Csöndes, de jó napot zártunk a vizes vb-n

Újabb érmet nem, remek magyar szerepléseket viszont hozott a vizes világbajnokság 12. napja. Finalista úszóink kitettek magukért, férfi pólósaink számára pedig sétagalopp volt az oroszok elleni negyeddöntő. Ma akár több érem is honfitársaink nyakába kerülhet, hiszen férfi 200 pillangón Cseh László és Kenderesi Tamás, női 200 gyorson a 200 vegyest megnyerő Hosszú Katinka áll rajtkőre.

Az úszással kezdődött a budapesti vizes világbajnokság keddi versenynapjának programja is. A délelőtti előfutamok során összesen hat magyarért szoríthattunk. Férfi 50 mellen Financsek Gábor előfutamában mindössze 9. lett, összesítésben a 43. idővel zárt és kiesett. Férfi 800 gyorson Gyurta Gergely 21. helyen végzett, női 200 gyorson Verrasztó Evelyn 23.-ként zárt. Ugyanebben a számban továbbjutott viszont Hosszú Katinka. Magyar szempontból a legnagyobb érdeklődésre a férfiak 200 méteres pillangóúszása tartott számot, hiszen itt két favoritunk is van Cseh László és Kenderesi Tamás személyében. Mindketten megnyerték előfutamukat és az első két idővel jutottak be az elődöntőbe, ahol aztán egy futamban úsztak és ott is az első két helyet érték el. Összesítésben második és harmadik idővel jutottak be a mai döntőbe. A délutáni úszóprogramban sor került a női kétszáz gyors elődöntőjére is, amelyből Hosszú Katinka az 5. idővel jutott a mai fináléba.

KĂ©t magyar Ă©rdekeltsĂ©gű döntĹ‘t rendeztek kedd este a Duna ArĂ©nában: elĹ‘bb fĂ©rfi 200 gyorson ugrottak medencĂ©be a versenyzĹ‘k. A váltĂłval bronzĂ©rmet szerzĹ‘ Kozma Dominik az egyes pályán szenzáciĂłsan startolt, ötven mĂ©ternĂ©l az Ă©len állt, száznál is a top 3-ban fordult Ă©s mĂ©g 150-nĂ©l is reális esĂ©lye volt az Ăşjabb Ă©remre, a táv utolsĂł negyedĂ©t azonban már nem bĂ­rta szuflával, vĂ©gĂĽl hatodikkĂ©nt zárt, de a magyar közönsĂ©g Ă­gy is világbajnoknak kijárĂł ĂĽnneplĂ©sben rĂ©szesĂ­tette. A nĹ‘i 1500 mĂ©teres gyorsĂşszásban a 400-on ötödik Ă©s hatodik helyet szerzĹ‘ Kapás Boglárka Ă©s KĂ©sely Ajna bĂ­zhatott a jĂł eredmĂ©ny elĂ©rĂ©sĂ©ben. VĂ©gĂĽl elĹ‘bbi negyedik, utĂłbbi nyolcadik lett. Bogi számára a nyolcszáz lesz a fĹ‘ táv, de a “maratoni” számban elĂ©rt negyedik helyezĂ©s bizakodásra adhat okot azt a versenyt illetĹ‘en. KĂ©sely Ajna mĂ©g rendkĂ­vĂĽl fiatal, elĹ‘tte áll a karrierje, Ă­gy nincs oka szomorkodnia eredmĂ©nyei miatt, fog Ĺ‘ mĂ©g Ă©rmeket szerezni vb-ken Ă©s olimpiákon!

Az úszóversenyek után, 20:30-tól következett a Magyarország-Oroszország férfi vízilabda-negyeddöntő a Margitszigeten. A két válogatott a 2000-es sydney-i olimpián vívott döntője óta huszonötször találkozott, s mindössze két orosz siker született ezeken a meccseken, a legutóbbi is 2002-ben. Az ellenféltől már a nyolc közé jutás is meglepetésnek számított, így bizakodhattunk abban, hogy az urak nem fognak a hölgyek sorsára jutni és legyőzik a gyengébb riválist.

Nem sokáig volt kérdés, hogy a mieink fogják nyerni a mérkőzést. Az első negyedben már 4-0-ra elhúzott a csapat, a harmadik negyedben már eljutottunk tíz gólig, végül pedig 14-5-re vertük az orosz együttest, így ott vagyunk az elődöntőben, ahol csütörtökön 20:30-tól a görögökkel csapunk össze. Az a meccs keményebbnek ígérkezik, a hellének mindig jók voltak vízilabdában és a tegnapi negyeddöntőben azt az Olaszországot verték simán, amellyel a csoportmeccsek során döntetlent értünk el. Van tehát mire készülni, de a magyaroknak minden esélyük meg van a döntőbe kerülésre, az esélyek is picivel ugyan, de felénk billennek.

A szerdai nap is az ĂşszĂł-elĹ‘futamokkal kezdĹ‘dik: dĂ©lelĹ‘tt fĂ©l tĂ­ztĹ‘l fĂ©rfi 100 gyorson Bohus Richárd Ă©s Kozma Dominik, nĹ‘i 50 háton JoĂł Sára, nĹ‘i 200 pillangĂłn HosszĂş Katinka Ă©s Szilágyi Liliána, fĂ©rfi 200 vegyesen SĂłs Dániel indul az elĹ‘futamban, illetve sor kerĂĽl a 4×100 mĂ©teres vegyesváltĂłk versenyĂ©re is, itt a magyar csapatĂ©rt szurkolhatunk.

Ma vízbe ugranak női pólósaink is, akik jó kérdés, hogy mennyire tudtak felpörögni a görögök elleni helyosztóra, amely arról dönt, hogy az ötödik vagy a hetedik helyért maradnak harcban a lányok. A Kanada elleni nem várt vereség mindenkit ledöbbentett a csapaton belül. Tóth Ildikó, a nemzeti együttes egyik legjobbja az M1-en úgy nyilatkozott, az a csapat lesz az ötödik, amely legelőször fogadja el azt a tényt, hogy ez a lehető legjobb eredmény innentől fogva. Bízzunk benne, hogy a magyar legénységnek sikerül ez legelőször, délután 15 órától.

17:30-tól jönnek az esti úszóversenyek, bennük két magyar érdekeltségű döntővel. Női 200 méteres gyorsúszásban Hosszú Katinka indul. Nem ez a fő száma, de többször láthattuk tőle, hogy akármilyen távon is indul, odaérhet a dobogóra. Ebben bízunk most is. Férfi 200 méteres pillangóúszásban Cseh Lászlónak és Kenderesi Tamásnak is komoly esélye lehet az éremszerzésre, nehéz megmondani, melyikőjük érhet oda akár az első helyre is és azt is, hogy lehet-e kettős magyar dobogó, netán kettős magyar győzelem? Ezekre a kérdésekre ma este válaszokat kapunk, reméljük, hogy a lehető legjobb válaszokat. A döntőkön túl elődöntőket rendeznek azokban a számokban, ahol délelőtt előfutamok lesznek, remélhetőleg teljes lesz a magyar részvétel.

A Sportudvaron folyamatosan figyelemmel kísérjük a vizes világbajnokság magyar érdekeltségű történéseit, minden délelőtt összefoglalóval jelentkezünk az előző napi eredményekről. Olvassatok minket!