Mike Tyson lehet Malawi kannabisz-nagykövete

Az afrikai Malawi a világ egyik legszegényebb országa, amely ugyanakkor jelentős kannabisz-termelést tud felmutatni. Emiatt a tavalyi év elején legálissá tették a növény orvosi célzatú termesztését és használatát. Malawi ebből akar meggazdagodni, s ennek érdekében mindent bevet. Legutóbb például azt találta ki a helyi kormány, hogy nem mást kér fel az iparág nagykövetének, mint a legendás ökölvívót, Mike Tysont, aki maga is nagy kannabiszrajongó. A malawi mezőgazdasági minisztérium szóvivője kedden jelentette be, hogy a délkelet-afrikai ország kormánya Mike Tysont, az ökölvívás legendáját kérte fel a helyi kannabiszipar nagykövetének. A francia hírügynökség megszerezte a malawi kormány által Tysonnak írt hivatalos e-mail másolatát, amelyet még november 1-jén küldtek el az amerikai bokszlegendának. Ebben a kormány azzal indokolja a felkérést, hogy Malawi nem képes