25 francia klub elköteleződése a környezetvédelem mellett

"Match Pour Vert" néven Franciaországban létrejött egy olyan kezdeményezés, melynek célja, hogy a sportegyesületek maguk is tegyenek minél többet a környezet megóvásáért. Január eleje óta mostanáig 5 sportágból 25 klub csatlakozott az akcióhoz, amelynek keretében a sportolók többek között maguk gyűjtik a szemetet a létesítményekben, az egyesületek pedig egy olyan képzésben vehetnek részt, amelynek segítségével jobban megérthetik a környezetvédelmi célkitűzéseket, s elsajátíthatják az ökotudatos sport fölépítésének alapelveit. Ezt a folyamatot mutatja most be a Zöld Sport. A Paris Volley röplabdacsapat tavaly júniusban hívta életre a Match Pour Vert (Match for Green) névre hallgató civil szervezetet, amely abból a célból alakult meg, hogy összefogást hozzon létre a francia profi és amatőr sportegyesületek között a környezetvédelem terén. A kezdeményezés keretében célul tűzték ki

Nem engedélyezik a bikini viselését egy katari strandröpitornán – egy német páros visszalépett

Március közepén Katarban veszi kezdetét az idei strandröplabda-szezon. A dohai nemzetközi tornán azonban a női mezőnyben - eredeti terveivel ellentétben - nem fog indulni a Karla Borger, Julia Sude német páros. A sportágban sztárnak számító kettős azért marad távol a viadaltól, mert a katari hatóságok megtiltották a női játékosok számára, hogy bikiniben játsszák le mérkőzéseiket. Bár elsőre furcsának tűnhet, de ennek az ügynek akár még a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra nézve is lehetnek hatásai. Még el sem kezdődött a 2021-es nemzetközi strandröplabda-szezon, s máris áll a bál. Március 8. és 12. között Katar fővárosa, Doha fog otthont adni az év első, a nemzetközi szövetség (FIVB) által szervezett versenyének, azonban arra nem a megszokott feltételek mellett kerül sor. Az arab ország ugyanis jelezte,