A Cardiffnak fizetnie kell Sala után, de nem akar

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőn döntést hozott a Nantes és a Cardiff City közötti jogi vitában, ami a tragikus sorsú Emiliano Sala januári átigazolása körül pattant ki. A franciák azt állították, hogy a walesi klub már aláírta a szerződést az argentin támadóval, így halálának pillanatában már az akkor még az angol élvonalban szereplő együttes játékosa volt, vagyis a cardiffiaknak meg kellett volna kezdeniük a 17 millió fontos vételár kifizetését. Ők viszont ezt megtagadták arra hivatkozva, hogy nem vált érvényessé Sala átigazolása, így nem kell fizetniük a Nantes számára. A FIFA ezt másképp gondolja, s kötelezte a Cardiffot a vételár első, 6 millió fontos részletének kifizetésére. A walesi klub fellebbez a döntés ellen. A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem

Magas szén-monoxid-szintet mutattak ki Emiliano Sala vérében

Több hónapnyi eseménytelenség után szerdán újabb érdekes információ látott napvilágot Emiliano Sala argentin csatár januári tragikus légi balesetével kapcsolatban. A brit szakhatóság ugyanis közölte, hogy a labdarúgó boncolása során levett vérmintában magas koncentrációban mutatták ki szén-monoxid jelenlétét. Ez akár közvetlen kiváltó oka is lehetett a csatár és pilótája halálának, de erről egyelőre nem szól a fáma. Ez a megállapítás viszont újabb kérdéseket vet föl a balesetező kisgéppel kapcsolatban, amelynek engedélyei körül sok minden nem volt rendben. A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem található egyetlen reklám sem. Csaknem hét hónappal Emiliano Sala végzetes repülőbalesete után a brit légi baleseteket vizsgáló hatóság (AAIB) szerdán érdekes megállapítást közölt az ügyben zajló nyomozás keretében. Kiderült, hogy a repülőgép pilótafülkéjében szén-monoxid jelenlétét mutatták ki. Ez

Őrizetbe vettek egy embert Emiliano Sala halálával kapcsolatban

A brit rendőrség szerdán őrizetbe vett egy 64 éves, az észak-angliai Yorkshire-ből származó férfit Emiliano Sala argentin labdarúgó halálos repülőgép-szerencsétlenségének ügyében. A férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Mivel együttműködött a nyomozókkal, szabadlábon védekezhet, de könnyen lehet, hogy lassan pont kerül a labdarúgást az év elején megrázó tragédia végére. HIRDETÉS A részleteket lásd ide kattintva! Az elmúlt hónapok nem sok új fejleményt hoztak Emiliano Sala argentin támadó január 21-én bekövetkezett halálos légi balesetével kapcsolatban. Szerdán azonban egy igen érdekes, és az ügy szempontjából akár kulcsfontosságúnak is tekinthető hír látott napvilágot. A brit rendőrség ugyanis bejelentette, hogy őrizetbe vett egy 64 éves férfit, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak a focista tragédiájával kapcsolatban. A hatóságok csupán annyit közöltek, hogy az elfogott személy Észak-Angliából, Yorkshire-ből származik, és hogy mindenben együttműködött