Lindsey Vonn továbbra sem tett le arról, hogy férfiakkal síeljen

Lindsey Vonn amerikai alpesi sízőnő immáron sokadik alkalommal jelentette ki, hogy szeretne a férfiak között is indulni a Világkupában. Korábban egyszer már hivatalos kérvényt is benyújtott ezzel összefüggésben, de akkor elutasították kérését. Most újból nekifut a procedúrának, s bízik benne, hogy még várhatóan 2019-ig tartó pályafutása vége előtt lesz módja az urakkal is megméretni magát.

A 2010-ben első amerikaiként lesiklásban olimpiai bajnoki címet szerző alpesi síző ismét hivatalos formában kérvényezi, hogy indulhasson a férfiak között is. Egy hasonló javaslatot már beterjesztett 2012-ben Lindsey Vonn, ám akkor a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) elutasította kérelmét ara hivatkozva, hogy tilos vegyes versenyeket szervezni, ráadásul eltérnek a férfi és a női viadalok szabályai. A 32 éves sportolónő úgy érzi, ideális állapotban van ahhoz, hogy az urakkal is megküzdjön.

Még nem döntöttek a mostani kérelem ügyében

Lindsey Vonn újabb kérelmét az Egyesült Államok Sí és Snowboard Szövetsége (USSA) fogja benyújtani a nemzetközi szövetség jövő heti, Zürichben esedékes szezonelőtti értekezletén. A bajnoknő azt tűzte ki célul, hogy a 2018-2019-es szezonban, a kanadai Alberta tartományban lévő Lake Louise-ban lehessen ott a férfiak mezőnyében. Az amerikai eléggé imponáló mérleggel rendelkezik ezen a pályán, hiszen 39 Világkupa-győzelméből 14-et itt aratott, ami rekordnak számít. Mindenesetre Atle Skardal korábbi világbajnok, aki 2005 óta a FIS női világkupáért felelős igazgatója, júniusban elmondta: “Nagyon nehéz ezt elérni (…), mert van egy tényező, amit mindenki alábecsül, mégpedig az, hogy mindenki számára ugyanazokat a jogokat kell biztosítani”.

Aztán így folytatta: “Ha a nőknek lehet a férfiakkal síelni, akkor a férfiaknak is engedélyezni kell, hogy indulhassanak a női versenyeken, és nem tudom, hogy mi akarjuk-e ezt”. Eközben Vonn az év elején a Denver Postnak adott interjúban azt mondta: “Tudom, hogy nem fogok nyerni, de szeretnék lehetőséget kapni arra, hogy megpróbálkozzak ezzel a kísérlettel”. A bajnoknő, akinek több törés is hátráltatta munkáját 2016 vége óta, korábban elhatározta, hogy a 2018-2019-es szezon végén visszavonul az aktív sízéstől.

Leave a Reply