Emiliano Sala: A Cardiff érvénytelennek tartja a szerződést

Hamarosan pont kerülhet az Emiliano Sala tragédiája körüli jogi viaskodásra. Mint ismert, az argentin csatár január 21-én repült volna el addigi klubjának színhelyéről, Nantes-ból új csapatához, a Cardiff City-hez. Gépe azonban a La Manche-csatornába zuhant, a labdarúgó pedig nem élte túl a balesetet. Sala két nappal a tragédia előtt aláírta cardiffi szerződését, de ez önmagában még nem jelentette azt, hogy hivatalosan is megvalósult az átigazolás, ehhez ugyanis az érintett nemzeti szövetségek, ligák, valamint a nemzetközi szövetség (FIFA) igazolása is kellett volna. Ezek közül azonban nem sikerült mindet kiállítani a baleset bekövetkeztéig, így a Cardiff szerint Sala hivatalosan nem volt a walesi klub labdarúgója halálának időpontjában. A Nantes ennek ellenére követeli a cardiffiaktól a transzfer árának kifizetését, amit azonban utóbbi továbbra is megtagad, és szeretné el is kerülni.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

Bár már több mint kettő hónap telt el Emiliano Sala január 21-én bekövetkezett tragikus repülőbalesete óta, de a Nantes és a Cardiff City közötti jogi háború továbbra is javában dúl. A Sportudvaron többször is beszámolhattam róla, hogy az argentin csatárt januárban klubrekordot jelentő 17 millió fontos összegért megszerző walesi klub nem utalta át a Nantes-nak az átigazolás első, mintegy 5 millió fontos részletét a január végi határidőig. Ezt aztán február elejére tolták ki, de a Cardiff azt sem teljesítette, így a Nantes a FIFA-hoz fordult jogorvoslatért.

A Cardiff City arra hivatkozva nem utalta át a franciáknak Sala árának első részletét, hogy a transzfert nem hitelesítették a Premier League adatbázisában a labdarúgó halálának bekövetkeztéig, így abban a pillanatban még nem állt a walesi klub alkalmazásában, hiába írta alá szerződését kettő nappal korábban. Brit sajtóértesülések szerint viszont az, hogy a PL nem volt hajlandó regisztrálni Emiliano Sala szerződtetését, pont a Cardiffnak volt köszönhető, ugyanis a kék-fehér klub hiányosan adta be a szerződést és annak mellékleteit, közte a játékos biztosításáról szóló nyilatkozatot is, mivel arról hiányzott Sala aláírása. Ha lehet hinni a pletykáknak, akkor egy igen fontos papírról van pedig szó, ugyanis ebben a Cardiff vállalta volna, hogy amennyiben Emiliano Sala halálát egy, az ottani munkavégzéséből fakadó körülmény vagy történés idézi elő, akkor a klub százmilliós nagyságrendű kártérítést fizetett volna az argentin játékos családjának. Aláírás hiányában azonban ez a nyilatkozat érvénytelen, és Sala már nem írhatja alá…

A FIFA előtt van az ügy

Arról már februárban tudni lehetett, hogy a Nantes a FIFA-hoz fordult a Sala-ügyben, annak érdekében, hogy kötelezze a Cardiffot a csatár átigazolási díjának kifizetésére. A Cardiff City-nek szerdán kellett előadnia érveit a nemzetközi szövetség előtt a szituációval kapcsolatban – tudta meg a Daily Telegraph című brit napilap. Az újság információi szerint a szerződés 2.1.4. pontja (amelyet a Nantes kérésére tettek bele a kontraktusba) kimondta, hogy “a Walesi Labdarúgó Szövetségnek és a (francia) Professzionális Labdarúgó Ligának legkésőbb január 22-én estig kell értesítenie a két klubot arról, hogy Emiliano Sala most már a hivatalosan kiállított tanúsítvány alapján is a Cardiff City játékosa”.

Mivel Emiliano Sala január 21-én, 21 óra magasságában elhunyt, ezért ez a tanúsítvány már sosem érkezhetett meg a két egyesülethez. A Cardiff City január végén kijelentette, hogy mivel nem lehetett kiállítani Sala átigazolási tanúsítványát (ami feltétlenül kell egy labdarúgó alkalmazásához), ezért a vele kötött szerződés “semmissé és teljesíthetetlenné” vált. Ahogy föntebb említettem, ez a dolgok állása szerint éppen a walesi főváros klubjának volt köszönhető, mivel hiányosan adta be Sala papírjait a Premier League-nek. A Daily Telegraph olyan híresztelést is megszellőztetett, miszerint Sala Cardiffba érkezésének pillanatában még nem is volt biztos benne, hogy az akkor az angol élvonal 18., vagyis kiesőhelyén tanyázó gárdához akar szerződni…

Jelenleg tehát úgy áll a helyzet, hogy a Cardiff és a Nantes között zajlik a szájkarate és a jogi viaskodás. Félő, hogy amennyiben nem sikerül a FIFA előtt dűlőre jutniuk a feleknek, akkor Emiliano Sala tragikus halálából bizony bírósági ügy lesz, s mindez nem biztos, hogy méltó lenne a kiváló támadó emlékéhez…

Az Emiliano Sala halálával kapcsolatos összes cikk elérhető ide kattintva!

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: STEPHANE MAHE/AI/REUTERS/PANORAMIC

Leave a Reply