Átigazolási összefoglaló (augusztus 5-9.)

VIDEÓKKAL – Angliában tegnap már bezárt a nyári átigazolási piac, Európa többi országában azonban javában dübörög még a kereskedés. Egészen szeptember 2-áig van módjuk a magyar és külföldi kluboknak új játékosok megszerzésére. A Sportudvar augusztusban heti rendszereséggel összefoglalót ad a legfontosabb vagy legérdekesebb transzferekről. Nézzük, mik voltak a játékospiac legfőbb történései augusztus első teljes hetében!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!
HAZAI HÍREK
Nagy Ádám: Serie A-ból a Championshipbe

Ahogyan várható volt, Nagy Ádám távozott az olasz élvonalban szereplő Bologna együttesétől, ahol a tavalyi szezonban alig kapott játéklehetőséget. A Ferencváros korábbi játékosa végül az angol másodosztályban vitézkedő Bristol City-be igazolt, amellyel négy évre szóló szerződést írt alá.

A Bristol City előbb egy sokat sejtető képet posztolt Twitter-oldalán, majd nem sokkal később megjelent egy videó is, amelyen Nagy Ádám útját mutatták be a repülőtértől a stadionig. Mint a klub honlapján megjelent közleményből kiderült, a magyar válogatott középpályás három plusz egy évre írt alá. Nagy szerződése 2021 nyaráig volt érvényes a Bolognánál, a Bristol az átigazolási díjat nem hozta nyilvánosságra. A 24 éves labdarúgó piaci értékét kétmillió euróra becsüli a Transfermarkt, sajtóhírek szerint 2.5 millió eurót fizetett érte a Bristol City.

„Ádám fantasztikus tehetség, nagyon örülünk, hogy a Bristolt választotta, miközben voltak ajánlatai más kluboktól is. Hasznos nemzetközi tapasztalatokat hoz magával, a csapat értékes tagja lehet” – idézi a Bristol City honlapja Mark Ashton ügyvezetőt.

Nagy Ádám akár már szombaton, a Birmingham elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen (16:00) bemutatkozhat új csapatában, amely a Leeds Unitedtól elszenvedett 3:1-es hazai vereséggel indította a Championshipet.

„Nagyon izgatott vagyok. Alig várom, hogy tényleg kezdetét vegye ez az új kaland. A létesítmények lenyűgözőek. A stadion elképesztő. Nagyon tetszik, hogy a lelátók közel vannak a pályához. El sem tudom képzelni hirtelen, milyen hangulatot teremthetnek a drukkerek. Hallottam, hogy az emberek a városban meg tudnak őrülni a labdarúgásért. Nagyon-nagyon jó, hogy egy ilyen tradíciókkal bíró klubhoz tartozhatok” – mondta első bristoli játékosként adott interjújában Nagy.

A Bristol City az angol másodosztályban szerepel, amelyben a klubok egy-egy idény során elképesztő mennyiségű mérkőzést játszhatnak. Ha szerződtetése után Nagy Ádám új csapata minden lehetséges meccsén játéklehetőséghez jut az idény során, úgy összesen 61 mérkőzésen léphet pályára. A Championship küzdelmeiben egy forduló már lement, így itt 45 találkozó várhat rá, s ha klub a 3–6. hely között zár, akkor jöhet még maximum 3 meccs a rájátszásban, amelynek célja a Premier League-tagság megszerzése.

Ezen felül még ott vannak a kupameccsek: a Bristol City a harmadik körben csatlakozik a FA-kupa mezőnyéhez, s itt döntőbe jutása esetén 6, a Ligakupában – amelyet az első fordulóban kezd a csapat – a döntőig hét mérkőzés várhat a klubra. Vagyis ha Nagy minden lehetséges mérkőzésen pályára lép, úgy egy szezon alatt „összegyűjtheti” az eddig karrierje során lejátszott meccseinek 65 százalékát.

Nagy Ádám lett a Bristol City 11. nyári szerzeménye.

Nem a 33-szoros válogatott középpályás a Bristol City első magyar játékosa: az 1999–2000-es idényben Sebők Vilmos, a 2007–08-as szezonban Vaskó Tamás szerepelt a klubnál.

Feczesin távozik török klubjától

Szerződést bontott egymással a török Adanaspor és Feczesin Róbert – olvasható a török nyelvű Transfermarkton.

A 33 éves támadó 2018 nyarán igazolt a másodosztályú együtteshez, amelyben 24 bajnoki mérkőzésen négyszer volt eredményes, a Török Kupában egy mérkőzésen egy gólt szerzett.

Feczesinnek a 2019–2020-as idény végéig lett volna még szerződése az Adanaspornál.

A 11-szeres magyar válogatott támadóval kapcsolatban korábban a Honvéd érdeklődéséről lehetett hallani. Feczesin legutóbb a Videotonban szerepelt idehaza, 2014 nyara és 2017 tavasza között 64 bajnoki találkozón 20 gólt ért el.

Északmacedón védőt igazolt a Vidi

Az északmacedón bajnokcsapat, a Shkëndija hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozott a klubtól a csapat 24 éves, 14-szeres válogatott védője, Viszar Muszliu, és a jövőben a Mol Fehérvár FC-nél folytatja pályafutását. A hírt később a magyar klub is megerősítette oldalán.

Az eladó klub hivatalos honlapja szerint Muszliu szerződése jövő év nyarán járt volna le, ezért a Shkëndijának még idén nyáron el kellett adnia, ha pénzt akart érte látni. Ez végül sikerült is: északmacedón sajtóértesülések szerint másfél millió forint körüli összegért került Székesfehérvárra a védő. A Nemzeti Sport úgy értesült, jóval kevesebbet fizetett érte a magyar klub.

Muszliu 2018 januárjában érkezett a Shkëndijához, amelynek színeiben 62 tétmérkőzésen 9 gólt szerzett, s három trófeát nyert a csapattal, két bajnoki cím mellett a Macedón Kupát is elhódította.

Muszliu 2017 szeptemberében mutatkozott be hazája felnőttválogatottjában, s hamar kihagyhatatlanná vált: azóta az északmacedón válogatott 16 mérkőzéséből 14-en pályán volt – egy gólt szerzett –, s mindössze öt percet mulasztott el, mert idén júniusban a lengyelek ellen a 85. percben kiállították.

„Boldog vagyok, hogy a mai napon csatlakozhattam a MOL Fehérvár FC-hez. Az utóbbi időben sok információt gyűjtöttem be a csapatról, ebben segítségemre volt többek közt Boban Nikolov is, akit közel tíz éve nagyon jól ismerek, játszottunk együtt fél évet a Vardarban, de a különböző korosztályos válogatottakban évekig voltunk csapattársak, akárcsak a felnőtt nemzeti együttesben is. Nagy várakozásokkal érkeztem Székesfehérvárra, egyértelmű célom, hogy bajnokságot és kupát nyerjek itt Magyarországon a Vidivel. Ezenkívül természetesen a nemzetközi porondon is minél szebb eredmények eléréséhez szeretném segíteni a klubot. Amit eddig láttam a városból, az nagyon tetszik, a MOL Aréna Sóstó pedig egy lélegzetelállító aréna, alig várom, hogy pályára léphessek benne” – nyilatkozta a fehérváriak új igazolása a klub honlapján.

„Régóta figyeltük Visar játékát, örülök, hogy most már a sorainkban tudhatjuk. Személyében újabb válogatott játékossal bővült a keret, ami a Vidi erejét mutatja. Fiatal kora ellenére komoly tapasztalattal rendelkezik hazája élcsapataiban és a válogatottban is. Ugyan volt több nyugat-európai kérője, kemény munka és egy hosszú tárgyalássorozat árán nekünk sikerült megszereznünk. Végig éreztem rajta, hogy ide szeretne jönni, ami miatt mégis hosszabbra sikerült az átigazolás folyamata, azért történt, mert az előző klubja nem volt hajlandó elengedni a nyári nemzetközi kupameccseik előtt. Ahogy korábban Rus Adrián szerződtetésénél, nála is célunk volt, hogy ezen a poszton is növelni tudjuk a létszámot, hiszen – mint azt sokan tudják – a két stabil belső védőnk utolsó évéhez érkezett a szerződésében. Örülök, hogy erre a helyzetre időben tudtunk reagálni” – mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Azt a Fehérvár sem közölte, hogy a 24 éves bekk milyen hosszú időre szóló szerződést írt alá, azt viszont igen, hogy a 16-os mezszámot kapta.

Az FTC-től és a Fehérvártól is igazolt a Loki

Pénteken két támadó szerződtetését jelentette be a DVSC labdarúgócsapata: Kundrák Norbert a Ferencvárostól, Bévárdi Zsombor kölcsönben a MOL Fehérvár FC-től érkezett a piros-fehér alakulathoz.

Kundrák Norbert a DVTK-nál és a Budapest Honvédnál nevelkedett, 2016 óta pedig a Ferencváros kötelékébe tartozott, ám az elmúlt másfél évet kölcsönben a másodosztályú Soroksárnál töltötte.

A 20 éves támadó az előző idényben 38 NB II-es mérkőzésen 14 gólt szerzett. Az FTC-ben összesen négy meccsen lépett pályára az élvonalban.

Az U21-es magyar válogatott Kundrák négyéves szerződést kötött a DVSC-vel.

Bévárdi Zsombor Siófokon született, pályafutását szülővárosában kezdte. 2014-ben a Puskás Akadémiához igazolt, 2016 nyarán a Vidihez. Legutóbb kölcsönben a Vasasban focizott, az előző idényben 27 NB II-es meccsen lépett pályára (7-szer kezdőként, 20-szor csereként), két gólt szerzett.

Bévárdi az U19-es magyar válogatottban 11 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes.

A 20 éves labdarúgó egy idényre kölcsönbe érkezett a DVSC-hez, ám a klub opciós jogot szerzett a végleges megvásárlására.

Finnországba adta kölcsön légiósát az MTK

Az NB II-ben szereplő MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönadta a finn élvonalban szereplő FC Honkának ghánai légiósát, Nasiru Banahenét.

Az NB II-ben nem szerepelhetnek légiósok, ezért kellett kölcsönadni a ghánai szélsőt. A 19 éves, szélső hátvédként is bevethető játékos a következő idényt a finn élvonal 3. helyén álló FC Honkánál tölti, amely Finnország egyik legjelentősebb utánpótlás-nevelő bázisa, így Banahene fejlődését biztosítva látják a kék-fehérek.

Banahene az elmúlt télen érkezett az MTK-hoz, amelyben az élvonalban öt bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget tavasszal, az U19-es csapattal pedig bajnoki címet szerzett, ráadásul ő lőtte az aranyérmet érő gólt – számolt be róla az mtkbudapest.hu.

Hollandiába igazolt a Kubala Akadémia növendéke

Hollandiában folytatja pályafutását Varga Donát, a Vasas Kubala Akadémia növendéke, aki kedden aláírt az élvonalbeli Heerenveenhez – számolt be róla az akadémia hivatalos honlapján.

A 2003-as születésű, 16. életévét a múlt hónapban betöltő Varga Donát az Angyalföldön eltöltött három éve alatt rendszeresen egy évvel idősebb korosztályban szerepelt, idén bajnokságot nyert az U17-es kerettel, továbbá folyamatosan részt vett a Vasas felnőttcsapatának eseményein.

„Büszkék vagyunk arra, hogy ismételten kineveltünk egy olyan játékost, aki megállja a helyét a nemzetközi, nívós labdarúgásban – idézi az átigazolásról nyilatkozó Nagy Miklós tulajdonos-ügyvezető igazgatót a vkla.hu. – Donát mindvégig tagja volt az Akadémia kiemelt tehetségek fejlődéséért életre hívott programunknak, rendszeresen szerepelt a hazai média különböző felületein, szakembereink tudatosan készítették fel a profi labdarúgás világára. Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy játékosunk a Vasas felnőttcsapatának tagjává váljon, ám a nyáron a nemzetközi labdarúgás irányában szabadon igazolhatóvá vált.”

Varga Donát a legutóbbi idényben 27 mérkőzésen 24 gólt szerzett a Vasas Kubala Akadémia U17-es együttesében.

NEMZETKÖZI HÍREK
Inter: Lukaku jött, Nainggolan ment

Az Internazionale hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Manchester Unitedtől Romelu Lukakut.

A 26 éves labdarúgó 2024. június 30-ig szóló megállapodást írt alá Milánóban, sajtóhírek szerint 75 millió euróért váltott klubot.

„Az Inter volt az egyetlen olyan klub, ahova jönni szerettem volna, mivel az Inter nem való mindenkinek. Azért vagyok itt, hogy a Nerazzurit visszavezessem a csúcsra!” – nyilatkozta Lukaku már az olasz klub játékosaként.

Lukaku 2017-ben az Evertontól szerződött a Manchester Unitedhez, a „vörös ördögöknél” 66 angol bajnoki mérkőzésen 28 gólt szerzett az előző két évadban, a jó teljesítménnyel különösen a második, 2018–2019-es idényében maradt adós.

Tancredi Palmeri, a CNN olaszországi munkatársa érdekességként a Twitteren megjegyezte, ha pontos az információ, a 75 millió eurós átigazolási díjával Lukaku az olasz élvonal valaha volt negyedik legdrágább szerzeménye Cristiano Ronaldo (117 millió euró), Gonzalo Higuaín (90 millió) és Matthijs de Ligt (85.5 millió) mögött.

Eközben egy másik belga játékos elhagyta a milánói kék-feketéket. Radja Nainggolan az új idényt ugyanis a Cagliarinál fogja tölteni kölcsönben. A középpályás tavaly szerződött a Romától az Interhez, amelynél azonban nem tudott alapemberré válni.

Az olasz média úgy tudja, Nainggolan választásában közrejátszik, hogy feleségénél néhány héttel ezelőtt rákos megbetegedést diagnosztizáltak az orvosok, s a 31 éves játékos szeretne minél közelebb lenni Szicíliában élő családjához.

Nainggolan számára nem lesz ismeretlen a Cagliari, ugyanis 2010 és 2014 között négy évet már lehúzott az együttesnél.

Az MU megszerezte a világ legdrágább védőjét

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United bejelentette, hogy szerződtette a Leicester City játékosát, Harry Maguire-t.

A 20-szoros angol válogatott védő hat plusz egy éves szerződést írt alá a manchesterieknél. Bár a csapatok nem erősítették meg hivatalosan a vételárat, a Leicester City klubrekordról ír, az angol lapok 80-85 millió font körüli összegről számolnak be. Múlt pénteken már több vezető angol sportportál közölte, hogy megszületett a megállapodás a csapatok között, azóta minden részletet tisztáztak a játékossal is.

„Nagyon örülök, hogy aláírhattam ehhez a nagyszerű klubhoz. Nagyon élveztem a Leicesternél töltött időmet, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a klubnál, és a szurkolóknak is az elmúlt két idény fantasztikus támogatásáért. Ám amikor a Manchester United kopogtat az ajtódon, az elképesztő lehetőség” – nyilatkozta már az MU játékosaként Maguire.

„A menedzserrel folytatott beszélgetéseim után izgatott vagyok a csapattal kapcsolatos tervek hallatán. Világosan látszik, hogy Ole olyan gárdát épít, amely trófeákat nyerhet. Már várom, hogy találkozhassak az új csapattársaimmal, és elkezdődjön az idény.”

Maguire két idény alatt 76 hivatalos meccsen lépett pályára a Leicesternél, öt gólt szerzett. A Hull Citytől érkezett 2017 nyarán, előtte a Sheffield Unitednél, illetve kölcsönben a Wigannél szerepelt profiként.

Gary Cahill elhagyta a Chelsea-t, de Londonban marad

A Crystal Palace FC hivatalos honlapján jelentette be Gary Cahill érkezését. A 33 éves, 61-szeres angol válogatott bekk 2021 nyaráig kötelezte el magát.

A Chelsea-től nyolc idény után, szerződése lejártával távozó Cahill kétéves megállapodást kötött az előző évadban a Premier League 12. helyén záró együttessel. 

Cahill a Chelsea-ben 191 bajnoki találkozón, összességében 290 tétmérkőzésen lépett pályára, egyaránt kétszer nyert bajnoki címet, FA-kupát, illetve Európa Ligát, valamint egyszer Bajnokok Ligáját és angol Ligakupát. Az előző három évben, ha pályán volt, ő viselte a csapatkapitányi karszalagot is.

A rutinos bekk az Aston Villa, a Bolton Wanderers, valamint kölcsönben a Burnley és a Sheffield United játékosa volt eddigi pályafutása során.

Koscielny hazatért

Távozik az Arsenal csapatától Laurent Koscielny, és a francia élvonalbeli Bordeaux-hoz szerződik – jelentette be az angol klub hivatalos honlapján.

Koscielny 2010-ben a Lorient-tól szerződött az Arsenalhoz, amelynek színeiben 353 mérkőzésen lépett pályára, háromszor nyert FA-kupát (2014, 2015, 2017) a londoni csapattal. A csapatkapitány július elején azzal került be a hírekbe, hogy nem volt hajlandó elutazni az Arsenallal az Egyesült Államokba, ami már előrevetítette klubváltását.

Szerződése ugyan 2020 nyaráig volt érvényes az Arsenalnál, ám a Bordeaux-tól kapott ajánlatot (amelynek értékét nem hozták nyilvánosságra) elfogadta az angol csapat, így Koscielny kilencévnyi angliai légióskodás után hazatér.

David Luiz: Chelseaből Arsenal

Az Arsenal a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Chelsea 32 esztendős középhátvédjét, David Luizt.

Az Arsenal hivatalosan is közölte David Luiz átigazolását, a brazil a Chelsea-től érkezett az „ágyúsokhoz”, sajtóértesülések szerint két évre, mindössze 8 millió fontért. A 32 éves labdarúgó 248 tétmérkőzésen lépett pályára a Chelsea-ben, de már másodszor hagyja el a „kékeket” – 2014-ben a PSG-be igazolt, majd 2016-ban visszatért a Stamford Bridge-re (szintén az átigazolási időszak utolsó napján).

Az észak-londoniaknak égetően szüksége volt egy belső védőre, miután csapatkapitányuk, Laurent Koscielny a Bordeaux-hoz szerződött, Shkodran Mustafi teljesítményével pedig finoman szólva sincsenek megelégedve az Emiratesben.

Az Arsenal menedzsere, Unai Emery korábban a Paris Saint-Germainnél rövid ideig együtt dolgozott a brazil válogatott focistával, a bejelentés után pedig meg is szólalt az átigazolással kapcsolatban.

„Nagy a tapasztalata David Luiznak, alig várom már, hogy ismét vele dolgozzak. Jól ismert játékos, biztos vagyok benne, hogy nagy erősítés lesz a védelmünk közepén” – mondta Emery.

Lo Celso a Spurshöz került

Az angol élvonalbeli, tavasszal BL-döntőt játszó Tottenham Hotspur labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy egyéves kölcsönszerződést kötött a Real Betis középpályásával, Giovani Lo Celsóval, de közzétették a Fulham U21-es válogatott játékosának, Ryan Sessegnonnak az érkezését is.

Giovani Lo Celso hazájában, a Rosario Centralban kezdte profi karrierjét, majd folyamatos jó teljesítményének köszönhetően 2016-ban szerződtette a Paris Saint-Germain. Ezt követően még egy idényt eltöltött a Rosarióban kölcsönben, majd visszatért Párizsba, ahol 54 tétmérkőzésen hat gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott.

Mivel nem tudta magát beverekedni a francia bajnok kezdőcsapatába, a spanyol élvonalban folytatta pályafutását, a Real Betisben. A sevillai klub 30 millió eurót fizetett a PSG-nek, Lo Celso pedig meghálálta az árát: 32 La Liga-meccsen kilenc gólig jutott, mellette hatszor volt előkészítő.

Mindössze egy idény után ismét továbbáll a 23 éves argentin válogatott középpályás – a Tottenham Hotspur hivatalosan is bejelentette, hogy egy évre érkezik kölcsönbe, de az észak-londoniaknak opciós joguk lesz megvásárolni, ha elégedettek lesznek vele.

Ryan Sessegnon szerződtetését mindössze néhány perccel Lo Celso kölcsönvétele után közölte a Tottenham. A 19 éves játékost csodakölyökként emlegették az elmúlt években Angliában, igaz, a legutóbbi idényben nem ment neki igazán a Fulhamben, amellyel kiesett a Premier League-ből. Az angol utánpótlás-válogatott játékosnak most ismét esélye lesz bizonyítani, ezúttal viszont jóval erősebb csapatban kell megküzdenie a pozíciójáért.

Sessegnon a bal oldalon szinte bárhol bevethető, védőt, középpályást és támadót is képes játszani az oldalvonal mellett. A Transfermarkt 35 millió euróra becsüli értékét, sajtóhírek szerint a Spurs 27 millió eurót fizetett a Fulhamnek érte.

Megállapodott a Man. City és a Juventus a Cancelo-Danilo cseréről

Megszületett a megállapodás a Manchester City és a Juventus között, az angol bajnok 28 millió euróért plusz Danilo játékjogáért megvásárolta Joao Cancelót, a torinóiak portugál válogatott jobbhátvédjét – jelentették be hivatalos honlapjukon az érintett egyesületek.

Joao Cancelo hat évre írt alá a Manchester Cityhez, míg Danilo ötéves megállapodásban egyezett meg a Juventusszal.

A torinói egylet könyvelési szempontból két részletre bontotta az ügyletet: hivatalos honlapján arról számolt be, hogy három pénzügyi év alatt 37 millió eurót fizet Danilóért a Manchester Citynek, amely ugyancsak három év alatt 65 milliót utal át az olaszoknak Joao Cancelóért.

Mindez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az angol bajnoki címvédő 28 millió euróért és Danilo játékjogáért cserébe kapja meg Joao Cancelót.

Danilo – aki 2015 és 2017 között a Real Madridban játszott – két év után hagyta el a Manchester Cityt, míg Joao Cancelo egy idényt követően intett búcsút a Juventusnak.

Welbeck a Watfordé

Az Arsenaltól öt idény után távozó Danny Welbeck marad a Premier League-ben, és három évre aláírt a Watfordhoz – jelentette be hivatalos honlapján az angol válogatott labdarúgó új klubja.

A 28 éves támadó 2014 és 2019 között az Arsenalban focizott, ám a nyáron lejárt a szerződése a londoni alakulatnál, így szabadon igazolhatóvá vált. Welbeck az „ágyúsoknál” 126 tétmérkőzésen 32 gólt szerzett, de tétmeccsen tavaly november óta nem léphetett pályára, mert a Sporting CP elleni Európa Liga-mérkőzésen horrorisztikus bokasérülést szenvedett.

A 42-szeres angol válogatott játékos három évre írt alá a Watfordnál.

Iwobi és Sidibé is az Evertoné

Az angol élvonalbeli Everton szerződtette az Arsenal 23 éves szélsőjét, Alex Iwobit – közölte a liverpooli klub hivatalos honlapján.

Alex Iwobi az Arsenalban nevelkedett, a 2015–2016-os idényben mutatkozott be a Premier League-ben. Az „ágyúsoknál” összesen 149 tétmeccsen játszott, 15 gólt lőtt és 27 gólpasszt adott.

A technikás szélső már nagyon fiatalon, 19 évesen bemutatkozott a nigériai válogatottban, 2015 októberében – lehetősége lett volna angol színekben játszani, ő azonban Nigériát választotta, ebben nagy szerepe volt nagybátyjának, Jay-Jay Okochának.

Iwobi nem számított alapembernek az Arsenalban többek között azért, mert olyan játékosok szerepeltek a posztján, mint Alexis Sánchez, az elmúlt idényben pedig Pierre-Emerick Aubameyang húzódott ki legtöbbször a bal szélre. Mivel az észak-londoniak klubrekordért szerződtették a Lille-ből Nicolas Pépét, a 23 éves játékos minden bizonnyal végleg kegyvesztetté vált volna.

Az angol átigazolási időszak utolsó napján aztán hosszas várakozás után az Everton bejelentette, hogy a kékeknél folytatja Alex Iwobi, azt azonban nem hozta nyilvánosságra a liverpooli klub, hogy pontosan mennyit fizettek érte – angol sajtóinformációk szerint 35-40 millió font közötti összeget.

A nigériai labdarúgó 2024-ig írt alá az Evertonhoz, a Transfermarkt szerint értéke 25 millió euró.

Világbajnok, francia bajnok, Bajnokok Ligája-elődöntős védővel is erősített a Premier League mai rajtjára készülő Everton: a liverpooli klub egy idényre kölcsönvette az AS Monaco jobbhátvédjét, Djibril Sidibét, akinek a végleges megvásárlására opciós jogot is szerzett.

A 27 éves labdarúgó kölcsönvételéért 2.5 millió eurót fizet az Everton, amely jövő nyáron 14 millió euróért végleg megveheti Sidibét.

A francia válogatott jobbhátvéd Moise Kean, André Gomes, Fabian Delph, Jonas Lössl, Jean-Philippe Gbamin és Alex Iwobi mellett az Everton hét nyári szerzeményének egyike.

Sidibé nemcsak a tavaly világbajnoki címet szerző francia válogatottnak volt tagja, hanem a 2016–2017-es idényben Bajnokok Ligája-elődöntőig jutó Monacónak is. A támadásokat előszeretettel segítő jobbhátvéd három évet töltött el a hercegségbeli alakulatnál, előtte négy évig a Lille-ben játszott.

Mignolet távozik az Anfieldről

A Bajnokok Ligája-győztes Liverpool FC 31 éves kapusa, Simon Mignolet az FC Bruges-ben folytatja pályafutását – számol be a belga klub hivatalos honlapján.

Simon Mignolet 2013 nyarán a Sunderlandből igazolt a Liverpoolhoz 10 millió euróért. Első négy idényében alapembernek számított posztján, az elmúlt években azonban csak második számú kapusként számolt vele Jürgen Klopp – először Loris Karius, majd Alisson Becker érkezése miatt.

Sky Sports értesülései szerint a 31 esztendős belga kapusnak lehetősége nyílt arra, hogy a Benficába igazoljon, vagy a Napoliban folytassa kölcsönben, ám ő inkább közelebb akart lenni családjához, ezért választotta az FC Bruges-t. A Transfermarkt úgy tudja, a belga csapat 7 millió eurót fizetett érte.

A belga kapus 204 tétmérkőzésen védte a Liverpool FC kapuját, s kétszer is közel került ahhoz, hogy Premier League-győztesnek mondhassa magát: a 2013–2014-es idényben első számú kapusként nagyban hozzájárult a Pool meneteléséhez – mind a 38 meccsen ő védett –, ám a Chelsea elleni rangadón Steven Gerrard emlékezetes elcsúszása után elbukták a versenyfutást a Manchester Cityvel szemben.

Az előző kiírásban ismét egy hajszál választotta el az angol bajnoki címtől, ám bajnoki meccsen egyszer sem lépett pályára, így a kispadról nézhette végig, ahogyan a manchesteri kékek ismét megfosztják csapatát a PL-trófeától.

Bár az előző kiírásban egyszer sem védett a Bajnokok Ligájában, magasba emelhette a trófeát, mivel a Liverpool 2:0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt a fináléban.

A liverpooliak egyébként nem sokkal Mignolet távozásának bejelentése után közölték: kettő plusz egy évre megszerezték a spanyol Adriánt, aki az elmúlt években a West Ham United portása volt, szerződését azonban a londoniak nem hosszabbították meg, így szabadon igazolható labdarúgóként került a BL-címvédőhöz, amely ma este az újonc Norwich ellen kezdi meg bajnoki szereplését.

Besics Anglián belül vált klubot

Az angol élvonalba frissen feljutó Sheffield United labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette az Evertonból a Ferencváros korábbi középpályását, Muhamed Besicet.

Besic két évet játszott az NB I-ben, majd 2014 nyarán igazolt a Ferencvárosból az Evertonba azt követően, hogy a brazíliai világbajnokságon nyújtott jó teljesítményével felhívta a liverpooliak akkori menedzserének, Roberto Martíneznek a figyelmét. A spanyol tréner ugyan csak csereként számolt a bosnyák középpályással, első Premier League-idényében 23 mérkőzésen lépett pályára. A következő évadban sem tudta beverekedni magát a kezdőbe, csupán 12 meccsen jutott lehetőséghez az angol élvonalban, ráadásul sérülések is folyamatosan hátráltatták karrierjét – a 2016–2017-es idényt szinte teljesen ki kellett hagynia.

Miután az Evertonban nem tudott maradandót alkotni, 2018 januárjában elment kölcsönbe a másodosztályú Middlesbrough-hoz, amelyben jobban be tudott illeszkedni. Fél év alatt 15 tétmeccsen játszott, a Borónál elégedettek voltak a teljesítményével, így a 2018–2019-es kiírásra is kölcsönvették. A 26 éves labdarúgó 37 Championship-meccsen lépett pályára, két gólt szerzett, valamint öt gólpasszt adott, az idény végén pedig visszatért a liverpooli kékekhez.

A Premier League-be frissen feljutó Sheffield United is felfigyelt Besic jó szereplésére, aki most az újonc csapatnál folytatja – ezúttal is csak kölcsönbe engedte el az Everton.

Trapp végleg a Frankfurté

Kevin Trapp a kölcsönjáték után végleg az Eintracht Frankfurt kapusa lett – adott hírt a német labdarúgó hazaszerződéséről a francia L’Équipe és a német Kicker.

A francia sportnapilap úgy értesült, hogy a két klub tízmillió euró körüli árban állapodott meg.

Kevin Trapp 2015-ben került az Eintrachtból a PSG-be, az első két idényében alapember volt, a harmadikban kiszorult a csapatból, a negyedikben pedig már újra az Eintracht játékosa volt, kölcsönben.

A 29 éves, háromszoros német válogatott kapus 33 bajnoki mérkőzésen védte a Frankfurt kapuját az előző idényben, a sokáig a BL-indulásért versengő csapat a Bundesliga-tabella hetedik helyén végzett.

A csapat csütörtökön idegenben 5:0-ra kiütötte az egy héttel ezelőtt még a MOL Fehérvárt búcsúztató Vaduzt az Európa Liga harmadik selejtezőkörében. Trapp nem volt tagja a Liechtensteinbe utazó keretnek, de ezúttal nem is volt szükség a segítségére. Azért valószínűleg a keményebb meccseken ő fogja védeni a csapat kapuját a góltól.

Schöne Genovába távozik

Távozik Lasse Schöne, a Bajnokok Ligája-elődöntős Ajax kulcsembere, aki az olasz élvonalbeli Genoa csapatánál folytatja pályafutását.

A genovai klub sajtóhírek szerint mindössze 1.5 millió eurót fizetett a 33. életévét májusban betöltő középpályásért, aki két évre kötelezte el magát a Serie A-ban legutóbb éppen csak benn maradó, Schäfer Andrást is foglalkoztató Genoánál.

Schöne az előző idényben 51 tétmérkőzésen hét gólt szerzett, és nyolc gólpasszt adott a BL-elődöntős és holland bajnok Ajaxban.

A dán válogatott középpályás a De Graafschapnál (2006–2008), a NEC Nijmegennél (2008–2012) és az Ajaxnál (2012–2019) eltöltött évek után először állt légiósnak Hollandián kívül.

Ketten is elhagyják a Dortmundot

A német élvonalbeli Borussia Dortmund együttese hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy Kagava Sindzsi a spanyol másodosztályú Real Zaragozában, Maximilian Philipp pedig az orosz első osztályú Dinamo Moszkvában folytatja karrierjét.

Kagava Sindzsi 2010-től focizott először a Borussia Dortmundban, ahol nagy sikereket ért el, hiszen egymás után két idényben is bajnoki címet ünnepelhetett. A Klopp-éra alatt meghatározó játékossá vált a Signal Iduna Parkban, jó teljesítményére pedig a Manchester United akkori menedzsere, Sir Alex Ferguson is felfigyelt – majd 16 millió euróért szerződtette is. A 2012–2013-as idényt már a Premier League-ben kezdte, majd rögtön első évében angol bajnoki címet nyert a „vörös ördögökkel”. Ennek ellenére nem tudott meghatározó játékos lenni az MU-ban, összesen 57 tétmeccsen játszott a manchesterieknél, csupán 6 gólig és 10 gólpasszig jutott. 

Két év után, 2014-ben végül „hazatért”, ugyanis a Dortmund 8 millió euróért visszavásárolta. Ezt követően ismét jobban ment neki a játék, az elmúlt szezonokban azonban már csak a kispadra szorult a japán válogatott játékos, majd 2019 januárjában kölcsönbe került a Besiktashoz fél évre, most pedig végleg eligazolt a spanyol másodosztályú Real Zaragozába.

Transfermarkt nagyjából 6 millió euróra becsüli a 30 éves támadó középpályás értékét, azt azonban nem hozták nyilvánosságra a klubok, hogy mennyiért kelt el Kagava.

Kagava mellett egy másik távozót is bejelentett a Dortmund – a 25 éves Maximilian Philipp 20 millió euróért igazolt a Dinamo Moszkvába, ezzel a klub történetének legdrágább játékosa lett, ebben az átigazolási időszakban pedig az orosz liga második legértékesebb labdarúgójává vált (az első Malcom, aki a Barcelonából igazolt a Zenitbe 40 millió euróért).

Philipp 2017-ben a Freiburgtól érkezett Dortmundba, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 51 tétmérkőzésen mindössze 11 gólt szerzett.

Krkic Kanadában folytatja

Miután lejárt a szerződése a Stoke Citynél, a tengerentúli profi labdarúgóligában szereplő Montréal Impacthez igazolt Bojan Krkic, az FC Barcelona korábbi támadója – jelentette be hivatalos honlapján a kanadai klub.

A 28 éves csatár nevelőegyesülete, az FC Barcelona első csapatában 2007 és 2011 között 163 tétmérkőzésen 41 gólt szerzett, azóta focizott többek között az AS Romában, az AC Milanban és az Ajaxban, míg 2014-től 2019-ig a Stoke City alkalmazásában állt, de ebben az időszakban a Mainznál és az Alavésnél is játszott kölcsönben.

Bojan a legutóbbi idényben minden sorozatot figyelembe véve 23 meccsen csak egyszer volt eredményes a Stoke-ban, amely nem ajánlott neki új szerződést.

Az egyszeres spanyol válogatott labdarúgó másfél évre, 2020 végéig írt alá a Montréalhoz, de a megállapodás opciós joggal a 2021-es és a 2022-es szezonra is meghosszabbítható.

A Montréal az alapszakasz végéhez közeledve a rájátszást érő hatodik helyen áll az MLS Keleti főcsoportjában, következő mérkőzését magyar idő szerint vasárnap hajnalban Nikolics Nemanja együttesével, a Chicago Fire-rel vívja.

Ezek voltak a hét legfontosabb hazai és nemzetközi átigazolási hírei. Legközelebb egy hét múlva, ugyanebben az időben jelentkezik a Sportudvar a heti átigazolási összefoglalóval. Kövessetek minket!

Érdekelnek a hasonló cikkek? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: Bristol City

Leave a Reply