Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Hamilton nyerte a spái ütközetet

Hamilton nyerte a spái ütközetet

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat, s ezzel megfelezte, 14-ről 7 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben a mögötte másodikként célba érő Sebastian Vettellel szemben. A dobogó harmadik fokára egy szenzációs manőver után Daniel Ricciardo állhatott föl. Max Verstappent majdnem hazai pályán ismét elérte a technika ördöge: mindössze nyolc kör megtétele után hajtáshiba miatt kiállni kényszerült a futamból, s Fernando Alonso is sokadik kiesését könyvelhette el, miután McLarenjében meghalt a nyári szünetben továbbfejlesztett Honda-motor. Videóval!

Izgalmas csatának ígérkezett a Forma-1-es Belga Nagydíj, márcsak azért is, mert a vb-pontverseny első két helyezettje, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton egymás mellől, csak éppen fordított sorrendben állhatott rajthoz. Mögöttük csapattársaik, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen sorakoztak fel, a harmadik sorban pedig a két Red Bull várta a piros lámpák kialvását. Abban lehetett bízni, hogy a két világbajnoki esélyes, és az első hat további szereplői meg tudják keverni a kártyákat, s egy élvezetes versenynek lehetünk szemtanúi.

A futam előtt azonban egy nagyon szép eseményre került sor. Michael Schumacher 1992-ben, tehát 25 évvel ezelőtt a Belga Nagydíjon aratta élete első Forma-1-es futamgyőzelmét. Ennek alkalmából fia, Mick Schumacher pár kört megtehetett apja 1994-es világbajnok autójával, egy Benetton B194-essel a kicsivel több mint hét kilométer hosszúságú aszfaltcsíkon:

Egy kicsit még térjünk vissza a verseny előtti esélylatolgatáshoz. A Pirelli, a száguldó cirkusz gumiszállítója minden verseny, így a mai spa-francorchamps-i viadal előtt is közzétette a lehetséges gumistratégiákat. A leggyorsabb taktikának az egy kiállás tűnt: az első 14 kört ultralágyon, a maradék 30-at pedig lágy abroncsokon kell megtenni a minél jobb eredmény érdekében. A második legjobb stratégiának a 17 kör szuperlágyon és a 27 kör lágyon való megtételét javasolták az olaszok, míg harmadik megoldásként szóba került a 10 kör ultralágyon és 17-17 kör szuperlágyon kombináció is. A Ferrari és a Mercedes számára a legoptimálisabbnak kinéző kétkiállásos taktika nem volt elérhető, mivel pilótáiknak csak 1-1 szuperlágy szettje maradt a versenyre.

Így érkeztünk el a 14 órakor megtörténő rajthoz: Hamilton stabilan tartotta vezető helyét, Vettel ugyan az Eau Rouge-ban próbált szélárnyékozni, de a brit visszaverte a német első támadását. Bottas, Räikkönen, Verstappen, Ricciardo, Alonso volt a további sorrend a különösebb incidens nélkül lezajlott startot követően. Az első körben annyi változás történt az élmezőnyben, hogy Nico Hülkenberg megelőzte Fernando Alonsót. A 2. körben kőkemény csata alakult ki kettejük között, s a spanyol a Kemmel-egyenes végén a szélárnyékot kihasználva visszaelőzte renault-s ellenfelét. Esteban Ocon, a Force India francia tehetsége kettős szélárnyékba tudott kerülni ennek a csatának köszönhetően, de nem tudott előzni, maradt a kilencedik pozícióban.

Eközben az élen Vettel és Hamilton majdnem ezredre azonos köridőt mentek (öt ezred volt mindössze a különbség a német javára), a kettejük közti differencia 8-9 tizedmásodperc környékén állandósult. Pascal Wehrlein, a Sauber németje műszaki probléma miatt már a második körben kiállni kényszerült a bokszba. A negyedik körre Vettel kilógott a DRS, vagyis az állítható hátsó szárny nyitásához szükséges egy másodperces távolságból. Hülkenberg után Ocon is megelőzte Alonsót, aki így már csak a 9. helyen haladt, Sergio Pérez előtt.

Apropó, Ocon és Pérez! A Force India két versenyzőjének az Azeri Nagydíjon már volt egy komolyabb összeakadása, s ezt a spái rajtnál is eljátszották. Pérez az Eau Rouge előtt külső íven volt, beszúrt Ocon mellé, de nem maradt elég hely neki, és beszorult csapattársa, valamint a fal közé. Ekkor még nem történt nagyobb baj, de ami késett, nem múlott…

Hamilton elkezdte lerázni magáról Vettelt, 1,7 mp-re nőtt a különbség. Eközben Fernando Alonso a csapatrádión “kínosnak” minősítette autója teljesítményét, vagyis meg volt a szokásos rádiós beszólása. Problémái a következő fordulóban sem oldódtak meg: a Haas két pilótája, Romain Grosjean és Kevin Magnussen is könnyedén lehagyta a kétszeres világbajnokot, aki ezzel rövid idő alatt már pontszerző helyen kívül, a 11. pozícióban találta magát.

A nyolcadik kör elhozta a futam első drámáját a kettő közül: Max Verstappen, akit közel nyolcvanezer holland szurkoló buzdított a hazájához legközelebbi versenyhelyszínen, újból kiállni kényszerült a Red Bullal. Idén már hatodjára esett ki a fiatal holland, akinek autójából ezúttal a hajtás ment el hatodik váltófokozatban. Fejét csóválva szállt ki megdöglött járgányából, de előtte a rádión még annyit bemondott, hogy “ezt egyszerűen nem hiszem el”. Igaza van, ezt már mi se hisszük el. Ritka az ekkora pechszéria az F1 élmezőnyében.

A tizedik körben megkezdődtek a kerékcserék, több autón is elkezdtek szemcsésedni a gumik, emiatt Ericsson, Ocon és Alonso is meglátogatta csapatát. Mindeközben az élen befagyott a különbség Hamilton és Vettel között: 1,7 másodperc körül stagnált a differencia, a német tehát nem tudta igénybe venni a DRS-t a közeledéshez. A 12. körben kiment Hamilton a bokszba, s lágy gumikkal tért vissza, vagyis a Mercedes bevállalta az egy kiállásos taktikát. Egy fordulóval később csapattársa, Valtteri Bottas is kihajtott a bokszutcába, s a finn is lágy abroncsokkal folytatta a száguldást. Vettel a 15. körben állt ki, s a német vébé-éllovas is lágy papucsokat kapott kocsijára. Räikkönen rögtön utána jött, ugyancsak lágy gumikat kapott szerelőitől. Egy körrel később viszont katasztrófális hírt hallhatott a rádión a finn Jégember: 10 másodperces stop/go, vagyis állj és menj büntetést kapott a sárga zászlók figyelmen kívül hagyása miatt. A nyolcadik körben, a Verstappen félreállása miatt az egyes szektorban elrendelt sárga zászlót nem vette figyelembe, s átszáguldott teljes tempóval a figyelmeztetés által érintett szakaszon. Összehasonlításképpen, Bakuban Vettel a Hamiltonnal való pofozkodásért kapott ugyanilyen szankciót, ennek függvényében ez a döntés nagyon szigorúnak mondható.

Amíg csapattársa a rádión dühöngött büntetése miatt, addig Sebastian Vettel elkezdte ledolgozni a Hamiltonnal szembeni hátrányát. 1,2 másodperccel gyorsabb kört ment, mint brit riválisa, s nagyon közel került hozzá. Ricciardo eközben szuperlágy gumikkal tért vissza kiállását követően, s az ötödik helyen haladt. Alonso folytatta a cirkuszt a rádióban: mérnöke arra kérte, hogy vigyázzon a gumikopásra, erre ő rápirított, hogy a verseny végéig fejezzék be a rádiózást. Räikkönen ezalatt letöltötte büntetését, s a hetedik helyre esett vissza a negyedikről. A finn a futam után azt mondta, azért nem lassított az Eau Rouge-nál a sárga zászló alatt, mert látta, hogy Verstappen autója már a pálya szélén állt, így azt hitte, visszavonták a jelzést. A 19. körben Sergio Pérezt is megbüntették: ő öt másodpercet kapott azért, mert levágta a pályát, és ezzel előnyt szerzett. Kimi Räikkönen elkezdte bedarálni az őt Ricciardótól elválasztó pilótákat: a buszmegálló előtt könnyen elment Esteban Ocon mellett, majd pár körrel később a Kemmel-egyenesben Nico Hülkenberget is lehagyta.

A 26. körben véget értek Fernando Alonso purgatóriumi szenvedései: beállt autójával a garázsba, föladta a Belga Nagydíjat. Nagy kár érte, hiszen a spanyol világbajnok remekül ment az időmérő edzésen, s a futamon is látványosan versenyzett, de úgy tűnik, a Honda idei harmadik motorfejlesztésén is van még mit csiszolni… A 28. körben Pérez – aki akkor a mezőny leggyorsabbja volt – megelőzte Ocont, ám egy fordulóval később ami késett, az nem múlott, ugyanis a francia az Eau Rouge-ban megpróbált visszatámadni, ám ekkor, közel 310 kilométeres tempónál összeértek. Ocon bal szárnyának fele letörött, Pérez viszont jobb hátsó defektet kapott, így mindkét Force India mehetett a bokszba egy kis baleseti szervizre. Baku után ez a második alkalom, hogy összeakadt a két rózsaszín indiai autó, úgyhogy jó kérdés, marad-e ugyanez a pilótafölállás 2018-ra is, vagy esetleg valamelyikőjüknek mennie kell.

A két FI-pilóta kakaskodásának annyira sok törmelék állított emléket az egyenesben, hogy be kellett küldeni a Biztonsági Autót. A komplett élmezőny kihajtott a bokszba kereket cserélni. Vettel ultralágy gumikat kapott, miközben a Mercedesek lágyon térhettek vissza a pályára. Az ultralágy gyorsabb abroncs, mint a sima lágy, így fölcsillanhatott a remény a Ferrari-drukkerek, nomeg az izgalmas végjátékra szomjazó semleges nézők szemében is, hogy a kicsit már leült futam még csak most hozhatja el az igazi csatározást az élen. Hamilton morgott is a rádióban rendesen, hogy minek kellett egyáltalán beküldeni a Biztonsági Autót. Kimi is visszajött a versenybe, főleg, hogy a Biztonsági Autó kiállása után Ricciardóval egyetemben ki tudta használni Bottas elalvását az újraindítást követő másodpercekben, s a Kemmel-egyenes végén mindketten a finn mercedeses előtt találták magukat. Ocon közben a rádión a magyar nyelvben b-vel kezdődő és meg-re végződő kifejezéssel illette csapattársát, Pérezt a kettejük közötti ütközés miatt. Otmar Szafnauer, a Force India operatív igazgatója is a mexikói számlájára írta az incidenst, s bejelentette, ezen túl csapatutasítást fognak alkalmazni, ha két pilótájuk egymás mögé kerül a pályán.

A restartot követően Vettel kemény támadást indított Hamilton ellen, s a Kemmelben be is nézett a brit mellé, de mivel külső ívre szorult, így kénytelen volt besorolni mögé. Hamilton kellően meg is ijedt ettől az offenzívától, s elkezdte nyomni. Sorra gyorsabb köröket futott, mint Vettel. Eközben Daniel Ricciardo tartotta zseniális manőverének köszönhető harmadik helyét, Räikkönen nem tudott a közelébe férkőzni. Vettel a 41. körben 1:46.577-tel leggyorsabb kört futott, de ezzel sem került egy másodpercen belülre Hamiltonnal szemben. A németet legfeljebb az vigasztalhatta, hogy megdöntötte a saját maga által 2009-ben, még a Red Bull volánja mögött fölállított pályacsúcsot, valamint második helyével megőrizte első pozícióját az összetettben, igaz, előnye lefeleződött: 14-ről 7 egységre apadt. Ricciardo lett a harmadik remek versenyzésének köszönhetően. A top tíz további sorrendje: Räikkönen, Bottas, Hülkenberg, Grosjean, Massa, Ocon és Sainz.

A Forma-1-es világbajnokság az utolsó európai futammal, a monzai Olasz Nagydíjjal folytatódik jövő hétvégén, szeptember 1. és 3. között. A Ferrari hazai versenye jön tehát, vagyis Hamiltonnak és a Mercedesnek föl kell kötnie a gatyát, ha ott is nyerni akar. Az a németek mellett szólhat, hogy a legjobb tempót tudták mutatni a hetven százalékban padlógázas Spa-Francorchamps-ban, így a hasonlóan motorpróbáló Monzában is a legerősebbek lehetnek, viszont amennyiben nagyon meleg idő lesz – ami ma nem így volt -, akkor a vörösök lehetnek a toppon hazai futamukon.

Top
%d bloggers like this: