A Magyar Nagydíj öt legemlékezetesebb momentuma

A Forma-1-es Magyar Nagydíjat ebben az évben immáron 32. alkalommal rendezik meg a Hungaroringen. Az elmúlt több mint három évtized futamai ugyan nem voltak mindig izgalmasak, gyakran belealudhattunk egy-egy mogyoródi körözgetésbe a tévé előtt ülve, de azért akadtak mindörökké emlékezetessé vált pillanatok is, ezekből válogattam be szubjektív módon ötöt ebbe a cikkbe. Videókkal! 5. A 2005-ös rajt A 20. Magyar Nagydíj rajtja volt talán az eddigi mogyoródi startok közül a legmozgalmasabb. Michael Schumacher - aki ebben a szezonban először állt pole pozícióban - remekül kapta el a rajtot, mint ahogy Kimi Räikkönen is, aki a negyedik helyről a másodikra jött föl. Az első kanyarban szokásos pofozkodás most sem maradt el, de ezen felül összeért a Red Bull-os Christian Klien és a Saubert

Összejött az álompárosítás a World Matchplayen

Javában zajlik a dartsozók World Matchplay-tornája Blackpoolban. Tegnap este véget értek a nyolcaddöntős mérkőzések és ismét több meglepő eredmény született, kiesett többek között a végső győzelemre is esélyesnek tartott Gary Anderson és az évek óta a szűk elithez tartozó Dave Chisnall is. Továbbment viszont Michael van Gerwen és Phil Taylor, akik egymással kerültek össze a negyeddöntőben. Kedden és szerdán este rendezték a nyolcaddöntőket az északnyugat-angliai Blackpoolban zajló Darts World Matchplayen. Az első forduló több meglepetést is hozott, kiesett például James Wade és Jelle Klaasen is. Versenyben maradt ugyanakkor a torna fekete lova, Rob Cross és a leglassabban dobó játékos, Justin Pipe is. Az első nyolcaddöntőben összejött az a párosítás, amelyet sokan szerettek volna elkerülni: egymással kellett farkasszemet néznie a mezőny két leglassabb

Ezüstös szerda a vizes vb-n

Cseh László ezüstérmet szerzett a férfiak 200 méteres pillangóúszásában a budapesti vizes világbajnokság szerdai versenynapján. Ugyanebben a számban Kenderesi Tamás negyedik lett. Megnyerték első helyosztójukat a női vízipólósok, ma pedig a férfiak a döntőért szállnak medencébe a Margitszigeten. Már a 13. napra került sor szerdán a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. A program ezúttal is a délelőtti úszó-előfutamokkal indult. A magyar érdekeltségű számok közül csak női 200 pillangón jutottak be honfitársaink az elődöntőbe: Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána is befért a legjobb 16 közé. 4x100 méteres vegyes váltóban a Gyurta Dániel, Balog Gábor, Jakabos Zsuzsanna, Szilágyi Liliána összetételű magyar csapatot szabálytalan váltás miatt kizárták, női 50 háton Joó Sára (33. lett), férfi 200 vegyesen Sós Dániel (22.), és férfi 100 gyorson Bohus