Javában dübörög a labdarúgó átigazolási piac: most már nem telik el úgy nap, hogy ne történjenek érdekes események és ne lássanak napvilágot érdekes híresztelések. A Sportudvar szokás szerint igyekszik egy csokorba gyűjteni ezeket, hogy minden hétköznap és vasárnap este összefoglalót adhasson a fejleményekről.
HAZAI HÍREK
Hosszabbított kapusával a Loki
Nagy Sándorral hosszabbított a klub, a remekül teljesítő 33 esztendős kapus 2021 decemberéig szóló új szerződést írt alá – olvasható a labdarúgó NB I harmadik helyén telelő DVSC hivatalos honlapjának csütörtök délutáni hírében.
Nagy Sándor 2017 nyarán igazolt a DVSC-hez, a szurkolók őt választották meg az elmúlt idény legjobb Loki-játékosának, a 2018-as őszi szezonban pedig mind a 18 bajnoki találkozót végigjátszotta – emlékeztet a dvsc.hu.
A focista Ungvárról származik, a helyi Hoverlában nevelkedett, majd 15 évig ott védett. 2016 januárjától egy esztendeig a Kispest labdarúgója volt, míg 2017 tavaszán a Gyirmót kapuját őrizte.
A Lokiban eddig 49 NB I-es mérkőzésen lépett pályára.
A DVSC két saját nevelésű 18 éves játékosával is hosszabbított, Kovács Péter kapus és Zsóri Dániel támadó közül utóbbi a Magyar Kupában már a felnőttcsapatban is bemutatkozott.
Angliából szerződtetett magyar U-válogatott szélsőt a Ferencváros
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros szerződtette Szerető Krisztofert, a Stoke City fiatal magyar támadóját – számolt be róla a fradi.hu.
A 2000-ben született labdarúgó – akinek éppen csütörtökön (ma) van a 19. születésnapja – Csepelen és a Honvédban nevelkedett, 2016 nyarán lett a Stoke City játékosa.
A fővárosból származó Szerető alapembere volt a 2017-ben az U17-es Európa-bajnokságra kijutó és a horvátországi tornán szépen teljesítő magyar válogatottnak, s az ősszel tagja volt az U19-es elitkörre kvalifikáló nemzeti együttesnek.
A Ferencváros nem közölte, Szerető mennyi időre írt alá. A támadónak 2020 nyaráig volt szerződése a Stoke-kal.
Szerető képviselője, Schultz Levente játékosügynök szerdán a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a korosztályos válogatott támadónak olyan felnőttcsapatot kerestek, amelyben játéklehetőséghez jut. Szerető iránt több magyar klub érdeklődött, de külföldről (például Lengyelországból) is megkeresték.
Kubatov Gábor, az FTC elnöke szilveszteri beszédében már utalt Szerető érkezésére.
Pekár aláírt Mezőkövesden
Az NB I-ben szereplő Mezőkövesd szerződtette Pekár Lászlót a másodosztályú Nyíregyháza Spartacustól – számolt be róla a borsodi klub hivatalos honlapján.
Igaznak bizonyultak azok a korábbi értesülések, miszerint Pekár László valóban Mezőkövesden folytatja pályafutását. A januárban 26. életévét betöltő támadó középpályás három és fél évre szóló megállapodást kötött új klubjával.
Mint ismert, a hírek megjelenése után a Nyíregyháza szerdán hivatalos honlapján számolt be Pekár távozásáról. Az NB II-es klub azt írta, Pekár szerződése lejárt, s nem akart hosszabbítani.
Pekár Kecskeméten lett profi játékos, majd a Szpariban és a Puskás Akadémiában szerepelt. A felcsútiaktól 2017 nyarán tért vissza Nyíregyházára, ahol az ősszel 17 NB II-es bajnoki mérkőzésen összesen nyolc gólt szerzett és három gólpasszt adott.
A szolnoki származású labdarúgót – aki 115 alkalommal lépett pályára az NB I-ben – a Transfermarkt a magyar másodosztály harmadik legértékesebb labdarúgójának tartja (holtversenyben), 250 ezer euróra becsüli a piaci értékét.
Úgy tudni, Pekár iránt a Paks is érdeklődött, ám a kövesdiek nyerték a játékos aláírásáért folytatott versenyt.
Visszatért egy korábbi játékos Siófokra
A labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófok bejelentette Magasföldi József szerződtetését.
A 34 esztendős támadó középpályás fél plusz egy évre szóló megállapodást kötött a Balaton-parti együttessel, amelyben korábban is szerepelt már. Magasföldi a 2007–2008-as és az azt követő idényben focizott az élvonalban a Siófok színeiben.
A gólerős labdarúgó – aki többek között a Videotonban, Sopronban, a Honvédban, Zalaegerszegen, Pakson, Gyirmóton és Dunaújvárosban is játszott – legutóbb az ETO FC Győr focistája volt, ám a Rába-parti klub novemberben (négy másik játékossal együtt) szerződést bontott Magasföldivel.
Magasföldi az ősszel 16 másodosztályú bajnoki találkozón összesen egy gólt szerzett, míg az előző idényben 12 találatig jutott az NB II-ben az ETO színeiben.
A BFC Siófok a 17. helyen áll az NB II-ben, vagyis épphogy elkerüli a kiesőzónát.
Két játékos érkezhet Békéscsabára
Két játékos átigazolását tervezi a téli szünetben Boér Gábor, az NB II-ben 4. helyen telelő Békéscsaba vezetőedzője.
Egy védekező középpályás és egy csatár érkezése várható Békéscsabán. A sérültek közül Hursán György és Gránicz Patrik különmunkát végez, Szélpál Norbert viszont együtt gyakorol a többiekkel. Békéscsabán hétfőn kezdődött meg a téli felkészülés.
Kleinheisler a Zenit legolcsóbb kiszemeltje
A Nemzeti Sport Online alapján néhány napja a Sportudvar is hírt adhatott arról, hogy orosz és kazah lapok másfél millió euróra becsülik a jelenleg még az Asztanát erősítő Kleinheisler László piaci értékét, aki iránt a Zenit Szentpétervár érdeklődik. Az orosz sajtóban most megjelent egy összeállítás, amelyből kiderül, a magyar válogatott középpályás az orosz klub legolcsóbb téli kiszemeltje.
Az argumenti.ru hosszabb cikket közöl a Zenitnél várható téli változásokról. A portál kifejti, jelentős átalakításokat kell eszközölnie a keretben a vezetőségnek, illetve a szentpéterváriakat 2018 májusától irányító Szergej Szemak vezetőedzőnek, ha a csapat a tavasszal szeretné megtartani egypontos előnyét a tabella élén, általános vélemény ugyanis Oroszországban, hogy több minőségi játékosra lenne szüksége a Zenitnek. Ráadásul sok olyan labdarúgó van a keretben, akiket még az előző szakvezető, Roberto Mancini kérésére szerződtettek, de Szemak már nem számol velük.
A portál listát készített a Zenit téli kiszemeltjeiből, ebből kiderül, hogy a másfél millió euróra taksált Kleinheisler László (a kiemelt képen sárgában) a legolcsóbb célpont. Az argumenti.ru is úgy fogalmaz, hogy bár a brémai sikertelen időszak után a magyar középpályás szerződtetése rejt magában némi kockázatot, de 1.5 millió euró nem nagy összeg egy 24 éves, az Európa Ligában már bizonyító játékosért, ezt könnyedén ki tudja fizetni a Zenit.
Kleinheislert követi a listán a 20 éves román szélső, Dennis Man, az Steaua játékosának vételárát 3.5 millió euróra teszik. A Feyenoord védője, a holland korosztályos válogatott Jeremiah St. Juste már legalább 5 millió euróba kerülne, míg a francia Saint-Étienne norvég védekező középpályása, Ole Selnaes nyolcba.
Az argumenti.ru a szezonban 17 bajnoki mérkőzésen öt gólpasszt jegyző norvégot Kleinheisler posztriválisának tekinti, és úgy fogalmaz, sokkal inkább megoldást jelenthetne az orosz klubnak, mint a magyar focista, igaz, sokkal drágább is, mert a nyolcmillió euró csak a becsült értéke, francia klubja valószínűsíthetően 12-15 milliót is kérne érte.
A Zenit két legdrágább kiszemeltjének két másik középpályást tartanak, a Sampdoria belga légiósát, Dennis Praetot és a francia Lyon játékosát, Lucas Tousart-t, akiket egyaránt 20 millió euróra becsülnek.
Stieber elhagyhatja a D.C. Unitedet
Amerikai sajtóhírek szerint Stieber Zoltán, az MLS-ben szereplő D.C. United magyar válogatott középpályása a télen klubot válthat, és ezt a témát érinti a liga híreivel foglalkozó District Fútbol friss podcastja is.
A D.C. United a napokban már szerződtette a 21 éves argentin Lucas Rodríguezt, aki kölcsönbe érkezett az Estuidantestől, s aki Stieber Zoltánhoz hasonlóan a szélen és középen is bevethető támadó középpályás.
A District Fútbol most azzal foglalkozik, hogy Rodríguez után a vezetők visszavinnék Washingtonba a szintén argentin támadót, a 24 éves Yamil Asadot, aki az előző szezonban a Vélez Sarsfield kölcsönjátékosaként focizott a D.C. Unitednél, és az alapszakaszban 30 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt és öt gólpasszt jegyzett, a kölcsönszerződése decemberben lejárt. Viszont ha ő is visszatérne, akkor még inkább körön kívülre kerülhetne Stieber Zoltán, jelenleg ugyanis vele együtt öt támadó középpályása van az együttesnek, Asad lehetne a hatodik.
A 26-szoros válogatott Stieber Zoltánnak még érvényes szerződése van a következő idényre, de már az előző szezon utolsó két meccsén sem játszott. A 30 éves labdarúgó 28 bajnoki találkozón szerzett öt góllal és hat gólpasszal zárta az évet.
NEMZETKÖZI HÍREK
Ramsey-t orvosi vizsgálatokra várják Torinóban
A Sky Sports információi szerint mindenben megállapodtak egymással a Juventus és Aaron Ramsey képviselői, így a walesi középpályás 2019 nyarától a torinói klubnál folytatja pályafutását. Az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatra vasárnap kerül sor, majd várhatóan szerdán, az AC Milan elleni Olasz Szuperkupa-mérkőzés után jelentik be – teszi hozzá a brit tv-állomás.
Aaron Ramsey klubváltása hosszú ideje a levegőben lóg, és mivel szerződése a nyáron lejár az Arsenalnál, így január elseje óta szabadon tárgyalhat jövőjéről kérőivel.
A Sky Sports szerint a Ramsey szerződtetésére legesélyesebbnek tartott Juventus minden részletben megállapodott a labdarúgó képviselőivel, így már csak néhány formalitás van hátra, hogy hivatalosan is bejelentsék a walesi játékos érkezését.
A milánói La Gazzetta dello Sport úgy tudja, Ramsey idényenkénti 6.5 millió eurót kereshet – plusz még 500 ezret, ha a meccsek legalább 50 százalékán pályára lép.
Korábban az „öreg hölgy” igazgatója, Fabio Paratici is megerősítette az érdeklődést.
„Ramsey remek játékos, évek óta magas szinten játszik egy kiváló klubnál. A kontraktusa a végéhez közeledik, és mi mindig odafigyelünk az átigazolási piac által adott lehetőségekre, így persze rá is.”
A 28 éves középpályás több mint 350 tétmérkőzés után hagyhatja el az Arsenalt, amennyiben átmegy a vasárnapra tervezett orvosi vizsgálaton.
Rafinha hazatérhet
Lapértesülések szerint közel áll a megegyezéshez a Flamengo és Rafinha. A Bayern München brazil védőjének szerződése az idény végén lejár a bajoroknál, és Rafinha 14 év után szeretne hazatérni. A 33 éves labdarúgó a Bildnek elárulta, ha rajta múlik a döntés, biztos, hogy a rióiakhoz igazol.
„Az időm a végéhez közeledik Münchenben – jelentette ki Rafinha a Bildnek adott interjúban. – A Flamengóval kölcsönös az érdeklődésünk egymás iránt. Bízom abban, hogy sikerül megállapodásra jutnunk. Még semmi sem biztos, de ha rajtam múlik, a Flamengóban szeretném folytatni. Szeretnék még címeket nyerni, és úgy érzem, erre együtt meg is lenne a lehetőségünk” – fogalmazott a brazil, akinek nyáron lejár a szerződése Münchenben, így január elseje óta szabadon tárgyalhat.
Rafinha a Curitibában kezdte profi karrierjét, majd 2005-ben a Schalkéhoz igazolt. A 2010–2011-es idényt a Genoánál töltötte, majd visszatért a Bundesligába, ám ezúttal már a Bayern München játékosa lett.
A bajorokkal hat bajnoki címet, három Német Kupát és egy Bajnokok Ligáját nyert eddig.
Rabiot Münchenbe tart?
A Bayern München egy huszárvágással megelőzheti az FC Barcelonát és lecsaphat a Párizsban körön kívülre került Adrien Rabiot-ra. A 23 éves francia középpályás azóta nem kap lehetőséget a PSG-nél, hogy kijelentette, nem szeretné meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését.
A Bild információi szerint a Bayern München is bejelentkezett Adrien Rabiot-ért.
A francia középpályás szerződése az évad végén lejár a Paris Saint-Germainnél, s az utóbbi időben már a csapat edzéseit sem látogathatta. A labdarúgó első számú kérőjeként az FC Barcelonát emlegetik hónapok óta, ám a katalánok egyelőre nem tudtak megállapodni sem vele, sem a PSG-vel az átigazolásáról. Lapértesülések szerint a legfőbb probléma, hogy a Barcelona nem szeretné megadni a párizsiak által kért átigazolási díjat, inkább kivár, és nyáron ingyen szerződteti a hatszoros válogatott labdarúgót.
Ez a huzavona teremthet lehetőséget a Bayernnek. A bajorok csaknem teljes generációváltásra készülnek, és mivel a középpálya közepéről is távozhat több emberük – a német sajtó szerint a Javi Martínez, Thiago, James Rodríguez trióból akár ketten is elhagyhatják Münchent idén nyáron – a középpálya közepén, szélén és a védelemben is bevethető francia mindenes szerződtetése került előtérbe.
Az RMC Sport megerősíti az információt, kiemelve: Rabiot már tavasszal Münchenbe kerülhet, ha sikerül megállapodni. Konkrét összeget ugyanakkor egyik forrás sem említ.
Batshuayi visszakerülhet a Chelsea-hez
Bár a Chelsea-nél jelenleg nem számítanak rá, a Valencia fél évvel szerződése lejárta előtt visszaküldi Michy Batshuayit – írja a COPE Valencia Twitter-oldala a spanyol klub sportigazgatójára hivatkozva.
Ugyan a Chelsea vezetőségi tagjai – köztük Maurizio Sarri vezetőedző – többször kijelentették, nem tervezik januárban visszahívni a Valenciához kölcsönadott Michy Batshuayit, a labdarúgó napokon belül a Stamford Bridge-en találhatja magát.
A spanyol együttes sportigazgatója, Mateu Alemany a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján megerősítette: a jövőben nem számolnak a belga labdarúgóval, aki 15 bajnoki meccsen csupán egy gólt tudott szerezni 2018 őszén.
„A részletekről még tárgyalunk, de a játékos már tud a döntésünkről. Bízom abban, hogy mindenki számára megfelelő megoldás születik” – jelentette ki a klubvezető.
A Batshuayit kölcsönadó Chelsea januárban kifejezetten szeretné megerősíteni támadószekcióját, a hírek szerint Gonzalo Higuaín, Callum Wilson és Marko Arnautovic neve is szerepel Sarri listáján, Batshuayival ugyanakkor nem számol jelenleg.
Ennek megfelelően angol sajtóértesülések szerint a játékos rögtön tovább is mehet kölcsönbe, a kérők között szerepel az angol Crystal Palace és a West Ham United is.
Ibai Gómez visszatér Bilbaóba
A spanyol élvonalban a 17. helyen álló Athletic Bilbao bejelentette, hogy szerződtette Ibai Gómezt a tabellán negyedik Deportivo Alavéstől.
A 29 esztendős szélső a Bilbaóban nevelkedett, korábban 2010 és 2016 között 145 tétmérkőzésen lépett pályára a baszk klub felnőttcsapatában. Ibai Gómez az Athletickel négy ezüstérmet szerzett: kettőt a Király-kupában, egyet-egyet a Spanyol Szuperkupában és az Európa Ligában.
Gómez 2016 nyarán szerződést bontott nevelőegyesületével, és a Deportivo Alavéshez igazolt, amellyel 2017-ben újabb Király-kupa-ezüstéremmel lett gazdagabb.
A Bilbaóban született labdarúgó 92 tétmérkőzésen játszott az Alavésben, a mostani idényben 19 találkozón jutott szóhoz, s összesen három gólt szerzett.
Ibai Gómez 2022-ig szóló megállapodást kötött régi-új csapatával.
A kiemelt kép forrása: AFP