Az 1928-as amszterdami olimpia – az előző játékokhoz hasonlóan – több olyan újítást hozott magával, amelyek mindmáig szerves részét képezik a világ legnagyobb sporteseményének. Ezen az olimpián gyújtották meg először az olimpiai lángot, s a holland fővárosban indulhattak először atlétikában és tornában is a nők. Ez utóbbi tény sokakat zavart, hiszen a NOB nem szívesen engedett hölgyeket a mezőnybe, de végül engedelmeskedett az egyre nagyobb nyomásnak. Ennek a seregszemlének is Paavo Nurmi, valamint Johnny Weissmüller volt a két fő sztárja, míg ami a magyarok szereplését illeti: hazánk fiai ezúttal is vívásban értek el sok szép eredményt. A Sportudvar olimpiatörténeti cikksorozatának legújabb részében összefoglalja a több, mint kilencven évvel ezelőtti eseményeket.
Amszterdam városa két sikertelen próbálkozás után 1921. június 2-án, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i közgyűlésén kapta meg az 1928-as nyári olimpia rendezési jogát. A holland főváros Los Angeles-t győzte le a szavazáson – az amerikai nagyváros végül az 1932-es játékokkal vigasztalódhatott. Nagyon érdekes körülmény volt az, hogy Vilhelmina holland királynő ellenezte az olimpia megrendezését, mivel “pogány manifesztációnak” tartotta az ötkarikás játékokat.
Végül szerencsére sikerült megrendezni az eseményt Amszterdamban, s ez az olimpia is hozott egy olyan újítást, amely mindmáig szerves része az ötkarikás eseménynek. Ezen az olimpián gyújtották meg először az olimpiai lángot, amely Athénből kiindulva Jugoszlávián, Magyarországon, Ausztrián és Németországon keresztül jutott el Hollandiába, ahol aztán a játékok teljes ideje alatt égett az olimpiai stadionban.
A július 28-án megrendezett nyitóünnepségen az örömteli pillanatok (a láng megérkezése, az eskütétel, a nemzetek fölvonulása stb.) mellett sajnos viharos események is történtek. Németország tizenhat év szünet után ezen az olimpián tért vissza a mezőnybe. Mint ismert, az 1916-os berlini olimpiára a világháború miatt nem került sor, az 1920-as játékokról pedig valósággal kitiltották a háború kitöréséért felelőssé tett országokat, így Németországot is. Az 1924-es olimpián a vesztes hatalmak többsége (köztük Magyarország is) visszatérhetett a játékokra, s a németek is úgy tervezték, hogy indulnak Párizsban, csakhogy a francia szervezők arra hivatkozva, hogy nem tudják garantálni a német delegáció biztonságát, végül nem hívták meg őket.
A nagy francia-német ellentét a ’20-as évek végén is megvolt, ugyanis a francia csapat bojkottálta a nyitóünnepséget. Ennek oka az volt, hogy amikor a delegációk lehetőséget kaptak az olimpiai stadion bejárására, a franciákat – máig tisztázatlan okokból – nem engedte be az őrség. Paul Méricampot, a Francia Atlétikai Szövetség főtitkárát teli ököllel ütötte meg az egyik őr, amikor nagy hangon számonkérte rajta, hogy ők miért nem mehetnek be, miközben a többiek, így a németek igen. Ez az incidens azt eredményezte, hogy Franciaország bojkottálta a nyitóünnepséget, mivel a delegáció és a gall közvélemény egyaránt németbarát és franciaellenes cselekedetnek tartotta mindazt, ami történt. Olyan nagyra hágott a feszültség, hogy a két ország külügyminisztériuma közötti párbeszéd kellett ahhoz, hogy ne történjék semmilyen diplomáciai incidens. Az amszterdami szervezőbizottság bocsánatot kért a francia küldöttségtől a történtek miatt. Mivel a francia sportolók nem vettek részt a nyitóünnepségen, így az eskütételnél sem voltak jelen, ezért utólag Pierre Lewden atléta a NOB előtt tette le az esküt honfitársai nevében.
Ezen az olimpián 46 ország 2883 sportolója indult 14 sportág 109 versenyszámában. Ismét voltak új nevek a nemzetek között: Málta, Panama és Dél-Rhodézia (a mai Zimbabwe) először vett részt a játékokon. Ezúttal is öt kontinens képviseltette magát, természetesen a csapatok túlnyomó többsége (28 ország) Európából érkezett, de rekordnak számított, hogy az amerikai földrészt kilenc nemzet képviselte.
Először indulhattak nők atlétikában, de…
Ami a programot illeti, nyolc év szünet után visszatért a műsorra a gyeplabda, az előző olimpiával szemben azonban négy sportág: a lovaspóló, a 15-ös rögbi, a sportlövészet és a tenisz is lekerült a műsorról. A tenisznek azért nem volt maradása a játékokon, mert akkoriban már szinte kizárólag profik űzték magas szinten a sportágat, a NOB azonban továbbra is ragaszkodott azon elvéhez, hogy a víváson kívül más sportágban nem indulhatnak profi versenyzők az olimpián. A tenisz legközelebb 1988-ban szerepelt a játékok programján, amelynek azóta folyamatosan szerves része. A lovaspóló 1936-ban egyszer még visszatérhetett az olimpiára, de az volt mindmáig utolsó szereplése a sportágnak. A sportlövészet 1932-ben visszatért a műsorba, s azóta egyetlen olimpiáról sem hiányzott. A rögbi 2016-ban került vissza a programba, de nem a 15, hanem a 7 játékosból álló csapatok által űzött változata. Demonstrációs sportágként szerepelt ezen az olimpián a crosse, a korfball és a kaatsen nevű labdajáték, amelyet fríz kézilabdának is neveznek.
A sportágak közül mindenképp kiemelten kell foglalkozni az atlétikával, ugyanis a napjainkban a sportok királynője jelzővel illetett játék a ’20-as években egyáltalán nem volt kegyes a nőkhöz – a NOB felfogása szerint. Mint ahogy arról az olimpiatörténeti cikksorozat több korábbi írásában is szó esett már, Pierre de Coubertin báró, a modernkori olimpia szülőatyja, a NOB korábbi elnöke (ez volt az első olimpia 1900 óta, amelynek idején nem ő vezette a bizottságot, de tanácsadóként ott maradt mellette) mindig ellenezte nők szereplését a versenyeken, mivel úgy látta, hogy ez sérti az olimpia nagyságát és “eredeti tisztaságát”. Az 1920-as években számos nőjogi mozgalom jött létre, amely sok más mellett a szebbik nem minél nagyobb mérteket öltő olimpiai részvétele mellett kardoskodott. Az egyik szervezet egészen odáig ment, hogy saját olimpiát akart szervezni a nők számára. A NOB abban a korszakban kizárólag férfiakból állt, s csak néhány sportágban engedélyezte a hölgyek indulását. A brit női sportolók a sportvilág és a bizottság elnökének antifeminizmusa miatt bojkottálták a játékokat.
A NOB végül engedett a növekvő nyomásnak, s újabb kettő sportágban: atlétikában és tornában engedélyezte női versenyek megtartását. Atlétikában csaknem 300 sportolónő állhatott rajthoz, mégpedig 100 és 800 méteres síkfutásban, 4×100-as váltóban, távolugrásban és diszkoszvetésben. A 800 méter döntőjét követően a sajtó keményen támadta a szám győztesét, a német Lina Radkét, akit kigúnyolt és megvetett nőiességének hiánya miatt, bravúros eredményét pedig lekicsinyítette, azt mondván, hogy a nők testalkatukból fakadólag alkalmatlanok az olimpiai versenyekhez szükséges szint elérésére. Mivel a 800 méteres távon indult több nő fizikai állapotát is sajnálatosnak ítélte meg, a NOB a későbbiekben nem engedélyezte a 200 méternél nagyobb távú futószámok megrendezését a hölgyek számára – ez a tilalom egészen 1960-ig élt.
Ismét Nurmi és Weissmüller
Az atlétikánál maradva arról is kötelező megemlékezni, hogy ezen az olimpián is folytatódott a Repülő Finnek uralma a közép- és hosszútávfutásban. Most is Paavo Nurmi volt a legnagyobb sztár, aki megvédte címét 10 000 méteren, ezzel pedig immár kilencedik olimpiai aranyérmének örülhetett. Honfitársa, Ville Ritola győzött 5000 méteren. Maratonban meglepetésre nem finn siker született, a számot ugyanis az algériai számazású, de francia színekben induló Ahmed El-Uáfi nyerte meg, aki mindmáig Algéria egyetlen olimpiai bajnok atlétája. Ami a sprintszámokat illeti, a kanadai Percy Williams győzött 100 és 200 méteren is, Japán pedig első aranyérmét szerezte ebben a sportágban Odo Mikio hármasugró révén.
Úszásban ezúttal is Weissmüller János, vagyis Johnny Weissmüller sikereiról szólt az olimpia, ugyanis megvédte párizsi elsőségét 100 méteres gyorsúszásban és a 4×200-as váltóban is, ezzel immár hatszoros olimpiai érmesnek mondhatta magát. Mivel egy évvel később elszegődött a mozi világába, s Tarzan megformálójaként is világsztár lett, több olimpián már nem indult. Ennek ellenére számos világcsúcsát éveken keresztül nem tudták megdönteni.
India nyerte a gyeplabdatornát, s ezt a címét 1960-ig minden olimpián meg tudta védeni. Folytatódott a magyar kardvívócsapat évtizedeken át tartó egyeduralma (erről lentebb részletesen írok), miközben tőr- és párbajtőrvívásban a francia Lucien Gaudin aratta le a babérokat, s összesen négy érmet szerzett. Tornában Svájc szerezte meg az érmek több, mint harmadát (köztük öt aranyat). A játékok legeredményesebb sportolója Georges Miez svájci tornász volt, aki három arany- és egy ezüstérmet nyert, de igen jól szerepelt Hermann Hänggi és Eugen Mack is, akik négy, illetve három medáliával térhettek haza Hollandiából. Uruguay labdarúgó-válogatottja Argentína legyőzésével megvédte olimpiai bajnoki címét, lovaglásban pedig a német Carl Freiherr von Langen két aranyérmet is szerzett, ezzel a játékok ötödik legeredményesebb sportolójának bizonyult.
Az éremtáblázatot ezúttal is az Egyesült Államok nyerte, amely 22 arany-, 18 ezüst- és 16 bronzérmet szerzett. A nagy visszatérő Németország lett a második (10-7-14), Finnország pedig a harmadik (8-8-9). Gyengén szerepeltek a korábbi olimpiákon remeklő britek, akik csupán a 11. helyet szerezték meg, mivel húsz érmüknek a fele ezüst volt. A házigazda Hollandia a nyolcadik helyet szerezte meg (6-9-4), s összesen 33 nemzet szerzett érmet. Érdekesség, hogy az olimpia legtovább élt érmese, Carla Marangoni olasz tornásznő 2018-ban, csaknem 103 évesen hunyt el.
Hogy szerepeltek a magyarok?
Hazánkat ezen az olimpián 12 sportágban 109 sportoló, köztük 16 nő képviselte. A nyitóünnepségen a magyar zászlót Egri Kálmán diszkoszvető vitte. Jelentős változás állt be a magyar sportban egy évvel eme olimpia előtt: megszüntették a Magyar Olimpiai Bizottságot, amelynek helyébe az Országos Testnevelési Tanács lépett. Ez az új szervezet intézte a magyar sport ügyeit, s felelős volt az olimpikonok kiválogatásáért és az olimpiai ügyek irányításáért. A felkészülés feltételei lényegesen jobbak voltak az 1924-es állapotoknál, ez eredményezte azt, hogy lényegesen több sportolónk vehetett részt ezen az olimpián.
A magyar versenyzők öt-öt arany- és ezüstérmet szereztek. Aranyérmes lett kardívásban Tersztyánszky Ödön, aki csapatban is nyert. Könnyűsúlyú birkózásban Keresztes Lajos győzedelmeskedett, légsúlyú ökölvívásban Kocsis Antal (ez volt a sportágban az első magyar aranyérem), a művészeti olimpia irodalmi versenyében pedig Mező Ferenc. Ezüstérmet szerzett egyéni kardívásban Petschauer Attila, aki a győztes csapatnak is tagja volt. Ugyancsak második lett 100 méteres gyorsúszásban Bárány István, középsúlyú birkózásban Papp László (nem keverendő a későbbi háromszoros olimpiai bajnok bokszolóval), gerelyhajításban Szepes Béla, illetve a férfi vízilabda-válogatott, amely a döntőben hosszabbításban kapott ki a németektől 5:2-re. Ez volt a csapat első ötkarikás érme, amelyet aztán rengeteg követett még. Magyarország ezzel a teljesítménnyel az éremtáblázat kilencedik helyén végzett.
Ami a pontszerzőket illeti, 4. helyen végzett Kárpáti Károly pehelysúlyú birkózó, a női összetett tornászcsapat, valamint az egyéniben ezüstérmes Bárány István fémjelezte 4×200 méteres úszóváltó. Ötödik lett Gombos Sándor kardvívó, Széles János harmatsúlyú ökölvívó, Zombori Ödön légsúlyú birkózó és a férfi tőrvívócsapat. Hatodik helyezést ért el Badó Rajmund nehézsúlyú birkózó, Danÿ Margit tőrvívó és Szalay Imre félnehézsúlyú birkózó. A magyar sportolók összesen nyolcvan olimpiai pontot szereztek, ami tizeneggyel több az előző játékokon elért eredménynél.
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
A kiemelt kép forrása: sport365.hu