Vettel közel öt hónap után nyert ismét futamot

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat, miután lerajtolta az élről induló Valtteri Bottast, s a mercedeses pilóta elé vágási kísérletét is kivédte. Kimi Räikkönen lett a harmadik, aki vissza tudta verni a boxból rajtoló világbajnok Lewis Hamilton támadásait. A brit lett a negyedik. Felipe Massa utolsó hazai futamán a hetedik helyre hozta be a Williamst. Sebastian Vettel a szezon vége előtt lélektanilag fontos győzelmet aratott, a Hungaroring óta először tornázva fel a Ferrarit a dobogó tetejére, amikor a Brazil Nagydíjon lerajtolta, aztán a Mercedes elé vágási kísérletét visszaverve a célig maga mögött is tartotta a pole-ból induló Valtteri Bottast. Ezzel 22 pontra növelte az előnyét vele szemben, jó eséllyel bebiztosítva a világbajnoki összetett 2. helyét. Az egyébként nem