Itt vagy
Főoldal > 2018 > december > 06

Darts-vb: Idén végre nagyot dobbanthat az osztrák úriember

Egy hét múlva veszi kezdetét a 2019-es PDC darts-világbajnokság a londoni Alexandra Palace-ban. A Sportudvar a tornáig hátralévő hétköznapokban igyekszik bemutatni azokat a játékosokat, akik főszereplői lehetnek a viadalnak és kis szerencsével akár még a végső sikert is elérhetik. Közéjük tartozik az osztrák Mensur Suljovic is, aki már hosszú évek óta rendszeres látogatója a PDC-versenyeknek, mégis igazán csak az elmúlt két évben lett éldartsos és idén azt is megmutatta, hogy a nagy tornákon is képes sokáig eljutni, ami korábban fejtörést jelentett számára. Ha elkapja azt a bizonyos fonalat, akkor őt is a vb-favoritok között kell emlegetnünk.

A kiscsapatok új sorozatába száműzhetik a legtöbb magyar együttest

Az Európai Labdarúgó-szövetség a múlt héten döntött arról, hogy 2021-től beindítja harmadik számú kupasorozatát, amely egyelőre az Európa Liga 2 munkanéven fut, de nyilván más elnevezése lesz végül. Ebben a sorozatban a gyengébb országok csapatainak biztosítanának helyet, a lebonyolítás pedig hasonló lesz, mint a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában, vagyis 32 együttes kerülhet be. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a magyar foci számára nagyobb lehetőségeket nyithatna meg az új sorozat, de a tervek alapján úgy néz ki, hogy csapataink többsége valóban az új kupában indulhatna, de ennek az az ára, hogy a két nagyobb sorozatban összesen EGY magyar gárda állhatna rajthoz. Önmagában a harmadik számú kupa ötlete nem ördögtől való, de nem biztos, hogy használni fog a gyengébb országok fejlődése szempontjából.

Top