Kerek évfordulóhoz érkezett el a magyar és a nemzetközi sporttörténelem május 13-án. Ekkor volt ugyanis ötven éve annak, hogy Magyar Zoltán először mutatta be a később róla elnevezett mozdulatot, a Magyar-vándort versenykörülmények között, mellyel meg is nyerte a grenoble-i Európa-bajnokságot, ezzel nem mellesleg a magyar tornasport első kontinensbajnoka lett. A Magyar-vándor azóta a lólengés meghatározó gyakorlatává vált, hiszen azok a versenyzők tudtak sikereket elérni az esetek többségében, akik alkalmazták ezt a megoldást programjukban. A Visszapillantó rovat most bemutatja a Magyar-vándor történetét.
Fontos nap volt a hazai tornasportban 1973. május 13., hiszen szinte napra pontosan ötven évvel ezelőtt született meg az első magyar Európa-bajnoki aranyérem. Magyar Zoltán győzelme a lólengésben nemcsak emiatt volt különleges, hanem mert a franciaországi Grenoble-ban mutatta be először a Magyar-vándort, amit rajta kívül addig senki sem tudott megcsinálni. A hetvenes évek elején több újítás volt ezen a szeren, ekkor már nemcsak párhuzamosan mozogtak a lovon a tornászok, de olyan mozgást, amit Magyarra szabtak, senki más nem tudott.
A Ferencvárosban felnövő Magyar az 1972-es olimpián már megpróbálkozott a ló fölötti körzéssel, de akkor saját bevallása szerint sem mentálisan, sem fizikailag nem állt még készen arra, hogy világszínvonalon is bemutassa. A körzésnek az volt a külön nehézsége, hogy a két kápa közé is betette a kezét, amikor haladt a ló egyik végéből a másikba. A selejtezőben leesett a szerről, az egyéni összetett döntőjében azonban már végrehajtotta, magas pontszámot is kapott érte. De az igazi áttörést az 1973-as év hozta meg, akkor tudta már stabilan megvalósítani azt, amire készült. Ez egy olyan újítás volt, amit évekig nem tudtak lemásolni, pedig a sportágban nagyhatalomnak számító japánok külön filmezték a technikáját, próbálták ellesni a nüanszokat.
A grenoble-i Európa-bajnokság előtt a szovjet szakértők még úgy vélekedtek, hogy két versenyzőjükre: Andrijanovra és Klimenkóra legfeljebb a lengyel Wilhelm Kubica lehet veszélyes. Kubica végül meg is verte őket, ám így sem lett Európa-bajnok, mivel a 19 éves Magyar Zoltán a “semmiből” érkezett meg a kontinens csúcsára, s egyedüliként 19 pont fölé jutva (19.05) nyerte meg a versenyt – Kubica 18.8 pontot kapott gyakorlatára, vagyis Magyar Zoltán óriási fölénnyel diadalmaskodott.
„Páros körök a ló minden részén, a bőrön, az egyik kápán, a két kápa között, a másik kápán és a ló végén. A legnehezebb benne a két kápa közé való bemerészkedés, amiből általában mindenki leesik, mert beleakad a köröző lába valamelyik kápába” – ezzel magyarázta edzője, egyben felfedezője, Vígh László az újítás lényegét és nehézségét.
A korabeli nemzetközi sportsajtóra és a tornászvilágra egyaránt nagy hatást gyakorolt a Magyar-vándor. Egy szovjet edző lenyűgözőnek minősítette Magyar Zoltán gyakorlatát, a sajtóban pedig több helyen is az akrobata jelzővel illették teljesítményét. A svájciak edzője azt nyilatkozta: Magyar vándorkörzése új korszakot nyitott a lólengésben, és legalább olyan újításnak számít, mint annak idején az atlétikában a Fosbury-technika. „A különbség csupán az, hogy az amerikai magasugró stílusát hónapok alatt százak utánozták, Magyar mozdulatával viszont a következő Európa-bajnokságig senki sem fog megbirkózni” – idézte Jack Günthardot a Népszabadság. Magyar Zoltán sajátos technikájával Európán kívül is hírnévre tett szert, ugyanis nem sokkal az Eb után Brazíliába hívták bemutatókörútra, hogy ott is megmutassa gyakorlatát.
A francia sportlap, a L’Équipe azt írta a gyakorlata után, hogy több benne a transpiráció (izzadtság), mint az inspiráció. Ezzel a megállapítással Vígh László nem értett maradéktalanul egyet, de azt elárulta, rengeteg gyakorlás van amögött, hogy Magyar ilyen eleganciával mozog a kápák között. A Testnevelési Főiskolán (TF) 1968-ban szakedzői diplomát szerző Vígh maga is tornász volt, emellett kitűnő elméleti szakember is. A tézise szerint a magyarok technikailag nem voltak gyengébbek, de a kondíción javítani kellett, az előforduló hibákat a gyengébb erőnlétre vezette vissza. A többi tanítványának is elmagyarázta, mi a vándormozgásnak a kulcsa, de ők általában leestek a lóról. Magyar deltaizma, mellizma, vállizma és a tricepsze átlagon felüli volt.
Vígh egy évvel később a TF lapjában igazi műhelytitkot osztott meg a 15 oldalas, fotókkal, és a megértést segítő ábrákkal gazdagon ellátott értekezésében. A gyakorlásokon kétféle lovat használtak, az egyik csúszósabb volt, mint a másik. Magyar a csúszóson nem tudott végigmenni, mert nem tudta megfelelően kitámasztani magát, míg a másikon tízből nyolcszor tökéletesen végrehajtotta a megálmodott mozdulatsort. Vígh azt is elismerte, hogy Magyar egy idő után már csak dacból sem akart a csúszósabb lovon tornázni.
A mindig kritikus edző azt sem titkolta, hogy Magyar az első Eb-aranyérménél hibázott, de nem látványosan, és olyan nehéz elemek tarkították a produkcióját, hogy a bírókban meg sem fordult, hogy lepontozzák.
Magyar az 1974-es várnai világbajnokságon tökéletes gyakorlattal lett a világ legjobbja. Az egész szerenkénti döntőben az övé lett a legmagasabb pontszám, 19,575-öt ért el. Két tizeddel verte a másodikat, a szovjet Andrijanovot, ami nagy előny, a másik öt szeren sokkal szorosabb volt a verseny, sehol sem alakult ki két tizedes különbség. 1975-ben is megnyerte az Eb-t, a montréali olimpia előtt azonban begyakorolt még egy elemet, hogy egy lépéssel megint a világ előtt legyen, ha netán a vándort meg tudják csinálni. Ez volt az orsó.
1976-ban sokan úgy gondolták, hogy 10 pontos gyakorlatot kap, ahogy a nőknél a román Nadia Comăneci is, de végül Magyar esetében a pontozók nem voltak olyan nagylelkűek. A 9,9-es pontszám így is azt jelentette, hogy a döntőben egy tizeddel jobb volt a japán Kenmocunál, a szovjet Andrianovnál és a keletnémet Nikolaynál is, és megérdemelten szerezte meg élete első olimpiai aranyérmét, ami a magyar küldöttség első aranyérme is volt egyben. A visszaemlékezések szerint sápadtan ment a szerhez, de boldogan ülhetett le utána. Állítása szerint soha nem volt annyira ideges, mint akkor.
1976-ban sokan úgy gondolták, hogy 10 pontos gyakorlatot kap, ahogy a nőknél a román Nadia Comăneci is, de végül Magyar Zoltán esetében a pontozók nem voltak olyan nagylelkűek. A 9,9-es pontszám így is azt jelentette, hogy a döntőben egy tizeddel jobb volt a japán Kenmocunál, a szovjet Andrianovnál és a keletnémet Nikolaynál is, és megérdemelten szerezte meg élete első olimpiai aranyérmét, ami a magyar küldöttség első aranyérme is volt egyben. A visszaemlékezések szerint sápadtan ment a szerhez, de boldogan ülhetett le utána. Állítása szerint soha nem volt annyira ideges, mint akkor.
Magyar Zoltán győzelmet érő gyakorlata – benne a róla elnevezett vándorral – az 1976-os olimpián:
A győzelmi szériája az olimpia után is folytatódott, sem Európa-bajnokságon, sem világbajnokságon nem tudták legyőzni. Az 1980-as olimpián a szovjetek azt szerették volna Moszkvában, hogy holtversenyben hirdessék ki győztesnek, de ezt az akkori kapitány, Bordán Dezső határozottan elutasította. Nem érdekelte, ha ezzel a tettével esetleg rosszallást vált ki a párt magas rangú köreiben, nem hagyta, hogy a szakmaiságon csorba essen. Buda István csapatvezető pedig azt mondta, ha Magyart le merik pontozni, akkor a magyar küldöttség csomagol és hazamegy.
A selejtezőben aztán drámai perceket kellett, hogy átéljen mind a kapitány, mind a versenyző. A pontozók ugyanis teljesen indokolatlanul levontak 75 századot tőle, és csak az ötödik helyre került. A magyar vezetés azonnal óvott, ennek helyt adtak, és a versenyző eredményéhez hozzáadták a kérdéses 75 századot, amivel rögtön az első helyen találta magát, és az első helyről várhatta a döntőt is.
Magyar a fináléban az akkor maximális 10 ponttal fejezte be a gyakorlatát, a pontozók vagy szemet hunytak az egyik kisebb rontása fölött, vagy nem vették észre. Ő maga évtizedekkel később úgy értékelt, hogy mindenáron fenn akart maradni a lovon, hiszen hogy nézett volna ki, ha az utolsó versenyén hibázik. Annál a tizedmásodpercnél a feje segítette ki, nem a keze. Gityatyin és a két keletnémet, Nikolay és Brückner is egy tizeddel kapott kevesebbet nála. Ez volt az utolsó lengése, amivel egy páratlan győzelmi szériát koronázott meg. Pelle István után ő lett a második magyar férfi tornász, aki két olimpiai bajnoki címet szerzett – Pelle az 1932-es Los Angeles-i játékokon lólengésben és műszabadgyakorlatban diadalmaskodott. Egyben mindmáig csak ők ketten szereztek egynél több olimpiai aranyérmet férfi tornászaink közül.
„Egyszerűen nem bírom már a nagy versenyek idegi megterhelését. Abbahagyom. Lehet, hogy lesznek, akik azt mondják: ez megfutamodás. Nem akarok velük vitatkozni, de talán még ők is megértik, ha valaki a csúcson szeretne búcsúzni” – nyilatkozott az aranyérem megszerzése és a címvédése után. Azóta is az egyetlen magyar tornász, akinek sikerült megvédenie az első helyét.
Egy másik, 2013-as nyilatkozata jól visszaadja a jellemét: „Tíz pontot kaptam érte, pedig jól tudjuk, tízpontos gyakorlat nincs. De egy visszavonuló tornászt el lehetett vele búcsúztatni, én pedig ezt a megtiszteltetést a pontozóktól megkaptam.”
Vígh szerint először 1981-ben tudta lemásolni egy kínai tornász Magyar Zoltán 1972-es gyakorlatát. Azt, hogy mennyire volt időtálló az újítása, jól tükrözi, hogy manapság olimpiai döntő elképzelhetetlen a Magyar-vándor nélkül – Berki Krisztián is bemutatta aranyérmet érő programjában a 2012-es ötkarikás játékokon.
Magyar Zoltán a visszavonulása után állatorvosi diplomát szerzett, 2011-ben választották meg a hazai szövetség elnökének, ezt a pozícióját 69 évesen is betölti. 2012-ben került be a világ halhatatlan tornászai közé, mint aki megváltoztatta a sportágat. 2015-től a nemzet sportolója.
A kiemelt kép forrása: senior.hu