Hamilton? Vettel? Netán valaki más? – Indul a Forma-1 új idénye (2. rész)

Már csak egy nap választ el minket attól, hogy a melbourne-i Albert Parkban fölbőgjenek a motorok, és az első szabadedzéssel kezdetét vegye a Forma-1 70. idénye. Ez a szezon milleniuminak is nevezhető, ugyanis a harmadik, kínai futam lesz a száguldó cirkusz ezredik versenye. Természetesen nem volt csöndes az uborkaszezon, hiszen több szabályváltozásra és újításra is sor került. Több szakértő úgy véli, hogy az idei szabályok izgalmasabb, szorosabb versenyeket hozhatnak. A legfőbb kérdés persze idén is az, mint az utóbbi években: Lewis Hamilton tovább növeli-e vb-címei számát vagy pedig Sebastian Vettel hat év után ismét felülhet az elitkategória trónjára? Vasárnaptól kezdve minden kérdésre választ kapunk, addig is itt van az előzetes 2. része, amelyben a szabályváltozásokra, újításokra és egyéb dolgokra