Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Hazai Pálya > Swaney-sztori 2.0: A magyar szövetség tavaly nem is látta egy versenyét sem!

Swaney-sztori 2.0: A magyar szövetség tavaly nem is látta egy versenyét sem!

Természetesen nem csitult el a pjongcsangi téli olimpián, hétfőn hajnalban nagy szégyenünkre magyar színekben semmittevő síakrobata, Swaney Elisabeth körüli botrány. A két harmatgyengének sem nevezhető “mutatvánnyal” előálló sportoló ügyében a mai napon megszólalt a világkupa-győztes magyar hódeszkás, Gyarmati Panka is, aki nehezményezte, hogy a hazai szabadstílusú sí társadalom nem is tudott róla, hogy Magyarországnak is van egy kvótája, s szerinte mindenki más méltóbb lett volna rá, mint Swaney. Közben két egészen meghökkentő részlet is napvilágot látott a magyar anyától és amerikai apától született hölggyel kapcsolatban: nem beszél magyarul és a Magyar Síszövetség egyetlen versenyét sem látta 2017-ben, vagyis nem volt képben teljesítményét illetően.

“Továbbra sem gondolom, hogy nekem mások véleményével kellene foglalkoznom – válaszolta a Nemzeti Sportnak Swaney Elisabeth, aki nem is 24., vagyis utolsó helyezésével hívta fel magára a figyelmet a női síakrobaták félcsőselejtezőjében, sokkal inkább azzal, hogy gyakorlatilag egyetlen trükk végrehajtása nélkül teljesítette a pályát. – Amikor valaki elindul egy versenyen, mindig próbál a lehető legjobban szerepelni, s ezzel én is így voltam. Mindig megkísérlem kihozni magamból a legtöbbet, de tisztában vagyok azzal is, hogy van még hová fejlődnöm.”

“Mindig is a téli sportokat szerettem, többfélét is űztem. Hosszú időn keresztül műkorcsolyáztam, aztán az egyetem után jött az ötlet, hogy kipróbáljam a bobozást. Innen már nem volt nehéz szkeletonra váltanom, és mivel egy olyan klubban sportoltam, ahol alkalmam nyílt megtanulni síelni, megtanultam.” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen a félcsőben, a síakrobatika egyik legveszélyesebb szakágában kezdett versenyezni, Swaney a következőket mondta: “Ez igaz, tudom, hogy veszélyes, de éppen ezért szeretem. Ahogyan szeretem a kihívásokat: mindig is szerettem próbatételek elé állítani magam, jól legyőzni a félelmeimet. Igen, tudom, hogy a félcső veszélyes, mindez azonban nem tántorított el a sportágtól, és ezután sem fog. Lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem, ám talán akadnak olyanok is, akik igen: az én példám, az én utam egyértelműen megmutatja, hogy soha semmi sem lehetetlen.

Valóban, ahogy azt a tegnapi selejtezőben is láthattuk, semmi sem lehetetlen…

Persze a Magyarországról és szerte a világból érkező kritikákról is megkérdezték Swaney Elisabethet: “Persze, hallom és olvasom a kritikákat. Elfogadom, hogy sokaknak ez a véleménye, de azt hiszem, nekem nem ezzel kell foglalkoznom. Egyébként sem szoktam mások véleményével foglalkozni, csak akkor, ha az engem előbbre visz. Hiszek abban, hogy vannak olyanok is, akiknek példát mutattam: nem feltétlenül az olimpiai szereplésemmel, sokkal inkább azzal, hogy elértem a kitűzött célomat, hiszen mindig is az volt az álmom, hogy egyszer ott lehessek egy olimpián.”

A riporter utolsó kérdése az volt, amit szerintem velem együtt rengetegen föltennének Swaney-nek: nem gondolja úgy, hogy nagyon kilógott a mezőnyből, és hogy sokan inkább mosolyogtak a csúszásain, mintsem megtapsolták azokat?

A válasz: “Én nagyon sok mindent feladtam azért, hogy egyszer ott lehessek egy olimpián. Sokat áldoztam ezért, és rengeteget dolgoztam. Próbáltam minél gyorsabban fejlődni, s hogy megtanuljam a trükköket, gyakran tartottuk vízen az edzéseket, ott pedig már egészen jól is mentek bizonyos elemek. Azt azonban elismerem, hogy ebből olyan sokat nem láttak viszont a szurkolók… De még egyszer megismétlem: megpróbáltam a legjobb tudásom szerint teljesíteni az olimpián.”

Talán még emlékeznek rá olvasóim, hogy tegnap, a selejtezőt követően adott nyilatkozatában Swaney az idegességére hivatkozott, amiatt szerepelt nagyon gyengén. Lehetett is oka az idegességre, ha valóban sok esetben vízen tartotta az edzéseit, hiszen oké, hogy ott már “egészen jól” mentek a dolgok, de nem kell Neumann Jánosnak lenni ahhoz, hogy fölismerjük: a víz és a hó nem egy és ugyanazon közeg.

Őszintén szólva, nem lepődnék meg azon, ha a 2014-es szocsi téli olimpiára Venezuela színeiben és szkeletonban kijutni próbálkozó, a mostani játékokon pedig hazánk képviseletében síakrobatikában oda-vissza csúszkáló Swaney a 2020-as tokiói nyári olimpián Gambia színeiben indulna szörfben. Ott talán (de tényleg csak talán) még lenne is valami keresnivalója.

Most azonban nézzük meg egy olyan magyar hódeszkás (snowboardos) megnyilatkozását, aki sérülése miatt sajnos nem utazhatott el Pjongcsangba, holott akár egy szép eredmény elérésére is esélye nyílhatott volna, hiszen korábban világkupa-versenyt is sikerült nyernie. Gyarmati Pankáról van szó, aki ma délelőtt Facebook-oldalán az alábbi bejegyzést jelentette meg:

„Tegnap felrobbant a Facebook és a nemzetközi média az olimpiai női freeski félcső kvalifikáció után. Sokáig gondolkoztam, hogy írjak-e bármit is. Természetesen ez számomra is elgondolkodtató dolog volt, és nagyon megmozgatott.

Meglepett, amikor megtudtam, hogy indulni fog Elisabeth, akit, bár nagyon pici a téli extrémsport világ, mégsem ismertem. Picit utánajártam, és már akkor meglepődtem a teljesítményen. Több barátnőm is van, aki hobbiszinten freestyle síel, de már évekkel ezelőtt is többet láttam tőlük.

Sosem fordult meg a fejükben, hogy megpróbáljak az olimpiát, reálisan mérték fel a helyzetet, nem gondolták, hogy ki tudnának állni a világ legjobbjai ellen. Szocsira való kvalifikáció során több freeskís fiúval is utaztam együtt, akik nagyon keményen dolgoztak, ott voltak az összes versenyen, és bár büszkén képviselték volna hazájukat, mindezt támogatás nélkül tették.

Sajnos lecsúsztak a versenyről, ezt követően pedig abba is hagyták a versenyzést. A hazai freeski társadalom sem tudott róla, hogy van egy kvótánk, nekik meg sem adták az esélyt a kijutásra.

Sokaknak álma az olimpia. Az út azonban végeláthatatlan edzésekkel, csalódásokkal, sérülésekkel és könnyekkel tarkított.

4 éve egy hellyel maradtam le az olimpiáról. Idén a sípcsonttörésem miatt, kvalifikációs versenyek kihagyása miatt nem jutottam ki. Ezzel nem vagyok egyedül. A svájci, utolsó kvalifikációs verseny lefújását követően sok csalódott arcot, könnyes szemeket láttam. Ez az a dolog, ami arra is rávett, hogy picit hangot adjak gondolataimnak, érzéseimnek. Egyik éremesélyesnek térdsérülése miatt ugyancsak ki kellett hagynia versenyeket, és bár az utolsó világkupát megnyerte, még így sem szerzett kvótát.

Bár csak egy versenyről van szó, ugyanakkor sorsokról is. Több nagyon jó teljesítményű síelő azért nem juthatott most ki, mert mi kvótát kaptunk. Sokakban egy világ dőlt össze, úgy érzik, kárba veszett a sok edzés és mindaz a sok áldozat, amit ezért hoztak. A téli olimpián ennyit talán sosem hallottak Magyarországról.

Ezzel azonban nem csak önmagát hozta kellemetlen helyzetbe, hanem bár egy szót sem beszél, de hazánkat, és a freestyle sportágat is. Nem szeretném támadni, hiszen úgy gondolom, egyrészt ő megkapta azt a támogatást, amit anno a többiek nem, ő volt az, akit a szövetség kiválasztott, segítették, hittek benne. Ő csupán nem gondolta át, de legalább megpróbálta, neki sikerült, és talán meg példát is tud mutatni, hogy semmi sem lehetetlen.

Emellett ez az eset a szervezők számara is jó tanulópénz, és 4 év múlva, a kvalifikáció megregulázása után talán ennél is jóval színvonalasabb versenyt láthatunk… Az egyetlen kérdés, hogy ilyen áron megérte?”

Gyarmati Panka ezt gondolja a kialakult helyzetről.

Tegnap felrobbant a facebook es a nemzetkozi media az olimpiai noi freeski felcso kvalifikacio utan. Sokaig…

Közzétette: Gyarmati Panka – 2018. február 20.

Véleményével nagyon egyet lehet érteni, hiszen ki tudja, hogy az a versenyző, aki helyett Swaney Elisabeth megkapta a kvótát annak újraosztása után, mennyivel tudott volna magasabb színvonalat produkálni Pjongcsangban. Nem tudhatjuk persze, de erősen kétlem, hogy az illető hasonlóan pocsék, semmire kellő mutatványokkal csúszott volna végig a félcsövön, mint ahogy azt “honfitársunk” tette.

S most nem véletlenül tettem idézőjelbe ezt a szót. Nem csak azért írtam le így a honfitársunk kifejezést, mert hősnőnk csak félig magyar, hanem azért is, mert valójában csak alig negyedrészben nevezhető magyarnak. Kiderült ugyanis, hogy Swaney Elisabeth úgy képviselhette hazánkat a téli olimpián, hogy egy árva kukkot sem beszél magyarul. Azt gondolom, hogy ez hasonlóan nagy szégyen a teljes magyar olimpiai mozgalomra nézve, mint az, amit Swaney síakrobatika címszó alatt művelt. Szerintem alap elvárás kéne legyen egy magyarként versenyezni szándékozó külfölditől, hogy ne csak szimplán magyar állampolgársággal rendelkezzen, de legalább alap szinten sajátítsa el nyelvünket, képes legyen egy verseny/mérkőzés utáni rövid interjúban legalább törten, de érthető magyarsággal előadni érzéseit. Ez minden szempontból előnyére válik egy ilyen sportolónak, hiszen így jóval kevesebb kommunikációs probléma állhat fönn a magyar versenyzőtársakkal, edzőkkel, nomeg persze a szövetségi- és MOB-vezetőkkel szemben, valamint ezzel kifejezi azt, hogy örül annak, hogy Magyarországot képviselheti a különböző viadalokon. Ezzel – akármilyen eredményt is ér el – jobb szemmel tekintenének rá a szurkolók, mint most Swaney-re.

Amennyiben valaki azt gondolná, hogy ezzel vége is a Swaney-vel kapcsolatos hihetetlen dolgoknak, akkor az nagyon téved. Ma arra is fény derült, hogy a Magyar Síszövetség Swaney Elisabeth egyetlen versenyét sem látta 2017-ben.

Közleményüket alább, változtatás nélkül közlöm:

„Elsősorban a sportág kvalifikációja az, amely ezt a helyzetet előidézte, és az, hogy a női síakrobatika még gyerekcipőben jár, kevés a magasan kvalifikált képviselője. A sportág pontozása is kérdéseket vet fel, hiszen ahogyan azt a hétfői félcső selejtező is mutatta, az, aki a pálya alján elesik, hiába mutatott be addig szép elemeket, kevesebb pontot kap, mint aki Elizabeth Swaneyhez hasonlóan szépen lejön a pályán mindenféle kockáztatás nélkül. Elizabeth a világkupaversenyeken is hasonló produkcióval gyűjtögette a pontjait. Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni, a helyszínen, az edzéseken észleltük, hogy mire képes. Mivel senki helyét sem vette el, így nem gondoljuk úgy, hogy nem kellett volna támogatnunk az olimpiai indulását. Elizabeth Swaney a felkészülését és versenyzését teljes mértékben saját forrásból fedezte.”

Ehhez inkább nem fűznék semmit…

Abban viszont biztos vagyok, hogy ezek után pláne jó lenne, ha rövidpályás gyorskorcsolyában valamely magyarnak sikerülne esetleg érmet szereznie, mert akkor a tény, hogy 38 év után először van téli olimpián medáliánk, elhomályosítaná Swaney szereplését. Ha nem lesz érmünk, akkor viszont magyar szempontból alighanem az ő semmittevése lesz Pjongcsang legemlékezetesebb momentuma.

A fő fotó forrása: Instagram

A fő fotón Swaney Elisabeth a téli olimpia másik két bohócával, a mexikói Germán Madrazóval (balra) és a tongai Pita Taufatofuával látható a nyitóünnepség után.

Top
%d bloggers like this: