Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Darts-vb: Lassan nem éri meg kiemeltnek lenni

Darts-vb: Lassan nem éri meg kiemeltnek lenni

VIDEÓVAL – Befejeződött a második forduló a Londonban zajló darts-világbajnokság pénteki napján. Nyolc kiemelt játékos lépett színpadra, ám közülük csak négyen jutottak tovább. A délutáni programban valamennyi kiemelt győzött, este viszont mindegyik kiesett. A búcsúzók között van a közönség által folyamatosan kifütyült közellenség Gerwyn Price, valamint Jonny Clayton, Ian White és Jelle Klaasen is. Továbbjutott viszont az ifjúsági világbajnok Dimitri van den Bergh és a nagy közönségkedvenc dél-afrikai Devon Petersen is. Ma már a harmadik kör mérkőzéseit játsszák, köztük Michael van Gerwennel és Gary Andersonnal.

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A pénteki volt az utolsó nap a darts-vb-n, amelyen még három nyert szettel lehetett mérkőzést nyerni, s ezt elsőként a 30. kiemelt holland, Benito van de Pas tette meg, amikor izgalmas, fordulatos meccsen 3-2-re legyőzte a kanadai Jim Longot – a meccs színvonala azonban nem verdeste az egeket, amit a győztes Van de Pas 86.62-es átlaga is elárul.

Másodikként a 23. helyen rangsorolt skót, John Henderson és a német Gabriel Clemens párharca következett, amely szintén döntő szettben dőlt el – a skót koncentrált jobban, ellenfelét akkor kétszer is brékelve került végül a harmadik körbe.

A nap harmadik meccse egy nyugat-észak rangadó volt két angol között. A 22. kiemelt Steve West az előzőekhez képest simán, 3-1-re legyőzte Richard Northot, és került a legjobb 32 közé.

A délutáni program főmeccse igazolta, nem véletlenül lett a program utolsója: a 27. kiemelt ausztrál Kyle Anderson és a Fülöp-szigeteki Noel Malicdem meccsén csak úgy röpködtek a 180-ak, összesen 13-ig jutottak a felek a négy szettben lezárult mérkőzésen, amelyen a 3-1-re győző ausztrál a nap addigi legmagasabb háromnyilas átlagát hozta 96.05-tel.

Kyle Andersont nem érte utol a kiemeltek végzete (Forrás: PDC Darts/Twitter)

Rögtön óriási mérkőzéssel és a 11. helyen kiemelt Ian White kiesésével kezdődött az esti program – pedig nem úgy kezdődött a Devon Petersen (a kiemelt képen) elleni csata, hogy a dél-afrikai örülhet a továbbjutásnak, s adhatja elő végül fergeteges örömtáncát.

White az első két szettben mindössze egyetlen leget engedélyezett Petersennek, ám a világranglistán 70. helyen álló dél-afrikai versenyző visszajött a meccsbe, miután a következő két szettet egyaránt 3:1-re nyerte, így jöhetett a döntő szett.

Ami végül csak tie-break után döntött: White-nak több legben is volt lehetősége kiszállót dobni a továbbjutásért – csak a dupla 20-at elrontotta legalább hat nyíllal… –, Petersen a rövidítésben már megállíthatatlan volt, 3:2-ről megindulva végül 5:3-ra nyert, utána pedig jöhetett a fentebb említett és az alábbi videó utolsó fél percében látható örömtánc.

A meglepetés a következő mérkőzésen sem hiányzott, igaz, ez inkább negatív volt, hiszen ezúttal nem egy nem kiemelt játékos – jelen esetben az angol Keegan Brown – fantasztikus játékán ámulhatott az Alexandra Palace közönsége, sokkal inkább egy kiemelt – a 24. helyen rangsorolt Jelle Klaasen – bántóan rossz játékán bosszankodhatott a közönség. 

Az indonéz származású 34 éves holland három éve elődöntős volt, most viszont a közelébe sem szagolhatott a továbbjutásnak, 79.24-es háromnyilas átlaga a második forduló legpocsékabbja, s az egész tornát nézve is ott van a legrosszabb teljesítmények között – Brown habkönnyű 3-1-es sikeréhez nem fért kétség.

Az este harmadik meccsén is kiemelttől vehettünk búcsút, a világranglista hatodik helyén álló, így a vb-n is hatodik kiemelt Gerwyn Price ötszettes, izgalmas mérkőzésen szenvedett vereséget a világranglistán mindössze 73. helyen álló Nathan Aspinalltől.

Kettejük összecsapása úgy indult, hogy Price simán veri a 27 éves angolt, hamar meglógott 2-0-ra, ám Aspinall a folytatásban nagyon felerősödött, s ellenfelénél hatékonyabban kiszállózva egyenlített. A döntő szettben meg hengerelt az ifjú angol, a közönség szimpátiáját is maximálisan elnyerve sima 3–0-ra nyerte a döntő szettet. A nézők rendkívül boldogok voltak Aspinall továbbjutása miatt, és nem csak azért, mert angolként legyőzött egy walesit, hanem azért is, mert Price a novemberi Grand Slam of Darts-döntő óta lényegében a szurkolók első számú közellenségévé vált nem túl szívélyes színpadi viselkedése miatt.

Gerwyn Price (Lawrence Lustig/PDC)
Gerwyn Price csalódottan utazhat haza (Forrás: PDC)

S ha egy üzlet beindul: a péntek esti utolsó mérkőzésen is borult a papírforma, a junior-világbajnok Dimitri Van den Bergh 3-1-re legyőzte a 15. helyen kiemelt Jonny Claytont. Van den Bergh jó úton halad afelé, hogy megismételje tavalyi negyeddöntős szereplését, ehhez a legjobb 32 között Luke Humphriest kell legyőznie.

Megint rengeteg kiemelt esett ki

Egy évvel ezelőtt is néztünk nagyokat azon, hogy mennyire sok kiemelt játékos búcsúzott már az első mérkőzése után a világbajnokságtól. Akkor 12-en véreztek el az első fordulóban. Idén 13 kiemelt dartsos zárta nyeretlenül a sportág legfontosabb versenyét, ami rekordbeállítás, hiszen 2006-ban is ugyanennyi kiemelt esett ki az első olyan kör után, amelyben már be kellett kapcsolódnia a küzdelmekbe. Ami ezen belül is döbbenetes, hogy az első tíz kiemelt, vagyis a világranglista első tíz helyezettje közül négyen is ideje korán búcsúztak, miközben az utolsó hat, tehát a 27-32. helyezettek egyaránt továbbmentek.

Darts-világbajnokság, London, a 9. nap eredményei:

Benito van de Pas (holland, 30.)–Jim Long (kanadai) 3-2
John Henderson (skót, 23.)–Gabriel Clemens (német) 3-2
Steve West (angol, 22.)–Richard North (angol) 3-1
Kyle Anderson (ausztrál, 27.)–Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki) 3-1

Ian White (angol, 11.)–Devon Petersen (dél-afrikai) 2-3
Jelle Klaasen (holland, 24.)–Keegan Brown (angol) 1-3
Gerwyn Price (walesi, 6.)–Nathan Aspinall (angol) 2-3
Jonny Clayton (walesi, 15.)–Dimitri Van den Bergh (belga) 1-3

A mai mérkőzések fölvezetése

Ma már a harmadik forduló, tehát a legjobb 32 mérkőzéseire kerül sor a világbajnokságon. Délután és este is három-három mérkőzést rendeznek, hiszen ezek a meccsek már négy nyert szettre fognak menni.

Délután elsőként a Simon Whitlockot 3-0-val kiejtő Ryan Joyce és a Steve Lennont csak hirtelen halálban legyőző Alan Norris találkozik egymással. Utóbbi a torna 25. kiemeltje, úgyhogy látva az eddigi történéseket, lehet, hogy nem igazán örül ennek a ténynek. Ettől függetlenül papíron ő az esélyesebb, de Joyce Whitlock ellen ellenállhatatlan volt, és ha ezt a játékát tudja ma is hozni, akkor Norrisnak nem sok esélyt adhatunk a továbbjutásra.

A második mérkőzésen két kiemelt: a 12. helyen rangsorolt Dave Chisnall és a 21. Kim Huybrechts csap össze. Chisnall kétszettes hátrányban is volt Josh Payne ellen, ám végül nagy csatában fordítani tudott. Huybrechts ennek teljesen az ellentétét mutatta be Daniel Larsson ellen, hiszen szett- és legveszteség nélkül, végig 100 fölötti átlagot produkálva jutott tovább. Ez alapján inkább őt lehet a találkozó favoritjának kikiáltani, de amennyiben Chisnall is jó napot fog ki, akkor akár egy újabb hirtelen halálba torkolló ütközetet láthatunk.

A délután zárásaként az 5. kiemelt Daryl Gurney és a 28. helyen rangsorolt, tavaly az elődöntőig jutó Jamie Lewis csap össze egymással. Itt is nehéz az esélyeket latolgatni, hiszen két olyan játékosról beszélünk, akik ha nagyon elkapják a fonalat, akkor brutálisan jó dartsra lehetnek képesek. Gurney könnyedén verte Ross Smith-t, Lewisnak azonban döntő szettre volt szüksége Cody Harris ellen, pedig már 2-0-ra is vezetett. Meglátjuk, ki szövögetheti tovább vb-álmait e meccset követően.

Az esti programban igazi sztárparádénak lehetünk szemtanúi, aminek egyfajta fölvezetéseként két nem kiemelt játékos: a vb-újonc Ryan Searle és az ír William O’Connor mérkőzésére kerül sor elsőként. Searle – aki az egész mezőnyben a legnehezebb, 32 grammos nyilakkal játszik – óriási meglepetésre 3-1-re verte Mensur Suljovicot, míg O’Connor a 26. kiemelt James Wilsont döntő játszmában búcsúztatta. Az ír jóval előrébb áll a világranglistán, ráadásul vb-ken és major tornákon is nagyobb tapasztalata van, mint angol ellenfelének, így ő az esélyesebb, de Searle is a feltörekvő generáció tagjának számít, mint O’Connor, így ebből is egy nagyon szoros, izgalmas mérkőzés alakulhat ki.

Az előételt követően főfogásként következik az idén három major tornát is megnyerő, és sokak által a világbajnokság legnagyobb esélyesének tartott kétszeres vb-győztes Gary Anderson és a holland Jermaine Wattimena összecsapása. Anderson Kevin Burnesst verte 3-1-re a nyitó körben, míg Wattimena Michael Barnardot múlta felül 3-0-ra. Anderson az egyértelmű favorit, ráadásul az is mellette szól, hogy nyolc nap után fog ismét színpadra lépni, miközben ellenfele csütörtökön játszotta le első meccsét. Wattimenának gyengén alakultak az utóbbi hónapok, úgyhogy emiatt is csodaszámba menne, ha kiejtené Andersont, ráadásul a skóthoz hasonlóan ő is kiemelt, márpedig úgy tűnik, hogy a kiemelés hiánya nagyobb előnyt jelenthet egy topjátékossal szemben.

A desszert, vagyis az este utolsó mérkőzése a világelső és kétszeres világbajnok, idén ugyancsak három major versenyt megnyerő Michael van Gerwen és a 32. kiemelt Max Hopp ütközete lesz. Van Gerwen a bevonulása előtt sörrel történt leöntését követően 3-1-re legyőzte Alan Tabernt, míg Hopp egy másik holland, Danny Noppert ellen szettveszteség nélkül ment tovább. Ugyan van Gerwen a meccs esélyese, de én úgy érzem, hogy Hopp meglepetést okozhat a kopasz dobógépnek, és ebben az esetben a vébé legnagyobb szenzációját összehozva kiejtheti riválisát. Az eddig látottak alapján most már bármi megtörténhet, nem?

A mai program:

13:30
Ryan Joyce (angol)–Alan Norris (angol, 25.)
Dave Chisnall (angol, 12.)–Kim Huybrechts (belga, 21.)
Daryl Gurney (északír, 5.)–Jamie Lewis (walesi, 28.)

20:00
Ryan Searle (angol)–William O’Connor (ír)
Gary Anderson (skót, 4.)–Jermaine Wattimena (holland, 29.)
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Max Hopp (német, 32.)

HIRDETÉS

A részleteket lásd ide kattintva!

A kiemelt kép forrása: PDC

Top
%d bloggers like this: