Kamila Valijeva újrakezdte a versenyzést. A fiatal orosz műkorcsolyázó először lépett jégre a múlt hétvégén azóta, hogy a pekingi olimpián doppingbotrány főszereplője lett, s mindmáig kérdéses, mi lesz a sorsa. Valijeva elmondása szerint kiheverte az egyéni versenyben elszenvedett csúfos kudarcát, ugyanakkor még hosszú hónapok telhetnek el, mire kiderül, megtarthatja-e olimpiai aranyérmét.
Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!
Utolsó nyilvános szereplése sokunk emlékezetébe belevésődhetett: a pekingi téli olimpia női egyéni versenyében, a kűr során négyszer is elesett, így az 1-ről a 4. helyre esett vissza, s nem szerzett érmet. Sírva vonult le a jégről, interjút nem adott, s egészen a múlt hétvégéig meg sem jelent a nyilvánosság előtt.
Kamila Valijeva március 26-án szerepelt ismét versenyen pekingi betlije után. Bár Pekingben sem kapott sok füttyöt a közönség soraiból, otthon ez a veszély végképp nem fenyegetett, hiszen egy hazai viadalon vett részt, márpedig Oroszországban a közvélemény tekintélyes része szimpatizál vele.
Kamila Valijeva áprilisban fogja ünnepelni 16. születésnapját. Mindössze 15 évesen került a pekingi téli olimpia legnagyobb botrányának középpontjába, hiszen doppingolás vádja érte, ami miatt kérdéses, megkapja-e az orosz csapattal szerzett aranyérmét. A múlt hétvégén Szaranszkban vett részt egy orosz csapatversenyen. Az eseményt az orosz szövetség áthelyezte március utolsó hétvégéjére, hogy egyszerre kerüljön rá sor a montpellier-i világbajnoksággal, amelyről az orosz versenyzőket az ukrajnai háború miatt kitiltották.
Kamila Valijeva a szombati rövid programban még az élen végzett, a másnapi kűrben viszont ismét meggyűlt a baja a gyakorlatokkal, s végül visszacsúszott a 2. helyre 173.88 ponttal – csak úgy, mint Pekingben, most is honfitársa és edzőpartnere, Anna Scserbakova diadalmaskodott, aki 176.12 pontot ért el.
Az olimpiával ellentétben Valijeva ezúttal nem igyekezett elmenekülni a sajtó képviselői elől, s nem is sírt bánatában, éppen ellenkezőleg, nagyon boldog volt: “Igazán boldog vagyok, hogy újra a jégen lehetek. Boldog vagyok, hogy sor került erre a versenyre. A nézők nagy energiát adtak nekem, amikor már kezdtem fáradni. Nekik köszönhetően tudtam megcsinálni, amit szerettem volna”.
Nyilatkozata alapján tehát úgy néz ki, hogy a fiatal orosz már túl van azon, ami Pekingben történt, azonban doppingügye még nem zárult le, s jó eséllyel még hónapokat kell várni, mire döntés születik.
Mint ismert, Kamila Valijeváról egy nappal a csapatverseny befejezése után derült ki, hogy pozitív doppingmintát szolgáltatott a tavaly december 25-én rendezett szentpétervári országos bajnokságon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) emiatt úgy döntött, az ügy tisztázásáig nem osztja ki a csapatverseny érmeit, így a jégen megállapított Oroszország, Egyesült Államok, Japán, Kanada sorrend még nem hivatalos.
Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!
Bár a Nemzetközi Korcsolya Unió (NKU) szabályzata szerint a csapattól csak abban az esetben lehet elvenni az érmet, ha valamelyik tagja az adott versenyen követ el doppingvétséget, ám az olimpia esetében a NOB-nak is jogában áll beleszólni a dolgok alakulásába. Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) felfüggesztette Valijeva engedélyét, ám a fiatal lány sikeresen fellebbezett az Orosz Olimpiai Bizottságnál, amely visszaadta versenyzési jogát. A NOB, az NKU és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) közösen fellebbezett a Sportdöntőbíróságnál (TAS), ám a testület helybenhagyta az orosz döntést, így Valijeva indulhatott a nők egyéni versenyében, amelyre közel két héttel a csapatviadal után, az olimpia végén került sor.
Valijeva továbbra is versenyezhet, ám az orosz sportolók kitiltása miatt jelenleg csak otthon, s ez a műkorcsolya esetében elvileg a naptári év végéig biztosan így lesz a nemzetközi szövetség vonatkozó döntése alapján, akármit is hoz a jövő a háborús helyzet tekintetében.
A WADA szabályzata értelmében a RUSADA-nak a pozitív doppingmintáról küldött hivatalos értesítés megjelenésének napjától számított fél éven belül kell döntést hoznia a fiatal műkorcsolyázólány ügyében. Bár Valijeva még tavaly decemberben szolgáltatta a pozitív mintát, azt a stockholmi labor csak február 8-án elemezte ki, vagyis augusztus 8. a határidő. Legkésőbb addig tehát ki kell derülnie, hogyan folytatódik a történet.
Minden bizonnyal, amennyiben az orosz ügynökség Valijevára nézve pozitív döntést hoz, garantálható, hogy lesz folytatása az ügynek. A WADA-NOB-NKU triónak ugyanis el kell döntenie, elfogadja-e a nemzeti szinten meghozott határozatot vagy pedig nem. Utóbbi esetben a CAS-hoz kell fordulniuk, amely másodfokon jogerős ítéletet hoz. Ez akár 2023-ra is átkerülhet, vagyis előfordulhat, hogy több, mint egy évvel az olimpiai csapatverseny után sem lesz végleges eredménye a viadalnak.
A Valijeva-ügynek különös hátteret ad a közvetlenül az olimpia után kitört ukrajnai háború, ami miatt a NOB ajánlására szinte minden sportág nemzetközi versenyeiről kizárták az orosz és a fehérorosz versenyzőket, csapatokat. Sajnos nem valószínű, hogy egyhamar véget fog érni a sportháború még akkor sem, ha esetleg heteken belül elhallgatnak a fegyverek, hiszen Thomas Bach NOB-elnök nemrégen arra célzott egy interjújában, hogy nem a tűzszünet és/vagy a békemegállapodás megkötése a kizárólagos feltétele az orosz és fehérorosz sporttal szembeni szankciók megszüntetésének.
Azt nem gondolom, hogy a háborúsdi komoly hatással lehet a Valijeva-sagára, de bizonyos esetekben akár ez is előfordulhat, márpedig az rendkívül szerencsétlen lenne, hiszen ez az ügy még a háború kitörése előtt pattant ki. Reméljük, minél előbb egy igazságos döntés fog születni.
Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!
A kiemelt kép forrása: francsjeux.com