Hamilton zárkózott, Alonso csodát tett – a Katari Nagydíj legfőbb tanulságai

Hamilton nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíjat. Max Verstappen bejött a 2. helyre, így továbbra is az élen áll a világbajnokságban, de előnye csökkent. Fernando Alonso szenzációs hétvégéjét egy 3. hellyel koronázta meg, miközben az Alpha Tauri nullázott, így az Alpine hatalmas lépést tett a konstruktőri 5. hely felé. A Sportudvar értékelése a mai futamon látottakról.

POZITÍVUMOK
Élesedik a világbajnoki küzdelem

Egyre valószínűbbnek látszik, hogy december 12-én, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon fog kiderülni, ki nyeri a Forma-1 aktuális érájának utolsó világbajnoki címeit. Az egyéni és a konstruktőri pontvadászatban is eszméletlenül szoros a küzdelem, s ez Katarban sem változott. Hamilton az élről rajtolva simán megnyerte a futamot, bár győzelmében szerepet játszott egy kicsit Max Verstappen hátrasorolása is, amely nagyjából másfél órával a rajt előtt kapott a tegnapi időmérésen történt incidens miatt. Verstappen végül a 7. helyről indulva a 2. lett, vagyis a lehető legkisebb veszteséget szenvedte el Hamiltonnal szemben, hiszen a leggyorsabb kört is el tudta hozni a brit elől, ezáltal nyolc ponttal vezeti a világbajnoki pontversenyt kettő futammal a zárás előtt. A holland ismét szenzációsat versenyzett, s úgy gondolom, hogy a hátralévő kettő versenyen is ádáz küzdelem lesz kettejük között, s az erőviszonyok megjósolhatatlanok, hiszen Dzsiddában sosem járt még a mezőny, az abu-dhabi pálya vonalvezetésén pedig nem kicsit változtattak, tehát nem tudni, hogy a Mercedes vagy a Red Bull lesz erősebb ezeken az aszfaltcsíkokon. Most a Mercedes volt a jobb egy picivel, így pedig még nyíltabb lett a világbajnoki küzdelem, s ez áll a konstruktőri csatára is, mivel Valtteri Bottas kiesése és Sergio Pérez 4. helye következtében 5 pontra csökkent a különbség a két csapat között. Most kettő hét szünet következik, ám december első felében óriási izgalmakkal tér vissza a Forma-1, olyan izgalmakkal, amelyeket a turbóéra kezdete óta nem élhettünk át.

Fernando Alonso (és az Alpine) álomszerű hétvégéje

Mivel Katarban most először rendeztek Forma-1-es versenyt, ezért eme hétvége előtt is kérdőjelesek voltak az erőviszonyok. Így az Alpine-nál lehet, hogy nem számítottak olyan erős szereplésre, mint ami végül összejött. A francia csapat pilótái egész hétvégén remekül tudtak teljesíteni autóikkal, s ez a mai futamra is állt, hiszen Fernando Alonso a 2014-es Magyar Nagydíj után lett ismét dobogós, míg Esteban Ocon az 5. helyen végzett, amivel 25 pontot hoztak a konyhára. Irtó fontos ez az eredmény számukra, mivel a konstruktőri világbajnokságban nagy küzdelmet vívnak az 5. helyért az Alpha Taurival, márpedig a Red Bull olasz fiókcsapata egyetlen árva pontocskát sem szerzett a sivatagban, hiszen Pierre Gasly a 11., Cunoda Juki a 13. lett. Alonso visszatérése óta sehol sem volt annyira erős és magabiztos, mint Katarban. Talán a Magyar Nagydíjat lehetne még emlegetni, ahol föl tudta tartani Hamiltont, amivel elősegítette Ocon bravúros győzelmét. Most ott tudott maradni a dobogón, mivel az egész hétvégén gyengélkedő Sergio Pérez nem tudta tartani vele a tempót. Ettől függetlenül nagy bravúrt ért el, s ezzel megmutatta, hogy van még helye a Forma-1-ben.

NEGATÍVUMOK
Folytatódott Bottas pechszériája

Amióta kiderült, hogy Valtteri Bottas távozik az év végén a Mercedestől, mintha el lenne átkozva. Szinte alig tud rendesen befejezni egy futamot, s gyakran nem is ér célba. Ez utóbbi történt ma is, mivel elsőként ő kapott bal első defektet a gumikat alaposan kikezdő pályán, s ugyan átesett a kerékcserén, de pár körrel a leintés előtt csapat kivette a versenyből, mivel semmi értelme sem volt a 12. helyen haladni céltalanul. Bár a finn már régesrég nem lehet világbajnok, de a Mercedes számára nagyon fontos lenne, hogy ne csak Hamilton, hanem ő is hozza a sok-sok pontot, hiszen a csapatvilágbajnoki címért folyó küzdelemben minden egyes egységnek jelentősége van. Meglátjuk, mi lesz a végén, de könnyen lehet, hogy Bottas kálváriáján fog elmenni a konstruktőri világbajnoki cím, amelyet a csapat 2014, a második turbóéra kezdete óta véd.

Az Alpha Tauri sorsdöntő(?) gyengélkedése

Ahogy említettem, az Alpine óriási versenyen van túl, ami viszont nem mondható el az Alpha Tauriról, amely pedig egészen a múlt hétig tartotta a csapatvilágbajnokság 5. helyét a franciák előtt. Katarba úgy érkeztek a felek, hogy 112-112 volt az állás, s valamely oldal esetleges kimagasló szereplése akár el is döntheti a küzdelmet. Ez lehet, hogy ma megtörtént, hiszen az Alpine 25, az Alpha Tauri 0 pontot szerzett, vagyis 137:112 lett az állás az Alonso-Ocon páros javára, pedig Pierre Gasly a 2. helyről kezdhette meg a futamot a büntetések miatt. A francia azonban nem rajtolt túl jól, s Fernando Alonso rögtön meg is előzte. Ezután Verstappen is elment mellette, majd a 19. körben elsőként jött be a bokszutcába friss gumikért. A két kiálláson alapuló taktika azonban becsődölt, mivel a keményebb abroncsokon nem tudott jó tempót autózni, így nem tudta megelőzni az elé kerülőket, ezáltal végül csak a 11. helyen ért célba. Nagy blama ez az Alpha Tauri számára, mert ezzel alighanem bukta a Red Bull-fiókcsapat az 5. helyet, ami pedig a pénzek elosztása szempontjából nem lesz mindegy. Van még persze kettő futam a javításra, de egy 25 pontos hátrányt nem lesz egyszerű ledolgozni.

A Forma-1 tehát most szünetet tart, a következő versenyre december 5-én kerül sor a vadonatúj és erősen félkész szaúd-arábiai pályán. A Sportudvar természetesen arról a futamról is értékeléssel jelentkezik.

Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!

Szeretnéd, hogy teret nyerjen a bulvármentes sportújságírás? Támogasd a Sportudvart!

A kiemelt kép forrása: Xavi Bonilla / DPPI

Leave a Reply