Albán-magyar: Bejöttek a félelmeim

Péntek reggel, az angolok elleni vesztes mérkőzésről írott cikkemben már tettem említést arról, hogy félelmek vannak bennem a mai, Albánia elleni világbajnoki selejtezővel kapcsolatban. Ezek a félelmek nem újak, mert már áprilisban, amikor a magyar labdarúgó-válogatott esélyeit taglaltam, aggodalommal tekintettem a mai albániai mérkőzés elé. Ezek az aggodalmak, félelmek pedig sajnos kamatostul bejöttek. Kikaptak a mieink Albániától, így elszállt az esély a vb-pótselejtező elérésére. Nem éppen a legjobb és legnyugodtabb hangulatban utazhatott el labdarúgó-válogatottunk Albániába. Az angolok elleni csütörtöki hazai 0:4 már önmagában is elég nagy csapás lett volna a mieink lelkiállapotára még úgy is, hogy a világ egyik legjobb csapatától szenvedett súlyos vereséget a nemzeti tizenegy, de ezt még tetézhette a meccsen történt állítólagos nézőtéri huhogás és rasszista bekiabálások körül

Verstappen simázott, a McLarennek nem ment – a Holland Nagydíj legfőbb tanulságai

A Magyar Nagydíj után több, mint egy hónappal rendeztek ismét Forma-1-es versenyt. A helyszín a világbajnokságba 1985 után visszatérő Zandvoort volt, ahol a fanatikus holland szurkolók nagy örömére a hazai kedvenc, vagyis Max Verstappen sima rajt-cél győzelmet aratott, s visszavette a vezetést a világbajnokságban. Hamilton és Bottas állhattak még a dobogóra. Fantasztikus versenye volt Pierre Gaslynak, aki a 4. lett, miközben a McLaren elmaradt idei önmagától, a 7. helyről induló Antonio Giovinazzinak pedig nem volt meg a versenytempója ahhoz, hogy pontot szerezzen. A Sportudvar összefoglalja a nyugodtan lemenő verseny legfőbb tanulságait. POZITÍVUMOK Verstappen fölényes hazai győzelme Hollandiában az elmúlt napokban nem nagyon lehetett másról hallani, olvasni, mint a Forma-1-es versenyről, amely 1985 után tért vissza a világbajnokság versenynaptárába. Úgy érkezett el Zandvoort visszatérésének