Egy 51 éves svájci férfi, Yves Auberson nem mindennapi tettet vitt véghez. A másfél évtizeddel ezelőtt Parkinson-kórral diagnosztizált egykori profi golfozó ugyanis elhatározta, hogy a saját lábán, túrafelszereléssel a hátán járja be az Alpok svájci vonulatait. Összesen három hónapot vett igénybe a nagy vállalkozás, amelynek ideje alatt 1122 kilométert tett meg. Most mesélt a tavaly nyári élményeiről és a jövőre vonatkozó terveiről.
Yves Auberson még csak 35 éves volt, amikor 2004-ben Parkinson-kórral diagnosztizálták. Ez egy valódi hidegzuhany volt az egykori profi golfjátékos, az 1988-as svájci juniorbajnokság győztese számára. Auberson azonban nem tört meg lelkileg, nem hagyta, hogy a súlyos betegség teljesen ledöntse a lábáról, s a 2000-es években elkezdett túrázni, s több teljesítménytúrán is résztvett. Ennek fényében már nem annyira meghökkentő, hogy másfél évtizeddel később, 2020 nyarán nemhogy egy hegyet, hanem egy komplett hegységet járt be, méghozzá a Svájci-Alpokat.
Célja az volt, hogy több mint 1000 kilométer megtétele mellett 40 hegycsúcsot másszon meg – mindezt 100 nap alatt. Yves Auberson és támogatói ezt a nagy kalandot amolyan projektként kezelték, amelynek célja a társadalom érzékenyítése erre a degeneratív betegségre, valamint az ismeretterjesztés is, ugyanis sokan abban a tévhitben élnek, hogy a Parkinson-kór csak az időseket érinti.
Az eredeti terv az volt, hogy egész Európát járja be egy kerékpárral, és összesen 20 000 kilométert tesz meg az öreg kontinensen. Az idő közben föllépett utazási nehézségek miatt azonban letett erről az elképzelésről, s úgy döntött, hogy az Alpokat célozza meg, mégpedig a Svájcban található Léman-tó partjától indulva. Az úti cél Nizza lett volna, azonban a francia-svájci határon életbe léptetett korlátozások miatt ezt a tervet is el kellett engednie. Ekkor döntött úgy, hogy akkor inkább marad Svájcban, s a kis ország nem éppen kicsi hegyeit keresi fel, így többek között a Via Alpinát, vagy éppen a Chemin des cols Alpins-t. Természetesen nem teljesen egyedül teljesítette a nagy utat, hiszen menet közben bármikor akadhatott volna olyan probléma, amelynek megoldásához el kellett egy kis segítség, így barátja, Michel Zyrd – aki egy svájci Parkinson-kóros betegeket segítő alapítvány tagja – a hosszú túra alatt végig kapcsolatban volt vele, hogyha bármi van, segíteni tudjon.
Yves Auberson Montreux városából indult el, s nyugat-keleti irányban kelt át Svájcon, mielőtt visszatért az indulás helyére. A nagy kaland során összesen közel 60 000 méter (!) szintkülönbséget tett meg. Auberson és segítői jó előre megterveztek mindent, így gondoltak az éjszakai szállásokra is, ugyanis szállodai szobák és alpesi fogadók egész sorát foglalták le, hogy a lehető legjobb körülmények között pihenhesse ki az adott nap fáradalmait Yves Auberson. A férfi naponta átlagosan 20 kilométert tett meg, s olykor közel 2 kilométeres emelkedőket teljesített, hogy aztán eljusson az Alpok szívébe.
“Mindent számításba kellett vennem”
A genfi illetőségű Yves Aubersonnak egy mentálisan és fizikailag is erős karakterre volt szüksége ahhoz, hogy véghez vigye mindazt, amit eltervezett. Küzdött azért, hogy képes legyen megvalósítani a projektet, amely közel állt a szívéhez, annak ellenére, hogy bőven akadtak bizonytalanságok a teljesítés körül. Auberson – kitartó rugalmasságról tanúbizonyságot téve – mindig fölkelt, amikor elbotlott (ez naponta többször is előfordult), s 85 nap alatt 1122 kilométert gyalogolt, hogy bebizonyítsa: meg tudja csinálni. “Gyakran mondjuk magunknak, hogy a séta során a legbonyolultabbak az emelkedők, de ez nem igaz! Az ereszkedések a legnehezebbek. Főleg tizenöt kilogrammos hátizsákkal” – mondta nevetve Auberson a L’Équipe francia sportújságnak adott telefonos interjúban.
Az interjút készítő újságíró elmondása szerint a férfi hangja végig nyugodt volt a telefonban. Ugyan betegsége miatt a beszéd kicsit nehezen ment neki, s emiatt Michel Zyrdnek időnként – hogy Auberson válláról levegyen némi terhet – ki kellett egészítenie a társa által elmondottakat, vagy akár több mondat erejéig át kellett vennie tőle a szót, de a Parkinson-kórral küzdő férfi elmesélte a nagy túra minden fontosabb mozzanatát, élményét.
“Ebben az egészben a legnehezebben a magány volt elviselhető. Az út 90%-án egyedül vagy. Időnként találkozol emberekkel, beszélgetsz egy kicsit, de aztán egyedül folytatod utadat. Szerencsére néhány napon a fiam, a barátok és a család is elkísért. De egyedül kellett lennem. Mindent számításba kellett vennem. Kérdeznem kellett magam, hogy a koncentrációm egy pillanatra se lankadjon. Annak ellenére, hogy nem sikerült mindig maximálisan koncentrálnom, a fejemben rendre helyre tudtam rakni a dolgokat”.
Yves Aubersonhoz kegyes volt az időjárás, ugyanis a túra 85 napjából csupán 10 napon volt eső, így zavartalanul fedezhette fel hazája csodálatos tájait, amelyeknek látványán meghökkent. A kalandor még egy, hozzávetőlegesen 100 km-es kitérőt is tett útja során, hogy eljusson a Luzerni-tóhoz, amely egy régi álma volt. Aubersonnak nem csak azért volt szüksége ennek a nagy túrának a megvalósítására, hogy bebizonyítsa, bárki képes lehet rá, hanem azért is, hogy megtapasztalja, milyen kínokkal is jár a betegsége, s ezáltal segíthessen azokon, akik ugyancsak Parkinson-kórban szenvednek. És emellett hisz a sportolás jótékony hatásában. “A sport nem gyógyít meg. de segít, hogy jobban éljünk” – fejezte ki meggyőződését. Tevékenységének egyébként komoly visszhangja lett Svájcban, amit többek között az is mutat, hogy a montreux-i klinika és a lausanne-i egyetemi kórház is munkát ajánlott az egykori golfbajnoknak, mint edző.
“A legnagyobb erőfeszítés az volt, hogy befejezzem a futást”
Ez a kaland emberfölötti erőt és akaratot adott a svájcinak. “Minden nap edzettem magam. A rajtot megelőző hat hónapban megdupláztam erőfeszítéseimet, hogy föl tudjam készíteni magam arra, ami vár rám. Különösen a hosszú gyaloglásra kellett edzenem” – mondta Yves Auberson, aki többek között a Mont Blanc-on rendezett Ultra Trail versenyen és a Courmayeur-Champex-Chamonix hegyi teljesítménytúrán is résztvett.
“2010-ig betegségtudat nélkül túráztam. Akkor megjelentek az első olyan tünetek, amelyek kissé hátráltattak. Alkalmazkodnom kellett ehhez, s így sikerült elérnem, hogy emellett is könnyedén vegyem a lépéseket. A korábbi másfél órás futásokból egyórás futások lettek. Aztán elérkezett az a pillanat, amikor le kellett állnom a futással. A legnagyobb erőfeszítés az volt, hogy befejezzem a futást” – emlékszik vissza a betegség kezdeti szakaszában történtekre. A kór előrehaladtával bizonyos tevékenységek elvégzése nehezebbé vált számára, pl. a futás károsította az ágyékcsigolyákat. Mindezek ellenére a svájci pozitív maradt, és filozofikusan viszonyul az élethez. “Mindent a saját tempómban csinálok. Nehéz, de legalább független maradok, még úgy is, hogy ma már kicsit több időre van szükségem bizonyos dolgok elvégzéséhez, mint régebben”.
Yves Auberson alig fél évvel túrája befejezése után már egy következő hasonló, akár nagyobb vállalkozásban töri a fejét. “Képes vagyok újra megcsinálni. Ezt az utat most akartam megcsinálni. A műtétem előtt. Azt akartam, hogy nehéz legyen. Nagyon szeretném látni a különbséget, hogy milyen voltam előtte, s milyen leszek utána. Ezért nem akartam tavaly megműtetni magam”.
Ez az operáció márpedig egyre sürgősebbé válik, ugyanis a tünetek súlyosbodnak és nehezen kezelhetők. Amennyiben a műtét sikeres lesz, az nagyban megkönnyítheti életét a következő években. Addig is Yves Auberson tovább edz, és új magaslatokat akar meghódítani.
Nem akarsz lemaradni a hasonló cikkekről? Iratkozz föl a Sportudvar Hírlevélre!
Sportudvar – Most már nem csak írásban, szóban is! Kövesd Soundcloud-csatornánkat is!
A kiemelt kép forrása: lacote.ch