Átigazolási összefoglaló (január 11.)

VIDEÓKKAL – Javában zajlanak az események a labdarúgó átigazolási piacon, ahol egészen január végéig lehet nyélbe ütni üzleteket, valamint addig lehet maximálisra pörgetni a pletykagenerátorokat. A Sportudvar szokás szerint minden hétköznap és vasárnap este összefoglalóval jelentkezik a legfontosabb történésekről.

HAZAI HÍREK
Visszavették Stark Pétert az ETO-hoz

csakfoci.hu csütörtök késő este arról tudósított, hogy a napokban menesztett másodedző, Stark Péter (a kiemelt képen) visszatér az ETO FC Győrhöz. A korábbi 19-szeres magyar válogatott labdarúgó a klub utánpótlásában dolgozik majd.

Stark Péter nagy médiavisszhangot kiváltó kényszerű távozásáról a napokban szinte a komplett hazai sportsajtó beszámolt: korábban hosszú éveken át labdarúgóként szolgálta az ETO-t, 272 bajnoki mérkőzésen játszott, eközben a magyar válogatottban 19 alkalommal szerepelt. Később utánpótlásedzőként dolgozott a Győrnél, majd Király József vezetőedző segítője lett az NB II-es csapatnál, azonban a múlt hétvégén anyagi okokra hivatkozva szerződést bontott vele a klub vezetősége. Starkra – a megfelelő edzői licenc hiánya miatt – eleinte utánpótlástrénerként sem számítottak volt klubjánál, és mivel nincsenek tartalékai, ezért úgy volt, hogy civil munkát kell találnia.

„Mindenképp találnom kell valamilyen munkát. Egy garzonban élek a két gyermekemmel, akiket el kell lássak, s fel kell neveljek. Lehet, hogy Bécsben csomagfutár leszek, de egy ismerős ajánlott itthon fuvarozói munkát is. Nem viccelek, mindenképp dolgoznom kell, nincsenek tartalékaim. Aki tudott, az átvert és kifosztott, amikor még volt pénzem” – fogalmazott még hétfőn. Ezután jött a csütörtöki fordulat, amelyről Stark a következőket mondta a csakfoci.hu-nak:

„A mai napon volt egy négyszemközti beszélgetésem Mányi József tulajdonos úrral, aki elmondta, szembesült az anyagi hátteremmel, valamint azzal is, hogy egyedül kell felnevelnem a két kisfiamat egy garzonban, majd ezek után úgy döntött, hogy visszavesz az utánpótlásba.”

A napokban magát csomagfuvarozásban próbára tevő Stark az edzői képesítése lejártáig, az év végéig tervezi az edzősködést az ETO-nál.

„Utána már nem szeretnék edzőként dolgozni a magyar fociban. Továbbra is tartom magam ahhoz, amit korábban mondtam, az élet más területén szeretnék helytállni.”

Az ETO ügyvezető igazgatója, Soós Imre megerősítette a portálnak: nehéz anyagi helyzetére tekintettel visszavették Starkot, és álláslehetőséget biztosítanak neki „a végzettségének megfelelő munkakörben”.

Finnbogason fél év után távozik a Ferencvárostól

A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros közös megegyezéssel szerződést bontott Kjartan Finnbogasonnal – adta hírül a klub hivatalos oldala.

Finnbogason tavaly nyáron a dán AC Horsenstől szerződött az FTC-hez, amely ingyen szerezte meg a válogatott támadót. Az NB I történetének első izlandi légiósa 14 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a zöld-fehéreknél az őszi szezonban, s bár ezeken a találkozókon hat gólt szerzett (mindegyiket a Magyar Kupában), nem tudott alapemberré válni.

A 32 éves focista több játéklehetőségre vágyott, így közös megegyezéssel felbontotta a szerződését a klubbal, amely sok sikert kívánt Finnbogasonnak a további pályafutásához.

Ecuadorba igazolhat az FTC argentinja

Ecuadori sajtóinformáció szerint Matías Rodríguezt, a Ferencváros argentin labdarúgóját szerződtetni kívánja az ottani bajnokság élvonalában szereplő Universidad Católica.

Az ecuavisa.com Fabián Gallardo újságíróra hivatkozva azt írja, hogy az argentin játékost a hétvégére Ecuadorba várja a quitói klub.

A 25 éves focista távozása nem lenne meglepő, hiszen nyári szerződtetése óta bajnoki mérkőzésen egyszer sem kezdett, csupán négyszer lépett pályára csereként.

A Ferencváros átigazolási sajtóhíreket nem kommentál.

Az FTC és a Vidi is kiszemelte magának a Szczecin grúz válogatottját

Lasa Dvali 2017 nyarán szerződött a Pogon Szczecinhez, az elmúlt másfél évben 46 lengyel élvonalbeli bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett. A 23 éves, 191 centi magas, bal lábas belső védő 12-szer szerepelt a grúz válogatottban, ősszel a Nemzetek Ligájában is szerepelt, a D-liga 1. csoportját megnyerő csapatban a lettek és a kazahok elleni két győztes meccset végigjátszotta.

Dvalinak idén decemberig szól a szerződése a Pogonnál, de úgy hírlik, nem kíván hosszabbítani, és az őszi szezon hajrájában, az utolsó öt meccsen már nem is játszott. A Nemzeti Sport lengyel forrásokból úgy értesült, Magyarországról érdeklődnek iránta.

Miután a játékosnak a becsült értéke 500 ezer euró, és élő szerződése miatt a klubjával is meg kell egyezni, a sportnapilap feltételezi, hogy a Ferencváros és a MOL Vidi FC jöhet szóba Magyarországról, a többi hazai klub nem szokott ilyen értékű labdarúgókat kivásárolni az élő szerződéséből.

Konkrétan nem tudni, melyik csapatról van szó, de ha figyelembe vesszük, hogy a Ferencváros Szerhij Rebrov vezetőedző érkezése óta előszeretettel igazol a volt szovjet utódállamok területéről játékosokat, ráadásul a belső védő Otigba Kenneth éppen most esett át egy operáción, van egy sejtés, melyik magyar csapatról lehet szó… Mindemellett Maciej Kaliszuk úgy értesült, hogy a Ferencváros vinné Dvalit – erről nem sokkal az NS cikkének megjelenése után a Twitter-oldalán tett bejegyzést a lengyel Przeglad Sportowy újságírója.

Már csak azért is az FTC tűnik esélyesebbnek, mert a Vidi éppen most hosszabbított szerződést Fiola Attilával, és ősszel az Európa Ligában is helyt állt a Vidi a Fiola, Juhász, Vinícius trióval, ráadásul Kubatov Gábor klubelnök elismerte, hogy biztosan szeretnének még egy belső védőt szerződtetni. A hírek szerint egyébként a Ferencváros a keleti piacok mellett Brazíliában néz még játékosokat, a napokban is a dél-amerikai országban járt a klub egyik megfigyelője.

A Ferencváros és a Mol Vidi FC átigazolási híreket nem kommentál, és valószínűsíthető, hogyha Dvali valóban képbe is került, ő csak egy kiszemelt a „sok” közül, lengyel források szerint még semmi sem dőlt el, folytatódnak az egyeztetések. A grúz játékos 23 éves kora ellenére egyébként már hét országban rúgta a bőrt, szerepelt többek között Angliában (Reading FC), Törökországban (Kasimpasa) és Németországban (MSV Duisburg) is.

Távozik a Loki egyik kapusa

A DVSC a hivatalos oldalán tudatta, hogy Tomás Kosicky távozik a klubtól.

A 32 éves kapus tavaly februárban szerződött a debreceni együtteshez, ám az azóta eltelt időben csak egy bajnoki meccsen kapott lehetőséget. 

Kosicky szerződése most járt le, és bár a DVSC-nek opciós joga volt, nem élt a hosszabbítás lehetőségével.

Angyalföldről Budafokra igazolt a Vasas kapusa

Kovács Zoltán távozik a Vasastól, a ZTE kölcsönjátékosaként ősszel Angyalföldön állomásozó kapus közös megegyezéssel felbontotta a szerződését és tavasszal a Budafokban szerepel majd – számolt be róla a piros-kékek honlapja.

A 34 éves, egykor többek között Kaposváron, Újpesten és Cipruson is focizó játékos a nyáron a Zalaegerszegtől érkezett kölcsönbe a Vasashoz, ahol harmadik számú kapus volt az ősz folyamán. Összesen négyszer került be a meccskeretbe, de egyszer sem lépett pályára.

Kovács Zoltán a több játéklehetőség reményében kérte szerződése felbontását. A rutinos kapus azonban nem tér vissza anyaegyesületéhez, a ZTE-hez, pályafutását a szintén másodosztályú Budafokban folytatja.

Balmazújvárosból erősített a Monor

Az NB II-ben sereghajtó Monor szerződtette Peszmeg Viktort – számolt be róla a klub honlapja.

Peszmeg Viktor ősszel a szintén NB II-es Balmazújvárosban szerepelt, így a hajdúságiaktól érkezik a Monorhoz. A 28 éves belső középpályás a Ferencváros nevelése, a zöld-fehérek első csapatában Ligakupa-meccseken kapott lehetőséget, az akkor NB III-as FTC II-nek azonban sokáig stabil tagja volt.

Utánpótláséveiből kiemelkedik, hogy három évet töltött az osztrák Red Bull Salzburg akadémiáján, majd az FTC-be történő visszatérését követően a Siófok, a Soroksár és a Cegléd színeiben is szerepelt.

Hamar Ádám után Peszmeg Viktor a monoriak második téli érkezője, ő a szakmai stáb reményei szerint a stabilitás megteremtéséből és a játéképítésből fogja kivenni a részét.

Hosszabbított a Gyirmót házi gólkirálya

Az NB II-ben listavezető Gyirmót FC Győr meghosszabbította Nagy Patrik szerződését, így a gólérős középpályás 2021-ig erősíti a klubot – számolt be róla a gyirmótiak honlapja.

A 27 esztendős Nagy Patrik Győrben, majd az osztrák Rapid Wiennél nevelkedett, ahonnan 2010-ben a Ferencvároshoz került. Az FTC után szerepelt a Vasasban, Újpesten, Kecskeméten, a német SV Seligenportenben, majd hazatérve a Haladásban és Sopronban is.

A Soprontól 2017 nyarán igazolt a Gyirmóthoz, ahol az eltelt időszakban 58 tétmérkőzésen játszott és 22 alkalommal talált be. Az őszi szezon kiemelkedően jól sikerült számára, hiszen 11 gólt szerzett az NB II-ben, ezzel a gyirmótiak házi gólkirálya.

Új vezetőedzővel készül a tavaszra a Pénzügyőr

Klausz Lászlót nevezték ki a harmadosztályban szereplő Pénzügyőr SE vezetőedzőjének. A klub jelenleg az utolsó helyen áll az NB III Nyugati csoportjában, de a 27-szeres magyar válogatott labdarúgó vezetésével megragadna a ligában.

A 47 éves szakember a Tatabányai Bányász, aztán a Rába ETO játékosa volt, majd több mint 10 évig külföldön rúgta a labdát, többek között az Admira Wacker, az Austria Salzburg, az FC Sochaux és a Mannheim színeiben. 

A Salzburggal osztrák bajnok lett. A válogatottban 27-szer szerepelt és hat gólt szerzett.

„Klauszra komoly kihívás vár Pasaréten, hiszen a Pénzügyőr az NB III Nyugati csoportjának utolsó helyén áll, de joggal bízhatunk benne, hogy egy remek felkészítést követően az ötpontos hátrány lefaragható és a Pénzügyőr megőrzi NB III-as tagságát” – fogalmaz a klub hivatalos honlapja.

Klausz László legutóbb Cegléden dolgozott, a 2017–2018-as évadban a 9. helyen végzett csapatával az NB II-ben, ám a gyenge szezonkezdet miatt tavaly szeptemberben menesztették.

NEMZETKÖZI HÍREK
Brazil-brazil cserére kerülhet sor a Barcelona és a Chelsea között

A Sky Sports információi szerint az FC Barcelona ismét érdeklődést mutat a Chelsea-ben focizó Willian iránt. A brit médium szerint a katalánok Malcomot is belevehetik az üzletbe.

Az FC Barcelona tavaly nyáron már megpróbálta szerződtetni a londoniak brazil szélsőjét, ám akkor mind a három ajánlatot elutasította a Chelsea. A katalán együttes végül a Bordeaux-ban szereplő Malcomra csapott le, azonban a 21 éves labdarúgó kevés lehetőséget kap, így könnyen elképzelhető, hogy távozik a csapattól.

Willian 2013-ban igazolt a Chelsea-hez, jelenlegi szerződése 2020 nyaráig szól.

Fabregas hivatalosan is a Monaco játékosa lett

Minden akadály elhárul Cesc Fabregas Monacóba szerződése elől. A Chelsea spanyol válogatott játékosával kapcsolatban már napok óta nyílt titok, hogy a francia élvonalban csupán 19. helyen álló hercegségbeliekhez igazolhat, azonban a Chelsea vezetése ezidáig blokkolta a folyamatot, nem engedte el középpályását, arra hivatkozva, hogy amíg nem szerződtetnek a helyére új embert, maradnia kell.

Ez az akadály viszont ma elhárult, ugyanis több francia forrás is megerősítette, hogy Fabregas megérkezett Monacóba, hogy részt vegyen az orvosi vizsgálatokon. Kora este az RMC Sport már arról adott hírt, hogy ezeken is sikerrel átment, így rövidesen bejelenthetik szerződtetését.

Nem sokkal eme információ megjelenése után pedig a klub hivatalosan bejelentette, hogy 2022-ig leigazolta Cesc Fabregast, amiről az alábbi Twitter-videóban adott hírt:


Gabbiadini a Sampdoriába igazolt

Az olasz válogatott Manolo Gabbiadini a Serie A-ban szereplő Sampdoria csapatában folytatja pályafutását. A 27 esztendős labdarúgó az angol élvonalbeli Southampont hagyja el a genovaiak kedvéért, ahol 60 találkozón 12-szer volt eredményes. A labdarúgó kettő év után tér vissza Olaszországba, ugyanis akkor hagyta el a Napolit.

Neymar apja szerint álhír, hogy fia visszavágyna a Barcelonába

Nem telik el úgy átigazolási időszak, hogy ne röppennének föl olyan pletykák, miszerint Neymar, aki 2017 nyarán rekordot jelentő 222 millió euróért igazolt a Barcelonától a Paris Saint-Germainhez, vissza akar térni a katalánokhoz.

Ezúttal is előjött ez a híresztelés a közösségi médiában, azonban Neymar Sr., a labdarúgó édesapja – egyben menedzsere – a spanyol El Mundonak nyilatkozva világosan kijelentette, hogy mindez hamis információ, álhír. Elmondása szerint Neymar ki fogja tölteni a PSG-vel 2022-ig szóló szerződését.

A Frankfurt végleg megszerezné Trappot a PSG-től

Kevin Trapp, a Paris Saint-Germain német kapusa tavaly nyáron Gianluigi Buffon érkezésével és Alphonse Areola előtérbe helyezésével harmadik számú kapussá vált, ezért a francia klub a kölcsönadása mellett döntött.

Trapp hazájában, az Eintracht Frankfurtnál tölti kölcsönben ezt az idényt és eddig igen jó teljesítményt nyújtott a Bundesliga hatodik helyén telelő gárdánál. Nem meglepő, hogy Fredi Bobic, a frankfurtiak sportigazgatója – már ha lehet hinni a Bild mai értesülésének – azt tervezi, hogy végleg megszerezzék a hálóőrt. A hírek szerint márciusban kezdődhetnek tárgyalások a két klub között Trapp sorsáról.

Isco a Juventushoz szerződhet

Nem új a pletyka, miszerint Isco a Juventus célkeresztjében van. Gianluca Di Marzio átigazolásokra szakosodott olasz sportújságíró ma egyenesen arról írt, hogy sosem volt még olyan aktuális ez a téma, mint most, ugyanis Isconak megromlott a viszonya jelenlegi klubja, a Real Madrid vezetőivel.

Állítása szerint a torinóiak jelenleg is kapcsolatban állnak a 26 éves spanyol válogatott labdarúgóval, akinek 2022-ig szól madridi szerződése. A Juventusnál azonban abban reménykednek, hogy legkésőbb idén nyáron kivásárolhatják kontraktusából, vagy – ha fölbontja azt – ingyen megszerezhetik a királyiaktól.

Guardiola nem tervez igazolást januárban

Nem nagyon hallatott magáról a Manchester City eddig a januári átigazolási időszakban. Pep Guardiola menedzsernek a mai sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentése alapján pedig lehet, hogy ez nem is véletlen. A spanyol szakember ugyanis arról beszélt, hogy nem terveznek senkit sem szerződtetni a télen. “Olykor előfordul, hogy igazolunk játékosokat januárban, de normális esetben, amikor új emberek szerződtetésére készülünk, azt rendre nyáron tesszük meg, mivel akkor normális öt-hat évre szóló megállapodásokat aláírni, nem pedig télen. Persze kölcsönbe lehetnek érkezők most is, de úgy gondolom, hogy a nagy klubok nem öt-hat hónapra vesznek játékosokat, és nem is ekkora periódusra adnak kölcsönbe. Ha nincsenek sérültek, akkor nincs értelme fölforgatni a keretet” – mondta Guardiola.

Morata Barcelonába szerződhet

Akár már januárban visszatérhet Spanyolországba Álvaro Morata, akit a Barcelona szeretne Luis Suárez megfelelő alternatívájaként leigazolni. A Sport című katalán újság szerint a Chelsea spanyol válogatottja a gránátvörös-kékek első számú célpontja. A csapattól a napokban két csatár, Munir és Denis Suárez is távozhat, így bőven lenne helye a keretben Moratának.

A Chelsea állítólag 3 millió euróért kölcsönadná a focistát, ezért cserébe a Barcelonának kellene állnia fizetésének a felét a tavasz folyamán. Morata nyáron 10 millió euróért lehetne végleg a spanyol bajnoki címvédő labdarúgója.

Higuaínról egyeztet a Juventus és a Chelsea

Giroud sérült, Morata pedig távozóban van. Éppen ezért Maurizio Sarrinak új csatár után kell néznie, aki könnyen lehet, hogy egykori nápolyi játékosa, Gonzalo Higuaín lesz. Hosszú ideje hallani pletykákat egy esetleges Higuaín-Morata cseréről, azonban a Telegraph brit napilap mai száma szerint az argentin kölcsönbe érkezhet London kék részébe. Ezt arra alapozzák, hogy állításuk szerint a Juventus nem mondott nemet arra, hogy a támadó Milánóból Nyugat-Londonba tegye át székhelyét. Higuaín ára 30 millió euró, vagyis ennyiért lehetne véglegesen megszerezni.

Icardi nem hajlandó lemondani feleségéről az Inter kedvéért

Mauro Icardi jelenleg is tárgyalásban áll az Interrel szerződésének megújításáról és meghosszabbításáról, azonban a lombard klub vezetőinek érdekes kérése volt az argentin gólzsák felé – számolt be a Gazzetta dello Sport.

A milánói sportújság szerint ugyanis a kék-feketék elöljárói arra próbálták rábírni játékosukat, hogy cserélje le ügynökét, aki történetesen nem más, mint felesége, Wanda Icardi.

Mauro Icardi a lapnak nyilatkozva határozottan kijelentette, hogy nem enged munkaadójának, ha az asszonyról van szó: “Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy Wandával dolgozhatom, aki karrierem végéig képviselni fogja az érdekeimet. 

Meg fogom hosszabbítani a szerződésemet az Interrel, amikor egy konkrét és korrekt ajánlatot fog letenni elém az asztalra” – mondta a labdarúgó, aki évi 5 millió eurós keresetével jelenleg az Internazionale legjobban fizetett játékosa, azonban azt szeretné elérni, ha járandósága évi 8 millióra növekedne.

A kiemelt kép forrása: blikk.hu/RAS-archív

Leave a Reply