Rió meg akar szabadulni a használaton kívüli olimpiai építményektől

A brazil hatóságok szeretnék bármi áron átengedni a 2016-os riói olimpia bizonyos használaton kívüli létesítményeit, amelyeknek fenntartási költsége igen magas, de mivel egy éve nem rendeztek bennük semmilyen eseményt, ezért állapotuk folyamatosan romlik. Egy évvel ezelőtt már kísérletet tettek az eladásokra, de akkor senki sem volt hajlandó megfizetni a kért összeget. Nem csak a sporthelyszínek, hanem az olimpiai falu lakásainak értékesítése sem megy igazán: csaknem egy esztendő alatt 3600 lakhelyből mindössze 300 talált gazdára. Miután tavaly zátonyra futott az ötkarikás épületek, installációk értékesítése, Brazília most újból megpróbál vevőt, vevőket találni a Rio 2016 olimpiai komplexum egy részére, amit az ország teherként cipel a vállán. Két, az eladásokról szóló tárgyalásokban érintett forrás azt nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek, hogy az állam mindenáron szeretné

Bemutatjuk a Forma-1 leghosszabb pályáját!

Közel egy hónap szünet után ezen a hétvégén folytatódik a Forma-1-es világbajnoki sorozat. A száguldó cirkusz ezúttal a Belga Nagydíjon vesz részt, amelyet a kicsivel több mint hét kilométer hosszúságú spa-francorchamps-i versenypályán rendeznek. Az Ardennekben elterülő aszfaltcsík sok legendás futamot hozott izgalmas vonalvezetésének és változatos mikroklímájának köszönhetően. Most egy kicsit mélyebbre ásunk a pálya múltjával és jelenével kapcsolatban. A nyári szünet végéhez érkezett a Forma-1 mezőnye. Augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik az idei világbajnoki sorozat, mégpedig a Belga Nagydíjjal. A versenyt ezúttal is a Circuit de Spa-Francorchamps-on, a világ egyik legismertebb és legkedveltebb pályáján rendezik meg. Az aszfaltcsík egészen pontosan Francorchamps, Malmédy és Stavelot települések közelében, az Ardennek erdeiben helyezkedik el. Ez a pálya ad otthont a Belga Nagydíjnak 1925 óta szinte

Dühös lett a Barcelona vezetése a Neymarral bulizó játékosokra

A Cadena Ser katalán médium szerint a Barcelona klubvezetése "tolerálhatatlannak" találta, hogy Messi, Suarez, Piqué és Rakitic találkoztak Neymarral és a közösségi oldalakon a brazillal készült fotókat osztottak meg mindössze néhány perccel azután, hogy a klub kiadta a PSG új játékosa elleni perről szóló közleményét. Az öltöző és a Barcelona vezetői közötti feszültség komollyá vált kedden. Aznap délután, a klub kiadott egy közleményt, amelyben bejelentette, hogy pert indít Neymar ellen, akin többek között nyolc és fél millió euró kártérítést akar behajtani szerződése megszegése miatt. A közlemény amolyan válaszként szolgált Neymar vasárnap este tett kijelentésére, amelyben nagyon kritikusan szólt a Barcelona vezetéséhez: "a klub sokkal jobbat érdemel és ezt mindenki tudja" - mondta. Azonban a csapat sztárjai nem igazán mutattak szolidaritást vezetőik felé. Lionel