Serena Williams közvetlenül azután, hogy pénteken kiesett a US Open 3. fordulójában, bejelentette, hogy valószínűleg többé nem fog tétmérkőzést játszani és szögre akasztja teniszütőjét. A bejelentést könnyek között megtévő amerikai legenda egy több, mint húsz éves karriernek vetett véget, ami párját ritkító a sporttörténelemben.
Nyári akció a Sportudvar Prémiumban – most kedvezményes áron válhatsz taggá. Ne hagyd ki!
Serena Williams magyar idő szerint szombat kora reggel 7-5, 6-7, 6-1-re kikapott a világranglistán 46. ausztrál Ajla Tomljanovictól az amerikai nyílt teniszbajnokság 3. fordulójában. Az amerikai játékos a mérkőzés utáni nyilatkozatában arra a kérdésre, hogy esetleg nem gondolta-e meg magát nemrég bejelentett visszavonulását illetőleg, úgy felelt, hogy nem, bár nem zárta ki, hogy egyszer talán meggondolja magát. A 41. születésnapját szeptember 26-án ünneplő ifjabb Williams-nővér augusztus elején jelentette be, hogy hamarosan befejezi profi pályafutását, de azt akkor nem mondta meg, hogy hol és mikor. Már akkor sokan biztosra vették, hogy Serena a US Openen játszhat utoljára, amelyet 1999-ben mindössze 17 évesen nyert meg először – utána további 22 Grand Slam-tornát nyert, ami a második legtöbb a tenisztörténelemben.
“Ez egy hihetetlen utazás volt. Köszönöm papa, tudom, hogy nézel. Köszönöm mama (édesanyja ott volt a nézőtéren – a szerk.) és köszönöm mindenkinek, aki engem valaha is támogatott. Köszönöm Istennek, hogy évtizedeken keresztül ott állt mellettem” – mondta Williams, mielőtt el nem sírta magát, amikor nővérét, Venust kezdte emlegetni: “Nem lennék az a Serena, aki vagyok, ha nem lenne Venus – neki köszönhetitek, hogy olyan ember és olyan teniszező lettem, amilyen. Köszönöm Venus!”. Tomljanovic is megszólalt, aki kijelentette, igazán sajnálja, hogy Serena éppen ellene fejezi be karrierjét, mivel példaképként tekint az amerikaira. “Amit értem és a teniszért tett, az hihetetlen” – mondta az ausztrál.
“Amikor néztem a döntőit, sosem gondoltam volna, hogy egy napon nekem adatik meg kiállni ellene élete utolsó mérkőzésére. Ez egy igazán irreális momentum számomra” – tette hozzá a 29 éves Ajla Tomljanovic. Serena Williamd első hivatalos mérkőzését 1995-ben, mindössze 14 évesen játszotta Québecben. Akkor még nem szerepelt a világranglistán, s a selejtező első körében kikapott. Ezt követően azonban 27 szezonon át kirobbanthatatlan volt a női tenisz elitjéből, hiszen olyan korlátokat tört át, amelyekről sokan azt gondolták, nem lehet áttörni. Az igaz ugyan, hogy nem sikerült beállítania, sem megdöntenie a legtöbb Grand Slam-győzelem rekordját, amelyet 24 sikerével továbbra is az ausztrál Margaret Court tart, de több GS-trófeája van, mint Rafael Nadalnak vagy Novak Djokovicsnak. Lehet, hogy mindketten megelőzik ebben a tekintetben, de ez semmit sem vonna le Serena Williams érdemeiből és eredményeiből.
Serena utolsó Grand Slam-sikerét a 2017-es Ausztrál Openen aratta, melynek döntőjében éppen nővérét, Venust győzte le kettő játszmában. Az amerikai abban a tudatban játszott Melbourne-ben, hogy terhes. Nyolc hónappal később megszületett kislánya, Olympia, nem sokkal ezután pedig összeházasodott Alexis Ohaniannal, a Reddit közösségi platform társalapítójával. Gyermeke születése után még négy GS-döntőt játszott, ám 2018-ban és 2019-ben is elbukta a wimbledoni és a New York-i finálékat.
Anyasága miatt pályafutása utolsó éveiben jóval kevesebb tornán indult, hiszen szeretett volna édesanyaként is helytállni. A majortornákat ebben az időszakban is prioritásként kezelte, így főleg az azokat fölvezető versenyeken ragadott ütőt. Már évek óta lehetett érezni vele kapcsolatban, hogy közel lehet karrierjének vége, s ez most be is következett.
Serena a tavalyi wimbledoni torna 1. fordulójában elszenvedett sérülése után legközelebb az idei füves pályás Grand Slam-en indult egy teljesen váratlanul megkapott szabadkártyával, de ott is kikapott első mérkőzésén. Néhány héttel később Torontóban a 2., Cincinnatiben az 1. fordulóban búcsúzott, s ezután döntötte el, hogy rövidesen szögre akasztja ütőjét. Williams összesen 319 héten vezette a nők világranglistáját, először még 2002. július 8-án, utoljára pedig a 2017. május 8-i héten. Visszavonulásának estéjén csupán a 605. helyet foglalta el.
Serena Slam
Csak Martina Navratilova (332) és Steff Graf (377) töltött több időt a világranglista élén, mint ő. Williams és Graf közösen tartják az egyhuzamban az 1. helyen töltött legtöbb idő rekordját, hiszen mindketten 186 héten át voltak elmozdíthatatlanok a világ tetejéről – az amerikai 2013 februárjától 2016 szeptemberéig uralkodott megszakítás nélkül.
Első, 1999-ben Párizsban és 73., egyben utolsó, 2020-ban Aucklandben aratott tornagyőzelme között eltelt időben a négy testvérrel megáldott Serena Williams szinte egyeduralkodója volt a női tenisznek. Voltak persze olyan játékosok szép számmal, akik megpróbálták legyőzni őt és ez többeknek sikerült is, de a profi pályafutása során összeütögetett 94.8 millió dollárral magasan ő kereste a legtöbb pénzt eredményeivel. Ez a tény komoly siker a Michigan állambeli Saginaw-ban született, majd gyermekkorát Comptonban, Los Angeles egyik rossz közbiztonságáról ismert nyomornegyedében töltő játékosnak.
Hatalmával és akaraterejével lényegében összes komoly riválisát le tudta győzni nővérétől, Venustól kezdve Marija Sarapován, Caroline Wozniackin, Viktorija Azarenkán, Justine Henin-en, Dinara Szafinán, Amélie Mauresmón, Kim Clijstersen, Jennifer Capriatin, Martina Hingisen, Szeles Mónikán vagy Steffi Grafon át a szintén idén visszavonult Ashleigh Bartyval bezárólag. Dominanciája még elsöprő lehetett volna, ha nincsenek súlyos fizikai és egészségügyi problémái, beleértve a tüdőembóliát, amely 2011-ben majdnem az életébe került.
Williamsnek a legtöbb Grand Slam-győzelem mellett nem sikerült összehoznia a Golden Slamet sem, azaz nem tudta ugyanabban az évben mind a négy nagy tornát megnyerni, azonban kétszer (2002-2003-ban és 2014-2015-ben) is megcsinálta az utána Serena Slamnek elnevezett bravúrt, azaz egymásután mind a négy GS-t megnyerte, csak két különböző esztendőben.
Serena Williams tehát befejezte pályafutását, s a jövőben családjára kíván koncentrálni. Azért arra jó esély van, hogy gálákon, bemutatókon még ütőt ragad kezébe és elkápráztatja a közönséget nagy tudásával, de élesben már aligha láthatjuk küzdeni.
Nyári akció a Sportudvar Prémiumban – most kedvezményes áron válhatsz taggá. Ne hagyd ki!
A kiemelt kép forrása: COREY SIPKIN / AFP