szempontból kisebb a kockázat a Renault-hoz jönni, mert számukra nagyobb tér van a fejlődésre”.

Az incidens után tehát a csapat vezetése nem méregette, melyikük hibázott, mindkét pilótát letolták, emellett megtiltották nekik, hogy a másikat hibáztassák.

Januárban, kilenc hónappal az eset után, és úgy, hogy Ricciardo már nincs a Red Bullnál, az energiaital-gyártó motorsportfőnöke, Helmut Marko hozzá mert nyúlni a témához, a Motorsport.com-nak nyilatkozva azt mondta, inkább Verstappent terhelte a felelősség az ütközésért:

“Verstappen megelőzhette volna a balesetet, Ricciardo túl gyors volt. Max még nem fordult be, kimehetett volna a bukótérbe, elengedhette volna. Ehelyett balhé lett” – mondta az osztrák.

“Verstappen azt mondta (a rádión), hogy vége a gumijainak. A körideje háromnegyed másodperccel romlott hirtelen. Jeleztük neki, hogy jöjjön be cserélni, de aztán azonnal megfutott két zöld (egyéni legjobb – a szerk.) szektort, azokkal a gumikkal, amik állítása szerint már a végüket járták” – magyarázta Marko azt, hogyan is alakult ki az ütközésben végződő helyzet.

Mindennek ellenére Ricciardo hagyta el a Red Bull-t, míg Verstappenre a jövő bajnokaként tekintenek. Legalábbis Horner csapatvezető mindenképpen, aki még Lewis Hamiltonért sem engedné el a hollandot a Mercedeshez. Persze ha azt nézzük, hogy Verstappen 21, Hamilton viszont már 34 éves, akkor egyértelmű, hogy melyikőjük előtt áll nagyobb karrier.

Ricciardo távozásával Verstappen lett a csapat első számú versenyzője, lényegében az egész istálló rá épül idén. A vörös bikák abból a szempontból fekete lovai lesznek ennek az idénynek, hogy a Renault-ról a Hondára váltottak motorszállítói téren, így most már mindkét Red Bull-legénység a japánok korábban éveken át csak problémák egész hegyeit termelő, tavaly viszont már sokkal megbízhatóbbnak bizonyult konstrukcióját használja. Verstappennel szemben egyelőre csak néhány futamgyőzelem az elvárás, de ha úgy alakulnak a dolgok, akkor a világbajnoki címéért is mindent el fog követni a csapat.

Verstappent gyakorlatilag azóta a jövő világbajnokának tartják, hogy mindössze 17 évesen megérkezett a Forma-1-be, az elmúlt évek alatt pedig bizonyította is, hogy nem alaptalanul teszik mindezt. Az ötszörös futamgyőztes a tavalyi szezon során érettebbé vált (mondjuk az Esteban Ocon elleni brazíliai hisztije nem éppen erre utalt…), és elkezdte megmutatni, hogy a nyers tempója mellett immár érettségben is fel tudja venni a versenyt a legjobbakkal, adott esetben akár Lewis Hamiltonnal is.

Ezek alapján nem véletlenek Christian Horner szavai. „Nem cserélném el. Max jelenti a jövőt, 21 éves és fejlődésben van – nyilatkozta Horner a Daily Mailnek. – Lewis és ő is fenomenális pilóta, Lewis minden idők egyik legjobbja. Max is nyert már versenyeket, de még nem küzdött sosem a világbajnoki címért, a képességeinek, versenytempójának és a sebességének köszönhetően azonban képes fej-fej mellett csatázni Lewis-zal”.

Verstappen a tavalyi szezont hibát hibára halmozva kezdte, a monacói autótörése után azonban elbeszélgettek vele, ennek pedig meglett az eredménye. Az év végén az Esteban Ocon elleni szópárbaj miatt ismét megtalálták a kritikusok, az FIA kétnapos közmunkával is „jutalmazta”, Horner azonban úgy van vele, pilótája inkább legyen ilyen, mint sótlan.

„Max a tavalyi év második felében Lewis után a legtöbb pontot szerezte, ez megmutatja, hogy mennyire jól vezetett. Néhányan kritizálták, amikor kimutatta az érzelmeit az Ocon elleni ütközés után, de legalább van benne szenvedély. Az emberek az ilyen érzelmekhez kötődnek, ezért követik olyan sokan. Nem akarunk átlagos személyiségeket, Lewist is vagy szeretik, vagy utálják. Ez jó dolog. A versenyzőknek kell a sztároknak lenniük, a technológiának jelenleg túl nagy a szerepe.”

Max Verstappen Christian Horner aktuális kedvence – Vajon világbajnok lesz a holland a vörös bikákkal? (Forrás: MARK THOMPSON/GETTY IMAGES)

Megszólalt Max Verstappen is a szezon előtt, aki elsősorban az új motorszállítót, a Hondát dícsérte.

Azután, hogy tizenkét éven át a Renault erőforrásait használta, a Red Bull a 2019-es szezontól váltott a japánok eszközeire. A világbajnoki címre törő csapat bíztató téli teszteket zárt az új partnerével, a motor nem produkált komolyabb műszaki hibákat a nyolc nap során.

A Red Bull az elmúlt években sokszor mutogatott a Renault-ra, a sikerek elmaradását legtöbbször a francia motorgyártó mulasztásainak tulajdonította. Az erőforrás fejlesztésével kapcsolatos célok sokszor csak ígéretek maradtak, és a pályán mért eredmények gyakran elmaradtak a várt fejlődési lépésektől.

„Minden megvalósult, amit megígértek. Örülök ennek – utalt Verstappen a Hondára. – Eltérő volt az elmúlt évekhez képest. Nagyon nyitottak és őszinték. Amit megígérnek, azt teljesítik is. Ez így korrekt.”

Miután mind a két motorral van most már tapasztalata, Verstappen elárulta, hogy a két erőforrás között jelentős különbségek mutatkoznak, mind a kettőnek megvannak a másikkal szemben a saját erősségei és gyengeségei. „Ez egy teljesen más motor. Eltérő, ahogyan működik, ahogyan a gázpedált kell használni, másmilyen a sebességváltás is. Ég és föld a különbség.”

Az ötszörös futamgyőztes kiemelte, hogy a Honda határokat nem ismerve dolgozik a próbapadon annak érdekében, hogy minél hamarabb győzelemhez segítse a Red Bullt.

A korábbi motorbeszállító, a Renault számára az elmúlt években az is nehézséget okozott, hogy a Red Bull a gyári csapatétól eltérő üzem- és kenőanyagokat használt, így meg kellett osztaniuk a próbapados tesztekkel töltött időt.

„Sokat dolgoznak a próbapadon, sokkal többet, mint azt mi régebben tettük. Ez pozitív lépés. Tulajdonképpen nincs korlátozás e téren. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy nyerjenek, remélhetőleg már ebben a szezonban (sikerül ez)” – zárta mondandóját a holland.

Mi tagadás, óriási előrelépés ez a Honda számára, amelynek a McLarennel folytatott együttműködése talán történetének legnagyobb autósportos kudarca volt, ami után joggal cikiztem jómagam és sokan mások is a gyártót.

Bottas vért ivott, vodka formájában?

A Mercedesnél ezidáig javarészt Lewis Hamilton árnyékában versenyző Valtteri Bottas megfogadta a tavaly Kimi Räikkönentől kapott tanácsot, a nemsokára elrajtoló idei F1-es szezonnak pedig úgy vág neki, hogy senki nem állhatja útját a vb-cím felé menet.

Kissé meglepőnek hangozhat ez a kijelentés, mivel sok szakértő, újságíró és szurkoló sem sorolja a 2019-es esztendő favoritjai közé a finnt, amiben nem csak az játszik szerepet, hogy a Mercinél Hamilton a “papa kedvence”, hanem az is, hogy jelleme, mentalitása alapján sokan, köztük jómagam sem látom benne a jövő világbajnokát. Bottas azonban igencsak átértékelte magában a dolgokat a téli szünetben, majd eldöntötte, ő márpedig az idén világbajnok lesz.

Valtteri Bottas borsot készül törni Lewis Hamilton (és Toto Wolff?) orra alá (Forrás: Nurphoto/Xavier Bonilla)

Bottas tavaly jól kezdte az évet (leszámítva, hogy az első futam időmérőjén rommá törte a Mercedest), de miután két futamgyőzelmet is önhibáján kívül bukott el, elindult a lejtőn. Azon a lejtőn, amelyen a szezon legvégéig sem tudott megállni, végül pedig az összetett ötödik helyén zárt, mindezt futamgyőzelem nélkül, miközben Hamilton 11 versenyt nyerve világbajnok lett.

Az abu-dhabi szezonzárón megtört ember benyomását keltő finnt a télen azonban mintha kicserélték volna (és nem csak az időközben növesztett szakáll miatt), újult erővel tért vissza, közben pedig megfogadta Kimi Räikkönen tanácsát, amelyet honfitársa az után adott neki, hogy az Orosz Nagydíjon át kellett engednie a győzelmet Hamiltonnak.

“Hazamentem Finnországba, párszor istenesen berúgtam, és gyakorlatilag azt csináltam, amihez kedvem volt – közölte Bottas a Mercedes torinói szponzoreseményén. – Utána vettem egy fényképezőgépet, elkezdtem fotózni, most már ez az új hobbim. Néha elmentem sétálni, és képeket készítettem. A feleségemmel és néhány baráttal elutaztunk Dél-Amerikába, egy rendes nyaralásra, közben pedig nem gondoltam a Forma-1-re. Amikor visszajöttem, eldöntöttem, hogy az idén mindenkit legyőzök.”

A mindenkibe természetesen Lewis Hamilton is beletartozik, akitől a finn két közös szezonjuk alatt kétszer kapott ki, most azonban úgy érzi, eljött az ő ideje. „Igen, a célom az, hogy legyőzzem, és úgy érzem, hogy képes vagyok rá. A cél megvan, eljutni oda viszont kemény munka lesz – mondta, majd kitért arra, hogy ehhez nem ártana erősen indítania az évet. – Megtanultam, hogy a szezon első fele mindig nagyon fontos. Tavaly elég jól kezdtem az évet, különböző dolgok miatt azonban pontokat veszítettem. Készen állok rá, hogy megküzdjek a világbajnoki címért, és egy jobb önmagamat nyújtsam.”

Bottas szerződése az év végén lejár, sokak szerint pedig szinte biztosan ez az utolsó éve a Mercedesnél, a helyét 2020-tól a jelenlegi harmadik számú pilóta, Esteban Ocon veheti át. Vannak, akik azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy már az idei szezon közben kirúgják, ha nem jönnek az eredmények, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azonban ezt az opciót előre kizárta. „Nem ez a megfelelő pillanat erről beszélni. Tudja, hogy élvezi a támogatásunkat, az ülése teljes biztonságban van 2019-re, és tudja, hogy mit kell tennie [ahhoz, hogy megtartsa]”.

Lehet, hogy Bottas vért ivott vodka formájában, de az is biztos, hogy Lewis Hamilton nem akar megállni öt vb-elsőségnél, szeretné ostromolni Michael Schumacher hetes rekordját. Az is igaz, hogy közben a motorozásra is rákapott a brit, aki vendége volt a MotoGP múlt hétvégi, katari szezonnyitójának. Az viszont nem túl valószínű, hogy egyhamar négyről két kerékre váltana, hiszen amíg képes vb-címeket nyerni a Forma-1-ben, addig biztosan mindent el is fog követni ezért. Aztán hogy ötszörös, hatszoros, hétszeres, netán nyolcszoros világbajnokként fogja-e szögre akasztani sisakját vagy pedig átlovagolni a gyorsasági motorozásba, az a távolabbi jövő zenéje.

A visszatérők

Az Alfa Romeónál Kimi Räikkönen csapattársa Antonio Giovinazzi lesz, aki 2011 (Jarno Trulli és Vitantonio Liuzzi) után a sorozat első főállású olasz pilótája lesz. A 25 éves versenyző 2017-ben az első két versenyen már rajthoz állhatott az F1-ben, mivel Pascal Wehrlein sérülés miatt nem állhatott a Sauber rendelkezésére, de első teljes szezonját most fogja teljesíteni. Giovinazzi a debütálást követően az év további részében a Haas tesztpilótájaként több pénteki szabadedzésen is vezethette a csapat autóját, majd 2018-ban a Sauberhez került, ahol a Német és a Magyar Nagydíjon vehetett részt a pénteki nap programján, ezután pedig a Hungaroringen tartott évközi kollektív teszten a Ferrari járgányát hajthatta, amit nem is akárhogyan tett, mivel 1:15.648-as idejével megdöntötte a mogyoródi pálya nem hivatalos körrekordját. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy indult a tavalyi le mans-i 24 órás versenyen is, ahol kategóriájában az 5., míg összetettben a 20. helyen végzett egységével. Számára tanulóév lesz az idei, a tanulásban pedig Kimi Räikkönen nagy segítségére lehet.

Az év három visszatérője közé tartozik az orosz bajkeverő, Danyiil Kvjat is, akinek a Toro Rosso adott még egy esélyt a bizonyításra. Kvjat 2015-ben a Red Bull pilótájá vált a Toro Rossó-s bemutatkozást követően, ám igen gyenge teljesítménye és nem egy csacsisága miatt 2016-ban szezon közben visszaküldték az olasz fiókcsapathoz. Innen 2017-ben, ugyancsak évközben elbocsátották. Azóta a Ferrari tesztpilótájaként dolgozott, idén azonban harmadjára is leszerződtette a Toro Rosso főállású versenyzőnek. Kíváncsian várom, hogy az orosznak benőtt-e végre a feje lágya, s képes lesz-e normálisan teljesíteni egész évben.

A harmadik visszatérő Robert Kubica, akinek történetét ebben a cikkben foglaltam össze. Sajnos tőle nem számíthatunk sok jóra idén, de ez nem az ő hibája, hanem a csapaté. A Williams ugyanis nem tudott időben elkészülni idei autójával, ezért a barcelonai teszteken egy átmeneti verziót kormányozhatott az egyszeres futamgyőztes lengyel. Hab a tortán, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai részlege néhány nappal ezelőtt szabálytalannak minősítette az autó több alkatrészét is, ezért lényegében teljesen át kell építeni a kocsit a hétvégi szezonnyitóra. A bajokat csak tetézi, hogy Paddy Lowe technikai igazgató a tél folyamán “személyes okokból” határozatlan idejű pihenőre vonult, holott neki kellene összefognia és irányítania az autóval kapcsolatos munkálatokat. A Williams jócskán le volt maradva a többiektől a teszteken, s lényegében Melbourne-ben is tesztelni fog. A szebb napokat látott istálló tavaly is tökutolsó lett a konstruktőrök között, ezt a nem túl dicsőséges címet pedig minden bizonnyal idén “meg fogja védeni”.

A csapatot váltók

Daniel Ricciardo, Kimi Räikkönen és Charles Leclerc mellett további három versenyző váltott csapatot erre az évre: egyikőjük Pierre Gasly, aki Ricciardo utódja lesz a Red Bullnál. A francia tavaly a fiókcsapat, a Toro Rosso pilótája volt, vagyis lényegében már akkor is lehetett tudomása a nagycsapat autójáról és fejlesztéseiről. Max Verstappen mellett azonban egyértelműen a másodhegedűs szerepe vár rá, s lehet, hogy nem csak idén… Voltak ugyanakkor jó eredményei tavaly, úgyhogy nem lehetetlen, hogy néha borsot törjön a holland orra alá.

Carlos Sainz Jr. a Renault-tól a McLarenhez igazolt, ahol egyből elsőszámú pilótává vált az újonc Lando Norris mellett. A wokingiak Renault-erőforrásokat használnak idén is. Tőlük nem várható jelentősebb eredmény, addig legalábbis semmiképpen sem, amíg a francia gyártó nem tud egy igazán ütőképes motort összeállítani.

Lance Stroll a Williamstől a Force Indiából lett Racing Point istállóhoz szerződött, ami főleg apjának, Lawrence-nek köszönhető, aki tavaly megmentette a csődtől az indiai alakulatot. Strollnak williamses korszakában volt egy dobogós helyezése, és ha azt nézzük, hogy a Racing Point tulajdonképpen a konstruktőri bajnokságban rendre a nagyok mögött legjobbnak számító csapat, csak más néven, akkor bizony idén is benne lehet néhány igen jó eredmény a kanadaiban.

Újoncok

Három újonc is bemutatkozhat idén a Forma-1-ben. A már említett Lando Norris a McLarennél kapott versenyzői ülést. A 19 éves brit 2016-ban a Formula Renault-t, 2017-ben pedig a Forma-3-as bajnokságot nyerte meg, míg tavaly a Forma-2-ben második lett. 2017-ben lett a McLaren tehetséggondozó programjának tagja, s az év júniusában Portugáliában tesztelhette is a brit istálló versenygépét. A mogyoródi kollektív F1-es teszten Sebastian Vettel mögött a második lett, 91 kört ment, és megelőzte a wokingiak akkori főállású pilótáit, Fernando Alonsót és Stoffel Vandoorne-t. 2018-ban a McLaren harmadik számú versenyzője lett, így több nagydíj pénteki napján is autóba ülhetett.

George Russell személyében egy másik brit újonca is lesz az F1-nek, igaz, valószínűleg kínkeserves lesz a debütálás, hiszen a 21 éves pilóta a Williamstől kapott lehetőséget. Eredménysora azonban arra predesztinálja, hogy a későbbiekben egy erősebb csapatnál is megvillogtathassa képességeit, hiszen 2017-ben a GP3-at, 2018-ban pedig a Forma-2-t nyerte meg. Russell 2017-ben csatlakozott a Mercedes fiatal versenyzőket támogató programjához. 2017-ben a Force Indiával, tavaly pedig a Williamsszel tesztelhetett néhány szabadedzésen. Gyakorlatilag a Mercedes-istálló protezsáltjaként került be a németek erőforrásait alkalmazó Williamshez, amelynél azonban komoly gondok vannak az autóval, így erősen kérdéses, hogy mire lehet képes.

A harmadik újonc a Forma-1 történetének második thaiföldi és harmadik délkelet-ázsiai versenyzője Alexander Albon személyében, akit a Toro Rosso igazolt le Danyiil Kvjat mellé. A londoni születésű, 22 éves pilóta legutóbb a Formula-E sorozatban, azaz az elektromos meghajtású autók szériájában szerepelt, ám nem csinálta végig a 2018-2019-es idényt a Forma-1-es szerződéskötése miatt. 2018-ban harmadik lett a Forma-2 összetettjében: négy futamot nyert és összesen nyolcszor állhatott dobogóra, vagyis az ő esetében is elmondható, hogy abszolút megérdemelten került be az autóversenyzés elitkategóriájába, ahol szép jövő állhat előtte.

Ez volt a Forma-1-es szezonelőzetes első része. Holnap a szabályváltozásokról és egyéb érdekességekről fogok beszámolni.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Sportudvar-archívum

Top
%d bloggers like this: