FRISSÍTVE: Megtört a Honvéd veretlensége, gálázott az Akadémia – az NB I 7. fordulójának összefoglalója

Több meglepő eredményt is hozott a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulója. A címvédő Honvéd odahaza szenvedett 3-1-es vereséget a végig jobban játszó Debrecentől, míg a Puskás Akadémia idegenben mosta le a pályáról a Haladást: 5-1-re nyertek a felcsútiak, akik ezzel sokat léptek előre a tabellán. Egyre nagyobb gondban van viszont a másik újonc, a Balmazújváros, amely Újpest elleni vereségével az utolsó helyre csúszott vissza a táblázaton.

Vasas – Paks 3-1

A nyolcadik percig kellett várni a mérkőzés első helyzetére, amikor Bertus, a paksiak játékosa közel 25 méterről lőtt nem sokkal az angyalföldiek bal kapufája mellé. A kilencedik minutumban Burmeister révén az első Vasas-lövés is megtörtént, ám ez még kevesebb veszélyt hordozott magában, mint Bertus próbálkozása. A 19. percben Burmeister adott kis híján gólpasszt Berecznek, aki viszont nyolc méterre a kaputól nem tudta lekezelni a labdát, fölszabadítottak a vendég védők. A 22. percben Lenzsér szabálytalanságát követően szabadrúgást végezhetett el a bal oldalról a Vasas, Remili ívelte középre a labdát, amelyet James fejelt a paksi hálóba, 1-0 a hazaiaknak. James az első gólját szerezte a magyar bajnokságban. A 28. percben Molnárnak, az atomvárosiak kapusának kellett fölszednie egy labdát a nagy léptekkel érkező Gaál elől, majd a fordulásból Hahn találta el a kapufát, elmaradt tehát a paksi egyenlítés. A 30. percben Lenzsér csúsztatott nem sokkal mellé egy szabadrúgás után, majd néhány másodperccel később Berecz gólba tartó labdáját kellett kiszednie Molnár Péter kapusnak. A 41. percben azonban már ő is tehetetlen volt: Gaál éles szögből lőtt a kapu felső részébe, ezzel 2-0-ra módosítva az eredményt. A 45. percben, még a félidő vége előtt szépített a Paks, amikor Bartha passzolt a Vasas kapujába. A második félidőben sokáig nem történt említésre méltó esemény, egészen a 67. percig, amikor Koltai a kapufát találta el, amivel elmaradt az egyenlítés. A 87. percben Nikházi Márk lövését védte Kamenar, a hazaiak portása, majd a 97. percben Hangya Szilveszter belőtte a meccs utolsó gólját, amivel kialakult a 3-1-es végeredmény. A Vasas javítani tudott a DVSC elleni 4-1-es zakó után, a Paks viszont újabb vereségével kieső helyre zuhant.

Balmazújváros-Újpest 0-1

Történelmi mérkőzésre került sor több szempontból is a Hajdúságban: egyrészt soha nem játszottak még Balmazújváros-Újpest bajnoki találkozót, másrészt a lila-fehérek 3000. élvonalbeli találkozójukra álltak ki, amit első magyar csapatként mondhatnak el magukról. A Balmaz Kamilla csak jobb gólarányának és több rúgott góljának köszönhetően nem állt kiesőhelyen a játéknap előtt. Az Újpest április 22-e óta nyeretlen volt idegenben, úgyhogy mindkét csapatnak volt min javítania ezen a találkozón. A 18. percben Obina beadását Tischler Patrik közelről nem tudta kapuba kotorni újpesti részről. A 25. percben Sira egy szép labdaátvételt követően tüzelt, de Pajovics védte a nem igazán helyezett lövést, kimaradt tehát az első hazai lehetőség is. A 38. percben egy szögletet nem tudtak közelről kapuba juttatni az újpestiek, majd a túloldalon Pajovics fogott biztosan egy szabadrúgást. Az 50. percben Arabuli lövését kellett nagy bravúrral hárítania Pajovicsnak, majd fél perccel később Zsiga kísérletét kellett kiütnie az Újpest kapusának. A tűzijáték itt nem ért véget, az 52. percben Zsiga szabadrúgásból is veszélyesnek bizonyult, Pajovics kiejtette a kezéből a labdát, majd Arabuli nem tudott négy méterről a kapuba találni. A 61. percben megint Arabuli próbálkozott, de fölé fejelt. Ezek egyértelműen a Balmazújváros percei voltak, de ezután az Újpest vette át a kezdeményezést. A 64. percben az egy minutummal korábban csereként beállt Simon Krisztián pedig meg is szerezte a vezetést az Újpestnek, egy hazai játékos által röviden hazagurított labdára csapott le a középpályás, s ugyan Horváth kapus elsőre még védett, a kipattanót Simon bepasszolta az üres kapuba, 0-1. A 69. percben Arabuli negyedik lehetőségét is elpuskázta, Pajovics ismét nagyot védett. A 71. percben egy sarokrúgást Litauszkinak, a vendégek csapatkapitányának kellett kirúgnia a gólvonalról, majd a 81. percben egy újabb Pajovics-bravúr következett, amikor egy szöglet utáni fejest kellett a felső kapufára tolnia. A meccs utolsó helyzete a 88. percben akadt, amikor Obina csavarását tudta kapu fölé tornázni Horváth. Az eredmény nem változott, az Újpest győzelemmel ünnepelhette ezt a trimilleniumi mérkőzést, a Balmazújváros viszont az utolsó pozícióba csúszott vissza a tabellán.

Diósgyőr-Mezőkövesd 2-1

Borsodi rangadó Debrecenben. A Diósgyőr átmeneti otthonában, a Nagyerdei Stadionban látta vendégül megyei riválisát, a Mezőkövesdet. A meccs előtt komoly üzengetést folytatott egymással a két edző, Bódog Tamás és Radványi Miklós a sajtóban. A DVTK trénere azt mondta, egyértelművé akarják tenni, melyik a jobb csapat, a mezőkövesdi szakvezető pedig azt bizonygatta, hogy meg akarják mutatni, hogy ők a jobb együttes. A 2. percben Nagy Tibor bedobását követően Ugrai lőtt mellé miskolci részről, majd a 3. minutumban Makrai lőtt közelről mellé a piros-fehérek részéről. A 19. percben egy vendég szabadrúgás után Keita lőtt nem sokkal kapu mellé. A 21. percben újból Ugrai bombázott mellé, a 29. percben pedig Koszta lövését védte Antal Botond, a DVTK kapusa. A 33. percben Strestik éles lövését védte Antal, a félidő ráadásában pedig Cseri fejelt a diósgyőri kapu fölé. A második játékrészben, az 54. percben Ugrai löketét Tujvel fogta, az 57. percben pedig előnybe került a Mezőkövesd, miután Cseri Tamás 18 méterről lőtt a kapu jobb oldalába, 0-1. Egy perccel később Veszelinovics lőtt kevéssel a kapu mellé a sárga-kékek részéről. A 61. percben egy mezőkövesdi szögletből indított támadásból kis híján egalizált a DVTK, Makrai vezette végig a pályán a labdát, majd Tujvelbe lőtt. A 73. percben a csereként beállt Forgács találatával egyenlített a Diósgyőr, a játékos nyolc méterről lőtt a bal alsó sarokba. A 81. percben Makrai nagy lövését védte Tujvel, aki a 88. minutumban Busai kísérletét is kifogta. A 92. percben jött a dráma: Vela összeesett a tizenhatoson belül a mezőkövesdi védők gyűrűjében, s Andó-Szabó Sándor játékvezető tizenegyest ítélt, amit Ugrai váltott gólra, s ezzel a Diósgyőr 2-1-re megnyerte a borsodi derbit.

Haladás-Puskás Akadémia 1-5

Egy pont választotta el egymástól a tabellán a Haladást és a Puskás Akadémiát, hiszen a szombathelyiek hat, míg a felcsútiak öt pontot kapartak össze hat forduló alatt. A 14. percben Kovács távoli lövését fogta biztosan Hegedüs, a PAFC kapusa. Kettő perccel később Kovács Lóránt már pontosabban célzott, így vezetett a Hali. A 31. percben Király Gábor védte Szakály Péter sarokra tartó lövését, majd a 33. percben Kovács beadása után nem sikerült egyik szombathelyinek sem fejelnie középen, s erre bizony ráfázott a hazai gárda. A 39. percben egyenlített az Akadémia: Balogh felpattanó és eltört lövését Molnár Gábor fejelte a hálóba, 1-1. Az 51. percben Király egy elrontott labdalevétel után buktatta a 16-oson belül Knezevicset, a jogosan megítélt büntetőt a sértett váltotta gólra, 2-1 a felcsútiaknak. A 64. percben Rácz lőtt kevéssel kapu mellé hazai részről, ezután viszont már csak egy csapat volt a pályán. A meccs 66. percében Knezevics értékesítette Molnár Gábor kiugratását, s ezzel megszerezte önmaga második, csapata harmadik találatát. A 73. percben Ramos az oldalhálóba lőtt a Haladás részéről, majd a 81. percben Szakály bepasszolt labdáját Diallo gurította a kicsalogatott Király által üresen hagyott ketrecbe, 1-4. Érdekesség, hogy Diallo korábban a Ferencváros és a Mezőkövesd labdarúgójaként is lőtt győztes gólt a Haladásnak. A zöldek szenvedései itt azonban nem értek véget, a 90. percben ezúttal Knezevics tudta ezerszázalékos helyzetbe hozni Diallót, aki most sem hibázott, ezzel kialakult az 5-1-es végeredmény. A PAFC-nak még sosem sikerült ekkora különbséggel győznie idegenben az NB I-ben. Ez a siker komoly önbizalmat adhat a felcsútiaknak, a Haladásnál viszont folytatódik a gyengélkedés, már csak épphogy vonal fölött van a vasi legénység.

Honvéd-DVSC 1-3

A bajnoki címvédő Honvéd a forduló előtt tíz hellyel és kilenc ponttal előzte meg a Debrecent a bajnokságban. A kispestiek álltak az élen 14 ponttal, a Loki pedig a tizenegyedik helyen szerénykedett öt egységgel. A 7. percben Szatmári kiugratásából Könyves sétálhatott volna be a Honvéd kapujába, de ő még önzetlenül le akarta passzolni Mengolónak a játékszert, azonban az egyik kispesti védő elrúgta a labdát. A 12. percben Lanzafame ollózott mellé, majd a 20. percben Eppel szerezhetett volna vezetést a Honvédnak. A 26. percben büntetőhöz jutott a DVSC: Mengolo esett át Baráth Botondon a 16-oson belül, a védő hozzá sem ért a támadó lábához, a bíró mégis a 11-es pontra mutatott. Tőzsér Dániel pedig nem hibázott, a Vasas után a Honvédnak is beköszönt 11-esből, 0-1. A 44. percben Lanzafame kevéssel lőtt a jobb kapufa mellé, s ez volt az első 45 perc utolsó érdekes momentuma. A második félidőben, a találkozó ötvenedik percében Kamber beadását Danilo fejelte a Loki kapuja mellé, majd az 55. percben Eppel közeli lövését védte a szöget záró Nagy Sándor, aki viszont az 58. percben a tavalyi gólkirály fejesével szemben már tehetetlen volt, egyenlített a Kispest. A 62. percben azonban ismét előnybe került a DVSC: Gróf, a hazaiak kapusa lehet, hogy már a szabadrúgást is a gólvonal mögül tolta ki, de Tabakovics biztos, ami biztos alapon bekotorta a kipattanó labdát, így 1-2 állt az eredményjelzőn. A 71. percben Danilo beadását Eppel lőtte bele a vendégek védelmébe, majd másodpercekkel később Danilo lőtt kapura, Nagy Sándor azonban magabiztosan hárított. A 91. percben végleg eldőlt a meccs: Jovanovics lőtte ki a kapu jobb oldalát, ezzel pedig a Debrecen 3-1-re győzött a bajnok otthonában. A Honvéd több mint egy év után szenvedett vereséget a Bozsik Stadionban, a Loki pedig idén először győzött a Nagyerdőtől távol. Legutóbbi két meccsén hat pontot szerzett a piros-fehér csapat, amely a kiesőhelyről rögvest a hetedik pozícióba ugrott fel a táblázaton.

Videoton-FTC 3-1

Maratoni és viharos csatával zárult a 7. forduló, hiszen a Videoton és a Ferencváros felcsúti mérkőzését előbb villámlás, majd áramszünet miatt kellett hosszabb időre félbeszakítani. A fehérváriak a Partizan Belgrád elleni csúfos EL-visszavágóból próbáltak kikecmeregni, az FTC pedig a felemás rajtot követően bízott egy bravúros győzelemben. Sokáig nem reménykedhettek a zöld-fehérek, hiszen a 12. percben Pátkai Máté góljával előnybe került a Videoton, a játékos egy szépen végig vitt akció végén talált Dibusz hálójába, 1-0. A hazaiak ezután is maguknál tartották a kezdeményezést, már a saját kapuja előtt letámadták az FTC-t, s jóval többet birtokolták a labdát. A ferencvárosiak Amadou Moutari, valamint Varga Roland gyors ritmusváltásaiban bíztak.

Az első félidő második felére a vendégek kijöttek a szorításból, és az egyenlítésre is volt esélyük: egy szöglet utáni kavarodás végén Priskin Tamás két lépésről a lécet találta telibe, majd az első játékrész utolsó perceiben Lovrencsics Gergő beadása után pörgette kapura a labdát, ám Kovácsik Ádám védésének köszönhetően a Videoton mehetett előnnyel a szünetre.

A kihagyott helyzetek sokba kerültek a Ferencvárosnak, a fordulás után Marko Scsepovics közeli fejessel növelte a Vidi előnyét (2-0). Batik Bencének egyedül kellett volna a saját kaputól négy méterre Scsepovicsra és Juhász Rolandra is figyelnie, nem az ő hibája, hogy nem sikerült…

Hiába volt több mint fél óra hátra a találkozóból, az FTC-n nem érződött, hogy kétgólos hátrányból egyenlíthetne a Videoton ellen. A korábbi gólkirály, Böde Dániel a kispadra szorult, Priskin Tamás pedig még messze van a csúcsformájától, Varga Rolandot a félidőben lecserélte Thomas Doll, és kétgólos hátrányban Moutari is elhibázta a maga szépítési lehetőségét. A 62. percben aztán az egyre erősödő vihar miatt kialvó reflektorok, illetve villámcsapások miatt Solymosi Péter játékvezető félbeszakította a találkozót.

Jó tízpercnyi szünet után folytatódott a játék, a Ferencváros próbált támadni, ám a fehérvári kontrákban sokkal több volt a veszély, mint a vendégek akcióiban, s csak a ziccereket hárító Dibusz Dénesen múlt, hogy nem lett nagyobb a differencia. Mígnem a hetvenedik percben teljes sötétségbe borult a Pancho Aréna. Solymosi Péter játékvezető ismét az öltözőbe parancsolta a labdarúgókat, és a lecsapó vihar ezúttal több mint háromnegyed órára kényszerítette megadásra a stadion reflektorait. A játékosok közben visszatértek a világítás nélküli gyepre, passzolgattak, cicáztak, igyekeztek melegen tartani az izmokat, miközben az öltözőfolyosó előtt egyre nagyobb kupacban tanakodtak az illetékesek, a nézők fütyültek, a helyzetet pedig nem könnyítette meg, hogy a Videoton csak bérli a létesítményt. Végül a fények kigyúltak, és 22:06 perckor ismét útjára indult a labda.

A hosszú pauza nem hozott érdemi változást, a Videoton felállt a hétközi Európa Liga-pofon után, és – miután Stopira is betalált a hálóba, majd a több helyzetet is elpuskázó Priskin Tamás szépített – magabiztosan győzte le a Ferencvárost. A végeredmény 3-1, ami a látottak fényében még kicsit hízelgő is az FTC számára.

A bajnoki tabella állása hét forduló után:

1. Videoton 6 mérkőzés, 14 pont
2. Honvéd 7, 14
3. Diósgyőri VTK 7, 12
4. Vasas 7, 10
5. Ferencváros 7, 10
6. Ujpest 7, 10
7. Debrecen 7, 8
8. Puskás Akadémia 7, 8
9. Mezőkövesd SE 7, 7
10. Haladás 7, 6
11. Paksi SE 6, 6
12. Balmazújváros 7, 5
Az világbajnoki selejtezők miatt két hét szünet következik a bajnokságban, a következő fordulót szeptember 9-10-én rendezik.

Leave a Reply