A Paks Európa negyedik legtöbbet támadó csapata

Újabb érdekes statisztikai kimutatást közölt a Nemzetközi Sporttudományi Kutatóközpont (CIES) Labdarúgás Obszervatóriuma. A svájci kutatók ezúttal a világ 36 bajnokságának csapatait vették górcső alá, mégpedig olyan értelemben, hogy megnézték, mely együttes hány passzt hajt végre mérkőzésenként átlagosan. Az idei évre vonatkozó kutatás keretében vizsgálták azt is, hogy mely csapat hány passzt csinált meg a támadások során, s ebben az összevetésben a Paks a 4. helyen végzett. A CIES legújabb, tegnap közzétett anyagából kiderül, hogy 32 európai és 4 amerikai bajnokság csapatainak összehasonlítása alapján a Paris Saint-Germain passzolt eddig legtöbbször a 2021-2022-es idényben. A francia csapat szeptember 8-áig lejátszott négy, már az új szezonhoz tartozó mérkőzésén átlagosan 738 passzt hozott össze, s mindezt 92,2%-os passzpontossággal tette - ez utóbbi tekintetben is az

Kizárták Észak-Koreát a 2022-es téli olimpiáról

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága múlt heti ülésén úgy határozott, hogy kizárja a NOB tagországainak sorából Észak-Koreát, mégpedig 2022 végéig. A sztálinista vezetésű ország azért kapta a szigorú büntetést, mert nem vett részt a tavalyi tokiói olimpián. A mostani eltiltás azt jelenti, hogy Észak-Korea nem vehet részt a jövő februárban esedékes pekingi téli olimpián, s a következő 15 hónapban nem fog részesülni a NOB pénzügyi támogatásából sem, ami bizonyára komoly érvágás a teljes összeomlás szélén álló ország számára. Mint ismert, Észak-Korea - a világ országai közül egyedüliként - kihagyta a 2020-as tokiói olimpiát. A sztálinista vezetésű távol-keleti állam a szerinte akkoriban fönnállt bizonytalan egészségügyi helyzetre hivatkozva lépett vissza az indulástól, de ahogy akkor írt cikkemben is fogalmaztam, valójában politikai