
Reményeim szerint egy komoly kilométerkőhöz érkezett ma, 2022. április 1-jén a Sportudvar. A mai napon ugyanis megjelent a Sportudvar olimpiatörténeti e-könyvsorozatának első része, amely az 1896 és 1936 közötti nyári olimpiák történetét dolgozza fel. Az e-könyvsorozatnak a közeljövőben folytatása is lesz, hiszen ennek keretében valamennyi eddigi nyári és téli ötkarikás játékok górcső alá kerülnek.
Akik évek óta olvassák a Sportudvart, azok 2020 tavaszán és nyarán a nyári, 2021 végén és 2022 elején pedig a téli olimpiák történetét földolgozó többrészes cikksorozatot tekinthettek meg az oldalon. Eme sorozat keretében minden egyes olimpia története külön cikket kapott, amelyben a játékok előzményeiről, a sportágakról, a helyszínekről, azok kiválasztásáról, valamint a magyar és a nemzetközi sztárokról, szereplőkről és meghökkentő vagy éppenséggel megdöbbentő történetekről esett szó.
A cikksorozatnak nagy sikere volt, ezért 2021 végén megfordult a fejemben az a gondolat, hogy mi lenne, ha az összességében véve több száz oldalt kitevő anyagot e-könyv formájában is elkészíteném, s így hoznám kereskedelmi forgalomba. Mivel arra jutottam, hogy ez egy remek lehetőség egyfelől az olimpiák történetének még szélesebb körben történő megismertetésére, másfelől a Sportudvar népszerűségének növelésére, ezért belevágtam a sorozat elkészítésébe.
Kezdetben még egy könyvre gondoltam, ám csakhamar rájöttem, hogy ha mindent egy e-könyvbe akarnék belerakni, akkor egy brutális oldalszámú mű került volna ki kezeim közül, s ezt nem tartottam volna szerencsésnek az olvasók szempontjából. Így tehát nem egy e-könyvről, hanem egy e-könyvsorozatról van szó.
A most megjelenő Öt karika – 53 olimpia története című sorozat I. részében az 1896 és 1936 közötti nyári olimpiák részletes története kerül bemutatásra. A modern olimpiák őskoráról beszélhetünk, hiszen az ókori olimpiák föltámasztására irányuló, de rendre sikertelen kísérletek végén az 1890-es években megvalósult az olimpiai eszme és 1896 óta ismét rendeznek olimpiákat. Az e-könyv az olimpia előzményeiről is szól, bemutatja azt a folyamatot, amely a XIX. század közepétől elvezette az akkori világot az első modern olimpiáig.
Az olimpiai mozgalomnak a II. világháború előtti korszakban rengeteg nehézsége volt, amit részben az I. világégés, részben a nehezen kialakuló szervezettség és a korabeli közvéleménynek a sporthoz való, akkoriban igen sajátos, mai szemmel nézve furcsa hozzáállása okozott.
Az idő előrehaladtával azért szép fejlődésen ment keresztül az olimpia, hiszen folyamatosan nőtt a résztvevő sportolók és országok száma, s egyre magasabb színvonalú versenyekre került sor. Mondhatnánk, egyre profibb körülmények között zajlottak az olimpiák, azonban az e-könyvből az is kiderül, hogy az ötkarikás mozgalom a XX. század első felében csak nagyon kevés esetben engedélyezte profi sportolók indulását, ugyanis az egyik fő eszme az amatőrizmus volt – csak olyanok indulhattak, akik nem megélhetési lehetőségként, hanem a testnevelés legmegfelelőbb módszereként tekintettek a sportra.
Szintén sok vitát szült a nők részvétele, amelyért kezdetben nem lelkesedtek az olimpia föltámasztói, de aztán ebben a folyamatban is olyan fejlődés állt be, aminek köszönhetően a harmincas években már megszületett az első magyar olimpiai bajnoki cím, amelyet nő szerzett. És ha már a magyaroknál tartunk, természetesen az e-könyv és a sorozat későbbiekben megjelenő további részei is kiemelten foglalkoznak olimpikonjaink teljesítményeivel, hiszen már az őskorban rengeteg, mai szemmel nézve sztárja volt a magyar sportnak, elég csak Hajós Alfrédot, Halmay Zoltánt vagy éppen Csák Ibolyát és a mindmáig legsikeresebb magyar olimpikont, Gerevich Aladárt.
Persze a külföldi sztárok sem maradtak ki, igaz, magyar közöttük is akad, hiszen Johnny Weissmuller Weissmüller János néven Temesvár mellett született, ám nagy sikereit már amerikaiként érte el, majd később ő alakította Tarzan karakterét. De említést érdemel még Jesse Owens, Paavo Nurmi vagy Oscar Swahn, a máig legidősebb olimpiai bajnok.
Az Öt karika – 53 olimpia története című sorozat I. részében tehát minderről és sok másról is írtam, s őszintén remélem, hogy elnyeri tetszéseteket ez az alkotás, amely véleményem szerint egy hiánypótló olvasmány és akár remek tananyag is lehet a sport, s különösen az olimpiák története iránt érdeklődők számára.
Az e-könyvsorozat I. részét most bevezető áron 1270 Ft-ért lehet megvásárolni a Google Play Könyvek felületén. Terveim szerint a közeljövőben más online könyváruházakban is elérhetővé válik a könyv. Amennyiben a könyv sikert arat, akkor rövidesen megjelennek a sorozat további részei is.
Addig is mindenkinek nagyon jó olvasási élményt és kellemes időtöltést kívánok első könyvem elolvasásához!
Oláh Gergely, a szerző