Hová tűnt a német precizitás?

A budapesti vizes világbajnokság árnyékában egy másik sportágban is ezekben a napokban küzdenek meg egymással a világ legjobbjai. Lipcsében zajlik a vívó-világbajnokság, amely magyar szempontból sikeresnek mondható, hiszen Szatmári András rögtön a nyitónapon világbajnok lett. Úgy tűnik azonban, a magyaroknak nem csak az ellenfelekkel, hanem a körülményekkel és a szervezéssel is meg kell küzdeniük a kelet-német városban. Boczkó Gábor, a Magyar Vívó Szövetség megbízott főtitkára az M1 hírcsatornának azt mondta, feltehetően migránsok balhéznak napi rendszerességgel a város központjában és hihetetlen dolgokat művelnek a békés állampolgárokkal.

Múlt szerda óta zajlik Lipcsében a vívó-világbajnokság, amelyen eddig remekül szerepelnek a magyarok: pénteken Szatmári András nyerte a férfiak egyéni kardvívó számát, majd hétfőn a csapat ezüstérmet szerzett. Rédli András harmadik lett a párbajtőrözők egyéni számában szombaton, míg kedden a csapat negyedik helyezést ért el.

Mindegyik eredmény mögött kemény teljesítmény áll, amivel még úgy igazából semmit sem mondok, ha viszont azt mondom, hogy a sportolóknak (és kísérőiknek) nem csak az ellenfelekkel, hanem a szervezés szervezetlenségével és a közbiztonság elégtelenségével is meg kell küzdeniük, akkor már lehet rebesgetni, hogy nem egy szokványos sporteseményről van szó.

Pedig a helyszín Lipcse, Németország. A németeket az elmúlt évtizedekben a precíz munkájuk miatt tartották sokra, de úgy tűnik, ez az értékítélet homályba vészni látszik. Több nemzeti szövetség is szóvá tette, hogy nagyon lazán kezelik a szervezők a menetrendet, nem igazán figyelnek a különböző asszók kezdési időpontjaira. Emellett az is szemet szúrt egyes csapatoknak, hogy nem az esemény helyszínén, a lipcsei Arénában edzhetnek az összecsapásokra, hanem egy külön edzőteremben.

Ezzel olyan nagy baj talán még nem is lenne, viszont Boczkó Gábor korábbi kíváló vívó, a Magyar Vívó Szövetség megbízott főtitkára az M1 keddi hírfolyamában ennél jóval durvább dolgokról számolt be. A többszörös olimpikon elmondása szerint,
– aki a tavalyi, közbiztonság szempontjából nem túl sikeres riói olimpián is ott volt – gyakorlatilag mindennaposak a különböző, bőrszínük alapján migránsnak vélt személyek által elkövetett erőszakos cselekedetek.

A város főterén, ahol a magyarok szállodája található, szinte egy napot sem tudnak nyugodtan tölteni a sportolók és a csapat többi tagja, ugyanis folyamatos a zajoskodás és a törés-zúzás egyesek részéről. Láttak olyan esetet is, amikor valaki machetével fenyegetett másokat. A legkeményebb történet viszont az, hogy egy fekete bőrű férfi el akart venni egy fehér csecsemőt édesanyjától. Boczkó Gábor szerint a rendőröknek sikerült kiszabadítaniuk a gyermeket elrablója kezei közül, a férfi azonban el tudott szökni a letartóztatás elől.

Az ilyen események miatt a magyar vívók csak csoportban és nappal tehetik ki lábukat a szállodából, a német rendőrök ugyanis (nagyon-nagyon enyhén fogalmazva) nem állnak a helyzet magaslatán. Mint tudjuk, Németországban jelentősen leromlott a közbiztonság 2015 második fele óta, amikor az ország vezetése az Európát ért migránshullám idején több mint egymillió menedékkérőt engedett be ellenőrizetlenül.

Azóta sem sikerült őket eltávolítani az országból, aminek meg is lett az eredménye: 2015 és 2016 szilveszterén is migránsok zaklattak nőket Kölnben és más városokban, a nyári fesztiválokon is történtek szexuális bűncselekmények, amelyeket vélhetően nem németek követtek el, valamint a tavaly decemberben, pár nappal karácsony előtt, a berlini adventi vásár ellen végrehajtott kamionos támadás mögött is egy, a migránsválságot kihasználva Németországba jutó arab terrorista állt.

Nem kívánok jobban belemerülni politikai és biztonsági témákba, de a vívó-vb kapcsán napvilágot látott hírek elgondolkodtattak azon, hogy Németország hogyan jutott ide. 2006-ban a germánok földjén rendezték a labdarúgó-világbajnokságot. Azt a tornát sokan minden idők legjobban megszervezett focivébéjének tekintik, nem véletlenül. A németek valóban kitettek magukért, színpompás stadionokban, rendezett és békés körülmények között zajlottak a mérkőzések, amelyekre külföldről közel milliós számban érkeztek szurkolók, ami szintén igen magas értéknek számított.

A 2006-os vb sikeréhez természetesen kellett a kifogástalan infrastruktúra is, ami minden bizonnyal most, a lipcsei vívó-vb-n (amelynek helyszíne egyébként 200 méternyire fekszik a városi stadiontól, a focivébé egyik otthonától) is meg van, de úgy tűnik, a precizitás és a közbiztonság visszaesett. Utóbbi jelentősen, előbbi talán kevésbé, de az nyilvánvaló, hogy Németországban tíz évvel ezelőtt ideális körülmények között lehetett sporteseményt rendezni, ma meg nem. S jó kérdés, hogy a következő évek hova vezetnek majd, de ha semmi sem változik az országban, akkor nem biztos, hogy túl sok világbajnokságot fogunk látni az elkövetkező esztendőkben, Németországban.

Leave a Reply