Itt vagy
Főoldal > Visszapillantó > Los Angeles 1932: Olimpia a messzi távolban, a válság árnyékában

Los Angeles 1932: Olimpia a messzi távolban, a válság árnyékában

A 2028-ban olimpiának otthont adó Los Angeles először 1932-ben rendezhette meg az ötkarikás játékokat. A második amerikai olimpia kissé sajátos körülmények között zajlott, mivel közvetlenül a gazdasági világválság után került rá sor, amelynek hatásai azonban még akkor is jelen voltak a mindennapokban. A gazdasági problémák és az utazás igen magas költségei miatt több európai ország kihagyta ezt az olimpiát, viszont a magyar delegáció ott volt, s addigi legjobb szereplését könyvelhette el.

Los Angeles 1923 áprilisában kapta meg az 1932-es olimpiai játékok rendezési jogát a NOB-tól, miután más pályázó nem volt erre az eseményre. Ez azt jelentette, hogy 1904 után másodszor rendezik az olimpiát Európán kívül, s egyben az Egyesült Államokban is. A St. Louis-i játékok hónapokig tartottak, Los Angelesben viszont “csak” 16 napig zajlottak a versenyek, ahogy azt a korban kialakult, s mindmáig élő gyakorlat diktálta.

Nem állíthatjuk, hogy ez lett volna minden idők legjobb körülmények között zajló olimpiája. Bár maga a játékok körítése magas színvonalú volt, viszont 1932-ben még éreztette hatását az 1929-es tőzsdei krachot követően kirobbant gazdasági világválság, amely az Egyesült Államokat sújtotta a legjobban. Az ország addig még nem élt át akkora krízist, mint a harmincas évek elején. A válság erejét jól mutatja, hogy még az olimpia idején – tehát közel három évvel a tőzsdekrach után – is közel 15 millió amerikai volt munkanélküli. A válságból kivezető utat a Franklin Delano Roosevelt elnök által 1934-ben összeállított New Deal, vagyis a gazdaságélénkítő csomag jelentette. Az olimpia idején tehát még nem volt megoldás a súlyos problémákra, így a játékok csak növelték az amerikai társadalom megosztottságát, hiszen már akkoriban is voltak olyanok, akik a magas költségek miatt ellenezték az esemény megtartását, s az olimpiába ölt nem kevés pénzt inkább szociális célokra költötték volna el.

A szervezésben nem okozott különösebben nagy gondot a válság, hiszen azzal, hogy 1923-ban már tudvalévő volt, hogy Los Angeles kilenc évvel később olimpiát rendez, ezért a játékok költségvetését is igen hamar sikerült összeállítani. Abban, hogy a krízis sem tudta meghiúsítani az esemény lebonyolítását, fontos szerepe volt annak, hogy az Egyesült Államok volt a kor legerősebb gazdasága.

Ugyan végül sikerült megrendezni az olimpiát, azonban a résztvevő sportolók száma a felére esett vissza 1928-hoz képest, s a nemzetek is kisebb számban jelentek meg Los Angeles-ben. 37 ország 1332 sportolója, köztük 126 nő szerepelt ezen az olimpián, mégpedig 14 sportág 117 versenyszámában. A Kaliforniába történő elutazás költségei és a válság miatt csappant meg ennyire a résztvevők száma. Az utazás nem csak drága volt, hanem hosszú is, hiszen akkoriban még eléggé gyermekcipőben járt a légi utasszállítás, így jobban megérte hajóval elutazni a tengerentúlra. A franciák pl. július 4-én hajóztak ki Le Havre-ból, hogy aztán egy héttel később megérkezzenek New York-ba. Innen Washingtonba mentek, ahonnan két napnyi pihenőt követően vonattal vágtak neki az országnak, s a rekkenő hőségben tizenhat nap alatt jutottak el Los Angeles-be, vagyis összesen huszonöt napot vett igénybe a nagy utazás.

Ezen az olimpián is több újdonság debütált. Először Los Angeles-ben került sor az éremátadó ceremóniákra közvetlenül a versenyek után, azok helyszínein, nem pedig a záróünnepségen “kötegelve”, rengeteg időt igénybe véve. Először volt példa a himnusz alatti zászlófelvonásra is ezeknél az eseményeknél. A másik újdonság a századmásodperc pontosságú időmérés bevezetése volt, amely hamar át is esett a tűzkeresztségen, ugyanis a férfi 100 méteres síkfutás döntőjében csupán öt század döntött a két amerikai: Eddie Tolan és Ralph Metcalfe között. A NOB ezen az olimpián vezette be azt a korlátozást, hogy egy ország egy versenyszámban legfeljebb három kvótát kaphat – ezzel az volt a cél, hogy kiegyenlítettebbé tegyék a nemzetek közti versenyt, s így elejét vegyék annak, hogy bármelyik számban is az első öt-hat helyen ugyanazon ország sportolói végeznek. Tehát arra semmi sansz sem lehetett, hogy a magyar férfi kardvívók kisajátítsák maguknak az első hat helyet.

Óriási helyszínei voltak ennek az olimpiának, hiszen a nyitó- és záróünnepségnek, valamint az atlétikai-, tornász- és gyeplabdaszámoknak otthont adó olimpiai stadion (a mai Los Angeles Memorial Coliseum) 105 000 néző befogadását tette lehetővé, de nem sokkal maradt el tőle a mai Rose Bowl, a pasadenai aréna sem, ahová 85 000-en fértek be. Ott került sor a kerékpárversenyekre, valamint a demonstrációs sportágként szereplő futball mérkőzéseire is – ez volt az amerikaiak körében már annak idején is igen népszerű labdajáték egyetlen ötkarikás részvétele.

A két óriásaréna mellett fölhúztak egy 10 000 néző befogadására alkalmas vizes stadiont, egy ugyancsak 10 000 embert befogadni képes küzdősportcsarnokot, egy 17 000 férőhelyes evezős stadiont, egy 9500 néző befogadására alkalmas lovasstadiont, valamint egy 1800 férőhelyes vívócsarnokot. A sportlövő-versenyekre a Los Angeles-i rendőrség lőterén került sor, a vitorlázásra pedig a városi öbölben. Ezen az olimpián is volt falu, ám oda csak a férfiak költözhettek be, méghozzá 700 darab, előregyártott kis házikóba. Az olimpiai falut éjjel-nappal lovas rendőrök őrizték. A nőket szállodákban helyezték el.

A nyitóünnepségre 1932. július 31-én került sor az olimpiai stadionban százezer néző előtt. A szervezők egy grandiózus és fesztiválszerű ceremóniát szerettek volna adni a közönségnek, ennek érdekében közel háromezer énekes és zenész vett részt a műsorban, akikhez olyan korabeli hollywoodi sztárok is csatlakoztak, mint Charlie Chaplin, Gary Cooper vagy Buster Keaton.

Az olimpiát Charles Curtis, az Egyesült Államok alelnöke nyitotta meg. Az olimpiai stadion közönségének soraiban többek között ott volt a kilencszeres ötkarikás bajnok, a Repülő Finn, Paavo Nurmi, valamint a franciák többszörös világcsúcstartó középtávfutója, Jules Ladoumègue. Azért csak nézői lehettek az eseményeknek, mert professzionalizmusuk miatt mindkettejüket eltiltotta a NOB az olimpiai szerepléstől. Az amerikai szervezők igyekeztek mindenféle incidenst megelőzni, hiszen négy évvel korábban Amszterdamban óriási botrány lett abból, hogy a francia delegációt nem engedték be az olimpiai stadionba a létesítmény bejárásakor (az egyik sportvezetőt meg is ütötték a biztonságiak), miközben az általuk gyűlölt németeket igen, ezért bojkottálták a nyitóünnepséget. Mivel a nemzetek az angol ABC szerinti sorrendben vonultak fel (kivéve Görögországot, amely akkor már rendre az országok menetének élén állt), így a franciáknak és a németeknek egymás mögött kellett volna menniük, azonban a szervezők berakták közéjük az erdetileg csak a németek után sorra kerülő briteket.

Minden idők egyik legnézettebb nyitóünnepségére került sor az 1932-es Los Angeles-i olimpián. (Forrás: Wikimedia Commons)

Az olimpián tehát 37 ország vett részt, köztük a Kínai Köztársaság és Kolumbia először. 22 európai ország jelent meg (négy évvel korábban még 29), amelyek közül csak a németeknek, az olaszoknak és a briteknek volt száz főt meghaladó küldöttségük. miközben a többi nemzet kisebb csapatokat indított. Száznál több versenyző képviselte az új sportnagyhatalmat, Japánt (131), valamint a szomszédos Kanadát (102), de természetesen az amerikaiak voltak messze a legtöbben, mégpedig 474-en.

Ezen az olimpián 14 sportág szerepelt a műsoron. A labdarúgás kikerült a programból, mivel az amerikaiak körében a futball nagy népszerűségnek örvendett, miközben a mi focink akkor még eléggé gyermekcipőben járt a nagy vízen túl, ezért a szervezők és a FIFA megegyeztek a labdarúgás levételéről. A sportlövészet nyolc év szünet után szerepelt ismét az ötkarikás menüben, míg birkózásban bevezették a kötöttfogás mellett a szabadfogást is. Atlétikában 1928-cal ellentétben ezúttal nem rendeztek 200 méternél nagyobb távra szóló versenyt a nők számára.

És ha már atlétika! Ebben a sportágban – mondhatni természetesen – az amerikaiak vitték a prímet, akik színesbőrű versenyzőik révén az összes sprintszámot megnyerték. A legkiemelkedőbb teljesítményt ugyanakkor egy fehér hölgy, Mildred Didrickson érte el, aki gerelyhajításban és 80 méteres gátfutásban is győzött, magasugrásban pedig ezüstérmes lett. A három tagú ír atlétacsapat két aranyérmet nyert: Robert Tisdall 400 gáton, Patrick O’Callaghan kalapácsvetésben nem talált legyőzőre.

Férfi úszásban a japánok a hat számból ötöt megnyertek. A mindössze 14 éves Kitamura Kuszuó az 1500 méteres gyorsúszás megnyerésével mind a mai napig a legfiatalabb egyéni olimpiai bajnoknak számít. A hölgyeknél az amerikai Helene Madison brillírozott, aki 100 gyorson, 400 gyorson és a 4×100-as gyorsváltóban is aranyérmet nyert – ezzel az olimpia legeredményesebb sportolója lett, méghozzá első nőként. Érdekesség, hogy a férfi 400 méteres gyorsúszást az a Buster Crabbe nyerte, aki előzőleg filmszínész volt. Ő volt a férfi úszószámok egyetlen amerikai és nem japán győztese.

Egy igen szép momentum is kötődik ehhez az olimpiához: Judy Guinness brit tőrvívónő föladta a döntőt, miután beismerte a bíróknak, hogy kétszer is megérintette az osztrák Ellen Müller-Preist. Díjlovaglásban Nisi Takeicsi, a japán birodalmi hadsereg tisztje nyert, míg birkózásban a svéd Ivar Johansson szabad- és kötöttfogásban is érmet szerzett. Egy másik svéd birkózó, Carl Westergren azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 1920 és 1924 után harmadszor is olimpiai bajnok lett, azonban mindig más súlycsoportban szerepelt. Ki kell még emelni Romeo Neri olasz tornászt, aki egyéni és csapat összetettben, valamint felemás korláton is az első helyen végzett, ezzel az olimpia második legeredményesebb versenyzőjének bizonyult. A tornáról a magyarok eredményeinek taglalásánál még lesz szó.

Az éremtáblázatot az Egyesült Államok nyerte, amelynek sportolói 41 arany-, 32 ezüst- és 30 bronzérmet szereztek, vagyis a medáliák közel harmadát elvitték. A második helyen Olaszország végzett, amely mindhárom éremből 12-12-t szerzett. Franciaország lett a harmadik (10-5-4), Svédország a negyedik (9-5-9), Japán pedig az ötödik (7-7-4). Összesen 27 nemzet szerzett érmet, köztük Lettország története során az elsőt.

Ami a magyar csapatot illeti, hazánkat 11 sportágban 58 olimpikon, köztük két nő képviselte. A gazdasági válság miatt sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán lesznek-e magyar sportolók Los Angeles-ben, ugyanis az állam nem tudott hozzájárulni az utazási költségekhez. Magánadományokból ötvenezer pengő gyűlt össze, amihez hozzájárult még az úszók és a vízilabdázók amerikai turnéjának bevétele. Végül július 7-én – a játékok kezdete előtt alig három héttel – érkezett a hír, hogy “A los angelesi olimpiádra a magyar sporttársadalom áldozatkészségéből és az amerikai magyarok adakozásából, valamint a kitűnően megszervezett tengerentúli vizipoloturnéból befolyó jövedelem terhére a magyar kormány anyagi támogatása és a kiküldetéshez szükséges legcsekélyebb valuta igénylés nélkül indulnak el a magyar résztvevők”. Sportolóink tehát pár nappal később elindulhattak Amerikába. A korabeli MTI-híradások szerint a csapat először Londonba ment, hogy fölszálljon az Empress of Britain hajóra, amellyel a brit delegáció is utazott. Arról, hogy pontosan mikor érkezett meg a csapat Los Angeles-be, nem találtam semmilyen információt, de a franciák példájából kiindulva valószínűleg legkorábban egy-két nappal a nyitóünnepség előtt érhettek oda. A vízilabdázók és az úszók a föntebb említett turné miatt már hetek óta Amerikában tartózkodtak, így ők kipihentebben vághattak neki az olimpiai versenyeknek, mérkőzéseknek. A nyitóünnepségen a magyar zászlót Bácsalmási Péter atléta vitte.

Magyarország összesen hat arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet szerzett Los Angeles-ben, ezzel addigi legjobb olimpiai szereplését érte el, ami az éremtáblázat hatodik helyére volt elegendő. A történelmi szereplés meglátszott a pontszámokban is, hiszen sportolóink összesen 111 pontot szereztek – először sikerült száznál több egységet elérni. A legsikeresebb magyar olimpikon Pelle István tornász volt, aki talajon és lólengésben aranyérmet, korláton és egyéni összetettben pedig ezüstérmet szerzett – teljesítményével az olimpia harmadik legeredményesebb indulójának bizonyult, egyben a magyar tornasport első olimpiai bajnoka lett. Pelle a négy érem mellett szerzett három 4. és egy 6. helyezést is, tehát igen jó teljesítménnyel rukkolt elő. Ugyancsak kétszeres olimpiai bajnoknak vallhatta magát Piller György kardvívó, aki egyéniben és csapatban is aranyérmes lett. A győztes csapat tagja volt Gerevich Aladár is, aki később minden idők legeredményesebb magyar olimpikonjává vált, s ezt a megtisztelő címet mind a mai napig őrzi. Ugyancsak aranyérmet szerzett légsúlyú ökölvívásban Énekes István.

Pelle István azután, hogy 1930-ban a magyar tornasport első világbajnoka lett, 1932-ben a sportág első olimpiai aranyérmét is megszerezte. (Forrás: matsz.hu)

Férfi vízilabda-válogatottunk számára a visszavágás lehetett a fő cél az 1932-es olimpián, hiszen ezúttal is azok a németek számítottak a legnagyobb riválisoknak, akik négy évvel korábban a magyarok előtt nyerték meg az ötkarikás tornát. Annak idején igen furcsán zajlott a vízilabdatorna: összesen öt ország vett részt rajta, amely körmérkőzéses rendszerben döntötte el egymás között az érmek sorsát, külön döntő ugyanis nem volt. A brazilok csupán kettő mérkőzést játszottak, mivel a németek elleni összecsapás után tanúsított sportszerűtlen viselkedésükért kizárták őket, eredményeiket pedig törölték. A mieinknek így nem is kellett a dél-amerikaiakkal játszaniuk, de ugyebár nem ők voltak a nagy riválisok, hanem a németek. Augusztus 6-án éppen ellenük kezdett a magyar válogatott, amely nem sok esélyt hagyott a germánoknak, ugyanis 6:2-re megnyerte a mérkőzést. Ez a fontos győzelem nagy löketet adott a csapatnak, amely a harmatgyenge japánokat 18:0-ra intézte el (három mérkőzésen összesen 38 gólt kaptak az ázsiaiak), majd augusztus 11-én az Egyesült Államok ellen 7:0-ra nyert, így a torna másnapi német-japán (10:0) zárómérkőzése már csak puszta formalitás volt, s a Barta István, Bródy György, Halassy Olivér, Homonnai Márton, Ivády Sándor, Keserű Alajos, Keserű Ferenc, Németh János, Sárkány Miklós, Vértesy József összetételű magyar nemzeti csapat – története során először, de korántsem utoljára – olimpiai aranyérmet ünnepelhetett. A németeké lett az ezüstérem, az amerikaiaké pedig a bronz.

A magyar férfi vízilabda-válogatott 1932-ben szerezte kilenc olimpiai bajnoki címe közül az elsőt. (Forrás: Wikimedia Commons)

Az öt ezüstéremből négy született magán az olimpián, az ötödik ugyanis a művészeti versenyek keretében jött össze Manno Miltiádész szobrásznak köszönhetően. Ezüstérmes lett a duplázó Pelle Istvánon kívül Kárpáti Károly és Zombori Ödön szabadfogású birkózó (előbbi könnyű-, utóbbi légsúlyban). Bronzérmet szerzett Kabos Endre kardvívó (az aranyérmes csapat tagja), Soós-Hradetzky Zoltán sportlövő (kisöbű sportpuska, fekvő szám), Tunyogi József szabadfogású birkózó, valamint a 4×200 méteres férfi gyorsúszó váltó Wanié András, Szabados László, Székely András, Bárány István összeállításban.

Az ötödik magyar bronzérem egy történelmi eredmény keretében született meg, ugyanis női tőrvívásban Bogen Erna lett harmadik, ezzel pedig ő lett az első olimpiai érmes magyar sportolónő. A lengyel származású vívónő (akinek édesapja 1912-ben osztrák színekben lett olimpiai ezüstérmes) egyszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és tizenhatszoros magyar bajnok volt – utolsó hazai elsőségét 1952-ben, 46 évesen, 23 évvel első, 1929-es diadala után érte el. Férje Gerevich Aladár volt, akitől két gyermeke született: Gerevich Pál kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok vívó, vívóedző és Gerevich György vívó, vívóedző, aki többek között a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áront és az ötkarikás ezüstérmes Nemcsik Zsoltot is edzette.

Bogen Erna (jobbról a második) lett az első olimpiai érmes magyar sportolónő. Ezen kívül is számos sikere volt, ezen a képen éppen az 1933-ban Európa-bajnok tőrvívócsapattal látható. (Forrás: Wikimedia Commons)

Ami a pontszerzőket illeti, a már említett Pelle István mellett 4. lett még Péter Miklós tornász, valamint a férfi összetett tornászcsapat. Ötödik helyezést ért el Boros Péter tornász függeszkedésben és lólengésben, Donogán István diszkoszvető, Petschauer Attila kardvívó és Zombori Gyula szabadfogású birkózó. Hatodik lett Madarász Endre diszkoszvető.

Zárásként annyit érdemes még leírni erről az olimpiáról, hogy Los Angeles elhódította Párizstól a “csúcsok olimpiája” címet – atlétikában és úszásban összesen harmincöt olimpiai rekord dőlt meg, a világcsúcsok száma pedig 18 volt. Rekordot döntött a nézőszám is, s ez az eredmény mindmáig a legjobbak közé tartozik. A rendezés és a létesítmények színvonala a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére minden előző olimpiát felülmúlt, vagyis az amerikaiak büszkék lehettek magukra. Szerencsére korabeli honfitársaink is büszkék lehettek a magyar olimpikonokra, akik az addigi legjobb szereplést könyvelhették el. Később volt ez még jobb is!

Az olimpiatörténeti cikksorozat eddigi írásai megtalálhatóak erre a linkre kattintva!

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

A kiemelt kép forrása: origo.hu

Fel
%d bloggers like this: