Átigazolási összefoglaló (január 15.)

Javában dübörög a labdarúgó átigazolási piac, ahol egészen január végéig lehet nyélbe ütni transzfereket és ugyancsak eddig lehet csúcsra járatni a pletykagenerátorokat. A Sportudvar szokás szerint igyekszik minden hétköznap és vasárnap este összefoglalót adni a legfrissebb eseményekről és híresztelésekről. HAZAI HÍREK Hemingway: Nem tudunk 500 ezer eurós játékosokat venni A Honvéd labdarúgócsapatának elnöke és tulajdonosa, George F. Hemingway a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában vezetett videóblogjában a téli átigazolási piacról, a kispestieknél várható változásokról beszélt. „Helló, győztesek! – kezdte a szokásos beköszönéssel videóblogját a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway, aki a folytatásban elmondta, a héten 38 játékossal kelnek útra Törökországba, Larába, ahol január 16. és 26. között edzőtáboroznak, és négy edzőmérkőzést terveznek. A túrára a csapattal tart az első téli szerzemény is, akinek a nevét