Hová tűnt a német precizitás?

A budapesti vizes világbajnokság árnyékában egy másik sportágban is ezekben a napokban küzdenek meg egymással a világ legjobbjai. Lipcsében zajlik a vívó-világbajnokság, amely magyar szempontból sikeresnek mondható, hiszen Szatmári András rögtön a nyitónapon világbajnok lett. Úgy tűnik azonban, a magyaroknak nem csak az ellenfelekkel, hanem a körülményekkel és a szervezéssel is meg kell küzdeniük a kelet-német városban. Boczkó Gábor, a Magyar Vívó Szövetség megbízott főtitkára az M1 hírcsatornának azt mondta, feltehetően migránsok balhéznak napi rendszerességgel a város központjában és hihetetlen dolgokat művelnek a békés állampolgárokkal. Múlt szerda óta zajlik Lipcsében a vívó-világbajnokság, amelyen eddig remekül szerepelnek a magyarok: pénteken Szatmári András nyerte a férfiak egyéni kardvívó számát, majd hétfőn a csapat ezüstérmet szerzett. Rédli András harmadik lett a párbajtőrözők egyéni számában

Forró és poros

Már csak négyet kell aludni az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjig. A száguldó cirkusz 1986 óta minden évben tiszteletét tette a Hungaroringen, a sorozat mindmáig egyetlen közép-kelet-európai helyszínén. A mogyoródi pálya a versenynaptár rövidebb aszfaltcsíkjai közé tartozik és viszonylag kevés előzési lehetőség van rajta, de az elmúlt 31 évben több jó versenyt is tartottak itt. Az alábbiakban a pálya építésének körülményeivel ismerkedünk meg részletesebben. Bernie Ecclestone, a Forma-1 tavaly nyugdíjazott ura a nyolcvanas években felvetette egy vasfüggöny mögötti verseny rendezésének lehetőségét. Eleinte Kína, Jugoszlávia és maga a nagy Szovjetunió került képbe. A brit kisembernek viszont volt két magyar barátja, Rohonyi Tamás és Frank Tamás. Miután Ecclestone elbukott Jugoszláviában, ők ketten ajánlották a figyelmébe Magyarországot. A legenda szerint az első kérdése az volt

Csöndes, de jó napot zártunk a vizes vb-n

Újabb érmet nem, remek magyar szerepléseket viszont hozott a vizes világbajnokság 12. napja. Finalista úszóink kitettek magukért, férfi pólósaink számára pedig sétagalopp volt az oroszok elleni negyeddöntő. Ma akár több érem is honfitársaink nyakába kerülhet, hiszen férfi 200 pillangón Cseh László és Kenderesi Tamás, női 200 gyorson a 200 vegyest megnyerő Hosszú Katinka áll rajtkőre. Az úszással kezdődött a budapesti vizes világbajnokság keddi versenynapjának programja is. A délelőtti előfutamok során összesen hat magyarért szoríthattunk. Férfi 50 mellen Financsek Gábor előfutamában mindössze 9. lett, összesítésben a 43. idővel zárt és kiesett. Férfi 800 gyorson Gyurta Gergely 21. helyen végzett, női 200 gyorson Verrasztó Evelyn 23.-ként zárt. Ugyanebben a számban továbbjutott viszont Hosszú Katinka. Magyar szempontból a legnagyobb érdeklődésre a férfiak 200 méteres