Az Abu Dhabi Nagydíjon aratott kettős győzelmével búcsúztatta az idei versenyévadot a Mercedes: Valtteri Bottas a pole pozícióból indulva megszerezte karrierje harmadik sikerét, a néha ijesztgető Lewis Hamilton pedig beérte a második hellyel. Sebastian Vettelt intette le harmadikként a kockás zászló, ám a német így is megőrizte összetettbeli második helyét Bottasszal szemben. A verseny nem hozott sok izgalmat, érzelmeket viszont annál inkább: Felipe Massa most már tényleg utolsó versenyén a tizedik helyen ért be, s így pontszerzéssel búcsúzott a száguldó cirkusztól. A futam után bemutatták a Forma-1 új logóját, amely az első vélekedések szerint jobb, mint az az embléma, amelyiket szombaton itt a Sportudvaron is bemutattam.
Különösebb bátorság nélkül kijelenthetjük, hogy nem a valaha volt legizgalmasabb Abu Dhabi Nagydíjat hozta az idei Formula-1-es évad fináléja – hasonlóan kevés eseménnyel csorgott le az 55 kör, mint tavaly, csak ezúttal bajnoki címet sem osztottak.
Beszédes adat, hogy a nyitókör végén az első 12 helyezett ugyanabban a sorrendben állt, amilyenben elrajtoltak, és mögöttük is csak Kevin Magnussen megpördülése és Stoffel Vandoorne pozícióvesztése idézték elő a főbb helycseréket. Ezeket leszámítva azért más dolgok is történtek a sivatag szélén.
Az élmezőny tehát eljött Bottas, Hamilton, Vettel, Daniel Ricciardo sorrendben, és Sergio Perez tulajdonképpen nyert egy pozíciót az első körben Nico Hülkenberggel szemben, ám a magát elfékező német a bukóteret átvágva visszaállt a Force India elé. Manővere egyértelműen szabálytalan volt, de nem akarta visszaadni pozícióját, ehelyett elfogadta a rá kirótt öt másodperces időbüntetést, és jól is járt, hiszen az első bokszkiállásig sikerült akkora előnyt kiautóznia Perezzel szemben, hogy a kényszerű várakozással együtt is elé térjen vissza.
A csaták főként a mezőny második felében alakultak ki: a rajt utáni percekben körökön át nézhettük, ahogy Romain Grosjean megpróbál átjutni Lance Strollon, ami eleinte csak időlegesen sikerült neki, hiszen a Williams kanadaija a második DRS-zónában vissza tudott támadni, de az oda-visszaelőzgetés addig folyt, amíg a francia végül sikerrel nem járt.
A bokszkiállások közeledtével Daniel Ricciardót kezdte utolérni a baj az élmezőnyből: az ausztrállal történt pár bosszantó dolog: egy alkalommal a szalagkorlátot súrolva elveszített néhány elemet az autója, majd szerelői csak nagy kapkodással készültek el a kerékcseréjére, a fő csapás viszont ezt követően jött, amikor hidraulikai gondok miatt megállt az autója a pályán. Ez azt is jelentette, hogy Ricciardo elveszítette az egyéni tabella 4. helyét a most negyedikként befutó Kimi Raikkönennel szemben.
Hamilton az első etapban nem tudott közel kerülni Bottashoz, aztán a szuperlágy gumikon azonban a finn kezdetben szenvedett. A világbajnok gyorsan megérkezett csapattársa mögé a verseny féltávja környékén, de csata ekkor sem alakult ki közöttük, és Bottas végül vissza is tudta szerezni kényelmes, néhány másodperces előnyét.
A verseny másik kiesője Carlos Sainz lett, ezúttal viszont nem a Renault-val volt hiba, legalábbis nem úgy, ahogy arra számítani lehetne az elmúlt hetek motorgondjai után: a szerelőcsapat vétett komoly hibát, amikor nem rögzítették megfelelően az autó bal első kerekét a cserénél. A spanyol emiatt már kis híján a bokszkijárat alagútjánál a falnak ment, végül a pályán volt kénytelen félreállni és feladni a küzdelmet.
A Renault azonban ezzel együtt is örülhetett: Hülkenberg bejött a 6. helyen, amiért nyolc ponttal jutalmazták, ez pedig elég volt a csapat számára ahhoz, hogy felugorjon a konstruktőri tabella vágyott hatodik pozíciójába, a Toro Rosso elé. Sem a faenzaiak, sem a Haas nem szerzett pontot, így nem nehezítették a francia gyári csapat dolgát. Pierre Gasly inkább egy megpördüléssel és egy további kicsúszással hívta fel magára a figyelmet.
Bottas tehát végül megszerezte harmadik F1-es győzelmét, hogy kellemes szájízzel zárja a szezont, mögötte pedig Hamilton, Vettel, Raikkönen és Max Verstappen futottak be a célba. A Mercedes finnjének győzelme ellenére az egyéni tabella második helye a tabellát sokáig vezető Vettel ölében landolt.
Mindkét Force India pontszerző lett, ahogy Alonso is a legjobb tíz között zárta a McLaren-Honda, Felipe Massa pedig önmaga utolsó versenyét.
Valószínűleg még magánál a futamnál is több izgatottság lengte körül a Formula-1 új logójának bemutatását Abu Dhabiban: a korábbi, jól ismert szimbólumot 1994 óta használta a sportág, a széria jelenlegi tulajdonosa, a Liberty Media azonban úgy döntött, lecseréli. A modernebb, egyszerűbb vonalakat használó logót a dobogós ceremónián leplezték le. A sorozat Twitter-oldalán ez a videó mutatja be az új emblémát. A közösségi médiában azonnal lecserélték a márkajeleket, a formula1.com egyelőre még az eredeti verziót használja.
„Számtalan márka, különösen napjaink korában, azon van, hogy egyszerűsítse jelképeit, belépve a digitális térbe” – idézi az Autosport Sean Bratchest, a Formula-1 kereskedelmi főnökét, aki a változtatás okáról beszélt. „Nézzék meg a Starbucksot vagy Coca Colát, akik a kevésbé sűrítetté változtatták logójukat a digitális belépés érdekében. Úgy éreztük, nekünk tovább kell mennünk, és át kell szabnunk, hogy ezzel is előre tartó pozíciónkat hangsúlyozzuk.”
„Nagyra tartjuk az elköszönő logót is, amely különösen jól szolgálta az F1-et 23 éven keresztül. Figyelembe véve azonban, merre tartunk üzletünkkel, miről szól víziónk, meg kell állapítani, hogy a negatív térben kialakított 1-es nem elég feltűnő digitálisan. Ha szavazást készítettem volna azokkal az emberekkel, akikkel beszéltem a jelképről, mióta idekerültem, sokan lettek volna, akik évek során sem vették észre, hogy a láthatatlan rész a bal és jobb oldal között valójában 1-est ad ki” – érvelt Bratches a régi logó legismertebb sajátosságával.
A Formula-1 marketingvezetője, Ellie Norman azt magyarázta, mit ábrázol végletekig leegyszerűsítve a logó: „Az inspirációt az autó körvonalából merítette, két autó látható rajta, amint átszelik a célvonalat. Hihetetlenül merész és egyszerű. A mai, mobilis és digitálisan vezérelt piacon sokkal flexibilisebbek és sokoldalúbbak lehetünk ezzel a logóval.”
Sean Bratches röviden elejtette, hogy a Formula-1 a jövő évi Ausztrál Nagydíjig teljes márkafrissítésen fog átesni, melynek középpontjában a logó áll majd. A kereskedelmi főnök „új grafikai csomagot” ígért tévére, továbbá reszponzív webes felületet, új közösségi lehetőségeket, élő és nem élő OTT-platformot (ez streamelt közvetítést takarhat).
A Forma-1-es világbajnokság 2018-as idénye március 25-én a hagyományoknak megfelelően az Ausztrál Nagydíjjal indul Melbourne-ben, azonban addig is lesz F1 a Sportudvaron, ugyanis decemberben egy, a teljes idei szezont összefoglaló írással jelentkezem majd, s a téli uborkaszezon idején is hírt adok majd a legérdekesebb történésekről.
Az Abu Dhabi Nagydíj végeredménye:
# | Versenyző | Csapat | Idő | Kör |
1 | Valtteri Bottas | Mercedes | 1:34:14.063 | 55 |
2 | Lewis Hamilton | Mercedes | +3.899 | 55 |
3 | Sebastian Vettel | Ferrari | +19.330 | 55 |
4 | Kimi Räikkönen | Ferrari | +45.386 | 55 |
5 | Max Verstappen | Red Bull-TAG Heuer | +46.269 | 55 |
6 | Nico Hülkenberg | Renault | +1:25.713 | 55 |
7 | Sergio Pérez | Force India-Mercedes | +1:32.062 | 55 |
8 | Esteban Ocon | Force India-Mercedes | +1:38.911 | 55 |
9 | Fernando Alonso | McLaren-Honda | +1 kör | 54 |
10 | Felipe Massa | Williams-Mercedes | +1 kör | 54 |
11 | Romain Grosjean | Haas-Ferrari | +1 kör | 54 |
12 | S.Vandoorne | McLaren-Honda | +1 kör | 54 |
13 | Kevin Magnussen | Haas-Ferrari | +1 kör | 54 |
14 | Pascal Wehrlein | Sauber-Ferrari | +1 kör | 54 |
15 | Brendon Hartley | Toro Rosso-Renault | +1 kör | 54 |
16 | Pierre Gasly | Toro Rosso-Renault | +1 kör | 54 |
17 | Marcus Ericsson | Sauber-Ferrari | +1 kör | 54 |
18 | Lance Stroll | Williams-Mercedes | +1 kör | 54 |
– | Carlos Sainz | Renault | – | 31 |
– | Daniel Ricciardo | Red Bull-TAG Heuer | – | 20 |
Az egyéni világbajnokság végeredménye:
- Lewis Hamilton – 363 pont
- Sebastian Vettel – 317
- Valtteri Bottas – 305
- Kimi Räikkönen – 205
- Daniel Ricciardo – 200
- Max Vestappen – 168
- Sergio Pérez – 100
- Esteban Ocon – 87
- Carlos Sainz – 52
- Felipe Massa – 43
- Nico Hülkenberg – 43
- Lance Stroll – 40
- Romain Grosjean – 28
- Kevin Magnussen – 19
- Fernando Alonso – 17
- Stoffel Vandoorne – 13
- Jolyon Palmer – 8
- Pascal Wehrlein – 5
- Danyiil Kvjat – 5
- Marcus Ericsson – 0
- Pierre Gasly – 0
- Antonio Giovinazzi – 0
- Brendon Hartley – 0
- Jenson Button – 0
- Paul Di Resta – 0
A konstruktőrök világbajnokságának végeredménye:
- Mercedes – 668 pont
- Ferrari – 522
- Red Bull Racing-TAG Heuer – 368
- Force India-Mercedes – 187
- Williams-Mercedes – 83
- Renault – 57
- Toro Rosso-Renault – 53
- Haas-Ferrari – 47
- McLaren-Honda – 30
- Sauber-Ferrari – 5
A fő fotó forrása: index.hu