Már bejegyeztették azt a logót, amit az F1 várhatóan vasárnap, az Abu-dhabi Nagydíj startja előtt mutat be a nagyközönségnek. Az internetezők eddig nem fogadták jól az új emblémát, amellyel a mostani, 1994 óta használatban lévő logót cserélnék le.
Új arculatot kap a Forma-1, miután az elnök-vezérigazgató szerint „friss energiát” kell adni a sportnak. A most használt logót 1994-ben tervezték, és bár szokták kritizálni, elsősorban a rejtett 1-es miatt, még több bírálatot kaptak azok a tervek, amiket a jogtulajdonos az F1 szabadalmi hivatalának küldött. A huszonhárom évvel ezelőtti embléma tervezője szerint fölösleges megváltoztatni a logót.
Az új címerre vonatkozó tervek már a héten kiszivárogtak, és a bejegyzés alapján az is sejthető, hogy megszületett a végleges elhatározás, ami a jövőben képviselni fogja a Forma-1-et, és módosított formában talán az F2-t és a GP3-at, ami előbb-utóbb átveszi az F3 helyét és nevét is.
A legnagyobb online F1-es fórum, a Reddit felhasználói szavazást indítottak, a szavazók 91%-a szerint nincs szükség új logóra, bár fontos megjegyezni, hogy a tagok száma 250 ezer fölött van, de csak 3400-an szavaztak eddig. A kommentekből azonban sejthető, hogy a többség ellenzi a cserét, és sokan jobbnak tartják a mostani logót az újnál.
Egyesek a logó eredetiségét is megkérdőjelezték. Volt, aki egy csapból kifolyó vízhez hasonlította a grafikát, más túlságosan hasonlónak tartotta a Juventus labdarúgó-csapatának szimbólumához vagy a Forza Motorsport című videójáték korábbi logójához. Egy grafikus azt kifogásolta, hogy a tervező egyszerűen letöltötte az Orbitron betűkészletet a Google Fonts szolgáltatásról és még az „a” karaktert is elrontotta benne.
A változtatás nem csak a szurkolók, az F1-es bennfentesek körében sem népszerű. Az ismert műszaki szakíró, Craig Scarborough egy, valószínűleg Microsoft Paintben készített „koncepcióval” mutatta be, hogy a mostani logó is továbbfejleszthető lenne az F2 részére. Eddie Jordan korábbi zenekara, a Buzzin Hornets is arról posztolt, hogy lehetne jobb is az új logó.
Ez lehet a Liberty Media első barátságtalan lépése a közönség felé, hiszen az eddigi újításaikat szinte egyöntetűen pozitív fogadtatás övezte, és folyamatosan arról beszélnek, hogy tenni szeretnének a rajongók jobb kiszolgálása érdekében. Már több témában is kikérték a közönség véleményét, például a Redditen is, de ezúttal nem így tettek, és úgy tűnik, nem hallgatnak a napok óta özönlő kritikákra sem, vagyis ugyanúgy tesznek, mint nálunk az Újpest labdarúgócsapatának vezetői, akik a szinte mindenki által kritizált új logót nem hajlandóak visszacserélni a régire, még úgy sem, hogy már bíróság előtt van a címerváltás ügye.
A fő fotó forrása: f1fanatic.co.uk