Robert Kubica a Forma-1 kapujában

Az utóbbi időben egyre több hír látott napvilágot arról, hogy Robert Kubica, a Forma-1-ben 2006 és 2010 között szereplő lengyel versenyző egyre közelebb kerül a száguldó cirkuszba való visszatéréshez 2011-ben elszenvedett súlyos balesetét követően. Az elmúlt hónapokban több alkalommal is tesztelhetett a Renault csapatával, s a mostani hungaroringi kollektív teszten is beülhetett a franciák autójába. Vajon visszatérhet valaha a lengyelek üdvöskéje?

2011 eleje, a Forma-1 téli álmát alussza, a háttérben azonban zajlik a felkészülés az új idényre. A tervek szerint a Renault csapata a Robert Kubica, Vitalij Petrov fölállásban vesz részt a száguldó cirkusz küzdelmeiben. A téli tesztek mellett a pilótáknak jut idejük egyéb versenyeken való indulásra is. Így érkezünk el február 6-ához, amikor Olaszországban sor kerül a Ronde di Andora elnevezésű raliversenyre. Kubica – Jakub Gerber navigátorral az oldalán – rajthoz áll a viadalon, azonban ezen a szürke februári vasárnapon komoly baleset éri: az egyik szakaszon nekicsapódik autójával egy templom falának. Súlyosan megsérül, Gerber elmondása szerint többször is elájul, de mindig magához tér, azt azonban nem igazán fogja föl, mi történik vele. A lengyelt azonnal a genovai kórházba szállítják helikopteren, az intézményben pedig az orvosok fölállítják a diagnózist: Kubica jobb keze súlyosan rongálódott, több csontja is eltört, s belső vérzései is vannak. Az őt megoperáló sebészprofesszor napokkal a műtét után úgy nyilatkozik, a versenyzőnek legalább egy évre van szüksége a felépüléshez, az ugyanakkor bizonytalan, hogy valaha is teljesen rendbejön a jobb keze.

Egyértelművé vált, hogy Robert Kubica kénytelen kihagyni a 2011-es Forma-1-es évadot. Sokáig lehetett abban bizakodni, hogy talán 2012-re visszatérhet az egyszeres futamgyőztes lengyel pilóta, ám erre azóta sem került sor. Kubica több mint egy évvel balesete után folytatta a ralizást, s részt vett a világbajnokság versenyein. A legtöbbször hatalmas bukásairól lehetett hallani, jó eredményre kevés alkalommal volt képes. A szinte havi rendszerességgel előforduló balesetei miatt sokan felelőtlennek titulálták Robert Kubicát, mondván, nem vigyáz eléggé a nagy küzdelem árán helyrehozott jobb karjára, s egyszer lehet egy olyan bukása, amiből nem biztos, hogy magához fog térni. 2015-ig ralizott Kubica, 2016-tól kezdve sportautó-sorozatokban indult, többek között rajthoz állt a Renault Sport Trophy elnevezésű sorozatban. Az évek alatt többször is úgy nyilatkozott, Forma-1-es visszatérése egészségi állapota miatt “szinte lehetetlen”.

Egészen idén tavaszig úgy nézett ki, igaznak bizonyul a pilóta ezen kijelentése, ekkor viszont olyan hír érkezett, amire mindenki fölkapta fejét az autósport világában. Kubica júniusban tesztlehetőséget kapott a Renault F1-es istállójától: a Lotus 2012-es, Renault-motorral ellátott E20-as autójába szállhatott be a valenciai versenypályán. A gyakorlásnak még nem volt különösebb célja, csak annyi, hogy a krakkói születésű versenyző visszaszokjon egy Forma-1-es gép vezetéséhez. A teszt után Kubica már úgy nyilatkozott, hogy 70-80%-ban föl van készülve az F1-es visszatérésre, azonban erősen kérdéses, hogy lesz-e olyan csapat, amely hét év kihagyás után leigazolná őt. Júliusban a jövő évtől visszatérő Francia Nagydíj helyszínén, a Paul Ricard-on is beülhetett az E20-asba. Annak a tesztnek már az volt a tétje, hogy fölmérjék, Kubica mennyire van alkalmas állapotban a Forma-1-hez. Az a gyakorlás is nagyon jól sikerült mind a pilóta, mind a csapat közlése szerint. Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke elmondta, Kubica egyelőre nem szerepel 2018-as jelöltjeik között, de bíztatónak nevezte a lengyel teljesítményét, így nem tartja teljesen kizártnak, hogy a jövőben szerződést kínáljanak neki.

A Renault ebben a szezonban a Nico Hülkenberg, Jolyon Palmer összeállításban vesz részt a száguldó cirkuszban. Amíg a német pilótának több remek eredménye is volt, addig a fiatal brit Palmer nem sok esetben tudta bizonyítani, hogy tényleg megérett az autósport csúcskategóriájához. Több pletyka is napvilágot látott a sajtóban arról, hogy a francia istálló vezetése még idény közben elküldheti Jolyon Palmert, s Robert Kubica kerülhetne be a helyére. Legyünk őszinték, elég valószínűtlen, hogy a lengyel már idén élesben kipróbálhatná magát, hiszen ő maga is úgy nyilatkozott, sokat kell még tennie azért, hogy egyszer újból Forma-1-es pilóta lehessen. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a csapatnak van egy kíváló orosz tesztpilótája, Szergej Szirotkin, aki már több pénteki szabadedzésen is becsücsülhetett valamely idei sárga-fekete kocsiba. Kubica pedig ne feledjük, hogy eddig az esetek többségében csak 2012-es fejlesztésű géppel körözhetett, ami mondani se kell, fényévnyi távolságban van egy idei, turbómotoros járgánytól.

A gyors visszatérés tehát valószínűtlen, azonban kedden egy újabb nagy lépést tett meg Robert Kubica a Forma-1 felé. A Hungaroringen zajló évközi kollektív teszten először ülhetett be (s valószínűleg ezen sorok írásának pillanatában is benne ül) az idei Renault-ba. Időeredményei nem voltak rosszak, abszolút bíztató volt a formája. Emellett az FIA egyik nagyon fontos próbáját is kiállta, hiszen sikerült öt másodpercen belül kiugrania járművéből, s 10 szekundumon belül vissza tudta helyezni a kormányt a helyére, amivel teljesítette a nemzetközi szövetség által kiadandó versenyzői engedély egyik alapfeltételét.

Azt gondolom, hogy sokan szurkolnak Kubicának, hogy minél előbb ismét Forma-1-es futamokon állhasson rajthoz, jómagam is ebbe a körbe tartozom. Reálisnak kell azonban maradni: egy hétéves kihagyás minden sportban, az autóversenyzésben pedig különösen nagy problémát jelent, hiszen évről évre, sőt gyakran évközben is sokat fejlődik a technika, mint ahogy írtam, egy 2012-es, V8-as motorral szerelt F1-es autó fejlesztések terén teljesen más, mint egy 2017-es, turbómotoros kocsi.

Említettem, hogy Szergej Szirotkin személyében van egy, a Forma-1 előszobáinak minősülő sorozatokban (Forma-2, GP3 stb.) már sokat bizonyító, idén több nagydíjhétvége pénteki napján is lehetőséget kapó tesztpilótája a Renault-nak, így valamely főállású versenyző távozása/kirúgása esetén jó eséllyel ő kaphatná meg a megüresedő ülést. Véleményem szerint Kubica mindenképpen alkalmas a Forma-1-re, helyt tudna állni a futamokon, ehhez viszont rengeteg tesztelésre lesz szüksége, s nem utolsó sorban arra, hogy fölhívja magára valamely csapat figyelmét. Logikus lenne, hogy a Renault-nál térjen vissza, hiszen náluk versenyzett 2011-es súlyos balesetekor is, de nem kizárt, hogy másik istállónál nagyobb eséllyel pályázhatna egy autóra, azt azonban nagyon nehéz előre látni, hogy mikor, s hol, milyen feltételek mellett kezdődhetne el Robert Kubica második F1-es karrierje.

Leave a Reply